This War of Mine
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A játéknak egy hibája van eddig számomra, alapvetően meghatározza a nehézséget az induló emberek képességei. A játék elején a Markoval vagy Borisszal úgy tudtam volna aratni, hogy kis túlzással már 5 csillagos hotelem lenne...
Ehelyett egy 12 rekeszes művész (vagy mi) csajjal mentem guberálni és ő nyírt ki egy AK-s katonát hátulról... Mit kezdjek a gyereketet szerető tanárnővel meg a matematikussal? Semmire sem jók a képességeik a játék korai, de talán későbbi szakaszában sem... Egyáltalán mire jó a tanárnő skillje? Eddig semmi sem volt olcsóbb vele. A matematikussal sem volt eddig semmi olcsóbb legyártva és az egércsapánál sem adott bónuszt.
Az is inkább hátrány volt, hogy 4 emberrel többel indultam, mert ennyivel több ember lehet beteg, ennyivel több ágy kell és bármelyik éhezése rontja a többi morálját mikor lényegében semmit sem csinál. Elküldeni nem lehet senkit, öngyilkosnak lenni meg nem buli úgy, hogy nekimész egy fegyveresnek, mert azzal is a többiek lesznek szomorúak. Tényleg csak arra jó, hogy esete esetleg ketten állnak őrt.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Az árnyékba húzódás az a rejtekhely? Nem csak árnyék van, de más elbújós hely is. Ide akkor is el lehet bújni, ha már volt lövés/ütés?
20 fokot soha nem tartottam, kályhám is csak egy volt. Két kályha 3/3 tüzelővel az jobb, mint egy darab 6 tüzelővel? Még a több napos hideg ellenére sem lett rosszabb a szakács sőt, gyógyszerrel még gógyult is.
Alkoholfőzésig nem jutottam soha. Egy üveget szereztem és véletlenül megittam. Semmiféle pozítív hatása nem volt sőt, a "drunk" állapot alatt a fickó nem csinált sokszor semmit parancs ellenére és gyógyszert sem szedhetett be. Majdnem belehalt egy félreklikkelésbe...
A military base-re el sem mertem menni soha, nem jártam van 4-5 helyszínen. A supermarketbe elmentem és majd beszartam, mikor megláttam, hogy mi van ott. Aztán mégsem minden az, aminek látszik. Nem akarom elspoilerezni, nem is biztos, hogy más is azt tapasztalja ott, amit én. Két másik helyszín viszont kész életveszély volt.
Cigim sok volt, rádiót is csináltam (kell?) az elején és gitárom is lett. A lopás és gyilkolásnál is csak simán "SAD" állapot volt, alapvetően jól bírták az emberk a gyűrődést a sok halált leszámítva. Akkor totál depik lettek.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A kalyha akarhol lehet a hazban, mindenhol ugyanugy hat.Nem art folyamatosan a homersekletet 20 fok kornyeken tartani, mert ellenkezo esetben az embereid betegek es elegedetlenek lesznek.Telen ket kalyhat kell folyamatosan taplalni.
Az ehseg szinten elegedetlenseget okoz, es joval gyengebbek is lesznek tole a harcban.Ha a szakaccsal fozol (alkoholt is!)akkor sok alapanyag megsporolhato.
Vizet folyamatosan 'keszits' , a csapdak pedig szinten letfontossaguak.Alkoholt en mindig elcsereltem ertelmesebb cuccokra bar allitolag nyugtato hatasa van olyanokra akik szeretnek pialni.A kave, cigi szinten kiegeszito anyag de ez sem arthat azoknak akik elnek vele.
Fegyvert osszerakni teljesen felesleges, mert ha egyszer raerzel a harc izere es utemere akkor a military base-bol tucatszamra fogsz fegyvereket es loszert zsakmanyolni.
A tavalyi ev legjobb jateka volt ez szamomra de javitson ki barki aki mostanaban tolta, en egy ideje felretettem.
Ja es ugy remlik 55-60 nap korul van vege az ostromnak.
Utoljára szerkesztette: dartonite, 2015.01.20. 13:04:36
Mi a legerősebb közelharc fegyver? A balta?
Az, hogy a kálya, az ágy és az emberek hol vannak, az számít a fűtésnél? A hidegnek milyen hatása van? Volt pár nap, amikor a belső hőmérséklet alig pár fok volt, de nem jelent meg semmilyen negatív effekt, csak panaszkodnak az emberek.
Az éhségnek milyen hatása van? Lassabban mozognak, kevesebb HP? Alapvetően very hungry alá senkit sem engedek, ha nem elkerülhetetlen, a kutató embert mindig a legmagasabbra húzom fel.
Egyébként baromi sokat tanultam az első játékből. Sokkal korábban kellett volna csapdát csinálni, mert szinte ingyen élelem. A víz gyűjtést egy időra hanyagoltam és mikor beütött a tél, akkor jó megszívtam...
Ellenben az alkohol, kávé és a toolkészítés nagy részénél alig tudtam haladni. Pisztolyt tudtatm összerakni, de lőszergyártásig soha nem jutottam el. Virágoskertem sem volt és a fűtő cuccokat összeszerelő munkapadon sem tudtam semmit csinálni.
Annyi lehetőség van ebben a játékban, hogy az beszarás.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Az elején a gyors futóval, a skilled scvanger és a szakáccsal indutam. Arpó hiba volt, hogy a skilled scavenger-es fickió sérült és beteg volt, kb. tizenixedik napon volt első útja, addiga gyors futóval mentem. Ő halt meg elsőnek...
Ilyen addiktív játékkal nem találkoztam. Tegnap 8 körül felment és hajnali 3-ig toltam. Beszarás. Tényleg magába szippant. Mikor már csak két ember maradt - szakács és nagy és lassú batár - mindkettő szar állapotban volt, kiment a nagydarab. Két fickót ölt meg. Iszonyú sokat lootolt és hiába hozott kaját és gyógyult meg a szakács lelépett. Egy napig olyan depis volt, hogy az ágyba sem ment, csak lerogyott a padlóra... A szakács egyedül 12 napig húzta. A felhalmozott, de upgredhez kevés cuccot eltradeltem kajára és így baromi sokáig életben maradt. Hiába volt fegyvere egyedül nem tudott őrködni és pihenni, szépen meghalt a nap végén.
Ez minden idők talán egyik legjobb játéka.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Lopni, civileket olni csak legvegso esetben szabad mert total tonkrevagja a moralt.Illetve ez is karakterfuggo, pl. nem gondolnad de a katona gyerek az egyik legerzekenyebb az ilyesmire.
Szal vannak benne apro finomsagok amikre idovel lehet rajonni, kell hozza par restart.
A lőfegyverrel való harcot nem értem, akár pisztollyal akár AK-val tolom mindig mindenki kinyírt. A nagydarab fickó meg baltával lazán agyonvert másik kettőt...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
csapat mért max 4 .
Vártam már, hogy összeállítsam az Avengers-t.
Borzalmas ebben a játékban az, hogy mindenki átvesz mindenkit?l mindent. A stat úgysem ér semmit, ha nem tudsz vele játszani. by: mausbattle
Valaki akinek megvan eredetiben, történt vmi változás az alaphoz képest? Pl hogy esetleg tudok-e civilt választani? Nagyon tetszett a játék, de 5 végigjátszás alatt 4szer ugyanazokat kaptam. Ezért nem vettem még meg... Tudom h több karakter van benne de hogy szinte mindig ugyanazokat kaptam nagyon elvette a kedvem attól h megvegyem. Ezt esetleg megcisnálták már?
Illetve pár tipp akiknek nagyon nehezen megy a játék. Csináljatok a második nap 1 kést. A másik legfontosabb dolog hogy bedeszkázzátok a lyukakat. Ha be van deszkázva minden és van késetek is, akkor az első 10-14 nap rablásait jó eséllyel visszaveritek.
Amikor először mentek vhova, mindig legyen nálatok feszítővas/lockpick és ásó. Mindent nyissatok ki hogy később már ne kelljen ezeket magatokkal cipelni.
Írjátok össze h mire lesz szükségetek a következő cél elérésében. Ehhez igazítsátok hogy mit hozz el a fosztogatótok.
Figyeljétek az NPC-ket. például a pap dohányzik. Nála sokkal értékesebben lehet becserélni a cigarettát mint másnál. A főtéren olcsóbban juthatsz kötszerhez és gyógyszerhez. Ezekért a garázsos fickó sokat add. A papnál 20 tekert cigiért 25 ciginyi nyersanyaghoz juthatsz. Vagy ennek megfelelő értéknyi árúhoz.
A rádiót érdemes figyelni. Ha épp olyan event van hogy a cigaretta és a kávé beszerezhetetlen, sokat lehet akasztani ha addig nem cserélted el őket. Főleg ha van barteres karaktered.
A kertészkedést nem érdemes erőltetni. Nagyon sok nyersanyag kell hozzá. Ha kiszámoljátok több nyersanyagot vissz el mint amennyit spórolsz a kaján. Zöldséget tradeljétek meg guberáljátok, de termeszteni nem éri meg. (Bár én csak az alappal játszottam nem tudom hogy azóta ez változott-e)
Ne gyilkoljatok össze vissza. Ha mindenképp ölni kell olyan karakterrel tegyétek aki erre alkalmas. Pl a tanárnő már 1 gyilkosság után is könnyen megborul, míg a fiatal tolvajlány még bonuszt is kap a moráljára ha a mesterlövészeket megölheti. Ezekre a dolgokra rá lehet jönni azért ha az ember elolvassa a bio részeket.
Remélem tudtam segíteni és nem olyanokat írtam ami már le lett írva párszor 😊.
A baltás ötletet én is meg akartam köszönni mert az egy új dimenziót ad a játéknak.
Az hogy a felszerelés (bukósisak golyóállómellény fegyver fűrész balta a hátizsákban foglalja a helyet az vicc!!! )
A kezembe fogom meg rajtam van eleve. Nyugodtan rajzolhattak volna neki egy karakterlapot.
Kevés a helyszín pl garázst nekem be sem adta, a végén már a nagyon durva helyekre is be kell menni mert nem volt hol ANYAG.
A baltával erősen őrzött helyeken vigyázzatok mert túl nagy zajt csap kaptam is miatt a 40. napon egy shotgun melllövést
Az is egy taktika ha fedezékből hátbaszúrod az ellent csak sajna ott marad a katona így ha ketten jönnek a második azonnal észreveszi és támad.
A random miatt a kereskedő elmaradása tud még lenni keserű pirula. Ha esik a hó kint az utcán tudtok havat gyűjteni mert úgyis befagy a szűrő a minuszba
Ami nagyon zavaró volt a játékban hogy nincs megkülönböztetve az aki csak ott alszik valahol meg akinek pisztolya van és azonnal rád lő ha meglát...ez egy nagyon fura dolog ami miatt kaptam néha arclövést😊
Összességében nem rossz olyan 79% os de matricával odanyalnám hogy FRUSZTRÁLÓ és 100 an se fogják ezt Édes szép hazámban
végigjátszani....
Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2014.12.25. 23:18:33
A fejlesztők célja a lehető legéletszerűbb játékmenet volt, ha neked a játék akkor okoz örömet, ha beütöd az IDDQD-t, akkor ez nem a te játékod.
Nálam a túlélők elégedettek (17. nap), a kaja beszerzése jelent problémát, mivel a kereskedőhöz nem enged menni már napok óta. A baltás ötletet köszönöm, így végre nem kell fát cipelnem a 10 slotos futóval. Az anyaghiány miatt eddig nem tudtam megépíteni a zöldségeskertet, így már talán menni fog.
Ilyenbe bele kötni, mikor ez lenne a játék lényege, egyszer elbaszol valamit, akkor élj vele. Nem visszatöltögetni.
Neked is kellemes játékot a Call of Dutyhoz. Csá
Konkrét verziót mondok mert úgy helytálló
GOG verzió 1.2.2 (2014.12.19)
Nem hogy nem támogatja a program a mentést de ha fogod és elmented máshova a mentett állását és visszatöltöd
c:\Users\username\AppData\Roaming\11bitstudios\This War Of Mine
Akkor mostantól az van hogy akkor is meghal az éjszaka kudarcot vallott karaktered 😊
Hát ez a tűzzel vassal megölöm az embereidet a drámai hatás elérése érdekében...
Kellemes Játékot hozzá 😊
-a rádióban zene szóljon
-legyen könyv
-segíts ahol tudsz
-beszélgessen az egyik embered a másikkal ha van rá lehetőség
alapanyag főleg fa hiány:
-csinálj baltát
-a fa szekrényeket zúzd be vele saját és más házában is müxik
Minden moralis dontesnek sulyos kovetkezmenyei lehetnek, ahogyan a valosagban is.
Nalam max sad status volt, de aranylag hamar tudtam ellensulyozni azzal hogy segitettem a szomszedoknak, megcsinaltam a pozitiv kuldeteseket, kereskedtem azokkal akiknek erre szukseguk volt, stb.
Azzal egyetertek hogy ez se nem vidam se nem konnyu jatek.
22 napig birtam 4 emberrel de egyszerűen már unom hogy 10 napja mind a 4 depressziós.
Van a játékban egy holtpont ha két embered depressziós akkor vége a játéknak mert mind a 4 az lesz. Mivel a fél nap azzal megy el hogy kiszeded őket a depiből a másik két embereddel csakhogy addig a másik 2 sem csinál semmit így nem szüntethető meg a depi igazi oka és egy értelmetlen ördögi körbe esel 4 depisnél már egész nap csak a depit kezeled és nem tudsz csinálni semmi értelmeset.
Az egész játék egy szenvedés egyetlen csepp sikerélmény sem ért benne.
Egészen kiváló játék lehetne ha hagyná a játékost kibontakozni felhalmozni cuccokat.
de ez a megváltoztathatatlan hardcore FANATIC HARD nehézségi szintet nekem most karácsonykor nem kivánja a szervezetem.
Teljesen feleslegesen keménykednek a játék készítői. Mivel éjszakára kell a golyó a behatolók ellen tulajdonképpen egy pajszerrel kell felvenni a versenyt sörétesek ellen akiket ráadásuk legtöbbször akkor látok meg ha a nyakamba estek egy fenti lyukból.
Alig lehet kaját találni a játékba a karakterek meg mind életképtelenek.
Legalább a hátizsákot ne korlátozták volna le.
Játék csak mazoistáknak !
Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2014.12.22. 23:22:39
így pl ki lehet cselezni a fosztogatást is mert azt is random dobja mit visznek el még akkor is ha golyókkal lősz rájuk.
így van mikor csomót lopnak van mikor meg semmit (pisztolyos őr mellett is)
De olyan aprólékos hogy megőrülsz... kirámoltam a kórházat és messze voltam a bejárattól gondoltam rányomok az ikonra és futva megyek ki.
Hát nem !!! A biztonsági őr látva hogy futok kérdés nélkül belém lőtt kettőt a sörétessel és újratöltés 😊
Hát akkor más verziót játszunk (huncut mosoly ) az enyémnél random ...
... Marco 15 packja nagyon kell..
Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2014.12.22. 19:49:36
A sniperes utcat erdemes megcsinalni, mert
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Amugy is egyszeru, csak ki kell szamolni az orvlovesz ket lovese kozti szunetet es akkor rohanni egyik fedezekbol a masikba 😊
Ez pl. jelentosen noveli az egesz csapat moraljat.Sot az is ha elmesz a garazsba es cserelsz gyogyszerre valamit az urgevel.Ezeken kivul is sok olyan kuldetes van ami nincs leirva sehol, egyszeruen a helyszinen kapod meg, es/vagy figyeled az emberek beszelgeteseit.
Amúgy hatalmas segítség az induláskor hogy a 15 packot elhozó emberrel indítasz. Ezért megéri párszor indítani hogy ő jöjjön ki.
A SAD szomorúság azt nem tudjátok mitől jön ki és hogy lehet elmulasztani ? Pátyolgatni kell a kis lelküket mint valami kozmopolitent olvasó plázacicáét 😊 Arra már rájöttem ha valaki kér tőlem valamit és nem teljesítem akkor depibe esnek tőle, akkor is ha az utcán kérik... (Sniperes utca)
Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2014.12.22. 16:19:18
Kb minden percet be kell osztani, a 13-15. nap kornyeken sikerult csak teljesen kipucolnom a sajat bazisomat.Alszol 6 orat, megszunik a tired status, utana az idot ami marad este 8-ig maximalisan ki kell hasznalni a hazi teendokre, kereskedelemre.
Kaja gond nincs egy emberrel, igaz kuldeteseket sem tudsz vallalni (pl. a szomszedoknak segiteni stb), ertelemszeruen orkodni sem fog senki.Minel hamarabb be kell szogelni a reseket ill. megcsinalni a riasztos ajtot.Akkor kevesebb alapanyagot visznek el.
Fun volt egy darabig (foleg mert vegig vartam hogy talan majd ma csatlakozik valaki) de azert nem csinalnam meg ujra 😊
Steam mentesek helye win7 alatt nalam:
program files(x86)\steam\userdata\68748640\282070\remote
hogy gyújtasz be a kályhába hogy keresed meg az alapanyagokat hogy őrkodsz meg mész egyszerre fosztogatni
Meg fozni meg vizet tisztitani egész nap csak aludnál a fáradságtol
Depibe esnél és meghalnál
Az uj patchban van már hivatalos mentés ?
Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2014.12.22. 10:37:36
Egy emberrel hogy kezdesz ? Nem 3 a minimum ?
De ha már csak egy van a depressziót nem szeded ki beszélgetéssel 😊
Sok ember se jó mert hogy látod el őket élelemmel, én erre a 4 re is állandóan főzöm a levest 😊
De hogy hogyan találtuk meg a leglyukasabb házat a városba azt azért nem értem 😊
Viszont ugy latszik hogy ha egyetlen emberrel kezdesz akkor nem is fog csatlakozni hozzad senki a jatek vegeig.
Egyebkent itt vannak a lehetseges kezdo emberek/partyk.
Elkepeszto mennyire jol kitalaltak ezt a rendszert, alig lehet abbahagyni.
Én meg lusta vagyok alap angollal ugyis érthető 😊
Én is próbálkozok, de jó lenne egy magyarítás már. Érdekes játék az biztos, be tud szippantani.
Stream: http://www.twitch.tv/antihero_hun
Először majdnem letöröltem ezt a játékot a mentés hiánya miatt..
De mióta mentek rendesen azóta nagyon tetszik.
Mindig más jön be az emberhez bárhányszor is kezded el.
Sokáig nem tudtam hogy kell begyújtani ezért mindig betegek voltak az embereim de mióta 20 fok fölött van azóta nincs sok gond.
Az a baj hogy hiaba vartam hogy na majd csak csatlakozik valaki, ugy tunik ezt az opciot teljesen nelkuloznom kell.Van benne kihivas, plane hogy az a lenyeg hogy tobbet rabolj mint amennyit ejszakankent toled rabolnak 😊
Egesz jol sikerult a kezdes
kijött!
12. napon tartottam, mar ket patkanycsapdaval, minden bedeszkazva, pisztoly is volt es rengeteg alapanyag, erre az elso szembejovo shotgunos manusz agyonlotte Marko-t 😞
Megint kezdhetem elorol.
Utalom gyulolom lenezem megvetem ezt a szart.
Es megis olyan zsenialis 😄
Ez játék mechanikában szinte ugyan az, természetesen a flash adta korlátok között. A hangulata inkább vicces, rajzfilmes, így ilyen téren nagyon nagyon távol áll a This War of Mine-tól.
Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.
Mar tobbszor indultam ujra de valamiert a harcban teljesen eselytelen vagyok, a combat trained emberemet is ugy vertek agyon puskatussal hogy eselyem nem volt :/
De az azert jo jel hogy igy melohelyen is azon agyalok hogyan kene legkozelebb elindulni 😊
Illetve hogy tartalmasabb lesz e még a játék ?
Köszi ! 😊
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU