Gyurkity Péter

CES 2006: Blu-ray és HD DVD körkép

A Consumer Electronics Show első napján több gyártó is újabb információkat volt hajlandó elárulni az idei évben várható következő generációs optikai lejátszójáról. Az első darabok tavasszal érkeznek, de van aki őszig vár.

A most napvilágra került részletek szerint az első asztali számítógéphez megjelenő Blu-ray lejátszók mintegy három hónapos késéssel követik a rivális formátum úttörőit. A Toshiba ugyanis a decemberi értesülésnek megfelelően tavasszal dobja piacra első termékét, míg a Sony legkorábban a nyár elején bocsájtja útjára az első Blu-ray lejátszóját. Partnereik szintén készülnek saját megoldásaikkal, és szorosan követve a két főszereplőt igyekeznek kiharapni egy szeletet a tortából.

A Las Vegasban megrendezett kiállításon most első alkalommal beszéltek a várható árakról. Eszerint a Toshiba két különböző változattal készül a tavaszra, amelyek 500, illetve 800 dolláros áron kerülnek majd a tengerentúli boltokba. Arról nem esett szó, hogy ezek miben térnek el egymástól, de a hozzávetőlegesen 100, illetve 160 ezer forintos ár már jó kiindulópontnak tekinthető. Ez természetesen nem kis pénz, de remélhetőleg rövid időn belül megkezdődik az ár fokozatos csökkenése. A HD DVD táborból még a Sanyo szólalt fel, amely a második félévben dobná piacra lejátszóját, igaz, ezt egy másik gyártótól szerzi majd be, tehát nem teljesen saját termékről van szó.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A másik oldalon természetesen a Sony készül elsőként a nagy dobásra. A cég nemrég azt ígérte, hogy időben elkészül következő generációs konzoljával, most pedig arról beszélt, hogy "a nyár elején" jelenne meg Blu-ray lejátszójával. Az árról sajnos nem esett szó, és esetükben a partnercégek sem bizonyultak bőbeszédűbbnek: a Sharp és a Matsushita az év közepére, a Philips Electronics pedig a második félévre ígéri a debütálást. A Blu-ray táborból egyedül a Pioneer vállalta ezt, elmondva, hogy az Egyesült Államokban a Pioneer Elite márka alatt adja majd ki saját megoldását júniusban, 1800 (360 ezer forint) dolláros áron. Kérdés, hogy minek köszönhető az óriási eltérés, és vajon a többi gyártó is ilyen horribilis összegért dobja piacra termékét.

Érdekes módon a Sony továbbra is a tavaszra ígéri a PlayStation 3 konzolt, tehát a következő generációs lejátszót tartalmazó konzol elsőként támogatja majd az új szabványt. A kék lézert támogató szövetség a mai napon tart sajtótájékoztatót, amennyiben új részletek derülnek ki, természetesen beszámolunk erről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ma2ska #13
    A PS+ meghajtója a HD t nem eszi gondolom? Ehh, mi értelme ennek a két szabványnak megint, nekem mindegy hogy br vagy hd dvd csak a kétféle szabvány miatt ne szivjak, pedig ugyis az lesz, szivás. A hibrid meghajtók jó drágák lesznek, és irók, affene, a warez felé terelik igy megint az embereket.
  • Ma2ska #12
    Mire a BR elterjed annyira hogy érdemes lejátszóba beruházni a PS3 nál jóval olcsóbb lejátszók lesznek elérhető árban.
  • KaBuTo666 #11
    szerintem érdemes akkor már venni egy ps3-at ha tényleg ilyen drágák lesznek a lejátszók!
    mert azon legalább mást is tudsz csinálni!
  • troc #10
    ja baromi nagyok. biztos bakelitet is le lehet velük játszani. de biztos vagyok benne, hogy ámítás is van a méretben, ha alapból alig nagyobb a lejátszó mint az adathordozó, a buta nép nem hiszi el majd a nagy innovációt.
  • rolika #9
    nemtom, szerintem még mindig iszonyat sz.rul néznek ki ezek a "nextgen" lejátszók
  • shabba #8
    Tévedtél mert 30ezer dollárért akarják azt adni, ami 6 millió. A lemezekért meg 100 dollárt akarnak kérni. És ez még "csak" a 300GB-os verzió.

    Gigabájtok százai egy lemezen: mit hoz a jövő?
  • EvilDevil #7
    2002 áprilisi DVD író árak:

    Philips 199 900 Ft
    HP 179 900 Ft
    Ricoh 192 500 Ft
    Pioneer 164 000 Ft
    Panasonic 172 000 FT

    forrás: computer aktiv magazin

    A DVD is méregdrága volt pár éve.. majd ezek is csökkennek.. remélhetően elég hamar
  • Akuma #6
    ez az ár odabasz rendesen, na ezért sem baj, hogy lesz más formátum is... bár ezek után a holodiskért 1 milliót fognak elkérni
  • grebber #5
    Na hát aki ilyet vesz meg is érdemli és köcsög miller

    Majha 20 ezer lesz veszek egyet.
  • FecaA #4
    El vannak tévedve rendesen... :(