2613
Transport Fever
-
Jóózsf István #651 Még több is, mint kellene!
És akkor, elárulod azért, hogy hány szerelvény jár ezen a szép kis vonalon? Szerény számításaim szerint; Minden megállóba, minden irányba elfér kényelmesen egy, Tehát; Tíz. De akár 18-at is el tudok képzelni rajta!
Az is lehet, hogy túl jól oldottad meg a helyi közlekedést!
Esetleg egyszerűen csak szard le! Ráérnek. Ácsorogjanak!
(Nekem úgyrémlik; Szakaszbiztosítónak hívják, de nem vagyok vasutas!) -
kisiku #650 A képen nem látható,mert nem azt akartam szemléltetni.Vannak térköz jelzőim, de tessék, itt a teljes útvonal:
-
kisiku #649 De, erre voltam kíváncsi :) Most tök mindegy hogy a példában 3-as állomás szerepel, lehet az 4-es is.Azt akartam elérni, hogy egyszerre akár két-két szerelvény is be tudjon állni, mert annyi utas van.
De részben megoldódott, hiszen megjelent a kétemeletes személykocsi, így nem elég hogy hülyére keresem magam, de ezt a folyamatosan növekvő embertömeget is el tudom szállítani. -
Desert #648 Ma sikerült megcsinálni az iparbáró achi-t a Train Feverben, kis térképen, bár értelmét nem sokat láttam :) -
tuvixplayer #647 Valóban azt nem írtad, hogy hány vonatod jár a vonalon. A kérdése alapján azt gondoltam hogy egymást érik, és nem tudnak olyan gyorsan befutni egymás után az állomásra, azért kellene másik peron is.
Utoljára szerkesztette: tuvixplayer, 2016.11.24. 21:08:51 -
Desert #646 Dátumot elnézve 1973, de jelzőt nem látok, pakolhatnád tele térközökkel és hajrá vonatsűrűség. -
Tauri #645 Igen, ezt így én sem értem hogy mi haszna.
Csak tippelek, de talán azt akarod elérni hogy több vonat menjen mert sok az ember...de egymást érik a vonatok az adott vonalon ? Ez lenne a probléma?
Ha igen, akkor egy 4 es peronú állomást csinálj, és hozzá is legyen meg a 2 pálya. Azaz így egymás mellett 4 fog futni, és az új pályára ha teszel függetlenül egy depot, ami nincs semmiféle összeköttetésben a régiekkel, akkor használhatod az eredeti útvonalat de független úton és peronon fognak menni a vonatok,. és ezt a sok embert fogja vinni.
HA nem erre lettél volna kíváncsi akkor bocsika :) -
Desert #644 Egy útvonallal miért akarsz 3 peront használni ugyanazon az állomáson? -
kisiku #643 No, most meg tudom mutatni képen is mi a gond.Ugye, látható ez egy 3 peronos állomás.A sárgával jelölt útvonal az a normális.Ahhoz, hogy a harmadik peront is használja a szerelvény, ahhoz új útvonal kell és ezt már ugye külön vonalként kezeli az állomás.Az egyiken ott vár 503 ember, a másikon meg csak 16 mert most indítottam el.
Az lenne jó, ha nem külön kezelné, hanem egyszerre akár két szerelvény is befuthatna az állomásra, egyazon irányba, és mindkettő az 500 emberből venne fel.De csak waypoint-tal tudom rákényszeríteni a többvágányos használatra, ergo ehhez új útvonal kell,
Nem hiszem, hogy ennek megoldására lenne valami trükk.
-
kisiku #642 Hmm...no megnézzük :) -
tuvixplayer #641 Kisiku - ez a járat kettőzés segíthet a két peronos személyvonat problémádon. Ha a teherszállításban működik, akkor remélhetőleg az utasok is használni akarják a vonal mindkét ágát, amik ugyanaz a két város között mennek ugyanabba az irányban. Mivel egy új jármű vonalhoz rendelésekor a játék megpróbálja módosítani az ütemezés, még az is elképzelhető, hogy az egymást követő szerelvények a különböző peronokat fogják használni. Az utasok viszont biztosan csak arra a vonatra fognak felszállni, amelyik arra a peronra érkezik, amelyiken várakoznak. -
tuvixplayer #640 Igen ezt akartam kiemelni. Itt írta valaki korábban nekem válaszolva, hogy a tehervagonból is kipakolja az árut a személy pályaudvaron. Gondolom akkor, ha a pályaudvar vonzáskörzetében van az árut igénylő típusú épület. -
#639 "BONUS TIP: Did you know, that you can drop off goods to a passenger bus stop?"
Na bazzz... :)) -
tuvixplayer #638 Találtam egy érdekes ötletet:
Double and Triple Buffering Lines -
tuvixplayer #637 Legalább 30 éve. Akkor sem nőtt, amikor bekötöttem a 2. várost. Azóta már lecseréltem az elöregedett vonatokat, mert a deszkát viszi az egyik irányban, majd visszafelé hozza a másik fatelepről származó farönköt, valamint a szerszámot. A szerszámot lerakja útközben a városban, és a farönköt pedig a fűrészmalomnál. Szóval ez a vonal már plussz szerelvényt, majd később teljes cserét is megélt. De mit ad isten, a termelés semmit nem ingadozott. A többi láncom folyamatosan fel-le mozog a mennyiséggel. Ja a fatelep teherautói is már újabbak.
A városokban a szerszámot terítő teherautókból is több van, mint a kihasznált. A hálózat minden vonalán ez van.
Most nem tudom megnézni az adatokat, de minden vonal legfeljebb a fele kapacitásban van használva.
Egyébként ez nem lehetne szempont, mer a többi lánc járművei tömötten mennek, és az üzemek melletti terminálokon áll halomban az elszállításra váró áru
Utoljára szerkesztette: tuvixplayer, 2016.11.24. 15:02:58 -
#636 Ha tartósan 100 -on termel, akkor upgrade-elni is fog előbb-utóbb, de lehet betehetsz még egy vonatot, hogy jobb legyen az elszállítási arány. Bal lent az infóknál a vonalak listájában a Cargo oszlopban mit ír ? Hány / hány az elszállítás ? -
tuvixplayer #635 Ahogy az előbb írtam, megcsináltam a két fatelep próbaképpen kiiktatását. Mindkettőt külön külön, Maradt a 100-as termelési korlát.
Ha a TTD grafikája csak egy kicsivel jobb lenne, már csinálnám is. Nekem annyira gagyi, hogy nem kezdtem el még kipróbálni sem.
Nem tudom miért nem úgy csinálták meg az üzemeket, hogy én állíthassam be a termelés nagyságát. Industry Giant 2-ben teljesen jó volt. mindent rám bíztak, azt is, hogy a gyár mit állítson elő a lehetséges termékei közül. Nem is volt vele baj.
Szóval a próbaképpen kezdett kis térkép után elkezdtem egy közepeset, és csak személyszállítást egyelőre. Az legalább megy.
Utoljára szerkesztette: tuvixplayer, 2016.11.24. 14:20:28 -
#634 A gyárak nem kultiválják a konkurenciát. Ha két helyen gyártasz, két helyről hordasz, és valamilyen kapcsolat van a két lánc között, sokszor az egyik besértődik és leáll. Próbáld meg leállítani az egyik fateleped (legfeljebb mentesz, és ha nem jön be visszatöltesz).
Próbálok tesztelgetni láncokat, nekem egyelőre úgy tűnik, hogy nagyon kötött az egész. Ha végig fel van építve, jól működik, de nem lehet megbontani, bővíteni, újat bekötni, stb.
Amelyik gyár kétféle nyersanyagpárosból is tud valamit csinálni, ott pedig csak az egyiket érdemes kiszolgálni, mert váltogat a kettő között, nem párhuzamos a termelés. Ezt én se tudtam, de valamiért ez a helyzet.
Nincs az a szabadság, mint a TTD-ben volt, hogy 28 szénbányából szolgálok egy erőművet, hanem egy helyről kell mindent elszállítani, és ő meghálálja azzal, hogy fejleszti magát és többet, és többet termel. -
tuvixplayer #633 A szerszám láncot két fatelep szolgálja ki. Néztem a potenciált, mindkettőnél 50 körüli. Ez a kérdés, hogy miért nem 300-400 körüli? Legalább annyi kellene a két város szerszám ellátásához. Szerintem részemről minden feltétel adott, hogy annyi legyen, de nem. Próbáltam az egyik fatelepet kivenni a láncból, akkor a másik beindult, és 100-nál megállt. Mindkettő ezt csinálta, ha a másikat kiiktattam. A városom többi gyártó lánca ontja az alapanyagot, terméket. Bár vannak ingadozások, amikor a kő 900-ról valamiért majdnem leáll, és akkor a világ összes teherautója ott áll sorban a terminálnál. Egyszer akkor esett vissza, amikor az egyik építőanyag vonalra tettem egy újabb vonatot. Nemhogy többet termelt volna, inkább beintett. Később magához tért, magasabb is lett a termelése, de közben a lánc járművei leálltak, vagy alig vittek valamit.
Próbáltál már ugyanabban a városban két különböző termékkel kiszolgálni az ipart, vagy a kereskedelmet? Az se fáklyásmenet. -
#632 Nálam az alábbi a probléma.
KÉP
A goods factory minden téren ki van szolgálva, és gyártya is a Goods-ot, de csak az egyik láncból, ami a deszka és műanyag. Mivel a deszka+acél részleg áll, az acélmű, valamint a szén-, és vasbányáim sem termelnek semmit, veszteséges az egész.
Aztán gondol egyet a goods factory, és átáll a deszka+acélra, ekkor a bányák is brutálisan termelnek, viszont a műanyag gyártás áll le.
Sajnos a két részleg nem megy együtt, és ezt jól mutatja a gyár a Details-nél. Ha nagyobb a potenciál, mint a raktározott, akkor az egész lánc működik, ha viszont alacsony a potenciál (nem használja fel), akkor az egész lánc halott.
És nem értem miért nem használja fel mindként láncot, ha nem is dupla, de legalább másfélszeres Goods gyártás érdekében.
Ergo az egész felépített terepasztalom gyakorlatilag kuka így. -
tuvixplayer #631 Már TF-ben is ment, csak nem tudtam róla. Amikor megjelent a waypoint, utána olvastam valahol. -
Desert #630 Train Feverben működött, egyik frissítéssel adták hozzá ezt a lehetőséget. -
kisiku #629 Ez komoly, ezt lehet?Nem is próbáltam...hmm, megadhatom neki a jelzőt is?Az nem is rossz...
Lecc tráj! :D -
tuvixplayer #628 Van valakinek ötlete, hogy hogy lehet egy nyersanyag termelő üzem, pl fatelep termelését növelni azon kívül, hogy a terminálon ott áll árura várva a jármű? Írtam már ezt a bizonyos gyártási láncot, ami két városba is visz szerszámot. A láncban szereplő össze üzem, gyár azt kéri, hogy szállítsak el, vagy szállítsak oda még több alapanyagot. A lánc vonalainak járművei nem tömöttek, még többet is simán vihetnének, de ez vagy 30 éve beállt az 50 szerszám, 100 deszka, 100 farönk gyártására. Amíg csak 1 városba vittem akkor is erre állt be, pedig annak is több kellett volna. Akkor is bővebb volt a szállítási kapacitás minden vonalon. A 2. város bekötése után sem változott a gyártandó mennyiség, de ezt az évi 50-et már kétfelé osztja, és az első város már alig kap valamit. Szóval hogy szállítsak el még több farönköt, mint amit hajlandó kitenni a terminálra??? -
Desert #627 Megállítom a játékot módosítás előtt és mentem az aktuális állást.
Ha valami módosításra kerül mindig megnézem az útvonalakat.
Busznál ha törlök egy megállót, akkor ott marad még a nyoma a térképen egy ideig, útvonalról is törlöm. :) -
tuvixplayer #626 Igen ez jó, csak azért nem ajánlják, mert ha vágány átépítést csinálsz, akkor sokszor jelzőket is törölsz, és ha nem emlékszel, hogy használtad-e vonal részeként, akkor érhetnek meglepetések.
Egyébként ha pl buszoknál kitörölsz egy megállót, attól még az benne marad a vonalban, és talán csinál is valami bajt. -
tuvixplayer #625 TF-ben próbáltam minél bonyolultabb személy szállító hálózatot építeni, leginkább nagy térképen. Gyakorlatilag minden mindennel össze volt kötve. Sok vonal közösen használta a dupla vágányokat. Volt olyan város, ahol előre 5 vágányos állomást tettem, mert ott még nyűgösebb a bővítése. Az állomás két végére olyan kitérő rendszert építettem, hogy gyakorlatilag bármelyik vágányról mehetett bármelyik peronra és tovább a másik oldalon. A dupla vágányok áthaladó egyirányú peronok voltak a vonal két irányához. Így az állomás könnyedén kiszolgált akár hat irányt is, ha az 5. vágányt két vonal használta pl. két irányból. Ilyen hálózattal bárhonnan bárhová tervezhettem vonalakat.
Ebben a játékban ezt jóval könnyebb lehet összehozni a megengedőbb vágányépítés miatt. Viszont, mivel itt nincs 20 perces limit, nem kell annyira törekedni a kis távolságokra a lassú vonatoknál. -
Desert #624 Én nem használom a waypoint. Ha útvonalat akarok jelölni, megadom neki a vágányhoz tartozó jelzőt és akkor oda jár be a vonat. -
kisiku #623 Tudom, ez az egy értelme van a több peronnak.De amikor belekezdesz egy új játékba, még nem gondolkodhatsz ilyenekben, örülsz, ha egyáltalán nem mész csődbe :)
Tudom nehéz ezt így szavakban elmondani, lehet hogy csinálok egy videót, de elolvastam a steam-nen, mindenki ugyanazt írja, tehát ez van, ezzel kell együtt élnünk.
Általában úgy építem a vasútvonalakat, hogy megpróbálok minél több várost összekötni, egy vonallal, majd amikor ez megvan és találok még lehetőséget, építek egy második és harmadik személyszállító vonalat.Most épp azon filózok, hogy van két nagy vonalam, és ahogy említetted, összekötöm valahogy őket átszállással. -
tuvixplayer #622 Vannak több várost is érintő személy vonalaid? Ha nem nagyon, akkor biztos sok az átszálló utasod. Próbálj meg másik peronról másik irányba menő vonalakat csinálni. Lehet, hogy valamennyi utas majd ezeket a vonalakat fogja használni. -
tuvixplayer #621 Vagy ha több város felől is jön-megy személyvonat, és mindegyik vonal külön peront használ, hogy elkerüld a várakozást. -
tuvixplayer #620 Nem tudsz egy vonallal ugyanazon az állmáson több peront is használni úgy, hogy az egyik vonat az egyikre, a másik a másikra érkezzen. -
kisiku #619 Így tulajdonképpen egyetlen értelme van a többvágányos állomásnak, hogy ha egynél több irányból hozol be/viszel el valamit.
Pl egy gyár, amit több forrásból táplálsz anyaggal.
Elk*ták, nem kicsit, nagyon. Nem kéne waypoint sem, ha normális lenne a peronhasználat. De mivel a waypoint a jelölő, ezért csak úgy tudjuk megadni, ha új vonalat hozunk létre, különben mindenki csak vagy egyik peront vagy másikat fogja használni.De a TF-ben is így volt...
Egy pályaudvaron sem úgy van, hogy egy peron egy vonal...mi van a fél óránként járó vonatokkal?Vár amíg majd felszabadul az egyik?Miért ne állhatna be 2-3 másikra, amikor ugyanarra megy?
-
kisiku #618 No, újabb kérdés...peron használat. Tudom, kiveséztük, működik, hogy waypoint-okkal jelölöm ki a szerelvénynek, melyik vágányra fusson be, de miért kell azt új útvonalként szerepeltetni??
Példa: USA térképet nyomok,1850 óta. 1940-től gyakorlatilag 300-nál kevesebb utasom soha nem volt egyetlen állomásomon sem. Most 1964-ben vagyok, átlagosan 600 (!) utas várakozik, nem győzöm indítani a szerelvényeket, hogy elszállítsam őket, de ettől ugye zsúfolódik az egész vonal, így a klasszikus 2 vágányos állomást hármasra vagy négyesre bővítem. De ahhoz hogy használja is az új peront, új vonalat kell létrehoznom, amit KÜLÖN kezel az állomás! Tehát nem a 700 utasból vesz fel egy másik peronon, hanem az neki új útvonal, ergo eleinte semmit nem vesz fel....
Szarrá komplikálták ezt, miért nem úgy van, mint a TTD-ben, hogy ha foglalt az egyik peron, akkor a mellette lévőre áll be a szerelvény?Úgyis ugyanarra fog menni...
Vagy ha már ilyen, akkor miért kezeli külön új útvonalként azt, ami ugyanazon a vonalon halad, csak egy 5 méterrel odébb lévő peronon szállnak fel az utasok egyazon állomáson belül? -
tuvixplayer #617 Ez most tényleg egy újabb frissítés volt:
Build 12070 (November 23)
Fixed crash when loading certain save games
Fixed crash when aircraft got stuck at airport runway
Fixed warning for industries with full output stocks
-
tuvixplayer #616 Ilyenkor nem a farm depóba kell vinni a kenyeret a teherautóval, hanem tovább egy közeli városba, és majd onnan vissza üresen a farmhoz. -
tuvixplayer #615 Műhelytartalom? Ha vannak letöltött modjaid, akkor azokat automatikusa frissíti, ha van újabb verzió. -
Desert #614 Build 12070 (November 23)
Fixed crash when loading certain save games -
Tauri #613 Ismét lejött egy 4.7 MB os frissítés...tudni hogy mi ez? -
Tauri #612 Csak akkor hoz visszafelé is kenyeret a depoba, ha ebből a depoból van valami kapcsolat a felvevő piaccal is.