Space Engineers

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#4015
A permanent death még mindig azt jelenti, hogy ha sehol nem marad a világon 1 db orvosi szobád sem, akkor veszíted el a tulajdonjogot minden volt értéked felett 😄 Akkor kezdheted előröl a játékot, akár respawn hajón, akár egy senki birtokán levő bázison.

A világ jelenlegi beállításai mellett ugye az újraéledő semmi eszközzel éled újra, amíg ezt pótolja, simán le lehet lőni újra és újra amíg a medroomot szét nem hegeszted. De esetleg ha még korábban kilövöd a medroomot, akkor amikor kilőtted a tulajdonosát is, a csata közben, akkor ez a probléma is megoldódik 😊
(Meg szerintem attól hogy egy hajónak kilövöd a tulaját, még meg kelljen küzdeni azért a hajóért, ne legyen csak úgy a tiéd, tenni kelljen érte mást is. Nem gondolom úgy hogy a tulaj kilövése után máris a másiké lehet minden. De mindegy, a permadeath amúgy sem így működik, szóval amíg van medroom akár egy db marsi bázison is, a tulajé marad a hajója.)

Én már az elején is azt mondtam, hogy legyen csillagkapu, vagyis inkább annak egy alapabb változata (a mindenféle Stargate egyéb dolgok nélkül) ezt most is támogatom! Csak akkor legyen beállítva az, hogy az SE csak a stabil verziókra frissítsen, ne fagyjon ki szerver ha lehet.
Amúgy ha meghekkeled a tárcsázót, úgy is csak egymagad mész át, odaát meg ki tudja mi fogad 😄 )
VISZONT a célbázis GPS koordinátáit lementheted, ahol meghaltál! Ami jócskán meggyorsítaná a háborút. Már csak ezért is jó lenne.
RJoco
#4014
Sebesség módosítás nem lesz. Legyen helyette Csillagkapu mod? Azt még tesztelni kell, ha meghackelem a kaput és a tárcsázót, akkor átvisz e a másik oldalra. Ha igen, akkor az elég király lenne 😊

Bár a permanent death-et félre értettem, viszont így még jobb lenne bekapcsolni. Ha jól értem, akkor a halott elveszti a tulajdonosi rangot a járművei, értékei fölött. Ha hajót szeretnénk foglalni és lelőjük a tulajt, akkor igazság szerint a miénk a járgány. Akkor miért ne lehetne egyszerűen egy konzol segítségével átállítani a tulajdonost senkiről miránk? Nem tartanám igazán igazságosnak, ha a hajón lévő orvosiban újraéledne az illető és utána ő lőne le engem, ezzel megfosztva zsákmányomtól. Persze míg nem állítom át és ő közben újra tud éledni, akkor megint küzdhetünk. Ebből a szempontból viszont legalább 10 másodperces respawn time dukálna. Azért legyen már valami esélye a foglalónak.
Ha ez nincs meg, akkor viszont miért kockáztassak, inkább a teljes megsemmisítés a cél. Szóval nagyon is van értelme az opciónak még így is.
De ez csak ötlet, a többség dönt, hogy be legyen kapcsolva majd később vagy ne.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4013
Na igen ez jó ötlet.
#4012
Na erről jut eszembe.

Lehet, hogy nem ártana néhány naponta/hetente egy-egy külön, nevesített mentést is csinálni, mert ha véletlenül csinálunk valami projektet, ami megöli a szervert, akkor jó lenne, ha lehetne valamihez visszatérni...
RoboKutya78
#4011
Szerintem is először teszteljétek mit bír a szerveretek.
Majd esetleg ötletnek pl:Beraktok egy pirate npc hajót amit mondjuk a játékban szereplő alap fegyveres hajóval el kell foglalnotok és aki megszerzi a hajót az nyerne és vihetné a bázisra a maradékot a hajóból😊
Az alaphajóról van nálam egy bluprint baráti hozzáférésben.Azt kinyomtatjátok és pl 2/2 fövel megtámadjátok a kijelölt felet.a játék meg akkor érne véget ha a hajóra felkerül valakinek az antennája 😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4010
-Permadeth > Enyhe felreertes (orok halal.... de a valosagban nagy baromsag) > nem kell
-haduzenetig nincs tamadas > ALAP (plane egy csomoszor fennt se vagyunk, akkor lesz harc amikor megbeszeljuk elore)
-felderites > Az antennakat nem ugy van hogy mindenki latja? Ez a lenyege a lezer antennanak hogy azt csak " te" latod
de azert majd ennek utana nezek

www.youtube.com/lookusarts -Hearts of Iron 4 -Steel Division 44

#4009
Illetve ehhez kapcsolódóan azt is hozzátenném, hogy próbáljuk meg minél kevesebb háziszabállyal játszani ezt a kvázi próbajátékot, mert így, "nyersen" tud csak kiderülni, milyen szabályokra van szükség. Ha már most, így nulla tapasztalattal betorzítjuk a "természetes" játékmenetet háziszabályokkal, akkor már eleve egy valahogyan szabályozott rendszert kell majd ugyanúgy tippelgetve újraszabályozni, nem pedig tapasztalatra építve összehozni egy ésszerű rendszert.

Gyanítom, hogy köv meccsben ki kell majd jelölni valami elpusztítandó célpontot egy fix koordinátán, és aki azt elveszíti, az vesztett. Csak mert a teljes kiirtás gyakorlatilag lehetetlen.
#4008
Szerintem ha hadüzenet megtörtént, onnantól ne legyen mesterségesen korlátozva, hogy mit ér támadni és mit nem, csak feleslegesen kelti a feszültséget.

Vagy legyél felkészülve, hogy a "hátországod", a békés bányád meg transzportjaid is meg lesznek támadva, vagy veszítsd el őket.
Annak semmi értelme ugyanis, hogy érintetlen termelő háttérrel szórjuk egymás nyakába a hadianyagot a végtelenségig. Az nem háború, az sport.
#4007
Mint irtam szigorított keretek között, akinek kedve van hozzá pl.: ürben és fegyvertelen hajókat nem.
Az állomás alatt azt értettem illetve vízionáltam hogy átrakodó állomás ahonnan robot konténereket lehet leengedni a földi bázisra,
mivel nekem még nem sikerült össze hoznom egyszer se légköri bányászhajót ami számomra megfelelően működött volna illetve a földi harc nem igazán vonz.
#4006
A szerver nem válaszol. Neee, miért??? <#ijedt> <#rinya> Nem tudok rá felcsatlakozni.
#4005
Igen, köszi. Előnye, hogy nem is mod, hanem programozható blokkba script. Mindezzel együtt szerintem sokat nem oszt-szoroz, ha van elég energia, meg a turretek folyamatosan be vannak kapcsolva, bár a villogó piros fények azért hoznák a fílinget az tuti.
RoboKutya78
#4004
Na ezt a videjót hogy hozták össze?😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RoboKutya78
#4003

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

RoboKutya78
#4002
Srácok Láttátok az előző mod bejegyzésem??
Az szerintem pont megoldja a kémkedés kizárását és a rongálást is illetve talán az illetéktelen behatolásokat is😊

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#4001
Nemtom, ez így egyben lesz sztem eléggé egyedi játékélmény. Készülődéssel, bányászattal, építkezéssel, trükközéssel, felderítéssel, mindennel. A harc lesz a csúcspontja a dolognak, de nem elsősorban az a lényeg sztem.
Nem tudom, jövő hónap alatt mit értesz, de jövő héten már jövő hónap is van, és mi egészen biztos, hogy nem leszünk még sehol háború szempontjából. 😊

Nem tudom, hogy a bázis fix-e, de az űrben a bázis meg a large ship közt gyakorlatilag nincs különbség, építs large ship bázist, aztán probléma megoldva.
#4000
Jajólvanakkor, elnézést.

De ennek meg aztán végképp nincs értelme, ha nincs medikál rúm, akkor úgysem tudunk _sehogy_ újraéledni, és amúgy is _minden_ halálkor elveszik minden cucc.

Viszont erről jut eszembe, hogy RJoco/Julian, ha nem nagy meló, akkor kéne teremtened egy napelemes újraéledős helyet vagy egy messzi holdra, vagy a Marsra, vagy csak ki az űrbe a világ végére, és le kéne zárnunk a csapat spawnhelyeket. Az lenne a lényeg, hogy se szerszám, se fegyver, se oxigén, se semmivel be lehessen spawnolni az új pléjereknek, de csak annyira, hogy beléphessenek egy frakcióba. Ne tudjanak elkezdeni magukban játszani, addig élhessenek csak, míg a ruhában van oxigén, az legyen az egyetlen lehetőségük, hogy csatlakoznak valahová és öngyilok, respawn már csapattagként.

Csak mert már kétszer is véletlenül lespawnoltam a bázisotokra... Meg ne lehessen már sunyiban, egyedül fenn a szerveren kémkedni...
#3999
Megamax akkor jól emlékeztem én is, csak hirtelen nem néztem utána, köszönöm hogy szóltál.

A permanent death-nek az a funkciója, hogy HA nincs több MedRoom-od, akárhol a világban, AKKOR nem éledhetsz újra úgy hogy megmaradjanak a cuccaid. Amíg van akárhol is MedRoom a páyláyán, addig ott újra tudsz éledni úgy hogy mindened megmarad.
#3998
Részemről már jövőhónapban elkezdhetjük a csatázást. "Én játszani akarok nem nyerni." 😊 Esetleg a csatázást még korlátozhatjuk
űrre, hogy akik nem tudnak sokat fenn lenni és a csapatuk nem építette ki a bázist ne lehessen ellehetetleníteni a további játékot,és/vagy esetleg fegyvertelen hajót nem lövünk ki.
Kérdésem viszont van ha az űrben építek egy bázist az fixálva van vagy meg pöckölve légkörön kívüli bombázást lehet okozni?
Utoljára szerkesztette: kipeti, 2016.05.25. 09:03:08
#3997
Rossz olvasni. Nézzétek mar meg mi a funkciója a Permadeath beállításnak!
#3996
Elküldtem Rjoco.
#3995
A permadeath?
Tehát 1-szer halhatok meg és kész, elvész mindenem. Ez egy kimondottan rossz ötlet 😄
A szerveren 3v3 van, nem 100 vs. 100 😄 Márpedig mire eljutunk a háborúig, az nem egy kis volumenű kis vadászgépharc lesz, a háború nem 1-2 napig fog tartani, a radar nélkül konkrétan nem fogjuk megtalálni egymást (de majd 1 hét keresgélés után rájöttök ti is 😄 ) És ha tényleg meghalok az elején, akkor ki is estem az egészből? Nem is szólva arról, hogy meghalni nem csak csatában lehet, én pl. haltam meg az űrben tegnap (még a 2 bázisosnál) azért, mert nekivágódtam a Refinery falának. Épp elindultam abba az irányba, a kapcsolat szakadozott egyet, a szerver meg extrapolálta a pályám és arra jutott, hogy én meg akartam szeretgetni 100m/s-al a feldolgozót 😄

Pont azért fogunk több bázist építeni, hogy ha az egyik kiesik, a másikba kerülünk és folytatjuk a háborút! Ha elpusztul egy hajó akkor készítünk másikat, és folytatjuk a harcot. Hajógyáraink is lesznek, amiket ha lerombol az ellenség, bizony megszívtuk. És a háború győztese az lesz, akinek elvesznek a bázisai, vagy feladja az ellenfél mert megunta hogy radar nélkül hetek alatt sem találtja meg a másik fél állomásait 😄 (aszteroidák, hegyek belsejében, bolygók közti térben, folytassam? 😄)
De ez permadeathel nem valósulhat meg.

Szerintem kicsit sem baj, hogy meghalunk és tudjuk majd folytatni újraéledéssel a harcot, mert ha a bázisnak jó a védelme, neki kell menni még egyszer, és akkor megsérül még egy hajónk, ami neked lesz előny.
#3994
Na kicsit kifejtve és konkretizálva, mert valamit nagyon elbeszélünk egymás mellett.

"Van értelme és nem megy homlok egyenest egymásnak. Egyrészt, ha van védelem, akkor nem valószínű, hogy túl közel fogsz érni a bázishoz."

Ez így van, ezért nem tudom, minek ezt _túl_bonyolítani. Eleve a bázist lesz nehéz megtalálni, lehet, hogy háborúhoz majd koordinátákat kell cserélnünk egymással, vagy valami.

"Ahhoz, hogy hadat üzenhess, meg kell lennie az ellenfél legalább egy objektumának. Különben mi értelme lenne?"

Ebben látod tökéletesen egyetértünk, csak nem látom, hogy ennek mi köze a permadeathhez?

"Hajókkal ugyanez a helyzet."
és
"Viszont így van esélyed mindig újabb és újabb hajókkal támadni és egyszer csak meg lesz a gyenge pont vagy annyira sérült lesz az ellenfél, hogy könnyen szétszeded."

Hát pont ezaz, hogy hajókkal éppen pont nem ugyanez a helyzet, mert a hajók elfogynak. Ha elfogyott az összes hajód, mivel támadsz? Nekiállsz az előretolt bázison hajót hegeszteni? Válaszcsapás úgy szétkap, hogy csak nézhetsz. Pont ezért nincs értelme permadeath-szel szenvedni. És az egyébként meddig tart? Ha elhúzódik két hónapig a háború, és te az első nap meghalsz, akkor két hónapig malmozol?
Másik fele, hogy a háborúk már csak így szoktak működni, akinek hamarabb elfogy a hadianyag, az veszít.

"Viszont mikor ténylegesen háború van és te egy Feltámadás hajón mindig újjáéledsz, azzal gyűjtöd a tapasztalatot."

Hogy mi?
Milyen tapasztalatot? Egy dologra tudok gondolni, a bázis helyére és védelmének kialakítására, de basszusmár, mi az, amit emberrel ki tudsz kémlelni, de távirányítású hajóval nem? Mi _értelme_ van, hogy az ember újraéledését tiltod, a végtelen drónhajót meg nem, ha úgyis a hajók száma szabja meg a támadások számát, nem az embereké?

"És egyáltalán nem biztos, hogy az a bázis fog lelőni, amit előtte kémleltél."

Miii??!
Rámugrik egy _bázis_ a bokorból? Kezdelek teljesen elveszíteni, a leghalványabb lila fingom nincs, hogy mi járhat a fejedben.

"Ezért jó a perma halál. És az csak a végén lenne. Attól, hogy mindenki távirányítós hajóval megy, még kell lennie egy bázisnak a közelben, ahonnan irányítják, ha azt szétszeded és kiiktatod az antennát, már nem lesz távirányítás."

Ez tény, de ugyanez igaz a nem távirányítású hajókra, ha szétszeded őket az előretolt bázison leparkolva, akkor nem jön több.

"Szóval minden csak a képzeleten múlik, nem értem, mi ebben a szívatás."

A permadeath, amit még mindig nem értek, hogy szerinted miben tenne hozzá pluszt a játékhoz, és hogy hogyan szándékozol ellenőrizni. Annyiból nekem aztán mindegy, hogy felőlem lehet drónháború is, úgyis az az ésszerű, de permadeathnek ehhez mi köze, az rejtély számomra továbbra is.
Tegyük fel, hogy hadüzenet megvolt, 24 óra lejárt, támadok. Ülök az előretolt bázison, vezetem a drónt. Te ülsz a saját bázisodon, vezeted a te drónodat. Véletlenül a támadásom kinyír, de a bázis még 99% üzemképes marad. Akkor mi van, te nem spawnolsz vissza soha többet, megvárom amíg a turretjeid kifogynak, és lebontom a bázisod flexszel, vagy hogyan menne ez szerinted a GYAKORLATBAN?

" Viszont egy kis kihívástól nem fogok egyből a plafonra mászni és kötekedni.
Amúgy is kérdés volt, nem kész tény."

De menj már a fenébe, most leginkább arról beszélünk, hogy be akarsz vezetni egy ellenőrizhetetlen, a játékot gyakorlatilag kinyíró, és összességében értelmetlen háziszabályt. Vagy ez most a büntetésünk, mert bolygón akarunk játszani, vagy mi a tököm?
Ez meg egy válasz volt, nem plafonra mászás és kötekedés.

"A rendőrös és bizalmi dolgot meg én nem értem. Kinek, mit kellene felügyelnie?"

Azt, hogy hadüzenet után hányszor spawnoltam le. Hogyan ellenőrzöd? (És még mindig kérdés, hogy minek? De tényleg ez az egész ötlet MIRE JÓ?)

Eh, megyek TSre, beszéljük meg ott szóban.
RoboKutya78
#3993
Srácok ezt ajánlom figyelmetekbe szerverre😊
Alarm - Battle Ready with one click (UPDATED 2015-07-17)

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#3992
Elvileg már délelőtt elküldtem...
RJoco
#3991
Zero és Warlock barát kérelmére még várok, addig nem tudlak titeket a csoportba hívni.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#3990
A csoportban nyitottam egy témát, ahol megtekinthető a SE és TS szerverek címei. TS 3 kliens kell.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#3989
Van értelme és nem megy homlok egyenest egymásnak. Egyrészt, ha van védelem, akkor nem valószínű, hogy túl közel fogsz érni a bázishoz. A másik, azért, mert megtaláltál egy bázist, még nem jelenti azt, hogy megvan az összes. Hajókkal ugyanez a helyzet. Ahhoz, hogy hadat üzenhess, meg kell lennie az ellenfél legalább egy objektumának. Különben mi értelme lenne? És persze még akkor sem biztos, hogy a háború kezdetén ott lesz az az objektum.
Viszont mikor ténylegesen háború van és te egy Feltámadás hajón mindig újjáéledsz, azzal gyűjtöd a tapasztalatot. És egyáltalán nem biztos, hogy az a bázis fog lelőni, amit előtte kémleltél. Viszont így van esélyed mindig újabb és újabb hajókkal támadni és egyszer csak meg lesz a gyenge pont vagy annyira sérült lesz az ellenfél, hogy könnyen szétszeded.
Ezért jó a perma halál. És az csak a végén lenne. Attól, hogy mindenki távirányítós hajóval megy, még kell lennie egy bázisnak a közelben, ahonnan irányítják, ha azt szétszeded és kiiktatod az antennát, már nem lesz távirányítás.
Az antenna tudtommal csak 10 km-ig visz el, szóval a bázis a közelben lesz, akár sziklába rejtve, akár az űrben. A lézerantennákat mindenképp ki kell tenni a tetejére és max 40 km a hatótáv. Ha a lézer útjába állsz, már nincs kontroll.
Szóval a távirányítás nem biztos, hogy a legjobb. Ha megvakítanak, akkor cseszheted. És mivel a 3rd nincs kikapcsolva, így a távirányítósok hátrányból indulnak a szemlélődést tekintve.
Az, hogy elfogyott a lőszer, még nem jelent semmit. Nézd meg a csatám LookUsArts-cal. Ha elég erősre építed a hajód elejét, akkor simán darabokra szedhetsz vele egy másikat. De miért is adok én ötleteket a leendő ellenségnek?
Szóval minden csak a képzeleten múlik, nem értem, mi ebben a szívatás. A 3rd kikapcsolása tényleg szívás, főleg, ha nem is törekedtél a nélküle való játszásra. De akkor ennyi erővel mondhatom én is, hogy miért kell nekem szívnom a bolygón? Én sokkal jobban el vagyok az űrben, sokkal több hajót építettem ott, nekem a felszín elég kezdő terep. Viszont egy kis kihívástól nem fogok egyből a plafonra mászni és kötekedni.
Amúgy is kérdés volt, nem kész tény.

A rendőrös és bizalmi dolgot meg én nem értem. Kinek, mit kellene felügyelnie?

Azt nem írtam, hogy hadüzenet után nem kémkedhetsz. De támadni csak a háború kezdetétől lehet.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2016.05.24. 19:13:47

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#3988
Majd legközelebb.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3987
A bolygófelszín alatt azt kellett volna kipróbálni, hogy mi van, ha elkezded bentről kifelé bányászni a felszínt? Dombot épít, vagy rossz irányba fúr?
#3986
Eh, basszus, TÉNYLEG nem kötekedni akarok, de ezt megint nem tudom összerakni, hogy hogyan gondolod.

"másrészt nem tanulhatná meg az ellenfél az ellenség védelmének elhelyezkedését"
vs
"Viszont kíváncsiskodni, kutakodni akármikor lehet, de tilos rombolni."

Ez a két dolog homlokegyenest üti egymást, ennek így mi értelme? Odamehetek kémkedni, de csak hadüzenetIG, mert akkor már baj a kémkedés? Ez így hogy?

Másik meg ez a permadeath. Egyelőre négyen vagyunk, akkor csapatonként két támadás (ha személyes), és kész? Akkor nyilván mindenki távirányított hajókat fog használni, és máris értelmetlen a permadeath korlátozás, mert sosem hal meg senki. Amúgy is szerintem mindenki így készül egyébként...
De már ott értelmetlen, hogy a hadianyag(támadójárművek, lőszer, nyersanyag) a korlát, nem az ember. Az, ha elfogy, nincs esély támadni, egy csupasz seggű embert a legbénább torony is másodpercek alatt elintéz 100 méterről. Ha meg ez úgyis egy hard korlát, minek erőlködni a soft korlátozással, amire ráadásul a játékosoknak kell figyelni, ÉS bizalmi dolog(tehát nincs módod a betarttatására valójában)?
Tényleg nem értem, miért akarod túlszabályozni. Csak felesleges problémaforrás, meg nincs rendőr, aki felügyelné úgysem, hogy ki mikor hogyan halt meg. Még ha log van is róla, utólag már mit kezdesz azzal, akiről kiderült, hogy nem tartotta be?

Oké, hadüzenet az végülis ésszerű. Annyiból okés a dolog, hogy legalább a megtámadott fél is látja a saját építményeinek a pusztulását/az ellenség lepattanását a betonbiztos védelemről, és nem az van, hogy belépne valaki, és már csak azt látja, hogy nincs medical room a frakciójának... Meg hadüzenet alkalmával el lehet menteni a világot, hogy esetleg a csatát többször is le tudjuk játszani.
Szal ennek látom értelmét. A másik kettőnek nem nagyon.

És tényleg bocs, hogy mindig belepofázok, de ha nem értem, akkor nettó szivatásként élem meg, én meg játszani szeretnék, nem szívni, meg foteljogászkodni, meg szabályt értelmezni.
RJoco
#3985
Ha lekerülsz a bolygó felszíne alá (én pont az éjjel kerültem le, mert fejre állt a kerekes járművem és az egyik kiszállásnál oda rakott), akkor nem sok esély van a visszajövetelre. Sajnos a gravitáció akkor is dolgozik, így egyből elkezdesz zuhanni. Talán, ha elég nagy sebességgel ütközöl, áttörsz, én nem ezt próbáltam, mert gondoltam, meghalhatok. És hamar el is fogyott a hajtóanyag, palack meg nem volt nálam. Így maradt az öngyilkolás.

Ha meghalsz (általában a kapcsolat szakadását ezzel kezeli), akkor a zsákod ott marad, ahol voltál vagy ahova esett, mert épp haladtál. GPS koordináta jelzi is a helyzetét, szóval érte mehetsz és összeszedheted a benne lévő dolgokat. Mivel a floating csak 64-es, így ...

Annak örülök, hogy a spectator senkinél nem megy, csak az adminnál. Ő meg becsületből nem fogja használni.
Esetleg érdekesebbé tehetnénk a játékot a 3rd nézet kikapcsolásával is. Az biztos, hogy sokkal nehezebb lenne, de legalább több értelme lenne a kameráknak.

És végül arra gondoltam, hogy a csatát perma halállal csinálnánk. Ez azt jelentené, hogy, ha valaki meghalt, akkor nem tér vissza, a túlvilágon marad, akárhol is legyen az. Ezt jó lenne már most tisztázni, mert egyrészt izgalmas lenne, másrészt nem tanulhatná meg az ellenfél az ellenség védelmének elhelyezkedését. És persze akkor eszerint kellene építeni a hajókat is. Legénység nélkül...

A csata a végén pedig úgy zajlana, hogy amelyik fél úgy gondolja, hogy kész, az háborút hirdet. A másik félnek 24 órán belül reagálnia kell. Ha megteszi, akkor kérhet max 1 hét halasztást a kezdésre. Utána automatikusan indul a háború. Ha nem teszi, akkor a 24. óra leteltét követően támadható.
Viszont kíváncsiskodni, kutakodni akármikor lehet, de tilos rombolni. A másik fél védelmi rendszere viszont lelőheti. Ha a kíváncsiskodó felfegyverzett hajóval megy, akkor azon a fegyvereknek inaktívaknak kell lennie.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3984
Hehe, az automata mentés örömei... Én is indítottam még régebben egy kreatív mód bolygós mapot, hogy űrlift megvalósíthatósági tanulmányt csináljak. Kihúztam egy kb 1500 méter magas, nagy kockákból álló sínt, felépítettem rá egy hidrogénhajtóművek által hajtott, a sín négy oldalán nyolc-nyolc kerékkel rendelkező kocsit, aztán beültem kipróbálni.
Tökjól működött, de ugye 1500 méternél vége lett a sínnek. Gondoltam megnézem, meddig száll el a kiskocsi... hát nem kellett volna. Repülés közben nyomott a játék egy autosave-et, úgyhogy liftkocsinak reszeltek, el lett mentve úgy a világ, hogy a kocsi úgy fél percen belül földbe csapódik.
Éljen.
#3983
Persze nyilván szerveren ezt nem csinálnám, tuti azonnal felkenődnék valahová (későn látnám meg) és vissza se tudnám hozni 😄
#3982
Én már haladtam az űrben 9000-el is XD Az egyetlen probléma a sebességgel az volt, hogy a 3. nézetes kamerát ha megmozgattam, akkor már nem tudtam visszavinni, mert lemaradt a hajótól. Úgyhogy kamerával néztem előre, vagy csak az ülésből ülve ki az ablakon. Sőt egy időben úgy játszottam, hogy sebességlimit kilőve, és egyik bolygóról a másikra úgy haladtam, hogy "normál térben" nem pedig ugrálgattam az ugróhajtóművel (mert azt unalmasnak tartottam). Természetesen legkisebb sűrűségű aszteroidagenerálással 😄

(Egyszer jól el is találtam az egyiket, és pont előtte mentett a játék és hiába töltöttem vissza többször is, nem tudtam a hajót megmenteni.)

De amúgy se a rotorokat, se a pistonokat nem lehet már mozgatni 100 m/s fölött (hála ennek az update-nek, a videó elején van), odarögzülnek a hajóhoz. Így a nagy sebességű haladás ilyen veszélyeket sem hordoz.
#3981
Most nincs előttem a játék, mi történik akkor?
#3980
Még csak nem is blokkonként számolódik a mozgás, hanem gridenként. Egy járműnek egy súlypontja, egy sebessége, egy tömege van, griden belül nincs fizika. (A dugattyúval, rotorral kapcsolt részek külön gridnek számítanak, meg a játékosmodell is külön van kezelve).
#3979
Na ez a számításos érvelés szerintem sem helytálló, Zero-é viszont igen.
Számolgatni max. a felszín közelében megjelenő új és új voxeleket kell, ahogy haladsz éppen. (De ha kifelé repülsz a bolygóból, akkor még azt sem.) Vagy épp az újonnan megjelenő aszteroidákat az űrben, de ott is csak 1-2-t közelíthetsz meg egyszerre annyira, hogy élesen meg kelljen jelennie.
Ennyi sebesség miatt nálam még sosem lépett ki a játék! A spectator kamerával mennyire lehet már száguldozni? Több ezer m/s-al, akkor már elő-elő fordult a kilépés bizonyos update-k után, amit ki is javítottak.
A hajó mozgása meg csak annyiban különbözik a spectator kameráétól, hogy tolóerőt kell számolni, (ebből a tömeg ismeretében) gyorsulást, amivel majd korrigálni fogod az aktuális sebességet. De ezek csak pár darab összeadások, osztások. Majd módosítgatni kell ennek a sebességnek megfelelően a blokkok koordinátáit. De ezt a számítási igényt nem a hajó sebessége fogja megnövelni, hanem a hajó blokkjainak száma. A sebesség ahogy Zero is írta csak egy összeadás, az meg hogy mennyit ad össze mennyivel 1 db számítás. (Blokkonként egy)

A 200 vagy 400 m/s mi a spectator sebességéhez képest? Semmi, a voxel számítási igényt tehát nem tudja annyira megdobni. Spectator kameraállása pedig nagyon bölcsen(!!) senkinek nincs a szerón.

A gravitációs (kavicsdobálós) fegyverek is azért működnek, azért robban fel az eltalált célpont, mert 1 számítás után a kavics koordinátái a célpont blokk belselyében vannak, ezért megsemmisül a blokk. Ha a felszínnel ütközik a kavics, gyakorlatilag károsodás sincs a blokkon. Egyszer egy videóban ezt be is mutatták, minél nagyobb a sebesség annál nagyobb a robbanás esélye. Ennyiben számít csak a sebesség tehát szerintem is.
#3978
Jo persze, nem en programoztam a jatekot ezert nem tudom biztosra De ha igaz lenne amit irsz (hogy a sebesseg tok mind1 lenne) akkor egyszer vedd fel a max sebesseget 800-meg 900 ra es menj egyenesen a semmibe.

www.youtube.com/lookusarts -Hearts of Iron 4 -Steel Division 44

#3977
Nem igazán tudom elképzelni, hogy maga a sebesség bármit is számít. Az aztán olyan tökmindegy a játéknak is, meg a netnek is, hogy a koordinátáidhoz 100-at ad hozzá másodpercenként, vagy 400-at, vagy akármennyit, ez tuti hogy nem háromszoros számítási igény.

Majdnem biztos vagyok benne, hogy az ütközések számítása miatt van benne a korlátozás. Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy másodpercenként 10 "fps" van, a játék tizedmásodpercenként néz pozíciót. Ha van egy 40 méteres hajó, ami tökszembe megy egy másik negyven méteres hajóval, és mindkettő 100m/s-mal halad, akkor iterációnként 20 méterrel kerülnek közelebb egymáshoz. Amikor összeérnek, akkor fél-fél hajó csúszik egymásba egy iteráció alatt.
Viszont ha 400-zal mennek, akkor egy iterációban a megtett út hajonként 40 méter, egymáshoz képest 80. Így előfordulhat olyan, hogy hiába megy egymással csutkára szembe a két hajó, nincs ütközés, mert éppen átugranak egymáson.
Ugyanez lehet bolygófelszínnel is. A bolygó voxeles, és rombolható, de a "valóságban" csak egy héj, belső "anyag" nélkül. Ha azon a héjon átugrik a hajó a fent leírt módon, az is lehet gond.
RoboKutya78
#3976
Nem tudom mennyire okos ötlet vagy se de kreatívban nekiálltam kiprintelni a játék által használt ellenségek illetve baráti hajókat
Pár darab már megvan
Ha felveszel barátba tudod használni a printeket.

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#3975
Az én esetemben tuti, hogy nem a szerverrel volt a gond, az én netem szállt el kerek 00:00-kor.
#3974
Persze a geptul is fugg. DE termeszetesen megnoveli a jatek gepigenyet!!! Szerinted a jatekfejelsztoknek meddig tartott volna atirni a 100m/s-et 300-ra? Semeddig csak, ez a stabilabb. Meg 100m/s-nel is hajlamosak a rotorok/pistonok szetesni. Ez szorozd meg 3-al+multyplayer alap lagg+ha valakinek gyenge gepe van.

ui: Amugy meg tok logikus. A 3szoros sebesseg 3szoros szamolast jelent a gepnek+a szervernek DE SOSE volt meg kozos jatek szerverunk ezert nekem 8. Mindent ki lehet probalni aztan max ha tenyleg nem mukodik akkor kiszedjuk. Ez is belefer.

www.youtube.com/lookusarts -Hearts of Iron 4 -Steel Division 44

#3973
Na igen, tegnap amikor felléptem kicsit szakadozós volt a kapcsolat :/
De ha tényleg a stabilitás rovására menne szerintetek, akkor hajlok a dologra, maradjon az eredeti sebesség.

A meghalás után van újraéledési idő?
Csak mert ha nincs, akkor van olyan kis segitség, hogy ha akarunk akkor inventory nélkül közlekedni lehet a bázisok között.
RoboKutya78
#3972
LÁTOM egy kicsit megsokszorozódott a bejegyzéseink száma😊
Ha valami személyes dolgot vagy az oldallal kapcsolatos átírási igény lenne azt ha lehet vagy emeljétek ki a szövegben vagy levélben kérjétek gyorsabban megtalálom😊

Köszi!!
Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2016.05.24. 10:51:17

COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming

#3971
Alapvetően tök jó megoldásnak találom ezt a cryochamber mentés dolgot, van fílingje. De amikor szakad a netem úgy, hogy éppen felpakoltam full inventoryt, hogy meghegesztek valamit, akkor az azért elég bosszantó tud lenni...

Jöttök még játszani egyébként többiek, vagy négyen leszünk?
#3970
Nem lehetetlen, de mindenképp pontatlanabb lesz az egész. Így is az volt, hogy mikor jöttem vissza a bányából, messziről nem ott láttalak, ahol voltál, hanem kb 30 méterrel arrébb. Szal amikor jöttem a bányából, akkor úgy láttam, hogy a projektor mellett állsz, mikor közelebb értem, akkor meg hirtelen a platformra kerültél. Ezen biztos nem segít, ha még a sebesség is nagy.

Az meg a másik, hogy nem tudom, hogyan számolja a játék a sebességet meg az ütközést, de ha gyökér módon, akkor nagy sebességnél elképzelhető az, hogy beiterál a játék mondjuk a bolygófelszín alá, aztán akkor mivan?
#3969
Kevesebb sim speedet okoz a magyobb sebesség? 😄 Ez számomra új információ. Én már régóta játszok nagyobb sebességgel, és nem tapasztaltam ilyet.
De te tényleg le akarsz ragadni a bolygókra?


((Egyébként egy deadly reentry + athmospheric drag mod meg lassítana minket a légkörben, (4-6 km magasságig) nem tudnánk max. sebességgel haladni a felszín közelében, így kevesebb lenne a „lagg”))
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2016.05.24. 08:42:32
#3968
Ez nekem nagyon bejon, de NE legyen sebesseg novelo >> Sebesseg novelese = kevesebb sim speed =lagg

www.youtube.com/lookusarts -Hearts of Iron 4 -Steel Division 44

#3967
Elküldve a baráti felkérés 😊
JEEE BOLYGÓÓKK!!! 😄 😄 Ajj alig várom már hogy mennyi mindent megépítsek ajj 😄

A platform A-ra mentem, így ott eddig Zero és Én vagyunk.
Platform B-n eddig RJoco és Gfegyver.

Mindkét platform a Földszerű bolygón van, ismeretlen helyen, egymástól távol. Aztán majd innen lehet kimenni az űrbe.
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2016.05.23. 23:29:48
RJoco
#3966
És azt hogy, mert nekem nincs meghívásim lehetőségem, pedig kellene lennie.

Ok megvan, akkor akik jönnek, először barátként vegyenek fel és utána fel tudom őket venni a csoportba. Akik nem jönnek, azok is felvehetnek 😉

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Utoljára szerkesztette: RJoco, 2016.05.23. 23:03:16

Warning! Cargo bay open, shields are down!