Space Engineers
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Utoljára szerkesztette: kipeti, 2017.05.26. 07:25:59
Nekem annyiból volt szerencsém, hogy nagyon alacsonyan repültem, de lehet, hogy álltam, mikor az a valószínűsíthető mentés vissza lett töltve, így a hajóm ott maradt. Annyi meg a szerencsétlenségem volt, hogy elfogyott belőle az uránium. Gyanítom, hogy lebegett pár méterrel a föld felett. És akkor még 5 perces mentések voltak.
Már csak ezért is jó lenne az a mod, amiben, ha pilótafülkében vagy esetleg székben hagyjuk el a játékot, akkor ott is éledünk. Vagyis úgy kezeli a beülős dolgokat, mint a kriót.
Hisz ritka az, mikor a hajó megy, mi meg nem vagyunk benne.
Korábbi szerveren ilyen gond azért nem volt. Ha én állítottam le, akkor az első nagy baklövésem után mindig odafigyeltem, hogy játékos ne legyen bent, ha meg nem volt bent senki, akkor is vártam vagy 10 percet (de lehet, hogy volt mentési lehetőségem), mielőtt leállítottam. A szerver sosem fagyott ki. Legalábbis úgy emlékszem. Az más kérdés, hogy mennyire bugzódott be.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2017.05.24. 23:31:31
Husi! Vissza lett töltve egy korábbi játékállás?
Az esetem, ha érdekel valakit:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Tanulva Julian esetéből, gondoltam kirepülök oda ahol eltöltöttem vele pár percet, hátha nem törölve lett, hanem "csak" visszadobva egy korábbi helyére. Vagyis az űrbe, 25 km-re a Holdbéli bázisomtól... Még szerencse, hogy lementettem annak az aszteroidának a koordinátáit. Odarepültem. Vártam kb. 1 percet, és fogtam a fejem.. "Ezt egyszerűen nem hiszem el!" - mondogattam. És egyszer csak megjelent! 3,5 km-re a lementett koordinátáktól. És vele egyszerre megjelent egy sniper drón is, ami elkezdett utánam jönni.
Elindultam hát a hajóm felé, de pár másodperc múlva egyszer csak eltűnt. Ugyan úgy 3,5 km-nél. Aztán belaggolt a szerver, megszakadt vele a kapcsolat, és le is dobott.
Azonnal próbáltam visszalépni, de nem engedte, ismét ledobott. Na mondom nagyon király lesz ha az a drón meg szétlövi a hajóm addig...
Vártam jó 40 percet, majd megpróbáltam újra. Ezúttal a szeró beengedett. Ismét kirepültem az űrbe, de a hajóm ezúttal már nem jelent meg. Játszogattam kicsit a drónnal, úgy kb. 5 percig, majd egyszer csak feltűnt a hajóm ismét 3,5 km-es távban. Érdekes, hogy 5 km-es a beacon távja rajta, de mindegy. Egyszer csak megjelent, ugyan úgy ahogy az előbb. De ezúttal 103 m/s-al száguldott egy irányba. 107 m/s-al baromi mókás volt utána menni. Mikor utolértem, láttam hogy valami rejtélyes oknál fogva a gravitációs meghajtás be van akadva, és egy irányba löki a hajót, azért meg max. sebességen. Ez már csak azért érdekes, mert ilyet nem tehet meg, csak a szkript tudja kilökni az "egyensúlyból", felfelé és lefelé is ugyan annyi Gravi generátor néz. Valószínűsítem, hogy akkor volt az utolsó szerver mentés, mikor épp nyomtam egy felfele gombot, és az úgy maradt. Jó 20 perc volt mire utolértem, és meg tudtam állítani. Majd a rajta levő Jump Drive-al hazaugrottam és leszálltam a hangárba, és ugyan úgy kikapcsolva és konnektorhoz rögzítve hagytam most ott, mint ahogy tegnap is!
Összességében a mai SE multiplayerre szánt időm ismételten semennyit sem ért, csak addig jutottam el végül, ahol legutóbb abbahagytam. Már múlt hét csütörtök óta konkrétan semmit nem haladtam a játékban, mert mindig van egy bug... Kezd felidéződni bennem, hogy anno miért hagytam abba.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Hát akkor grav hajtómű a szerveren offos ... Kár, pedig nagyon jó hajóim vannak gravitációs meghajtással. 😞 Remélem azért hogy a multiplayer update meg fogja oldani.
Sajnos nem csinál nálam semmit. Tegnap pont így pakoltam le. Mondjuk a NUHOL az állomásomhoz csatlakozik, ahol az NFC is van. Az ott parkoló hajómon meg folyamat megy az érc detektor és a környéken elég sokat is lát. Van ami csak 26m-re van, igaz, hogy meteor becsapódás nyomán, de ott van és látja is a detektor.
Úgyhogy nem értem.
Husi-nak sem menne a grav. hajtómű. Ez bérelt szerver, nem otthonról csinálja.
Az NFC tudja vezérelni az Összeszerelőt, hogy előállítsa a kellő dolgokat az építéshez vagy ezt nekem kell mindig manuálisan?
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Tedd le a NUHOL-t az érc közelébe. Az ilyen ultrahangos hanglokátor vagy mi lenne. Legyen áramellátása, szóval a legjobb ha egy akkumulátorra teszed, de a NUHOL olyan kevés áramot fogyaszt, hogy úgy sem fog lemerülni. Aztán a NUHOL közelébe menj egy olyan hajóval, amin van, vagy akár le is teheted mellé egy másik állomásra a Nanite Controll Factory-t.. Az NCF-ről először a NUHOL-hoz repülnek a nanitok, és ott kapják meg az inóft hogy hova menjenek bányászni. De majd meglátod, hogy mennyire lassú az égesz. Egy nagyobb bányászhajóval 1-2 óra alatt begyűjtöd azt, amit a nanitok napok alatt. Mondhatnád, hogy nem baj, úgy is fut a szerver magától éjjel-nappal. Csakhogy az áramfelvétele nagyon nagy az NCF-nek közben, csak úgy fogy az urán.
Az érc amit felvesznek a nanitok, ugyan úgy el fog tűnni onnan, mintha kifúrtad volna, egy üreg marad a helyén.
Én pedig szomorúan kell hogy konstatáljam: a gravitációs hajtómű egyszerűen alkalmatlan arra, hogy szerveren bányásszak vele, egy ilyen meghajtással ellátott bányászhajóval. Legalábbis a jelenlegi kommunikációs protokollal, ami a szerver és az én gépen között van. Single playerben, vagy ha én vagyok a szerver, akkor tökéletes a rendszer, a hajó vajsimán irányítható. De a szerveren az egész remeg, konkrétan néha nem látszik ha már megtettél pár cm-t, és a fúrófejek így rendszeresen letörnek. Túlságosan gyakran letörnek, olyan gyakran, hogy nem tudok annyi ércet begyűjteni ami a javításokat fedezi. A szerveren egyedül így csak Husinak lenne jó ez a technika. Építenem kell egy „normális” bányászhajót. Ja meg persze az is ott van, hogy a gravi hajtómű szkriptje nagyon nem tetszik a szervernek, ha használom a hajót akkor a szerver szimulációs sebessége 0.8-ra romlik.
Azért az kicsit fáj hogy erre 3 óra játékidő után kellett rájönnöm, szóval lehet meghagyom azt a hajót, és ha jön a multiplayer update, akkor újra tudom majd tesztelni.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Azt hittem, hogy fúrás nélkül kiszedhető az anyag a földből.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Warning! Cargo bay open, shields are down!
De azt is megnézheted, hogy, ha az állomásra teszel nagyot, akkor jól működik e.
Ha szétbontasz egy olyan dolgot, amiben van valami, akkor a tartalma kiesik.
Ha érc van benne és jó sok, akkor ennek alapján nagy lesz a kieső szikladarab is.
Már én is jártam így korábban és elég sokmindent elvitt az a szikla.
Viszont így nagyon gyorsan és egyszerűen el lehet tüntetni a kavicsot. Egy kis konténerbe jó sok belefér, szortírozóval simán át lehet küldeni. A lényeg, hogy egy félreeső helyen legyen a cucc, hogy semmi ne sérüljön meg.
Leflexeled a kontit, kiesik a szikla, majd újraépíted és jódarabig megint nincs gondod a kővel.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2017.05.22. 17:33:47
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Engem most egy bug kergetett az őrületbe. Építettem egy nagy rácsú bányász hajót, hogy szép mennyiségeket tudjak bányászni. Ezen a hajón volt egy nagy konténert, abba gyűltek be szépen az ércek.
Igen ám, csak ezek az ércek abból ki már nem jöhettek. Igazából semmi amit beletettél, nem jöhetett ki abból a konténerből. Volt már benne pár 100 ezer érc, amit begyűjtöttem, és benne is maradtak. Még a mérnökkel sem lehetett kiszedni, hiába közvetlenül a nagy konténerből próbáltam. Na csodás, gondoltam, akkor építsük újra azt a konténert, de ahhoz előbb el kell tüntetni az előzőt.. Széthegesztettem hát, erre kiszabadult a tartalma (óriási sziklák) és szétvert jópár dolgot a hajón is. Mondanom sem kell, nem olcsó mulatság volt megjavítani! Ja és ugye gyűjtöttem volna be akkor legalább azt ami kiesett, de nem tudtam, amint hátat fordítottam és elrepültem pótalkatrészért, minden óriási szikla ami kiesett, el is tűnt. Na mindegy, elkezdtem a javítást, részben már meg is javítottam, amikor visszahegesztettem a helyére a nagy konténert is. Na mondom kipróbálom azért ez már működik-e legalább, és az eredmény: NEM. Az új nagy konténer is örökre magába zár mindent ami belekerül! Őszintén nem tudom most mit csináljak. Szedjem szét az egészet és építsem újra?? Jó 2 órás meló! <#falbav>#falbav>
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2017.05.22. 12:20:19
Lehet, hogy túl közel vagyok a föld szerű bolygóhoz? A gravitációs határától pár km-re ütöttem tábort.
Én nem mertem az űrben kezdeni, mert a PvE modban ami bekerült, vannak pl. nagy távból lövő hajók is, amik ellen nehéz védekezni eleinte.
Amúgy miért nem ástad be magad kicsit jobban abba az aszteroidába? 😄
Végre sikerült ezüstöt találnom, így már egyszerűbb lesz energiaforrást csinálni. A hidrogénes légköri hajó azért elég veszélyes és a hatótávja sem túl nagy.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Azt észrevettem, ha pont a mentés percében lépünk be, akkor az nem lesz jó és nem lehet vele játszani. Csakhogy most a mentés áttevődött más időre. 15-35-55. Délután még 00-20-40 percekkor volt.
Nem tudom mi csinálja a lag-ot, de nagyon durván mozgatja a szim. sebességet. Van amikor leesik 0.5-re, aztán felugrik majd 3-ra. Ez szerintem nem a netem hibája, inkább a szerveré.
Mellette simán megy a HD videó youtube-on én meg a krióból figyelek csak ki.
Jah, és még egy dolog.
A délután kikapcsoltam a finomítóm. Most, hogy beléptem, a finomító be volt kapcsolva. És le is finomította a cuccot. Azért ez így nem járja.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2017.05.21. 00:25:40
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Na mindegy, nem nagy baj.
És elég csúnya az a dolog is, mikor a szim. sebesség felmegy 2-re. Én meg csak nézek és igyekszem a felszín fölött tartani a hajót.
A mentéstől függetlenül a krióban ébredtem. Utána történt valami és kb. semmire nem reagált a játék. Nem tudtam letenni semmit és a krióba sem engedett be. Más nem lévén egy magasugrással szörnyet haltam. Nem adta be az éledő képernyőt sem. Játék újraindítását követően a medical-lal éledtem és szerencsére még ott volt a zsákom az állomásomnál.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Az a 23 és 17 nem hülyeség, lehet tényleg beválna, ne mentés közben akarjon törölgetni a mod.
A konfig fájlban megadtam, mely modok kellenek és pluszban akár törölhettem a szerverről is.
A 20 perc csak egy ötlet volt, de köszi!
Ha van még kedved kicsit állítani, akkor inkább 23-ra kellene. Vagy 17-re.
A törlő mod leírása alapján (bár már nem tudom melyik is írta, utána kell nézni), 10 és 13 percenként ellenőriz és, ha jól értettem, akkor töröl.
A lényeg, hogy a mentés ne ezekbe az időintervallumokba essen.
Talán megszűnnek a durva lassulások. De ez inkább csak remény, mint tudás. Lehet, hogy nincs köze hozzá.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
És remélhetőleg már kikerült a trash cleaner csak a régi van.
Az automentést jó lenne átállítani 20 percre vagy akár 30-ra is. Tudom, hogy ez így nem olyan biztonságos, de baromi idegesítő, hogy 5 percenként 20 másodpercig semmit nem lehet csinálni. És emiatt most törtem össze a nagy hajóm.
Amúgy is előfordulnak plusz lassulások.
Jó lenne, ha nem járkálnának a játékosok ki/be, mert az is baromira megfogja a szervert.
A törlő modot is át kellene állítani más időintervallumba. Szerintem az is gond, hogy a törlő mod minden második mentésnél pont akkor töröl és ellenőriz, mikor a mentés is történik.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Kis fizikai malőr:
A szerver újraindítást követően a készülő hajóm (hajóváz) oldalra dőlt. Miért is ne, hisz még a futóművet sem építettem be, csak rajta volt.
A kis fúró hajóm gyenge volt, hogy felállítsam. Úgyhogy beépítettem a fülkét, a talpat és az akkut, valamint kapott egy girot is. Billentyűzetre nem akart felállni, de a giro vezérlést felülírva szépen talpra tudtam állítani. Rögzítettem is, remélem később is a helyén lesz.
Biztos ami biztos kapott egy bóját is, mert az antenna baromi nagy és még nem tudom hova fog kerül. De lehet, hogy nem is lesz rajta.
A föld szerű bolygón nem találtam ezüstöt.
Van rajta?
Hol keressem egyáltalán?
Aranyat találtam jóval 100 méter alatt. De úgy bukkantam rá, hogy lefúrtam urániumért majd 100 métert és akkor érzékelte csak a kis detektor.
Most próbálok nagy érc kereső hajót építeni, ezüst hiányában csak hidrogénest tudok összerakni, mert nincs reaktorra való anyag.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2017.05.19. 23:17:29
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Kipeti nyugodtan csatlakozz, a szerver elérhetősége:
steam://connect/31.214.220.148:27016
Csak még bajos kicsit a szolgáltató, pár percenként megszakad a kapcsolat. Meg amikor a szerver ment. Meg várjuk a multiplayer update-t 😄
Már nálam is szépen lagol.
Az easy inventory nem működik. Így fölösleges rá szerintem.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
vissza a régihez.
Nem sokkal kilépés előtt pont arra jártam. Lehet, hogy mikor kilépek, akkor törli azt a szegmenst a játék és visszatöltésnél mindig az utoljára belépve történt szerver mentést töltené nekem oda be?
Ezt majd kipróbálom a krióban is
Lehet, hogy a kis hajóm is megvan valahol. Hacsak nem repültem vele magasan és leesett, összetört. Vagy még mindig halad, ha elég energia van az akkuban és fel tudja tölteni a napelem.
Új bug: a napelem sorom végén lévő 2 panel éjszaka is tölt. Van amikor mind a 4 zöld pötty világít rajta és 100kW-tal megy a töltés. Na nem mintha ez baj lenne.
Frissítés: Megváltoztatták a komponensek kinézeteit.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Itt megtaláltok: GPS:Husi #1:1059020:85479.84:1663750.88:
Utoljára szerkesztette: husi, 2017.05.19. 19:23:37