Gyurkity Péter

Elektromosra váltanak a Porsche autói

Több jól ismert típus születik újjá, de néhány éven belül befut az új zászlóshajó.

A tavalyi év végén mi is beszámoltunk arról, hogy egy európai startup készül luxus e-autókkal, a jelek szerint egyre többen igyekeznek kifogni a szelet a szegmensben mutatkozó trendből. Most a Porsche jelezte, hogy egy egészen új SUV van készülőben, és bár ez csak évek múlva fut be, addig több jól ismert típust alakítanak át.

A napokban a külsős források a cég első emberének kijelentéseire támaszkodva számoltak be a várható változásokról, amelyek közül egy teljesen új autó megjelenése emelkedik ki. Az egyelőre pusztán a K1 kódnévre hallgató megoldás egy elektromos SUV lesz, amely a tervek szerint 2027-ben bukkanna fel a piacon, mégpedig a legújabb technológiák bevetésével, gyorsabb feltöltéssel és a 100 kWh körüli akkumulátor enyhébb degradációjával. Nagy teljesítmény (1000+ lóerő) és 7 ülés jelenik még meg a listán, mégpedig 200 ezer dollár körüli árral, vagyis valóban a luxuskategóriát célozzák meg.

Ahogy a fentiekből gyorsan kiderül, még 4 évünk van a megjelenésig, a széles tömegek pedig biztosan nem fogják megrohanni a forgalmazókat ezen új megoldásért. Addig azonban több másik, jól ismert típus kapja meg elektromos változatát, a felsorolásban ugyanis a Taycan még idén érkező friss példánya, Macan EV jövőre várható debütálása, az elektromos Boxster/Cayman 2025-re tervezett rajtja, valamint a Cayenne hasonló változatának 2026-os bemutatkozása is helyet kapott, bőven lesz tehát miből válogatni.

A Porsche nyilván az elektromobilitás területén mutatkozó lehetőségeket igyekszik kellő időben megragadni, meglátjuk, hogy ez mennyiben sikerül majd nekik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #47
    1. "Az egy afraikai ország, más éghajlat"
    Kaptál erre a pontra választ a 41-ben. Rámutattam hogy a 40-es hsz-od "nem érdekel" alapkijelentése ellentmondásos, ennek tisztázását vártam:
    "Nem érdekel Etiópia"
    "akkor szépen meghúzzák magukat azok, akik annyira túlszaporodtak"
    Újabb önellentmondás. Ha kellemtelen az Etióp párhuzam akkor már nem érdekel. Ezt úgy hívják hogy kettős mérce.

    Haladjunk csak ezen tovább. Mi volt erre a tisztázó reakciód? Idézd be kérlek a 42-es hsz-edből! Tisztázd hogy akkor érdekel Etiópia vagy nem, mert ahogy mondtam az nem működik hogy a kellemtelen kérdés kapcsán nem érdekel. igen/nem
    (ugye-ugye, a nagy vádaskodásod után oda jutunk hogy ismét csak te voltál aki sunyi módon elmenekült a válaszadástól. Szép nagy öngólt lőttél ezzel)

    "De akkor, hogy legyen ontopic ismét:"
    Nem látom hogy a másik 2megamradt pontra válaszoltál volna, csak egy újat akarsz bedobni.
    Haladjunk csak szép sorjában, ne sunnyogj el, várom a pontokra a válaszod:

    2. "Sajnálom, ha nem értesz ilyen alapvető reakciókat. "
    Nem, nem látom mi volt ebben a tény, noha azt állítottad hogy ilyet tartalmazott ezen válaszod:
    "Ez melyik bolygón?""
    Továbbra sem látom. Vagyis hazudtál.

    3. "Az 5%-os agyfacsarásodot és hasonlókat meg kb. már észre sem veszem ösztönösen."
    Ösztönösen? Te olyan hülye vagy hogy az ösztönösen szót sem tudod használni. Egy leírt szöveg tartalmát nem lehet ösztönösen nem észrevenni, ahhoz el kell olvasni.
    Mindenesetre akkor ott tartunk hogy hozzávetőleges fogalmad sincs hogy egy elektromos busz károsanyag kibocsájtása hanyad része a dízelének. A téma kapcsán akkor jól láthatóan vitaképtelen vagy, ez eddigi beböfögésed meg egy súlyozatlan semmitmondásnak minősül innen.
  • Dodo55 #46

    "Kérem idézed me hogy a a 40-es hsz-ed melyik ontopic részére nem ragáltam a 41-ben."
    - "Az egy afraikai ország, más éghajlat (tudtommal nem nagyon kell fűteniük pl.), más természeti adottságok, más kultúra, stb... Butaság egy európai ország jellemzőit összehasonlítgatni vele. "

    - "Az egységes EU szintű szabályozások ezért tenyérbemászóak sokak számára. Gyakorlatilag rendszeresen azok akarnak más lábai között söprögetni, akik a legnagyobb mocskot összehordták előtte. Jobb esetben ilyenekért a söprű szokott törni, rosszabb esetben orrnyergek."

    - "Szerintem meg evolúció-semlegesnek kell lenni. Nem beavatkozni és főleg nem a saját fajunk mozgásterét leszűkíteni."

    - "Ősidők óta ezt csináljuk, mert a természet törvényei szerint ez adja magát a leginkább."
    (Ezt csináljuk alatt itt a tűzgyújtásra gondoltam, ami nélkül kb. egy majomfaj maradtunk volna a mai napig)

    - "Egyszóval a világ, a gazdaság, a mindennapi élet működtetésének szerves része a fosszilis tüzelőanyagokkal hajtott járművek általi gyors egyéni közlekedés. Hasonló feltételekkel alkalmazható alternatíva pedig jelenleg nem áll rendelkezésre."

    - "És akkor az indiaiak és a kínaiak sem fognak majd onnantól ilyenekkel közlekedni, mert szolidárisak akarnak majd velünk lenni amikor meglátják a naponta kigyulladó villamos felsővezetékeinket, a végkimerülés miatt sztrájkoló tűzoltóinkat, a dugókban lemerülő és még nagyobb dugókat előidéző kétségbeesett, tehetetlen tömegeket ("bezzeg régen fogtunk volna egy kannát és már mindenki otthon lenne") és a csendes üzem miatt megtriplázódó gyalogosgázolási statisztikáinkat. Legalábbis keresem a logikát a ti álláspontotokban és ha jól sejtem valami ilyesmi?!"
    (Ironizáltam ebben kissé, de remélem azért érzed, hogy ezeknek viccen kívül is simán lehet egyfajta éle)

    - "valószínűleg még mindig keresnék a jó alkalmat arra, hogy hogyan is lehetne az Európa gazdasága alatti szőnyegen egy ilyen jó fogást találni."
    (Észre kéne venni, hogy én itt nem Putyinra hegyeztem ki a témát, hanem arra, hogy bizonyos "kedves barátaink" milyen tűrhetetlenül pofátlan módon kapkodnak a kínálkozó alkalmak után, hogy a gazdaságunk költséghatékony alapjait kipaterolják alólunk és helyette sokszoros áron kínáljanak nagylelkű alternatívákat. Erre pedig nem reagáltál semmit)

    Tessék, csak egyetlen hozzászólásomból egy csomó igen nyomós érvem, amiket úgy kerülgetsz, mint a forró kását, miközben te képes vagy egyetlen egy mondatodra való nem-reagálásom miatt egyből legerinctelenezni.


    De akkor, hogy legyen ontopic ismét:
    Közben nagyon úgy áll, napról napra jobban, hogy Németország majdnem megfőzette magát a saját levében ezzel a 2035-ös történettel (a megbízhatóságuk és ár/érték arányuk miatt a belsőégésű technológiák terén megsemmisítő mértékben versenyképes távolkeleti gyártók kiszorítása lehetett nyilván a kimondatlan cél), mialatt csendben mindenki megérkezett végül a kártyavár faláig. A hangnemből pillanatnyilag az olvasható ki, hogy a németek fél lábbal már a küszöbön kívül is vannak. A kérdés, hogy pl. lehet -e most ennek akkora súlya, hogy esetleg a Be-Ne-(Lux???) kiszakadás is ezért következik majd be?
  • defiant9 #45
    "Teljesen hülyének nézel, miután épp felsoroltam az előző hozzászólásomban csak az itteni elmúlt néhányat?"
    Ok. A 42-ben megállapítottad hogy nem ragáltam. Kérem idézed me hogy a a 40-es hsz-ed melyik ontopic részére nem ragáltam a 41-ben.

    "Sajnálom, ha nem értesz ilyen alapvető reakciókat. "
    Nem, nem látom mi volt ebben a tény, noha azt állítottad hogy ilyet tartalmazott ezen válaszod:
    "Ez melyik bolygón?""
    Továbbra sem látom. Vagyis hazudtál.

    "Az 5%-os agyfacsarásodot és hasonlókat meg kb. már észre sem veszem ösztönösen."
    Ösztönösen? Te olyan hülye vagy hogy az ösztönösen szót sem tudod használni. Egy leírt szöveg tartalmát nem lehet ösztönösen nem észrevenni, ahhoz el kell olvasni.
    Mindenestre akkor ott tartunk hogy hozzávetőleges fogalmad sincs hogy egy elektromos busz károsanyag kibocsájtása hanyad része a dízelének. A téma kapcsán akkor jól láthatóan vitaképtelen vagy, ez eddigi beböfögésed meg egy súlyozatlan semmitmondásnak minősül innen.
  • Dodo55 #44
    "Egyet mondjál már ami ontopic és nem reagáltam!"
    Teljesen hülyének nézel, miután épp felsoroltam az előző hozzászólásomban csak az itteni elmúlt néhányat?

    "Hazudsz. Mond már el ebben mi a konkrét válasz/tény.: "Ez melyik bolygón?" "
    Sajnálom, ha nem értesz ilyen alapvető reakciókat. Azzal jöttél, hogy Kína nem önellátó, erre reagáltam ezt. Persze minden relatív, de hogy mondhatsz ilyet amikor pont Európa függ tőlük évről-évre egyre aggasztóbb mértékben?

    Az 5%-os agyfacsarásodot és hasonlókat meg kb. már észre sem veszem ösztönösen. Tőlem te tudományos kutatásokat követelsz örökké köztudomású tények kapcsán, mire fordítva te meg csak úgy bedobálsz ide mindenféle számokat látszólag hasraütésre és rögtön becsületsértő jelzőkkel illetsz amint nem vagyok hajlandó azonnal helyeselni neked ezekre. De ezzel tényleg nem fogsz sehová sem jutni nálam.

    Viszont ontopic: Hallom a napokban minden felől, hogy kiszaladhatott egy kis firka a VAG-nál és megnyomták a vészleállító gombot az EU nevű érdekképviseleti egyesületükben. Garanciákat akarnak a szintetikus üzemanyaggal működő járművek 2035 utáni forgalmazására. A technológia hátterének jobban utánaolvasva nem tűnik realisztikusnak a jelenleg még szinte nem is létező techológiai penetrációt tekintve a kilátásban lévő jövőbeli igények kiszolgálásához szükséges volumen előállíthatósága (magyarra fordítva nem látom legalább 3-4 éve az üzemanyagkutakon a 2400 Forintos zöld benzint / zöld sültkrumplilevet, pedig 20-30 vásárlóból 2 dúsgazdag jólétet és felsőbbrendű példaképmutató életérzést már az anyatejjel magába szívó klímahuszár biztosan venné a bicikliszállító zöldrendszámos 3 tonnás SUV-jába, így elég nyereséges üzlet lehetne már most, tehát ha ez tényleg ~10 év múlva már nagyüzembe van tervezve, akkor nincs elfogadható magyarázat a korai értékesítés hiányára). Én tehát már készítem a pattogatott kukoricát, mert úgy tűnik néhány lépésre lehetünk a biológiaszertárban lévő szekrények kinyitásától
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Azokban találni a leggyakrabban csontvázakat :P

    Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2023.03.04. 15:59:23
  • defiant9 #43
    "Amit te vicceskedésnek vagy elmenekülésnek vélsz vagy állítasz be, azok valójában konkrét válaszok vagy nyilvánvaló tényeknek"
    Hazudsz. Mond már el ebben mi a konkrét válasz/tény.:
    "Ez melyik bolygón?""

    "még olyan jelentős érveim mellett is, amikre már látványosan nem tudsz mivel visszavágni"
    Egyet mondjál már ami ontopic és nem reagáltam! Pont te vagy aki elkezdtél már a fogyó magyar népességről meg a túlszaporodó 3. világról beszélni egy elektromos autó topic-ban.

    Eleve annyira buta vagy hogy nem lehet veled színvonalas vitát folytatni, de ez a kisebb baj, azonban amint sarokba szorulsz el is menekülsz az adott vitapontból. Igy el is vesztetted a vitát, a racionális vita szabályai ui. ezt nem engedik meg.

    Ahol meg színt kellene vallanod a vita lapját képező ontopic téma kapcsán, csak kínos lenne mert ezzel magad is beismernéd a vita elbukását, azt ignorálod:
    Akkor rögzíthetjük hogy az elektromos busz károsanyag kibocsájtása(fűtéssel együtt) 1 év alatt töredéke(<5%) a dízeles társának, és te ezen <5% miatt prüszkölsz hogy ez nem zéró? Elfogadod ezt, igen/nem?
    Igen, ilyenkor más téma nem marad minthogy 'személyeskedő' módon gerinctelen sunnyogó alaknak minősítelek. Mert hát az vagy.
  • Dodo55 #42
    Amit te vicceskedésnek vagy elmenekülésnek vélsz vagy állítasz be, azok valójában konkrét válaszok vagy nyilvánvaló tényeknek csak a te kedvedért még plusz kontrasztot adó irónikus megnyilvánulások amik különösebb magyarázat nélkül is rávilágítanak a téves feltevéseidre. Pont te menekülsz személyeskedésbe ilyenkor, engem vádolsz sunnyogással, holott te siklasz el rendszeresen emellé még olyan jelentős érveim mellett is, amikre már látványosan nem tudsz mivel visszavágni, helyette jelentéktelenebb dolgokon próbálsz fogásokat keresni és jó hangosan csapkolódni ezekkel.

    Olyanokkal jössz, hogy Kína pl. nem önellátó, amikor az elmúlt évtizedekben mindenki pont azon van megrökönyödve, hogy lassan már nincs olyan terület ahol még külső segítségre szorulnának, míg ezzel szemben valójában sajnos pont Európa az, ahol a gazdaság töménytelen kritikus fontosságú területen imporfüggő és ennek a mértékét szabályszerűen főként növelni tudja az, ha még szigorúbb forgalmazási szabályok szerint akarunk élni. Vagy az oroszok moralitásának vonatkozásába próbálod a szankciók kérdését terelni, holott a vitánk szempontjából nem ennek van jelentősége, hanem kizárólag a szankciók európára visszacsapó gazdasági hatásainak. Kitérsz olyanok elől aztán, hogy a klímasemlegesség mennyire egyeztethető össze a természetes evolúciós folyamatokkal. Vagy melldöngetve bedobod a vámokat, hogy majd jól megbüntetjük vele a "szennyezőket", de aztán csak hablatyolsz a környezetvédelem áráról, amikor felhívom a figyelmedet rá, hogy a másokat büntetni igyekvő vámjaidat bizony csak a saját állampolgáraiddal fogod tudni megfizettetni és nem pedig azokkal, akiket a szuverén jogaik gyakorlása miatt büntetni akarsz. Semmibe veszed annak a jelentőségét is örökké, hogy a rendelkezésreálló elektromos hálózat mennyire aránytalanul nagy fejlesztéseket igényelne ha a hálózatról táplált járművek többségbe kerülnének 15-25 éven belül és hogy mennyire kivetelezhetetlen az is a civilizáció fenntartásának szempontjából, ha az egyéni autózás visszaszorításával próbálnánk meg fenntartható viszonyokat teremteni a szűkebb energiaszállítási kapacitással kompromisszumot kötve, vagy akár annak a vonatkozásában is, hogy milyen gazdaságilag fenntarthatatlan mértékben növekednek már most is évről-évre az új járművek árai a kommunista diktatúrákat megszégyenítő európai szabályozási mánia miatt. Ezek a téma a döntő kérdései, nem pedig az a morális műfaszméregetés, amivel te megpróbálod elterelni a figyelmet az elektromos közlekedés döntő mértékű elterjedésének FIZIKAI KORLÁTAIRÓL.


    Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2023.03.01. 21:56:00
  • defiant9 #41
    "És ez egzakt mérésekkel igazolva is van, vagy csak leleteken végzett származtatott mérések alapján gondoljuk?"
    A tudomány jelen állása szerint legpontosabb adatokra alapulóan. Persze ha neked van jobb adatot akkor cáfolhatod ezt.

    "Hát az nyilván egy határozottan kritikus szint mindenféle szubjektivitást mellőzve."
    Igen, de a releváns az amit már kezelendőnek minősítünk. Minek hoztad ezt fel ha van ennél relevánsabb érték is. Te mit minősítesz annak?

    "Nem érdekel Etiópia"
    "akkor szépen meghúzzák magukat azok, akik annyira túlszaporodtak"
    Újabb önellentmondás. Ha kellemtelen az Etióp párhuzam akkor már nem érdekel. Ezt úgy hívják hogy kettős mérce.

    "Magyarország pedig egy ilyen értelmesebb összehasonlításban már igen kitűnő helyet foglal el"
    Nyilván a fejlteséggel korrelál az egy főre jutó CO2 kibocsájtás(pl. több az egy főre jutó autó), de ebből csak az következik hogy leginkább a fejlett országokban élőknek kell csökkenteniük ezen nem fenntartható fogyasztásukat. A természeti népeknek meg alig. A cél mindenki számára a klímasemleges állapot. Az hogy pl. Szlovákiában már magasabb az érték az csak azt mutatja hogy szépen elléptek mellettünk jólétben/gazdaságban a környező országok, köszönjük a tolvaj Fidesz rezsimnek.

    Tehát felteszed a kérdést hogy miért avatkozunk be jó irányba:
    "Miért akarsz te egy természetesen kialakult globális rendszer dinamikus folyamataiba célzottan beavatkozni"
    Majd megállapítod hogy neked a saját kényelmed érdekében jogod van rossz irányba bevatkozni.:
    "Mert végtelen sok van belőle és mert akkor nem fázom"
    Akkor a válasz meg is van a válaszodra: te önző környezetpusztító vagy ezért avatkozol be, más pedig védené a környezetet azért. Ugye az megvan hogy morálisan melyik a jó irány?

    "Sajnos nem "kíváncsi vagyok, miért?" kérdésként értelmeztem a kérdésedet,"
    Még mindig nem kaptam válasz. Ezek szerint már tudod hogy kell értelmezni. Mi a válasz?

    "A pöfögés nélkül ezerszer később jutottunk volna el "
    OK. Eljutottink ide, 2023. Most már ott tartunk hogy lehetőség van hibrid/elektromos autókra váltani. Vezesd le kérlek hogy a 3. világnak szánt vakcinakutatásokat miért lassítja ha nem hajthatsz be a belső égésű motorral egy városközpontba, vagy 2035-től már nem is vehetsz ilyen autót. Én nem igazán látom az ok-okozati összefüggést.

    "Úgy, hogy itt európában betiltom a forgalmazásukat."
    Tehát a szokásos ha nincs válaszom akkor próbálok inkább "vicceskedésbe" menekülni Dodo55 gerinctelenség amit látunk. Szánalmas.

    "Vámokkal a saját piacodon drágítod az árakat."
    Igen. A globalizáció olcsósít. Ennek ellenére nem elfogadható hogy ennek az legyen az ára hogy környezetszennyezéssel olcsó a gyártás ami versenyelőnyt adjon neki, a klímasemleges technológiák felárát meg kell fizetni, ezért építünk csatornát is, meg a gyárkéményre szűrőt, drága ugyan de nem szarunk a saját vizünkbe/levegőnkbe. Persze neked nyilván ez nem igazán érthető, mert ahogy mondtam egy önző kizsákmányoló attitűd amivel bírsz. Ez egy primitív ember ismérve.

    "Ez melyik bolygón?""
    Tehát a szokásos ha nincs válaszom akkor próbálok inkább "vicceskedésbe" menekülni Dodo55 gerinctelenség amit látunk. Szánalmas.

    "Igen, ha Putyin jobban bírta volna idegekkel és nem csinál "
    De nem bírta. Tehát az állításod cáfolva van. Azért kapta a szankciót mert aljas módon támadott és szándékosan öli a civileket, nem azért mert te kitaláltál valami alternatív okot amire zéró bizonyítékot tudsz felmutatni, csak egy üres bemondásod.

    "Felőlem nyugtasd magad ezzel."
    Ez ténymegállapítás volt, Dodo55 ismét csak elmenekült a kellemetlen kérdés elől.
    Akkor rögzíthetjük hogy az elektromos busz károsanyag kibocsájtása(fűtéssel együtt) 1 év alatt töredéke(<5%) a dízeles társának, és te ezen <5% miatt prüszkölsz hogy ez nem zéró? Elfogadod ezt, igen/nem?
    Összességében azt látjuk hogy vitaképtelen vagy, ahogy sarokba szorulsz akkor inkább elsunnyogsz. Ezen érdemes elgondolkoznod, az ui. egy sunyi gerinctelen vitakultúra amivel bírsz.
  • Dodo55 #40
    "Az idők kezdete óta egyszer sem volt hogy ilyen gyorsan ilyen sok CO2-t pumpáljanak bele"
    És ez egzakt mérésekkel igazolva is van, vagy csak leleteken végzett származtatott mérések alapján gondoljuk?

    "Aham, akkor nálad az élhetetlenné válás a kritikus szint?"
    Hát az nyilván egy határozottan kritikus szint mindenféle szubjektivitást mellőzve.

    "Akkor most jelentős szennyezőek voltunk Etiópiához képest vagy nem?"
    Nem érdekel Etiópia. Az egy afraikai ország, más éghajlat (tudtommal nem nagyon kell fűteniük pl.), más természeti adottságok, más kultúra, stb... Butaság egy európai ország jellemzőit összehasonlítgatni vele. Európai országokat hasonlítgassunk csak más európai országokhoz, ahol hasonló viszonyok uralkodnak. Magyarország pedig egy ilyen értelmesebb összehasonlításban már igen kitűnő helyet foglal el, több évtizedre visszamenőleg is az egyik legkevésbé szennyező. Innentől pedig kéretik másoknak előbb a lemaradásukat behozni és utána belepofázni abba, hogy mi itt mit csináljunk. Avagy söprögessenek előbb a saját házuk táján, mert úgy illik és fordítva nagyon nem. Az egységes EU szintű szabályozások ezért tenyérbemászóak sokak számára. Gyakorlatilag rendszeresen azok akarnak más lábai között söprögetni, akik a legnagyobb mocskot összehordták előtte. Jobb esetben ilyenekért a söprű szokott törni, rosszabb esetben orrnyergek.

    "Én épp azt mondom hogy klíma-semelgesnek kell lenni. Nem beavatkozni. "
    Szerintem meg evolúció-semlegesnek kell lenni. Nem beavatkozni és főleg nem a saját fajunk mozgásterét leszűkíteni.

    "A kérdés az hogy te miért avatkozol be azzal hogy előásod az olajat/szened és elégeted?"
    Mert végtelen sok van belőle és mert akkor nem fázom, vagy messzebbre és gyorsabban jutok, mint gyalog. Ősidők óta ezt csináljuk, mert a természet törvényei szerint ez adja magát a leginkább.

    "Szerinted a válaszod válasz a miért kérdésre? Te tényleg ilyen hülye vagy?"
    Sajnos nem "kíváncsi vagyok, miért?" kérdésként értelmeztem a kérdésedet, hanem kötekedő, hitetlenkedő "miért is?" kérdésként. Legközelebb figyelj jobban a stílusodra ha szeretnéd elkerülni az ehhez hasonló félreértéseket.

    "Igen. És?. Ez nem cáfolta ennek: "Azonban már ma is, azzal hogy te most itt pöfögsz azzal kicsit hozzájárulsz ahhoz hogy a harmadik világban meghaljon valaki, akit nem véd ennyire a technológiai burok.""
    A pöfögés nélkül ezerszer később jutottunk volna el arra a fejlettségi szintre, hogy az említett halálos betegségektől megvédjük őket és a pöfögés továbbra is olyan hasznos eredmények elérését teszi lehetővé nap, mint nap az emberek számára, amik enélkül nem lennének ilyen mennyiségben, ennyi idő alatt kivitelezhetők. Egyszóval a világ, a gazdaság, a mindennapi élet működtetésének szerves része a fosszilis tüzelőanyagokkal hajtott járművek általi gyors egyéni közlekedés. Hasonló feltételekkel alkalmazható alternatíva pedig jelenleg nem áll rendelkezésre.

    "Tehát akkor nem írhatod elő az indiaiaknak/kínaiaknak hogy ne legyen autójuk. Hogy oldod meg hogy dinamikusan növekvő számú több milliárd belső égésű autó ne 'avatkozzon bele' a bolygó klímájába?"
    Úgy, hogy itt európában betiltom a forgalmazásukat. És akkor az indiaiak és a kínaiak sem fognak majd onnantól ilyenekkel közlekedni, mert szolidárisak akarnak majd velünk lenni amikor meglátják a naponta kigyulladó villamos felsővezetékeinket, a végkimerülés miatt sztrájkoló tűzoltóinkat, a dugókban lemerülő és még nagyobb dugókat előidéző kétségbeesett, tehetetlen tömegeket ("bezzeg régen fogtunk volna egy kannát és már mindenki otthon lenne") és a csendes üzem miatt megtriplázódó gyalogosgázolási statisztikáinkat. Legalábbis keresem a logikát a ti álláspontotokban és ha jól sejtem valami ilyesmi?!

    "Alapvetően Ázsiából többet exportálnak ide mint mi oda. Akkor kinek fáj jobban ha a globalizált alacsony vámkulcsok irányából visszalépnénk a protekcionista saját piacot védő vámokhoz."
    Vámokkal a saját piacodon drágítod az árakat. Tehát az itteni emberek életét, illetve az itt termelő cégek működését drágítod, főleg ha úgy ahogy mondod, nekünk kell több áru onnan, mint sem fordítva.

    "Minden meg tudjunk csinálni magunk, akkor is ha drágább." "Kína viszont nem "önellátó"".
    Ez melyik bolygón?

    "Ez a valóság, ha nem támadtak a volna akkor nincsenek szankciós csomag. Mire fel is lennének?"
    Igen, ha Putyin jobban bírta volna idegekkel és nem csinál / hagy jóvá egy ilyen tabudöntő civilizálatlan és bizalomromboló húzást (főleg ismerve az öreg bácsiék tetemes ukrajnai érdekeltségeit), akkor valószínűleg még mindig keresnék a jó alkalmat arra, hogy hogyan is lehetne az Európa gazdasága alatti szőnyegen egy ilyen jó fogást találni.

    "Jól látom, sunyítasz ismét?"
    Felőlem nyugtasd magad ezzel. Nem kell feltétlenül tükörbe nézned, hogy milyen lekicsinylő stílusban akarsz mások szájába adni primitív válaszlehetőségeket, amikor szembesülsz vele, hogy az éremnek sosem csak egy odala van és bizony léteznek más szempontok, más megvilágítások is, nem csak azok amiket te sulykolni próbálsz.
  • defiant9 #39
    "mert a légkör fel van készülve rá az idők kezdete óta"
    A légkör nem egy előlény ami "felkészül". Az idők kezdete óta egyszer sem volt hogy ilyen gyorsan ilyen sok CO2-t pumpáljanak bele, ezért a rekord felmelegedési meredekség is.

    "Szerinted hány ilyen fordult már elő és hányszor vált élhetetlenné emiatt"
    Aham, akkor nálad az élhetetlenné válás a kritikus szint? Akkor nincs nagyon több kérdésem, ez egy annyira extrém szint ami mellett még valóban sokáig lehet pusztítani. Aki nálad pár nagyságrenddel toleránsabb és megpróbálná köv. generáció számára is olyan minőségben átadni a bolygót ahogy ő kapta az teljesen más szinten látja már a problémát. Ahogy mondtam, a te önző/egoista rövidlátó mentalitásod ami itt az alap probléma.

    "Ne lődd magad lábon."
    WTF. Akkor most jelentős szennyezőek voltunk Etiópiához képest vagy nem?

    "Miért akarsz te egy természetesen kialakult globális rendszer dinamikus folyamataiba célzottan beavatkozni"
    Te tényleg ilyen hülye vagy? Én épp azt mondom hogy klíma-semelgesnek kell lenni. Nem beavatkozni. A kérdés az hogy te miért avatkozol be azzal hogy előásod az olajat/szened és elégeted? Várom a válaszod!

    Kérdés: "Na mesélj, miért is terelik el erről a figyelmet?"
    Válasz: Nem kapnak elég hangsúlyt ezek az aggasztó jelenségek a közbeszédben, miközben a csapból is a széndioxid folyik.
    Szerinted a válaszod válasz a miért kérdésre? Te tényleg ilyen hülye vagy?

    "Régen naponta tizedelték őket a halálos betegségek"
    Igen. És?. Ez nem cáfolta ennek:
    "Azonban már ma is, azzal hogy te most itt pöfögsz azzal kicsit hozzájárulsz ahhoz hogy a harmadik világban meghaljon valaki, akit nem véd ennyire a technológiai burok."

    "Nincs több jogom, de egy olyan civilizációhoz tartozom"
    Ok. Nincs több jogod, ez a lényeg. Tehát akkor nem írhatod elő az indiaiaknak/kínaiaknak hogy ne legyen autójuk. Hogy oldod meg hogy dinamikusan növekvő számú több milliárd belső égésű autó ne 'avatkozzon bele' a bolygó klímájába?

    "De nem érted, hogy ne fenyegetőzzünk már pont mi európaiak mindenféle pöffeszkedő büntetővámokkal, amikor mi vagyunk ezernyi nélkülözhetetlen áru téren importra szorulva?"
    Alapvetően Ázsiából többet exportálnak ide mint mi oda. Akkor kinek fáj jobban ha a globalizált alacsony vámkulcsok irányából visszalépnénk a protekcionista saját piacot védő vámokhoz. Európa és Észak Amerika épp arra készíti fel az iparát hogy ne legyen zsarolható Kína által. Minden meg tudjunk csinálni magunk, akkor is ha drágább. A hightech tekintetében, Kína viszont nem "önellátó".

    "Így van, ez a hivatalos indoklás."
    Ez a valóság, ha nem támadtak a volna akkor nincsenek szankciós csomag. Mire fel is lennének?

    Jól gondoltam hogy sunnyogós gerinctelen vitakultúrád van, ezért nem is válaszolsz az alapkérdésre:
    Akkor rögzíthetjük hogy az elektromos busz károsanyag kibocsájtása(fűtéssel együtt) 1 év alatt töredéke(<5%) a dízeles társának, és te ezen <5% miatt prüszkölsz hogy ez nem zéró? Elfogadod ezt, igen/nem?
    Jól látom, sunyítasz ismét?
  • Dodo55 #38
    "A légkört nem érdekli hogy erőmű vagy autó bocsájtotta ki az adott molekulát. Tehát, igen az közlekedés is problémaforrás. Elfogadod ezt igen/nem?"

    Nem fogadom el, mert a légkör fel van készülve rá az idők kezdete óta, hogy a szénkörforgási folyamatokban részt vegyen. A rendszer rendkívül rugalmas tartományban működni képes önszabályozó képességeit pedig nevetséges aki kétségbe akarja vonni azok után, amennyi földtörténeti eseményt túlélt mind a bolygó, mind az élet rajta. Gondolj már csak pl. bele egy komolyabb vulkánkitörésbe, és ott már nem is csak töménytelen mennyiségű CO2-ről beszélünk, mert van amikor évekig nem látni még a napot sem az egész bolygón a hamutól. Szerinted hány ilyen fordult már elő és hányszor vált élhetetlenné emiatt hosszútávon a bolygó? Nekem úgy tűnik még egyszer sem...

    "De azok voltunk, Etiópiához képest egész biztos."
    Ne lődd magad lábon. Egyrészt a magadfajták a mi oldalunk felől az ilyen élesebb példákat azzal szokták megpróbálni semlegesíteni, illetve ezzel egybekötve rögtön vádaskodni is, hogy ez "relativizáció", másrészt pedig eddig úgy tudtam, hogy az általatok kergetett klímasemlegesség nem egyenlő a kibocsájtás megszüntetésével, csupán a kibocsájtást a szénkörforgás primer folyamatainak mindenkori adott keretein belül tartásával, hogy a károsnak beállított szekunder folyamatokra már ne jusson felesleg (pl. az átlaghőmérséklet növekedése néhány fokkal => jelentősen kevesebb fűtőanyag/fűtési energia felhasználásának igénye).

    "és felmelegedést legalább +2°C alatt tartsuk."
    Na tessék, és akkor meg is jöttünk. Miért akarsz te egy természetesen kialakult globális rendszer dinamikus folyamataiba célzottan beavatkozni? Miért gondolod, hogy te jobban tudod hogyan, milyen értékek mentén kell ezt szabályozni, mint sem a természetes rendszer maga, aminek minden dinamikája egy tökéletes, az élet feltételeit biztosító egyensúlyi állapot körül leng? Miért gondolod, hogy jó ötlet elvonni a lengést biztosító energiákat? Biztos vagy benne, hogy ez az egyensúlyi állapot akkor is fentmaradhat, ha mesterségesen adott értékek mentén csillapítani próbáljuk a lengéseket? Biztosan elegendő információt adnak ehhez a származtatott mérésekkel megtippelt földtörténeti statisztikák, illetve biztosan ismert minden kapcsolódó körülmény ismert, amikkel együtt a különböző értékek teljes rendszerre gyakorolt befolyása kiadja a megfelelő állapotokat, vagy esetleg fent áll annak a kockázata, hogy a földtörténeti múltban voltak olyan egyensúlyilag kapcsolt körülmények, amik esetleg azóta megváltoztak? Súlyos kérdések ezek ám.

    "Na mesélj, miért is terelik el erről a figyelmet?"
    Nem kapnak elég hangsúlyt ezek az aggasztó jelenségek a közbeszédben, miközben a csapból is a széndioxid folyik.

    "Azonban már ma is, azzal hogy te most itt pöfögsz azzal kicsit hozzájárulsz ahhoz hogy a harmadik világban meghaljon valaki, akit nem véd ennyire a technológiai burok."
    Jézus ember, nézzél már meg pl. afrikai demográfiai statisztikákat az elmúlt 1-2 évszázadra. Régen naponta tizedelték őket a halálos betegségek amikre mi fejlesztettünk ki sorban gyógymódot / védelmet és biztosítjuk nekik azóta is kb. ingyen. És szomorú igazság, hogy előbb hal meg 10000 ottani ember egy AK-47, illetve a szomszédos törzs / hadúr milíciája által manapság, mint sem egyetlen bármilyen egészségügyi probléma miatt.

    "A tipikus hímsoviniszta, konzervatív, neked több jogod van mint másnak attitűd ami itt is sugárzik belőled."
    Nincs több jogom, de egy olyan civilizációhoz tartozom, ami az elmúlt évszázadokban igen sokat tett le, igen fáradtságos erőfeszítések árán a teljes emberiség jóléte, beleértve elmaradottabb területen élő népek, kultúrák érdekében is. Mindemiatt jogom van rá onnantól kezdve, hogy ha tőlem ezeket az erőfeszítéseket és napról napra még többet a civilizáció már születésem óta elvárja, akkor én is elvárjam, hogy legalább ugyanazokkal az eszközökkel rendelkezhessek a mindennapi boldogulásom érdekében, mint az elődeim. És senki sem köti itt az ebet a karóhoz amúgy, elveheted az autómat nyugodtan ha neked az büdös és a lakásomból is kiköttetheted a földgázt, csak akkor te meg majd várhatod, hogy én felvegyem bárkinek is a telefont amikor valami rendetlenkedik ami a te megszokott 21. századi életed feltételeit biztosítja és egész véletlenül van még rajtam kívül mondjuk 452 ember az országban, aki egyáltalán tudja, hogy a problémát okozó komponenst eszik vagy isszák. Csak az az 452 másik ember is hidd el, hogy már rég a koranyugdíjas életét fogja tengetni egy csendes faluban vagy kertvárosban és rég meg is szüntette már a telefonszámát, mire neked sikerült végül az autóját kitiltatnod alóla. Az érzelmi logika itt ugye abban rejlik, hogy ha te velem is így kibaszol, elveszed azt, ami nekem eddig a megszokott életem jól bevált része volt, akkor aztán ne számíts rám ezentúl és azok sem, akik ezt nem akadályozták meg időben. De persze ezt nem csak egyetlen szakterülethez értő 452 ember fogja így érezni, hanem mindenki is, aki bármilyen társadalmilag hasznosnak tartott tevékenységet végez. (Na jó nem, mert senki sem szeret hosszú évekig unatkozni, úgyhogy helyette az utolsó pillanatban köszönés nélkül ki fogjuk rúgni a székeket az alkalmatlan "vezetők" alól és válogatott káromkodások közepette el fogjuk rántani a kormányt) És hogy mi ekkora gond ebben? Az, hogy amikor bármit is elveszel, ha bármit is úgy akarsz megoldani, hogy azzal kivonsz és nem hozzáteszel a képlethez, akkor azzal szegényíted az emberek körülötti világot és ezzel logikusan a motivációjuk gyökereiből tépkedsz ki egyben. Épp ezért ezt nem lehet így csinálni, ahogyan manapság erőltetitek. Ha van jobb technológia, akkor azt oda kell tenni, versenyeztetni kell, minél elérhetőbb áron kínálni és adni neki éveket, ha olyan akkor évtizedeket, hogy átvegye a korábbinak a szerepét egy természetes átmenet részeként és semmiképp sem a társadalom által ragaszkodóan szeretett konkurencia érzéketlen betiltogatásával. Csakis ez az út járható békésen.

    "Aki nem tenné, az borítékolhatóan extra vámokkal kell hogy szembe nézzen."
    De nem érted, hogy ne fenyegetőzzünk már pont mi európaiak mindenféle pöffeszkedő büntetővámokkal, amikor mi vagyunk ezernyi nélkülözhetetlen áru téren importra szorulva? Komolyan, hogy lehet ennyire felelőtlen, belképzelt, önveszélyes politikát folytatni?

    "A szankciókat nem azért kapták mert túl sok CO2-t bocsájtanak ki hanem azért mert megtámadtak egy szuverén országot. "
    Így van, ez a hivatalos indoklás. Amit írtam amúgy ebben a kérdésben, az félig-meddig irónia akart lenni. De csak félig, mert én azért félek, hogy mi van ha ezek most komolyan bepróbálkoztak az EGT ily módon történő rombadöntésével (csak ugye az említett kulcsfontosságú tél elmaradt, plusz mi van ha azok a mendemondák sem alaptalanok, hogy a Németek lepasszolták az EU valaha volt legnagyobb külső beruházását egy kicsi de elszánt jóakarójuknak, cserébe némi életmentő gáztartalékokért amikor nyáron sorban jöttek a bajok, illetve a veszélyes érvágásokra kreált szankciók élének bátor kicsorbításáért).

    "Mit mondanál akkor a dízel buszról?"
    Hogy vannak belőlük már olyan típusok is, amik fűtési célokra égetik el szabályozatlanul a gázolajat, a hajtásuk viszont elektromos módon történik, hogy környezetkímélőnek lehessen őket hazudni.

    "Egyébként nem azt írtad eddig hogy a zero emission szövegel lenne bajod, rákerestem"
    Valóban nem. Csak annyit mondtam, hogy képmutatás ami folyik körülöttük. De szerintem a "zero emission" szöveg simán része annak, ami folyik körülöttük, hiszen köztudott, hogy rá szokták ezt írni az ilyen buszokra (és más járművekre is) elég gyakran.
    Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2023.02.26. 23:00:01