182273
  • Kit--Kat
    #35494
    IStenb ments!!!44 Csak hagyd abba a hülyeségeid és ne foglalkozz a Ferrarival, mert unalmasak a gyerekes kötekedéseid....
  • G_ArchAngel #35493
    most olvastam én is, Dennis, ahogy öregszik, úgy hülyül:DDDDDDD


    Nick Fry arcát megnéztem volna...:)))
  • Istencsászár
    #35492
    'Fegyverrel' az újságírók ellen

    A Spanyol Nagydíj pénteki sajtótájékoztatója több okból is rendhagyó volt. Az első edzési napon általában a csapatok technikai felelősei kapnak szót, ám ezúttal a Button – Fry, illetve a Räikkönen – Dennis páros kapott meghívót. A sajtószobában pedig vízipisztolyokat helyeztek el a vendégek helyén.

    Dennis megmagyarázta a dolgokat: "Javasoltam, hogy az újságírók sétálják körbe a pályát velünk. De szerettem volna egy másik poént is ellőni, így azt javasoltam, hogy adjuk vízipisztolyokat a versenyzőknek, hogy ha az újságírók szétszedik a nyilatkozataikat, akkor legyen valami az ő kezükben is."

    "Az enyém idő előtt elsült." – panaszkodott Fry, aki véletlenül meghúzta a ravaszt. "Na de kérlek Nick, Te tudod a legjobban, hogy mindig van póttank." – hangzott Dennis válasza a tavalyi tank-botrányra utalva.

    Ez volt Ron Dennis 'válasza' Bernie Ecclestone megjegyzésére, miszerint "Ron pilótái senkivel nem beszélnek, és semmiféle rendezvényen nem vesznek részt. De nagyon jó lenne, ha végre elkezdené megvalósítani a saját terveit." Úgy tűnik megtette az első lépést. A folytatás ellen pedig senkinek nincs kifogása.

  • G_ArchAngel #35491
    Több internetes szaklap értesülése szerint a Forma-1-es Red Bull csapat a barcelonai futam után pilótát vált: az osztrák Christian Klien helyét a holland Robert Doornbos veszi át.

    A (néha már túláradó) humoráról is ismert istálló délutáni közleményében megjelöli azokat, akik a hátralévő futamokon a skót David Coulthard mellett vezethetik az istálló autóit.

    Monacóban Albert herceg, majd a Silverstone-ban a brit autóversenyzők szövetségének nemrég megválasztott elnöke, a volt világbajnok Damon Hill szerepel a névsorban.

    A tengerentúli futamokra rocksztárokat "szerződtet" az istálló, Montrealban Bryan Adams, Indianapolisban Jim Morrisson a soros. Előbbi például azért, mert "minden, amit tesz, értünk teszi" - áll a Red Bull közleményében.

    A Hungaroringen Klien azért beülhet a Red Bullba, tekintve, hogy osztrákként tulajdonképpen a Magyar Nagydíj számít hazai versenyének, míg Magny Cours-ban de Gaulle admirális (aki mindig előnyt szerez), Monzában Flavio Briatore "kap lehetőséget".

    A keleti futamokat illetően nagyobb a bizonytalanság: Isztambulban bárki vezetheti a Red Bullt, aki idejében átverekedi magát a Boszporuszon az első edzésre, Sanghajra annyi a követelmény, hogy "Wong" legyen az alkalmi pilóta nevében, míg ha a Nemzetközi Automobil Szövetség is engedi, Japánban újra szerephez juthat Yuji Ide.
  • G_ArchAngel #35490
    Köszi, hogy szóltál - át is állítom az óráimat B.C. 230012-ről...

    engem az izgat a jövő is, leginkább az asszony...

  • dav1d
    #35489
    nézz a naptárra 2006-ot írunk a többi jelenleg nem túlságossan izgat ... majd jövöre!
  • Istencsászár
    #35488
    Ok, mit? nemleszek Ferka fan, ha bele őszülök akkor se:/
  • Punker
    #35487
    az még messze van
  • G_ArchAngel #35486
    nem is, de jövőre sem...

    drukkolhatsz lehet Kiminek, mert Csalonzó a Midland-ekkel fog viaskodni...
  • dav1d
    #35485
    "kár, hogy nem futam alatt történt..."

    Ja így cegény Mclareneseknek nem lessz esélye , brühhühü
  • b-type
    #35484
    Nekem leginkább azért mert nem tudom teszi-e egyáltalán..még azt sem tudom hogy más csapatok is teszik-e.
    Ha megbüntetik mert szabálytalan, akkor persze..nincs is vita.
    De nekem ez a - az érvényben lévő szabályzat szerint szabályos, de a szabály szellemiségével nincs összhangban..- kicsit sok.
    Nem tudok mit kezdeni a megfogalmazással, ha belegondolok akkor olyan sok lehetőséget tár fel, amire nincs energiám.
    Én a magam részéről maradok annál, hogy ha az autó a jelenlegi szabályokat nem sérti, akkor jó és kész.
    Uezen az alapon nem hasonlítom össze a többi autót sem, mivel elvileg mindegyik szabályos, de a szabály szellemiségétől, különböző, kisebb és nagyobb mértékben eltérnek..hát bzze :DDDD
    szal nem igazán foglalkozok vele.
  • G_ArchAngel #35483
    azért itt egyikünket sem kell félteni, mindneki tud itt "ősbunkóparasztállatköcsögfaszláma" lenni a másikkal, ha kell...:)
  • Kit--Kat
    #35482
    Akkor változtass magadon, mert k********** unalmas mindíg ugyanazt a siránkozásod iolvasni...
  • Istencsászár
    #35481
    Kérlek mellőzd a jelzőket, tanulj már meg normálisan irni, és minden nemű fikázó, lenéző szavak próbáld kihagyni a hszeidből.
  • Lteebee
    #35480
    Valóban lerágott csont.
    És ahogy az előtted szóló nem ferrari fan, úgy te is csak újra elmondod a sztorit.
  • edeleny
    #35479
    Montoyat is meg kellene büntetni,ket tükör kell az autora,meg igy jogosulatlan elönyt szerzett,könnyebb a verda.
  • edeleny
    #35478
    En sem ertem a Ferrari fanokat,nem csak itt mas forumokon se,miert olyan nehez azt elismerni,hogy a Ferrari is svindlizik egy kicsit?Ott maradtak azon a vekony savon ami a törvenyesseg,es a törvenytelenseg hataran van.Szabaly szerint,szabalyosak.Szabaly szellmiseg szerint,meg tudja az öreg ördög,de mivel nincs egyertelmü cafolat,igy mindenki arra gondol ......amire akar.De mit fog gondolni a vilag,ha Willis bevaltja az igeretet,es aHondan megjelennek a felfujhazo szarnyak?A szabalykönyvben ilyen sincs.Ki fog akkor legjobban tiltakozni,es saratdobalni......?Egyre gondoltunk?Itt a forumon,senki nem emleget csalast,senki nem követeli a Ferrari fejet,pontlevonast,meg ilyeneket,csak annyit mondunk egy paran,hogy elmeletleg elkepzelhetö,es az emlitett modszerekkel elmeletileg merhetö lenne egy ilyen eset nem többet,es ezert kapunk hideget-meleget.De ez mar leragott csont,erdekel meg valakit?
  • Nyiri
    #35477
    Megsem olyan jo ha mozog a tukor :)
  • sumi
    #35476
    sztrákon?? = osztrákon!!bocsi
  • sumi
    #35475
    hali...néztétek az edzést az sztrákon?? na .. nem csak a ferkát tolják vissza a pályára!!mostantól...j és a rönó első szárnya úgy hajladozott,mint viharban a nádas!!!erre varjatok gombot!!!peeersze hogy gyorsak....
  • Kit--Kat
    #35474
    hát de frankón, tényleg jó volt:)
  • Kit--Kat
    #35473
    hagyjad már, szánalmas az emberünk...
  • DJ Bee18
    #35472
    Teljesen mind1, Ferrari nem tagadata, hiába véded...

    aha, most nem ellene írtál....

    Nem érted a Ferrari fanok gondolkodását.
    Büdös szót nem szólnánk, ha nem lennének folytonos fikázók meg kötekedők... És nehogy már megtiltsd, vagy még mi vagyünk hülyék, hogy védjük őket. Kívánok neked vörös első helyben gazdag évadot.
  • Lteebee
    #35471
    Komolyan mondom, nevettem azon amit írtál.
    Egész jó.
  • Istencsászár
    #35470
    Eddig az volt a baj hogy a Ferrari ellen irtam valamit, most nem, de ezis baj... nemértem a ferrari fanok gondolkodását. Akkor csámcsogjatok rajta még... tök mind1 ki használ mer lehet, Fia semmit nem tesz...
  • DJ Bee18
    #35469
    állandóan ezt szajkózod, ha meg tagadnák, azt mondanád hazudnak, vagy ha valakinek nem inge, akkor minek védekeznek...
    Jó a Ferrari, egyből basztatják, ez már gusztustalan...
  • DJ Bee18
    #35468
    kapja be a Honda... a tavalyi büntetésük óta égnek vágytól, hogy mást is megbüntessenek...
  • G_ArchAngel #35467
    McLaren-Mercedes: pénteki rövidprogram

    A McLaren-Mercedes pilótái a mai napon csak a szükséges köröket teljesítették, hogy kíméljék a versenygépeket. Kimi Räikkönen (15.) a délután mindössze négy, Juan-Pablo Montoya (18.) öt kört teljesített.

    Kimi Räikkönen: "A mérnökökkel tartott megbeszélést követően úgy döntöttem, hogy délelőtt nem lépek pályára. Délutánra két gyors kört terveztem, amit teljesítettem is. Tehát egy könnyű, problémamentes nap volt a mai."

    Juan-Pablo Montoya: "Délelőtt csak egy kört mentem az új motorral, és délután is csak egy rövid ideig tartózkodtam a pályán, hogy felmérjük a lehetőségeket. A bal tükröm meglazult, így le kellett tépnem, de ez nem jelentett problémát."




    Monty: "Sokat edzettem karra, nagyon erős vagyok, szedek vitamint és a Norbi update szerint táplálkozom - ha lekell tépnem a tükröt az autómról, az nem jelent problémát, mert nagyon erős vagyok, és vitaminokat is szedek, meg kivonom a zoxigént is - ja, és jól tudok teniszpályán motorozni!"

    Kész ez a csapat - már viccesebbek és lazábbak, mint az RBR-fiúk...:)


    Kimi Räikkönen: "A mérnökökkel tartott megbeszélést követően úgy döntöttem, hogy délelőtt nem lépek pályára. Délutánra két gyors kört terveztem, amit teljesítettem is. Tehát egy könnyű, problémamentes nap volt a mai." - inkább a túlteljesített feladat után úgy gondoltam, hogy kipihenem a délután fáradalmait és visszamentem volna a kamionba aludni, de egy idióta fejbedobott egy tükörrel, megzavarodtam és bementem a Ferrarihoz... valamit aláírattak velem, de nem emlékszem... inkább megyek aludni...
  • Kit--Kat
    #35466
    na azz nagyon helyes, pont azért mondtam...
  • G_ArchAngel #35465
    Alonsot megbüntették

    Fernando Alonso számára büntetéssel kezdődött a Spanyol Nagydíj. A Renault címvédője az első szabadedzésen túl gyorsan hajtott a boxutcában, amiért az FIA 2000 dolláros büntetést szabott ki rá.



    kár, hogy nem futam alatt történt...
  • G_ArchAngel #35464
    a nőit én is szoktam (női kézit, női tenisz...):)
  • Kit--Kat
    #35463
    rohatt unalmas, inkább nézz strandröplabdát...
  • [Jakuza]
    #35462
    Ha Hondaval ment volna akkor ez nem tortent volna meg.
  • G_ArchAngel #35461
    KicsitOFF:

    Gondatlan autóvezetéssel okozott súlyos testi sértés miatt 15 hónapos börtönbüntetést kapott Naseem Hamed egykori profi ökölvívó világbajnok.

    A jemeni születésű angol klasszis bűnösnek vallotta magát, és ezek után pénteken hirdették ki az ítéletet. Mellékbüntetésként szabadulása után négy évig nem kaphat jogosítványt.

    A 32 esztendős Hamed tavaly áprilisban Sheffield mellett 325 ezer fontot érő McLaren-Mercedesével két autóba rohant bele. A balesetben az egyik gépkocsi vezetőjéneki a lába és mindkét karja eltörött.

    A volt pehelysúlyú világbajnok utoljára 2002. május 18-án bokszolt, de akkor kifütyülték, miután vitatható módon nyert a spanyol Manuel Calvo ellen Londonban. Tavaly ugyanakkor bejelentette, hogy idén visszatér a ringbe.


    a negatív reklám is reklám:)))
  • G_ArchAngel #35460
    Ahhoz Alonsonak 2×, MSnek 1× nem kellene futamot befejeznie...
  • G_ArchAngel #35459
    a Hondánál már rájöhettek volna, hogy szélmalomharcot vívnak - ha büntetett/szankciónált volna a FIA, akkor megtette volna eddig is...

    erőlködés szaga van a dolognak: ha ezzel kiszedik a Ferrarit az élről, akkor a McLaren és Renault ellen is kitalálnak valamit, hogy Ők legyenek a topcsapat?

    Ross Brawn megmondta, hogy használnak flexibilis elemeket, használ a többi csapat is - a FIA ezt valamennyire tudomásul vette és nem reagált. Ügy lezárva.
  • Punker
    #35458
    egy Kimi-MS-Alonso befutó jó lenne kicsit összerázódnának, és legalább matematikailag harcolhatnának :)
  • G_ArchAngel #35457
    Legyen igazad...
  • Istencsászár
    #35456
    Kicsit túlzásba vitték a flexibilitást, tény igy kisebb lett az ellenállás:)
  • [Jakuza]
    #35455
    Szerintem Kimi 2. vagy 3. lesz.