Gyurkity Péter

PlayStation 3 bemutató az E3-on

A Sony bejelentette, hogy riválisához hasonlóan két változatban dobja piacra konzolját - a japán óriás az aránylag kedvező ár révén nem kizárólag játékgépként, hanem Blu-ray meghajtóként is számít a PS3 sikerére.

A vállalat a hétfőn kezdődött Los Angeles-i E3 (Electronic Entertainment Expo) rendezvényen mutatta be ismét következő generációs fejlesztését. Az itt elhangzott információk szerint 500, illetve 600 dolláros áron debütálnak novemberben az amerikai kontinensen, amivel kifejezetten az Microsoft korai indulásából fakadó hátrányt szeretnék gyorsan ledolgozni. Korábban több elemzői cég is magasabb árat jósolt, a jelek szerint azonban a Sony hajlandó lejjebb szorítani az árat a kedvező fogadtatás érdekében - a konzolrészleg a jelen pénzügyi évben 180 millió dolláros veszteségre számít a megjelenés kapcsán.


A 20 és a 60 GB-os merevlemezzel szerelt változat

Olyannyira komolyan gondolják ezt, hogy a kisebb, butított változatot mindössze 500 (nagyjából 100 ezer forintos) dolláros áron dobják piacra. Ez többek között a beépített merevlemez méretében különbözik nagytestvérétől, hiszen 20 GB kapacitást kínál a 600 dolláros változat 60 GB-jával szemben. Japánban november 11-én debütál a konzol, míg a világ többi részén hatnapos késéssel, november 17-én várható a megjelenés. A Sony sajnos a rossz szokásoknak megfelelően Európába érkezvén számszerűen ugyanazon az áron, csak éppen euróban kínálja majd termékét, vagyis az öreg kontinensen 500 (130 ezer forint), illetve 600 eurót (155 ezer forint) kell majd fizetnünk, ami valamivel nagyobb kiadást jelent.

A PlayStation 3 az előzetes híreknek megfelelően Cell processzorral, 256 MB GDDR3 memóriára támaszkodó RSX grafikus processzorral, 256 MB XDR memóriával érkezik, ehhez jön a drágább változat beépített Blu-ray meghajtója (amely támogatja a CD és DVD formátumokat), a Bluetooth, Ethernet és Wi-Fi, valamint a nagy felbontású (1080p) tartalmak és a Dolby Digital DTS támogatása. Felismeri és kezeli továbbá az USB, Sony memory stick, Secure Digital (SD) és CompactFlash kártyákat. Az olcsóbb változatnál le kell mondanunk viszont a kártyaolvasóról, a Wi-Fi adapterről és a HDMI csatlakozóról. A Sony az év végéig mintegy 4 millió darabot szeretne leszállítani, 2007 márciusáig pedig újabb 2 milliót, tehát meglehetősen nagy iramban árasztanák el a piacot a sokak által várt készülékkel.


Az új kontroller

A vállalat első alkalommal mutatta be a konzol vezérlőjét, amely alapvetően a korábbi generáció kontrollerére hasonlít, ám egy fontos újítást is magában foglal. A vezeték nélküli kapcsolatra épülő vezérlő ugyanis pontosan leköveti a kézmozdulatokat, így a Sony szerint sok esetben mellőzhetjük a gombok használatát. Hasonló megoldást mutatott be a Nintendo is Wii konzoljához, amely ott a készülék csúcspontjaként jelent meg.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Érdekes módon a Sony nem csak konzolként, hanem akár Blu-ray lejátszóként is sikereket várhat fejlesztésétől, hiszen amennyiben a gyártók tartják magukat a korábban bejelentett árakhoz, a PS3 egycsapásra a legolcsóbb meghajtóként jelenhet meg a piacon. Persze az asztali és PC-s lejátszók és írók korábban debütálnak, ám korántsem biztos, hogy novemberre elérik majd a 600/500 dolláros szintet. Természetesen ez még tovább gerjeszti a konzol körüli felhajtást, így minden azon múlik, hogy a cég mennyire tudja majd kielégíteni a vásárlói igényeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szotyyyyyy #513
    bocsika ::)

    =,67000.=)

    Egy email nem kerül semmibe. Ingatlanértékesítőként dolgozom több. Kerületben, 8. 9. egy. Professzionális háttér! Több iroda, közel 500 értékesitő! Eladó lakása, háza van? Vásárolni szeretne vagy eledni? Egy email nem kerül semmibe. Ingyenes, teljes körü hiteltanácsadás, hitelügyintézés! Köszönöm!
    AZ ÉN LEVÉL CIMEM: m.zoltan @CITyicartel.hu
    TELEFON: 0620-488-5745 ÖS NÉV: MÓROCZA ZOLTÁN
  • BiroAndras #512
    http://prohardver.hu/c.php?mod=10&id=20641
  • BiroAndras #511
    "Egyátalán nem biztos. A "bits" szót használja, ami abban a kontextusban annyit tesz, részegységek, dolgok."

    Igen, de a GPU-ről van szó éppen, így logikus, hogy arról beszél.

    "Ha általánosságban mond valamit, akkor szerintem nem. Csak akkor, ha nem lehet tudni, hogy fenáll-e még az akkori állapot."

    Az idézet mindíg múlt idő. Teljesen mindegy, hogy a szöveg miről szól.

    "De néha még mi is úgy használjuk a "talán" szót, hogy nem is annyira kérdéses az adott dolog. "Talán mégsem kellett volna", stb."

    Szerintem a talán itt is bizonytalanságot fejez ki (mert nem tudjuk a másik avriáció eredményét). Amúgy sem ilyen típusú állítás volt.

    "Utána amúgy is van szó szerinti idézet, amiből kiderül, hogy már a gyakorlatban is megismerték a gépet, dolgoztak, dolgoznak rajta."

    Igen, valamit csináltak már rá, de nem egy komplett játékot. A problémák gyakran csak élesben jönnek elő.

    "Nemsokára kapható a PS3 (ha nem is mifelénk), mégpedig jópár játékkal együtt."

    Amik szerintem nem lesznek még full PS3-ra írva.

    "Értsd már meg, hogy egy jó játékhoz nem feltétlenül kell fullosan kihasználni a Cellt, csak amennyire az adott játék megkívánja."

    Arról van szó, hogy jobb-e mint egy PC. Ha a játék nem igényel nagy teljesítményt, akkor PC-n is megy.

    "Na erre inkább nem is mondok semmit."

    Miért? Konzolos programozási tudással kell születnie mindenkinek?
    Képzeld el, hogy PC-re is lehet játékot fejleszteni, sőt akár jó játékot is.
  • BiroAndras #510
    "Aha, csak kb. 15 éve használom őket. :DDD Bár a Windows-specifikus cuccokat (már ami x86-ra fordítást végez) nem ismerem, csak a GCC-t. Szerintem te itt valami egy bizonyos fordítóra/debuggerre jellemző furcsaságról beszélsz, vagy valami úgy technikára, amit én még nem ismerek."

    Én elsősorban Visual Studio-ról beszélek, mert azt ismerem. Más fordítókkal nem debuggoltam még, de gondolom hasonlóan működnek.

    "Talán ha leírnád, mit is kellene kipróbálni, és melyik fordítóval/debuggerrel."

    Visual Studio (bármelyik). Fordítassz egy release exe-t, és próbálod debuggolni.
  • BiroAndras #509
    "Milyen 80-90%-os hiba?"

    Utánna leírtam.

    "Mi az, hogy kötött? Nem kötött, hanem programozható, valamennyire szabadon használható."

    Egy része programozható, a nagyja kötött. És ami programozható, az is ugye ahogy te is mondtad nem olyan egyszerűen használható, mint a CPU. Ráadásul, a GPU az grafikát számol.

    "Na hát ez az, hogy nem egy x86 általános (nem FLOPS-ban kifejezhető) teljesítményéhez kellett volna hasonlítani, ha egyszer FLOPS-ról volt szó."

    Még ahhoz sem lehet egy az egyben hasonlítani, mivel az x86 általános célú proci.

    "de a cikk egyenesen azt írta, hogy "semmit sem jelent"."

    Nem egészen ezt írta. Olvasd el újra.
  • BiroAndras #508
    "Akkor most mindenki csinálja azt, hogy itt ír egy konkrét dolgot, máshol meg valami teljesen mást, és ha az egyik butaságnak bizonyul, csak rá kell mutatnia, hogy máshol mást írt?"

    Nem írtam hülyeséget. Minössze a témának egy aspektusát emeltem ki, ami itt lényeges volt.

    "Miért ne lehetne? Legfeljebb drágább multimédiás dolgokba kerül."

    Drágább cuccot kevesebben vesznek, tehát kisebb a haszon.

    "No de azért nem annyira drága, és nem annyira melegedős."

    Persze, mert ilyenre tervezték. De emiatt nem olyan teljesítményű, mint lehetne.

    "Ahhoz képest itt a teljesen és minden szempontból szartól eljutottunk oda, hogy nem is olyan rossz, csak több munka van vele."

    Mikor mondtam én olyat hogy teljesen szar?

    "Láttam a munkáját, úgyhogy tudom, hogy nem rossz a srác."
    -- De az én munkáimat még nem láttad, nincs összehasonlítási alapod.

    "Ha próbálkozott is, ilyen rövid idő alatt nem sok tapasztalata lehet."

    Az akkor is sokal több, mint a te tapasztalatod. Egyébként néhány hónap elég az ismerkedéshez.

    "Igen? És akkor még nem mondott semmit...? Csak most?"

    Akkor is mondott persze. Már akkor is azt mondta, hogy nem lesz ez olyan erős, mint aminek mondják.

    "Itt újra elmondanám, hogy az első hírek és doksik még a Cell korai verziójára vonatkoztak, egyszerűbb PPE-vel."

    Akkor azóta valamennyit javult a helyzet, de ettől még a PPE mindíg gyengébb, mint egy x86 proci.

    "Nem, ezek azok a programozók, akik csak pc-re programoznak. És éppenhogy ők viseltetnek előítéletekkel minden mással szemben."

    Az is előítélet, ha valakiről előítéletet feltételezel anélkül, hogy ismernéd. Különösen, ha általában sem igaz.

    "De kit érdekelnek a markeringesek? Itt már rég a valós dolgokról beszélünk."

    Én arról beszéltem, te pedig vitáztál velem. Aztán volt az a cikk, ami szerint a cell nem is erősebb egy PC-nél. Erre én is azt mondtam, hogy a következtetése túlzás, de az érvei korrektek. És egyébként az a cikk is a marketinggel vitázott.

    "De elsősorban nem a Cell miatt."

    Az ebből a szempontból mindegy, az egész konzol árának kell emészthetőnek lenni.

    "Talán egyes szempontok alapján. De nagytotálban ezt kijelenteni csak akkor lehet, ha a PC-s szemléletet, mai PC-s helyzetet tekintjük alapul..."

    Jó, nyílván attól is függ, hogy milyen játékról van szó. Én pont olyan játékok miatt aggódom, amik konzolon tudtommal eddig se voltak jellemzőek. Pl. RTS-ek.

    "Inkább fordítva lesz: először hasonlóak lesznek (mert többnyire egyszerűbb portok lesznek, ill. nem fullra kihasználó egyéb fejlesztések), majd néhány évig brutális játékok"

    Ez esetben méginkább igaz, hogy nem fog nagyon elhúzni a PC-től.

    "Na de nem érted, hogy ebben a digital contentben benne vannak a játékok is???"

    Nem, nincsennek benne. A játékhoz készülő animációk, modelek, textúrák, meg egyebek vannak benne, nem az egész játék.

    "Hát nem, mert te úgy állítod be, mintha a digital content csak video, rendered anim és hasonlók lennének."

    Definíció:
    Products available in digital form. It typically refers to music, information and images that are available for download or distribution on electronic media.
    Bele lehet érteni a szoftvereket is, de nem szokás. Az idézetben sem a játékfejlesztést emelik ki, hanem a multimédiás feladatokat.

    "Nos a Core2-ben eleve nincs memóriavezérlő, tehát 2 sem lehet, az AMD K8L-jéről meg már tudható egy ideje, hogy egy memvezérlős lesz. De akkor miről beszéltél?"

    4 magos AMD procikról.

    "Ha a PPE-ben lévő VMX-et használjuk (nem SPE-t), akkor sem hiszem, hogy gyenge PC teljesítményét kapnánk, mivel a GPU eleve erős, és a PPE mag meg egy mai átlagos, közepes x86-nak megfelelő (épp te mondtad, hogy ez a legtöbb játéknak elég). Ha a VMX(SIMD)-es kódok közül átrakunk 1-1 SPE-re (feladattól függően többé-kevésbé optimizálva, de azt is a full kihasználáshoz), akkor főleg nem."

    De ehhez már dolgozni kell.

    "Azért nem feltétlenül kell mindent felforgatni. Inkább ilyenekről van szó, legalábbis alapesetben, mint ugyanannak az adatcsomagnak picit más szervezése olyan szempontból, hogy x byte-os csomagokban legyen, x byte-os határra esve, mert így olvas a leggyorsabban a DMA, stb. A komoly átszervezés már inkább a fullosabb kihasználás esete."

    Az a baj, hogy adatcsomagokból millió féle van egy komolyabb szoftverben. És sokszor az adat átszervezése algoritmikus változtatást is igényel.

    "A PPE-s kód optimizálása elsősorban a fordító feladata (ez kézzel túl nehézkes lenne)."

    Mint már sokszor mondtam, a fordító messze nem elég önmagában. Pl. ha a proci nem szereti az elágazásokat, és a kódod tele van if-ekkel, azzal a fordító nem sokat tehet.

    "Oké, de az áthelyezett alrutinokat nem feltétlenül kell totálisan újraírni, csak optimizálni."

    A párhuzamosítás nehéz része a szinkronizálás.

    "És mint már írtam, aki előrelátó volt, az modulárisan írta meg, amit lehetett."

    Nem tudom másoknál hogy van, de nálunk rengeteg a régi kód, amit értelem szerűen nem a mai kihívásoknak megfelelően írtak meg évekkel ezelőtt.

    "Miről, hogy nem fejlesztünk, hanem régi kódból ollózunk?"

    Te minden fejlesztést nulláról kezdessz? nem használsz lib-eket, meg ilyeneket?
    Ha a korábbihoz hasonló játékot írunk, akkor a kód 80%-a használható az új projektben. Ha nagyon mást, akkor is kb. 30%.

    "Az új rendszer alapos ismerete, és ennek fényében való tervezés fél siker, sőt, a munka jó megalapozása, amire sokkal könnyebb építkezni."

    Igen, de ettől a játék nem készül el magától.

    "Ejj, ejj, amikor erről folyt a vita, még azt mondtad, hogy ez nem számít."

    Mikor mondtam én ilyet?

    "Te miről beszélsz? Cell vs. GPU, vagy PS3 vs. PC?"

    Ugynarról, mint eddig : x86+GPU vs. Cell.

    "És amúgy nalátod, nem minden a teljesítmény."

    Én nem pont ezt mondtam?

    "Maradj már, egy erős CPU sem ér a nyomába, ami a FLOPS-t illeti, márpedig adott mennyiségű mat.számításhoz az kell."

    De amihez meg sok flops kell arra meg ott a GPU. Azt értsd már meg, hogy mindent arra kell ahsználni, amire való. PC-n jelenleg 1 CPU elvisz mindent, így nem kérdés, hogy elég lesz a teljesítménye, ha kevesebbet kell dolgoznia.

    "a Sony sem csak arra törekedett, hogy csak azért legyen egy amúgy kihasználhatatlan elméleti FLOPS érték, mert ez olyan jól mutat a marketingben."

    Nem erről van szó. A Sony (pontosabban az IBM) épített egy chip-et, aminek a multimédiás teljesítménye valóban durva, és azt ki is lehet használni. Viszont a marketing azt akarta elhitetni, hogy a teljesítmény csak a flops-okról szól, függetlenül attól, hogy honnan származnak. Beleszámolták még a GPU nem programozható részét is.

    "Hát én úgy veszem észre, nagyon is csak véleményekre hallgatsz, mert szuperhozzáértő általi megkérdőjelezhetetlen igazságnak gondolod."

    Ismétlem : Ha nálam hozzáértőbb véleményéről van szó. Meg persze nem árt, ha a tények is alátámasztják.
    És messze nem megkérdőjelezhetetlen senkinek a véleménye, de érdemes figyelembe venni, ha hozáértőről van szó.

    "Próbáld már felfogni, hogy nem olyan gyenge az az általános mag"

    Gyenge ahhoz képest, hogy szuperszámítógépes teljesítményt ígértek.

    "A memória tényleg nem sok, de ha okosan bánnak vele, és nem pazarolják, mint PC-n, akkor nem is olyan kevés."

    Megint ott tartunk, hogy több munkával érjük el ugyanazt, vagy kevesebbet, ahelyett, hogy többet kapnánk. A több memória azt jelenti, hogy vagy kevésbbé kell ügyelni rá, tehát kevesebb munkánk van, vagy ugyanannyira optimalizálunk és akkor pl. nagyobb pályát, vagy több egységet tudunk kezelni.

    "Pl. a fizikához nem, ahhoz lényegében csak használni a szabványos API-kat."

    Ahhoz nem, csak majdnem minden máshoz.

    "A jogdíj miatt?"

    Egyrészt az is nagyon sok, másrészt nem alakíthatjuk kedvünk szerint, harmadrészt meg van sajátunk, ami épp elég jó.

    "Ezek nagyon minimális tételek."

    Nem biztos az.

    "Mit értesz egyébként azon a menedzselésen? Tök függetlenül is mehetnek az SPE-k."

    Pl. el kell látni őket adattal, ha olyan jellegű a feladat.

    "Te épp az ellenkezőjét hoztad ki, mégpedig hogy a Sonynak csak marketing célokra kellett a sok FLOPS."

    Nem ezt mondtam.

    "Honnan tudod? Most mondtad, hogy nem ismeritek a PS2-t, és közeledben sincs."

    A programozását nem ismerem elsősorban (énrólam van szó, a többieket nem tudom). És bár otthon nem volt sose, de itt a cégnél van mindenféle konzol. Nem mondom, hogy nincs rájuk jó játék, de amiket itt láttam, azok nem jönnek be.

    "Nem hiszem, hogy drasztikusan tudnának könnyíteni az általános mat. számításokra való felhasználhatóságán."

    Miért ne? A gyártók is támogatják ezeket a fejlesztéseket, és ők csak tehetnek valamit ezügyben. Egyébként a grafikához is egzre nagyobb programozható teljesítmény kell, és egyre bonyolultabb shader programok. Ráadásul egyébként is az a fejlesztési irány, hogy általánosabb végrehajtó egységeket építenek és az aktuális feladattól függően osztják ki a munkát köztük.

    "Most mondhatnám, hogy na látod, persze itt már jóval nagyobb általános teljesítmény is lesz, lévén x általános mag mellett lesznek a SIMD-es magok."

    Hát erről beszélek én is. Nem a SIMD magokkal van bajom (sőt, nagyon jók azok). Csak legyen egy normális általános célú proci mellettük, és egy olyan architektúra, ami képes rendesen kiszolgálni mindkét fajtát.
  • BiroAndras #507
    "Ejj, ejj, no és mi lesz azokkal a feladatokkal, aminek kell a mat.szám.telj.??? (Amihez egy CPU kevés.)"

    Ezt jelenleg fizikának hívják. De ha lesz más is, arra is jó lesz a GPU. Vagy éppen a második mag.

    "Nincs, amíg elég ez a teljesítmény."

    Miért ne lenne elég? A GPU átveszi a fizikát, a DX10 csökkenti a driver CPU igényét, a második mag kiszolgálja a driver maradék igényét, és végül ott van a második mag fennmaradó része.

    "Csak amikor már ott tartunk, hogy annyi feladatunk van, hogy fullra ellátja a Cellt..."

    Erről beszélek folyamatosan. Ha nem tervezed át a kódot, akkor már egy mai átlag játéknak is kevés. Az általad idézett srác is azt mondja, hogy át kell tervezni mindent, hogy a cell-nek megfeleljen.
    A lényeg még mindíg az, hogy PC-n a GPU egy plusz lehetőség, amit arra használsz, amire való, így nincs vele sok gond, viszont a cell-nél nem válogathatsz, mindent azzal kell megcsinálni, akár jó rá, akár nem.

    "Hibás az egész gondolatmeneted..."

    Inkább csak nem vagy hajlandó elfogadni. Még egyszer leírom a lehető legegyszerűbben. PC-n veszek egy fizikai motrot, ami a GPU-t használja. Zéró munkával készen vagyok. Cell-en is vehetek ugyanígy fizikát, viszont a kód többi részét is cell-re kell megírni.

    "Nyilván, de azért van némi előzetes fogalma, de nem annyira felületes, mint amit itt előadsz, és ami erősen túlzó a negatív irányba."

    Nem túlzok negatív irányba, csak te erőlteted rám ezt. Eredetileg csak annyit mondtam, hogy:
    1. A cell marketingje erősen túlzó.
    2. A gyakorlatban fog kiderülni a valós teljesítmény.
    3. Eltart 1-2 évig, mire rendesen ki tudják használni.
    Tehát összességében nincs akkora előnye, a PC-hez képest, mint ahogy bellították.

    "Többszáz shader-kód van egy-egy mai játékban, és ezek megírása nem kis idő."

    Hát, én nagyjából látom, hogy mi mennyi idő. Az összes programozó összes idejének egyészen kicsi százalékát emészti fel a shader-kód írás.

    "Nos a PS3 és az Xbox360, vagy akár a többmagos procik, fizikát számoló különegységek(et támogató API-k) már egy ideje napirenden vannak"

    Nem fizikáról beszéltem, hanem a többiről.

    "Igen, én is ezt mondom, hogy használható másra is, de nem egyszerű történet. Éppen ezért érdekes, amikor PS3 esetén jössz a nehéz fejlesztéssel, PC esetén meg úgy állítod be, mintha mint megváltás lenne jelen a GPU-s számítási lehetőség. Ez nem elfogultság, ferdítés?"

    Ismétlem: A cell-t kötelező mindenre használni, a GPU pedig egy lehetőség, amit arra használhatsz, amire alkalmas.

    "De akkor honnan szeded majd azt a sokmindenre használható mat.szám. teljesítményt, ami által megfelelhetne a PS3-nak egy PC belátható időn belül...?"

    A cell-en is leginkább fizikára lehetnek jók az SPE-k. Meg egy persze lesz egy csomó feladatuk, amiket PC-n a proci vígan elvégez. Aztán leszenk még olyan feladatok, amik a kevés memóriát ellensúlyozzák (pl. valós idejű tömörítés).
    Egyébként hamarosan sokkal könnyebb lesz programozni a GPU-kat, mert maguk a gyártók is felismerték a lehetőséget, és támogatják. De létezik külön gyorsító kártya fizikára (a köv. generáció biztosan sokkal gyorsabb lesz), és prototípus szintjén AI-ra is. Valamelyik megoldás sikeresnek fog bizonyulni a következő 1-2 év során (szeritnem a GPU-s megoldás).

    "Úgy lehet sok shader egység egy GPU-ban, hogy azok sokkal egyszerűbbek, mint egy proci."

    Igen, de még mindíg nem kell mindent GPU-ra írni. Nem vagy rákényszerítve, mert van egy erős procid mellé. Nemsokára több magos is.

    "Végülis nem is tudom, mit értesz itt új SDK-n."

    Olyan SDK-ról beszélek, ami kifejezetten az általános célú felhasználást támogatja. A lényege, hogy neked csak a tényleges feladatot kell lekódolni, a körítéssel nem kell foglalkoznod.

    "És a többi kódot (FPU-sat is beleértve, tehát alap C-s kód) miért lenne nehezebb? Azt még könnyebb, általában csak egy recompile."

    Egy recompile nem fogja neked SPE-re átrakni, és többszálúsítani a kódot. És az optimalizációt sem tudja egyedül megoldani.

    "Ettől inkább szebb lesz... A vinyóról való real-time betöltés renderelés közben meg nem opció, olyan lassú."

    Nem vinyóról, hanem a System RAM-ból kell töltögetni. De elhet vinyóról is, csak akkor ügyesen kell szervezni, hogy ne akadjon a játék.

    "Ha egy teljes, ráadásul erősen pazarló OS van jelen, ugyancsak erősen pazarló programokkal, akkor kevés."

    Az amit te pazarlásnak hiszel, nagyrészt cache, ami a fájlműveleteket gyorsítja jelentősen. És ha kell felszabadítható.
    Egyébként meg lehet nézni a Task Manager-ben process-enként is a memória ahsználatot. Persze nem a fizikait, hanem a virtuálisat kell nézni, mert az a teljes. Bele lehet férni a 256K-ba, de csak kompromisszumok árán.
  • BiroAndras #506
    "Vehetne, van 1-2 játék, ami használja, de a videokártya-driver (legalábbis Nvidia) is profitál belőle. De itt jön az, hogy ha tényleg mindenben csak gyorsulást akar, akkor mélyen a zsebébe kell nyúlnia -> ha lassabbat vesz, sokminden lassabb lesz. Ennek akarsz te ellentmondani?"

    Még mindíg baromi egyszerű a képlet: Ha nincs pénze erősebb kétmagosra, akkor egymagosból vesz erősebbet. Pont. Az átlag játékosnak 3000+ körüli, vagy annál is gyengébb gépe van. Az a kevés ember, aki a környezetemben X2-t vett, az mind 4200+-t vett, és annak egy magja is erősebb a 3000+-nál. Ráadásul a legtöbb játék az átlagnál gyengébb gépeken is fut, így még egy 3800+ se kerül bajba. Ráadásul a GPU driver kihasználja a második magot is, így ellensúlyozza az esetlegesen gyengébb magokat.
    Tehát, a lényeg az, hogy PC-n a multicore procik megjelenésének nincs hátránya a játékfejlesztők szempontjából. Nem kell mindent újraírni, a régi kód mindenestől remekül fut az új procikon is. Ezzel szemben a konzoloknál mejdnem mindent előlről kell kezdeni, ay egyszerűen portolt játékok nagyon gyengén fognak futni.

    "1. Ez inkább csak itthonra érvényes."

    Nemrég látam egy statisztikát amit a Valve készített a saját játékosainak gépéről. Ebből az derült ki, hogy az átlag játékos gépe még ennél is gyengébb.

    "Csak nem azt mondod, hogy egy közepes x86 proci is elég egy mai játékra?"

    Nem ezt mondom folyamatosan?

    "Akkor egy ilyesmi teljesítményt nyújtó PPE-re miért mondod, hogy játékra nagyon kevés?"

    A PPE nem nyújt ilyen teljesítményt, ha egyszerűen csak portoljuk rá a kódot. De lehet, hogy egyébként sem. Másrészt egy NextGen konzolról beszélünk, az ember nem azt várja tőle, hogy egy közepes PC teljesítményét hozza. Persze minden attól függ, hogy az SPE-kre mit lehet átrakni. Ha például a 3D motor nagyrészt futhat azokon, akkor már elég lehet a PPE teljesítménye. De rengeteg dolog jöhet még közbe. Pl. a 3D világhot a rendszer többi része is intenzíven használja, így a párhuzamosítás elég nehéz lesz. Meg a PPE-nek az SPE-ket is vezérelnie kell, meg ellátni adattal, meg ilyenek. Még nem tudjuk, hogy ez a gyakorlatban mennyi teljesítményt igényel.

    "Nem csak hogy nem kell sietni, nincs is értelme: lassan terjed a dual-core"

    azt nem mondanám, hogy nincs értelme, mert már most érdemes készülni rá, hogy a konkurenciához képest előnyt szerezzünk, viszont sietni nem kell.

    "mert jóval drágább, főleg a gyorsabbak, holott egymagúban ugyanaz az órajel sokkal olcsóbb."

    Ugye nem gondolod komolyan, hogy két magot kapsz egy áráért?

    "A játékosok közül sokan, főleg a hardcore játékosok közül."

    Egyáltalán nem, csak ők azok akik teleírják a fórumokat. Különösen nem az erős procikat húzzák, hanem a gyengéket, hogy olcsón juthassanak elegendő teljesítményhez.

    "Mondtál egy állítólagos törvényszerűséget, és egy jétékot, mint 1 példa. Mintha a többire is érvényes lenne, csak egyet említettél példának."

    A törvényszerűség nem állítólagos. Ha megnézed az adatokat, láthatod, hogy a 4200+ egy magja kb. egy 3200+ szintjén van. Tehát lassabb semmiképp nem lehet rajta a játék. Az sem állítólagos, hogy a GPU driverek kihasználják a második magot, és ettől gyorsul a játék. A példát arra mondtam, hogy akár 50% plusz teljesítményt is jelenthet a két mag egy játéknál. Azt is odaírtam, hogy más játéknál még nem néztem, tehát ez nem általános adat, hanem csak egy példa.

    "Na, látod pl. PS3-on eleve SPE-t (is) használóvá tehetik a drivert, és azzal is sok lekerül a PPE válláról..."

    Nem tudom pontosan mit csinál egy ilyen driver. Nem biztos, hogy teljesen átkerülhet az SPE-kre. Egyébként a DX10 jelentősen csökkenteni fogja a CPU terhelését, és ugye ott lesz a másik mag is. Ezzáltal PC-n is felszabadul ugyanaz a plusz teljesítmény a játék számára.

    "Olyan jéték, ami teljesen ki tudná használni, még nincs is, így nincs mit teljesen újraírni. Ezek teljesen új, és egyben új típusú játékok lesznek."

    Tehát a meglevő kód kuka, és újat kell írni. Erről beszélek.
  • dez #505
    (Pontosabban nem írni, hanem olvasni a VRAM-ot. Az írás sokkal gyorsabb, és az fontosabb is. És persze GPU-val ugyanezek full sebességen mennek, mármint a pakolás a két ram között. Azzal amúgy is ésszerűbb.)
  • dez #504
    "Ja, látom már."

    Hát, nem csak nézni kell, látni is... :)

    "Azt azért nem hiszem, hogy bárki is komolyan vette volna, hogy 16Mb/s sávszélessége van a cell-nek. Ez csak valami totálisan hozzá nem értő újságíró agyszüleménye lehet."
    -- Hát az is volt. Viszont, úgy gondolta, ez valami tervezési hiba, ami most derült ki. Elvileg előfordulhat ilyen.

    (Mondjuk nem értem, miért csak ilyen sebességel tudja írni a VRAM-ot. Mindegy, áthidalható.)

    "Nem emiatt szkeptikusak sokan a cell teljesítményét illetően."
    -- Persze, hogy nem, nem is próbáltam így beállítani.

    "Nem egészen világos, hogy miről beszél. De az biztos, hogy még mindíg memória sávszélességről van szó, valószínűleg a cell és a main ram közöttiről."
    -- Egyátalán nem biztos. A "bits" szót használja, ami abban a kontextusban annyit tesz, részegységek, dolgok. Azaz, azok a dolgok, amik a játékokhoz kellenek, épp elég gyorsak.

    "Ez az angol nyelv érdekessége, ha idéznek valakit, akkor eggyel múltabb időbe rakják."
    -- Ha általánosságban mond valamit, akkor szerintem nem. Csak akkor, ha nem lehet tudni, hogy fenáll-e még az akkori állapot.

    "A mondat második feléből is erre lehet következtetni: but perhaps not as much as some parts of the media have suggested.. Ha már megtörtént, akkor miért csak "talán"?"
    -- Ne csak egy szóban gondolkozz, az angolnál félrevezethet. Az idézett rész magyarul: "de azért mégsem annyira". De néha még mi is úgy használjuk a "talán" szót, hogy nem is annyira kérdéses az adott dolog. "Talán mégsem kellett volna", stb. Utána amúgy is van szó szerinti idézet, amiből kiderül, hogy már a gyakorlatban is megismerték a gépet, dolgoztak, dolgoznak rajta. Nem csak feltételezéseik vannak, hanem tudják, hogy milyen.

    "Azt mondta, hogy a PS2 egy rémálom volt, de a Ps3 annál azért sokakl jobb. NEm azt mondja, hogy hű de egyszerű, hanem hogy sokkal jobb a PS2-nél."
    -- Hékás, az előbb valahogy kifelejtetted a "sokkal" szót... Így már azért jobban hangzik. Most már csak azt felejtetted ki, hogy most sokkal gyorsabban jutnak el a - nyilván megfelelően, különben minek mondaná - futó kódhoz.

    "De nem is arra, hogy van egy kész játékuk"
    -- Ha teljesen kész még nem is, közel kész, de legalábbis eléggé előrehaladott már lehetett. Nemsokára kapható a PS3 (ha nem is mifelénk), mégpedig jópár játékkal együtt. Vagy azt gondoltad, hogy majd a menüt fogják rajta bámulni a vevők, vagy a pár HD-s film miatt veszik meg? :)

    "ami fullosan kihasználja a cell-t."
    -- Értsd már meg, hogy egy jó játékhoz nem feltétlenül kell fullosan kihasználni a Cellt, csak amennyire az adott játék megkívánja.

    "Értelem szerűen arról beszél, hogy fut rajta valamilyen játék motor meg 3D motor."
    -- Egy évvel korábban ez így lett volna...

    "PC-re simán. A konzolokkal most ismerkedünk."
    -- Na erre inkább nem is mondok semmit.

    "És nem is olyan könnyű, mint ahogy azt mások beállítják."
    -- Azok kik? (Én sem azt mondom, hogy totál gyerekjáték, ha rám céloztál volna.)