23607
1418743729.jpg
  • MasterMason
    #1473
    Mondjuk azt numerikusan lehet látni, hogy mennyi a felbontása ezeknek az optikai érzékelőknek, és tényleg nagyságrendekkel nagyobb felbontásuk van, de hát ez önmagában szerintem ma már nem elég. Ez se nem innováció se nem fejlesztés, ezt is elég levenniük a polcról és beépíteni. Ami sokba kerülne az az, ha valamit fejleszteni vagy legalább továbbfejleszteni akarna egy cég, pl erőhatásokat, ott már azért kell pénzt is invesztálni a fejlesztésbe.
  • MasterMason
    #1472
    Én ezt nem így látom, nagyon mélyen azért ne menjünk ebben bele, de ha megnézed pl osztrák és egyéb nemzeteket, ott tudják az emberek és a munkáltató cégek meg vállalkozások is, hogy mivel szabad piac van így hát csak akkor lesz működő állam amelyik képes fenntartani magát és nem adósságból megélni, ha megfizetik az embereket akik aztán abból tudnak adózni. Mivel minimum 6x meg nyolcszor annyit keresnek ott az emberek értelemszerűen az a pénz amit adóznak, nagyságrendekkel több bevételt jelent az államnak, nem adósodik el olyan könnyen.

    Na most mivel itt a legnagyobb munkáltatok nyugati multi cégek, így hát ez az állam csak akkor fog tudni talpra állni ha engedik, meg itt is olyan fizetések lesznek ami után adózva, az állam meg tud állni a lábán és nem szorul majd kölcsönökre.
    Utoljára szerkesztette: MasterMason, 2014.08.22. 13:12:02
  • Dex Cowen
    #1471
    Hát igen... bár ez leginkább az Országunknak köszönhető...

    edit:
    Bár itthon is lehet keresni, de mi valamiért imádjuk a felső 10.000-et és ezen a számon nem akarunk változtatni
    Utoljára szerkesztette: Dex Cowen, 2014.08.22. 13:07:12
  • MasterMason
    #1470
    Jó hát azért nem szabad elfelejteni, hogy ez az összeg az európai bérek mellett teljesen másként fest, mint magyar bérek mellett. Ugye itt az árak nyugatiak a bérek meg keletiek, szóval azért annyira mégsem jó ez az EU, hogy tisztességes munkáért tisztességes béreket is fizessenek. Csak pont annyira jó, hogy keleti bérekből nyugati árú termékeket vegyél.
    Utoljára szerkesztette: MasterMason, 2014.08.22. 13:06:20
  • Dex Cowen
    #1469
    Mason nem haladunk előre... építsünk egy fasza FFB2-es gázkaros joyt.... jól figyelj.... igen.... bizony.... MÁGNESES érzékelőkkel:D
    Mert persze hangoztathatjuk hogy az optikai érzékelők mennyire.... Mennyire is? Azt senki nem tudja mi?:D
    Mágneses is jó rég óta van, pontosabb, még sincs benne? Akkor most már megbaszhatja a többi cég is srácok?:D
  • MasterMason
    #1468
    Ez még mindig nem ok arra, hogy lemondjunk valamiről amit érdemes volna és kellene is (tovább) fejleszteni.
  • Dex Cowen
    #1467
    Lehet, én egy kicsit ellene vagyok ennek a 3d-s programhoz készült, akkor legyen 100x annyi elvnek... Volt már a kezembe 1.5millás kijelzős rajztábla is.... Persze kurvajó volt:)
    Én azért 1micronos pontosságú nyomtatókat építek tized ennyi pénzből, de megértem hogy a nagyobb cégeknek ez nem megy:)(persze azért nem ugyanaz a kategória, csak az alkatrészek....)

    A viccet félre téve, hogy egy kedvelt írómtól idézzek:
    "Ma az emberek tudják mindennek az árát, de semminek az értékét" Oscar Wilde
    Utoljára szerkesztette: Dex Cowen, 2014.08.22. 13:00:07
  • MasterMason
    #1466
    Ha dolgozik vele az ember, akkor megtermeli az árát. Szóval úgy azért más és főleg cégeknél.
  • Bucser
    #1465
    "Logitech legalább fejleszt, és azért invesztál valamennyit a mérnöki munkába is és törekszik arra, hogy technológiát is tegyen a szerkezetébe. Nem csak le veszi a polcról az egyébként minőségi analóg kapcsolókat és beépíti azt egy fémházba"

    A logitech 10-en evekig ugyanazt a hibas potmetert hasznalta a joystickjaiba ami 9 honap intenziv hasznalat utan egyszeruen tonkrement.

    A G940-el sokat nem fejlesztettek ezen a szemleleten csak rajottek, hogy a Saitek mar joideje hall sensoros joystickokat csinal, ideje az analog potikat kicserelni. Ettol fuggetlenul az elettartam csapnivalo, hiaba van benne FFB az meg mindig az Immersion tehtol licencelt FFB engine amit mar az elso Sidewinder ffb hasznalt vagy a logitech force 3d sorozat. Semmit nem valtozott. De tapasztalatokrol a G940-rol nyugodtan kerdezd meg a z IL-2 Topicban repulo embereket.
  • Dex Cowen
    #1464
    Hát én 3d-zem, még így is magas és így is értelmetlen.... Azért van a 3d program hogy pontos legyél, nem kell hozzá 150k-s egér:D Még a rajztáblámat is 30k-ból megúsztam, nincs is vele bajom
  • MasterMason
    #1463
    :D

    Pedig olyan pontos mint egy sebészkés, akárcsak egy jobb trackball... 3D-s mérnők programokhoz vannak ezek igazából, ezért magas az áruk.
  • Dex Cowen
    #1462
    MOst nézem majdnem 500euró?!?!?! Meg a nagy büdös....... Semmi értelme annak a cuccnak:D

    Jah a navigator csak 100 körül mozog, de az semmi más csak egy tekerő plusz 2 gomb. Nah ezt hívom szép nagy lehúzásnak.... Feltalálták újra az egeret és átprogramoztak egy hangerőszabályzót:D
    Utoljára szerkesztette: Dex Cowen, 2014.08.22. 12:06:44
  • Dex Cowen
    #1461
    Egy tuti elérhetőbb mint egy külön gázkar, de így első ránézésre... Nekem kicsit idegen, inkább 3.-nak raknám oda. Továbbá a kisebb hajtóművek írányítását én jobban szeretném valami force érzékeny gömbcsuklós gomra rárakni. Vezetés szempontjából gázkar:)
  • Dex Cowen
    #1460
    Hát ezzel nehéz érvelni... ettől függetlenül a játékban a szék és a joystick is rázkodik bizonyos esetekben, sőt néha bebugol és dokkolás után is folyamatosan csak ráz. A lényeg hogy benne van a játékban, amiben MI játékosok el akarunk veszni. Ez is egy módja hogy belefeledkezz a játékba. Én szeretem, te nem... Neked van elérhető joystick jó áron, nekem nem. Szóval...
  • MasterMason
    #1459
    De ez nem az 5*-os Astor elnöki lakosztálya, a pilóták élete bizony nehéz. :P Nem kirándulásra szerződtek...

    Dex: Ezt a zenét biztos egy thargoid űrhajóból szedték, már közel lehetnek. :P Amúgy szerintem connexion space navigátora jobb x55 gázkarnál, arra a fúvókákat is rá lehet konfigolni. ;)
  • Dzsini
    #1458
    Ha valamire, akkor pont arra kell (és érdemes) használni egy aktív mozgatórendszert, hogy minden ilyen esetben, még ha a hajó épp szanaszét is esik, akkor SE zavarjon meg téged az irányításban, egyenlítse ki, oltsa ki a külső behatásokat. Nem kell a pilótát még azzal is terhelni, hogy az irányítókarral birkózzon, az ülés, a kar, és minden ilyesmi legyen teljesen mozdulatlan a hajó többi részéhez képest. Van neki elég baja amúgy is, nem kell megnehezíteni a dolgát.
  • Dex Cowen
    #1457
    Ki mit hallgat kérdéshez:

    https://www.youtube.com/watch?v=CHb31NzpH0Q

    Ez egy mestermű:)
  • Dex Cowen
    #1456
    Rázkódik, hisz látod... Vagy amikor az arcodba robban a vezérlő panel és mindenhol tűz üt ki, az is rázkódás mentes?:D
    Tény az űrben ha kanyarodsz, nem fog rázkódni a botkormány, de nem csak arra lehet használni egy force feedbacket
  • MasterMason
    #1455
    De olvasd csak el, hogy mit irt Dex, azért ha akár egy 180 méteres Anacondát boost-al megküldesz vagy kilép belép sc-be, még azon is érezni kéne valamit...
  • Dzsini
    #1454
    A gyártók nem érdekelnek, de az ED-be szerintem nagyon nem illenne, ha visszarúgna az irányítórendszer.
    Egy Sidewinder is 12x21 méter (feleakkora, mint az Űrsikló volt, kb. mint egy F14-es keresztben), tippre mondjuk 40 tonna (az F14 üresen 20 tonna, az űrsikló ~100 tonna) - van akkora tehetetlensége, hogy az nem fog rázkódni semmitől.
  • Dex Cowen
    #1453
    A hajó így is rázkódik eleget, pl mikor kijön sc-ból, mikor bemegy sc-be, mikor épp szétlőnek, mikor boostolsz, mikor neki mész valaminek.... Nem a joy rázkodik, hanem az egész hajó vele együtt a joy. Ha ezeket a pillanatokat közölné velem a joystickom is, igen hálás lennék. Amúgy meg az X52-nek gyári hibája a twist érzékelő elbaszódása... 2-3éve van mindegyik joynak, utána mehet a szerelés. Jelenleg egy X55 rhino gázkar kéne egy fasza sidewinder FFB2-vel:) A Logitech G940-nek elég sok gyermekbetegsége volt ahogy olvastam, bár egyik sem kezelhetetlen.... Az igazi baj vele, hogy már nem lehet kapni, használtan nem találtam és előrendelve pedig 80-90K között van. Igaz jár hozzá pedál:)
  • MasterMason
    #1452
    De nem csak anaconda van a játékban :), hanem kisebb vadászok is. Hát minimum egy ilyen szervó érzés az irányításra. Meg a kisebb hajóknál azért ha odavered akár landolásnál stb, azért hadd érezzünk már valamit. :D

    De amúgy értem én, hogy miért magyarázzák meg azt a gyártok, hogy nem kell FFB komoly joyoknál, de a valóság az, ha nem kell visszaforgatniuk vagy előre beinvesztálni komoly fejlesztésekbe, akkor több lesz a hasznuk...
  • Dzsini
    #1451
    A világháborús gép az egy dolog, de itt űrhajókról van szó meg egy kvázi-vákuumról ahol mozognak, és nem közvetlen irányításról :)

    Az kéne még, hogy egy 180 méteres, sokezer tonnás Anacondára szerelt gépágyú beindítása megrázza az irányítókarokat... a "szívassuk meg a pilótát, ne tudja precízen irányítani a gépet" program jegyében direkt építenek majd FFB-t a jövő űrhajóiba :)
  • MasterMason
    #1450
    Na de most őszintén el tudod azt képzelni, hogy pl egy második VH-s gép fülkéjében ülve semmit nem éreztek a boton? :)
    A komolyabb joyoknál tényleg okkal kerülik az FFB-t, így nem kell technológiát fejleszteni és mégis be lehet szedni lóvét...

    Logitech legalább fejleszt, és azért invesztál valamennyit a mérnöki munkába is és törekszik arra, hogy technológiát is tegyen a szerkezetébe. Nem csak le veszi a polcról az egyébként minőségi analóg kapcsolókat és beépíti azt egy fémházba. Az, hogy esetleg nem valós erőhatások vannak egy játékban és vagy egy joynál az sem azt jelenti, hogy akkor dobjuk ki a technológiát hanem éppen ellenkezőleg, akkor feküdjenek rá még jobban és fejlesszék tökélyre. Ez volna az értelme. Gondolj bele, ma már gyakorlatilag egy négyzetcenti területre több milliárd tranzisztort lehet tenni nanotechnológiával, na nehogy már azt akarják mondani, hogy akkor nem lehetne mit fejleszteni a joy-kon.

    Ami gázkart illeti, az nálam meg van oldva nagyon szépen, és nem csak a gázt, hanem a fúvókákat is egy külön karon tudom kezelni. :D


    Utoljára szerkesztette: MasterMason, 2014.08.22. 11:09:15
  • PiciPanzer
    #1449
    FFB-ben semmiképp nem gondolkozom. Most van egy sima X52-őm, és bár az elején volt egy kis nehézség a driver/software körül(win7 64bit), de miután megoldódott, teljesen meg vagyok vele elégedve. Ha esetleg valamikor tönkremenne, amit azért kétlek, akkor a jelenlegi felhozatalból egy x55-öt, vagy thrustmaster hotas warthog-ot vennék, attól függően, éppen hogy állok anyagilag.
  • TokraFan
    #1448
    Kinek a pap, kinek a papné. Nálam pl. rombolja az élményt. Idegesít, mert nem valós erőhatást és visszacsatolást érzek, hanem csak azt, hogy össze-vissza rázza a kezemet amitől csak felidegesítem magam. A komolyabb joy-oknál okkal kerülik az FFB-t. A kormánynál viszont tényleg van értelme, ott hasznos ez a tech.
    Ezzel együtt persze mindenki azt használ, amit szeret. Én is csak arra akartam rámutatni, hogy az ED-hez hasonló szimek esetén a játékélmény növeléséhez fontosabb egy külön gázkar mint az FFB. Sokkal jobban lehet manőverezni ha precízen tudom vezérelni a tolóerőt!
    Egy rendes, szűk lefordulást, vagy egy Immelmann manővert el nem tudok képzelni precíz tolóerő vezérlés nélkül.
    Ezerszer látom videókban is, hogy a gamer feltolja a gázt maxra, aztán meg csodálkozik, hogy nem fordul a hajó/repülő és képtelen az ellenségen tartani a célkeresztet. Mivel még az AI is állandóan manőverezik (nem beszélve egy jobbfajta real játékosról), folyamatosan játszadozni kell a gázkarral a sikerhez. Egy precíz, kényelmesen kezelhető gázkar sokat lendít ezen. X55 egyébként még relatív új cucc, megbízhatóságáról nincs sok infó. De a Saitek az utóbbi időben nagyon feljött, egész jó cuccokat készítenek. Nagyon ígéretes az a joy is!
  • MasterMason
    #1447
    Nincs vita köztünk, csak mások a szempontjaink. És én egyébként abszolúte megértelek titeket.. De azért azt hozzá teszem, hogy ugye itt valójában sok fejlesztés nem volt, hát hiszen a warthog egy igazi replika, tehát sem design-t nem kellett fejleszteni és gyakorlatilag semmi mást sem. A legjobb minőségű kapcsolókat és alkatrészeket tették bele, hall szenzorokat és még annyi, hogy fémből készült.

    A végeredmény pedig kétségtelenül szemet gyönyörködtető. Öröm ránézni arra a joystickra.

    Ettől függetlenül szerintem nem tud annyival többet az X55-nél, hogy megérjen plusz 70-80 ezret. Ha nekem nem kéne FFB akkor én maximum x55-őt vennék, abban lehet állítani négy féle erősséget is a hozzá adott rugókkal. Viszont ha tudnám, hogy komoly repszimek is be fognak jönni (meg lenne még olyan játékokra is időm),és biztosra tudnám, hogy sokat játszanék majd vele, esetleg akkor érdemes lenne elgondolkodni akár egy warthogon is.

    De mivel sem ffb nincs benne, sem abban nem vagyok biztos, hogy ED kivül más komoly repszimhez is használnám vagy lenne azokra is majd még időm az autószim és ED mellett, így igazából az ésszerű döntés a részemről az, ha kihasználom amíg lehet ezt az egyébként máig tökéletesen működő MS sidewinder FFB2-őt. Ha meg esetleg ez meghalna vagy megadná magát, akkor meg elgondolkodnék egy g940-en, mert bizony az FFB nagy mértékben hozzájárul a játékélményhez, pláne az ehhez hasonló űrszimekben.
  • Bucser
    #1446
    Warthog igy is 600 dollar. A Legjobb kommersz HOTAS a piacon. Volt /van cougarom FSSB mod-al es tervezem a Warthog beszerzeset is az egyetlen gondom egy megbizhato pedal beszerzese hozza miota SIMPED bezart.

    Nem akarnek FFB-t bele. csak megbizhatatlanabba teszi a designt.
  • MasterMason
    #1445
    Egyébként annyit még hozzá teszek, hogy esztétikai értelemben véve nagyon szép az a joy, tényleg gyönyörű a kidolgozás, jók az anyagok a plasztik gömbcsuklót leszámítva, és látszik rajta, hogy egy tartós darab. Tehát félre ne értsd látszik azon a joystickon, hogy egy minőségi és egy szuper darab, biztos, hogy örök életű darab az is.

    Nagyon tetszik, szemeztem vele nem keveset.

    De kihagyták belőle mindazt, ami egyébként ma már lehetséges volna és kéne is. Ma már olyan kicsi és nagyon erős elektromos és szervo motorok is vannak, nem igaz, hogy nem fekszik rá senki erre a technológiára. A probléma az, hogy sajnos jóval kisebb ez a piac, mint az autószimeseké lehet nem érné meg rá technológiát fejleszteni, bár logitech-nek megéri...
    Utoljára szerkesztette: MasterMason, 2014.08.21. 22:40:52
  • MasterMason
    #1444
    Néztem, és mondjuk nem tetszik, hogy egy ilyen cuccnak full plasztik a belseje, a gömbcsukló.

    FFB pedig nemhogy nem idegesítő szerintem, hanem ha nincs az KB olyan, mintha egy kormányon nem lenne erő, természetesen egyrészt ki lehet kapcsolni másrészt meg gyengébbre is lehet tenni, de hogy érezni lehessen rajta valami erőt az azért nem ártana itt a 21. század küszöbén.

    Körbe néztem, és ez a joy piac annyira le van maradva az autós szimulátorokhoz és kormányokhoz képest, hogy döbbenet. Nyilván az ár meg attól függ, hogy mit nevezünk drágának. Mutatok én neked 600 ezer forintos kormányt... Csak a pedálom több mint 150 ezer forintba került, a váz amin rajta van az meg több mint 200 ezerbe fájt. Ugye én főként autó szimekkel nyomultam, és még fogok is, de mellette mindenképp nyomni fogom ED-t.

    Szóval tudom én nagyon jól, hogy ezekből általában egyszer kell jót venni, de akkor is. Ha lesz a warthogba FFB, akkor fogok egyet venni...

  • TokraFan
    #1443
    Egy TM HOTAS Whog-hoz jelenleg semmi nem fogható. Az FFB pedig inkább idegesítő, mint hasznos, gyakorlatilag nincs túl sok értelme. Lényegesen hasznosabb a külön gázkar, lehetőleg hajtóművenként vezérelhetően, és a minél több scriptelhető gomb/kapcsoló.
    Az egyetlen dolog amit nem bántam meg hardvervásárlás terén, az a korábbi TM F16FLCS rendszerem ami 18éves kora ellenére mai napig tökéletesen megy, egyetlen baja, hogy gameportos, így aztán W7 alá már nem tudtam felszenvedni. Ekkor döntöttem a Whog mellett, de most sem csalódtam. Ritkán látni ilyen minőségi cuccot manapság. Persze drága, de egyszer kell megvenni és 20évig nem lesz vele gond.
  • MasterMason
    #1442
    CM Dracoban voltatok már? :D Ott nem egy naphoz dobott ki SC-ból hanem egy fehér törpéhez. :P

    Gyakorlatilag ez a csillag már az utolsó fázisában van. Nagyon várom, hogy ki legyen nyitva már egész galaxis, már tudom hova menjek majd szupernóva maradványokat, gyönyörű ködöket nézegetni.


  • MasterMason
    #1441
    Én is gondolkoztam, hogy veszek egy újat végig is néztem már az összes joy-t, de az az igazság, hogy pénzkidobás volna ha itt van egy FFB joy teljesen új állapotban. Amit ráadásként most tweakeltem meg :), mégpedig úgy, hogy voice attack-al át lehet mappolni anélkül, hogy kilépnék a játékból.

    Azt csináltam, hogy nem a játékban hanem kint a winfosban konfiguráltam be a gombokat, csináltam több profilt, drive, combat stb. És ha azt mondom voice attack-nak, hogy combat, akkor a joy-on lévő gombok a fegyverekre vannak konfigolva, next fire group, next target stbstb, ha azt mondom drive, akkor meg a supercruise , cargo scoop és egyéb gombokat kezelik ugyanazok a gombok. :D
    Utoljára szerkesztette: MasterMason, 2014.08.21. 18:21:28
  • Dex Cowen
    #1440
    Sajna nem, Nem találtam használtan logitech G940-es settet, pedig vittem volna mint a cukrot:)
  • MasterMason
    #1439
    Használ valamelyikőtök ffb-s joyt? Azt kell mondjam, hogy az én ősrégi MS sidewinder FFB2-öm (A piros ledes!) már vagy tíz éves de még ma is úgy néz ki mintha vadi új lenne (mintha most vettem volna ki a dobozból), és úgy is müxik. Ugyan effektek még nincsenek ebben a bétában ahogy látom, de maga a joystick alapból olyan, hogy nem csak úgy magában mozgathatod, hanem ellenállást fejt ki. Érzed rajta a gépet, minél nagyobb erővel mozgatod el bármelyik irányba, az elektromos motor annál nagyobb ellenállást fejt ki és nagyon precíz. Ugyan olyan gömbcsuklós mechanikára épül mint a TM warthog, csak ez ffb-s.

    Remélem nem hagyják ki a játékból az erő-visszacsatolást.
    Utoljára szerkesztette: MasterMason, 2014.08.21. 13:42:52
  • Troyan
    #1438
    Getting Freetrack working with Elite Dangerous and other Space / Flight sims that support TrackIR
  • MasterMason
    #1437
    Tényleg srácok, szerintetek később még lesz a játékban több galaxis is?!
  • Dex Cowen
    #1436
    https://www.youtube.com/watch?v=LpODJOxLGko

    Kicsit más kategória, de ha vlki szereti a psy trance-t és nem zavarja a sok kiállás, akkor csúszni fog;)

    Most ezzel kereskedem,ha bejön megmutatom mivel megyek csatába:D
    Utoljára szerkesztette: Dex Cowen, 2014.08.20. 19:38:03
  • Chob
    #1435
    Nem az anacondában nem volt semmi, az a gold egy másik helyről lett beszedve.
  • MasterMason
    #1434
    Egyébként akkor nyilván az arany miatt volt ekkora a bountyja... :D Ezek szerint a rabolt cuccok értéke jelentősen befolyásolja, hogy mekkora vérdíj lesz a fejeden. :P