Space Engineers
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Gondoltam, átalakítom a szétszerelő állomást. Több felxet teszek belé. De előtte mást csináltam és meggondolatlan felindulásomból rámentettem az utolsó mentésemre.
Mikor nekiálltam a szétszerelőnek, akkor nagyon zavaró volt, hogy mindig elpattogtam az állomástól. Nehéz volt flexelni a csöveket. Nekiütköztem a nagy flexnek és visszapattantam. Aztán azt látom, hogy az én sebességem nulla és mégis szállok felfele. Majd kiderült, hogy nem. A nehéz állomás kezdett el lefele szállni. Elég jól meg tudtam tolni kicsiny és hab könnyű testemmel.
És tényleg állomásnak volt beállítva, nem hajónak, szal köszönöm keen. Menj a kínba.
Na mindegy, visszatöltés. Kifagy a játék. vagy négyszer próbáltam, mindig kifagyott.
Kb. fél órát játszottam vele.
Vajon mikor lesz ebből egy tényleg játszható játék? Méretbeli korlátok nélkül természetesen. Hamár az űr hatalmasságában játszunk.
Korábban azért jobb volt.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Úgy sejtem rájöttek hogy így, hogy a stable is ugyan úgy tele maradt bugokkal, nem sok értelme volt folytatni ezt a módszert. Hiába annál a havi frissítés ami elvileg bugtalanított újításokat rak be, csak azt érték el, hogy akkor a bugok nem 1-2 hétig, hanem 1-1,5 hónapig ott voltak, amíg a játékosokat idegesítették.
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2017.04.22. 12:28:00
Nem nagyok, de az utolsó kb. 200 MB óta volt vagy 3 kisebb, 20-50 MB közöttiek.
Ennyire elk*rtak valamit vagy ennyire halad a fejlesztés?
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Kézzel biztos, hogy nem tudsz olyat átmozgatni a szortírozón, ami nincs engedélyezve. És csak egy irányban megy. Bár mostanában nem néztem.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Hiszen így akkor amit én írtam rendszert, azt is lehet zárva tartani, még egyszerűsíteni is, és mégis működni fog.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Most kiépítettem egy továbbítókból álló csőhálózatot, de érdekes dologra figyeltem fel. Úgy tűnik, mintha a TiM csalna! 😊
A kék csík a fő szállító rendszer, zöld 1-es kocka a felesleges cuccok konténere, a lila 2-es tégla a szétszerelő, a 3-as kék kocka pedig a nyersanyag tároló. Az 1-esbe, az 1-esől 2-esbe és a 2-ből vissza a fő csövekbe, az sima szabályok nélküli továbbító. 2-esből a 3-asba egy kikapcsolt begyűjtésre állított fehér listás (ingots) továbbító. Ez az alap. Ilyenkor lehet pakolni bármit bárhová. Lekapcsolva az 1-esbe és a 2-ből felfelé mutató továbbítót, bekapcsolva a 3-as felé mutatót és átváltva az 1-es és 2-es közöttit begyűjtő módba jön az érdekesség. A felesleges cuccokat átdobja a tárolóból a szétszedőbe és én nem is tudom onnan sehová sem tenni, ahogy lennie kell, viszont a TiM simán visszarakja az 1-es konténerbe a cuccokat. Hogyan?
Egy
Az biztos hogy hatalmas munka volt már az első verziót is összerakni. És a következő verzió is már majdnem 1 éve készül akkor ezek szerint.
Steam: Gfegyver
Kíváncsi leszek te mit hozol majd ki a dologból 😊
Utoljára szerkesztette: SUPERTRABI, 2017.04.11. 17:24:16
Steam: Gfegyver
Remélem sikerül! És jó látni hogy te sem bírod abbahagyni 😄 😄
Anno említettél még olyat is, hogy készíteni akarsz egy hajó operációs rendszer féleséget. Azzal a projekttel mi lett végül? 😊
Elég rég volt már, hogy ide írtam, de most ismét kaptam egy kis kedvet a játékhoz igy éretségi előtt 😄
Anno volt egy nagyszabású projectem ami félbemaradt és most azt szeretném bemutatni.
Volt egy olyan UESC contest, hogy egy olyan hajót kellett építeni ami legyárt és kilő egy nagyobb torpedót. Na ami ötletem készült erre a contestre az egy kisit túl nagyolt lett és ez lett belőle:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
A terv az, hogy Írok még hozzá egy scriptet ami szépen kezeli majd az egész folyamatot, meg persze a tetejét megmachinálom 😊
Utoljára szerkesztette: SUPERTRABI, 2017.04.11. 00:12:55
Steam: Gfegyver
Így konkrétan oda se kell figyelni az egész rendszerre, mindig csak az a lényeg, hogy van-e elég ingot (öntvény?).
Ezzel a Co-op diassemblerrel kiegészítve elég frankó automata állomást lehet csinálni 😄
Ahogy nézem a TiM nem tud szétszedni, de találtam egy másikat, amit a TiM-el vegyítve szerintem tökéletes lesz. Co-op Disassemblers Annyit csinál csak, hogy a megjelölt konténerbe kerülő cuccot szétszedi. TiM-mel meg bepakoltatom a felesleget majd.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Ebben a TiM szkriptben van esetleg ilyen funkció, vagy csak a minimum darabszám legyártására tud figyelni?
Warning! Cargo bay open, shields are down!
A grafikonos rész, ami egyedül jó. Ez az enyémben nincs, mert nem találtam táblázatot/grafikont a gravitáció/tolóerőre a wikin. De képletet sem, amivel számolható. És nem kísérletezgettem ki.
Az én táblázatom a tömeg alapján számol egy hajtómű számot, majd ezt a számot be kell írni a sorban egy másik oszlopba is. Ha a két szám megegyező marad, akkor a sor végén kijön az OK. Erre azért van szükség, mert hurkot sajnos nem lehet létrehozni, külön le kellene programozni a dolgot.
Alapvetően lebegésre és 10m/s gyorsulásra van tervezve. Át lehetne írni, de nekem így jó.
Ion hajtóművek nem szerepelnek benne, de bármikor bővíthető lenne.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2017.04.03. 10:15:39
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Nekem nincs ilyen gondom. Amit eddig szétszedtem, azok eléggé egyben voltak, hogy csak nagyon kevés blokk lebegjen el.
Amúgy egy-egy blokknál annyira talán nem számít, ha kicsit megtolja a tető, úgysem megy gyorsan. Egy hajónál már aggódnék.
De az sem mindegy, hogy állsz be a hajóval. Az Argentavis-nak mindig a farka tetejét fogom meg, de más hajónak meg lehet, hogy az alját. És általában minden az aljához kapcsolódik, így kevés dolog száll el.
Az Argentavis esetében pl. a giroszkópok majdhogynem bele lebegnek a flexbe, mert alóluk eltűnik a blokk. Ha meg nem, akkor a hajó teteje úgyis beletolja. A két torony a tetejéről ami el szokott szállni, meg esetleg az eleje, ha rosszul álltam be.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Csak az automata tapadást kapcsolom ki be, ami épp rögzít valamit (zöld), az úgy marad, de amelyik talp kék helyett szürke állapotban van, az így újra kék lesz. Neked nincs ilyen problémád?
Miért csak az derülne ki? Megépíted a hajó "lényegi részét", ahogy te fogalmazol, azzal megvan a hajó tömege, aztán azt beírod ebbe a kalkulátorba, és meg tudod nézni mennyi hajtómű kell majd a lebegtetéséhez. Egyszerű... A tömeghez hozzáadva a hajtóművek tömegét még pontosabb adataid lesznek. A kalkulátor kiírja hogy az egyes légkör magasságokban is mennyi gyorsulása lehet a hajónak, szóval nem nevezném gyengének a hajótervezéshez. Annyi hogy nem végeredményt ad, hanem neked kell beírni a tervezett hajtómű számot. Azt nem hiszem hogy túl fáradságos munka lenne.
És azt is láthatod, hogy gravitáció nélküli mezőben mennyi a hajó tolóereje (42 km-nél már az űrben levő tolóerőt láthatod.) Vagy hogy mennyi lesz a hajód gyorsulása 8-9km magasan, ahol már a gravitációs mező is gyengül, még nincs toppon az ion, de már a légköri hajtómű is alig pár kN erőt tud adni.
Te mit használsz ami ennél sokkal jobb? Benne van abban is hogy mennyi az ion és légköri tolóereje eltérő magasságokban? Kíváncsi lennék rá.
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2017.04.02. 22:38:36
Azt elhiszem, hogy a tied hatékonyabb, mindenhol van flex, míg nálam ez sakktábla kialakításban van. Fehér mezőkön van flex, feketén nincs.
A futóművek ki-be kapcsolgatását azért nem javallom, mert úgy a teljes hajónál érvényesül a dolog és ez ütközést, lökdösődést eredményezhet. De próbáld ki, hátha tévedek.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ezzel a számolóval az a gond, hogy a hajó megépítése után max az derül ki, hogy repülésképtelen a hajód.
Nekem olyan van, ami a hajó lényegi részének a megépítése után ki tudom számoltatni, mennyi hajtómű kell a lebegéshez és 10m/s gyorsulás eléréséhez.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
A tartályok BE üzemben vannak?
A hidrogén hajtóművek csak megfelelő mennyiségű hidrogén esetén indulnak el. Egy tartálynál kell bele olyan 30%. És lehet, hogy a tartály állapotát közben KI üzembe kell állítani.
Egyéb ötletem most nincs.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming
Hajtómű súlyemelését számoló kalkulátor. Gyakorlatilag ezzel pofon egyszerűvé válik a légkört elhagyni képes hajó tervezése (akár hidrogén nélkül), megnézni mekkora a max. súly amit a hajód elbír a légkörben, stb...
Azért a hangárajtós dolog jobb lenne, egyszer majd csak megcsinálom...
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Közben megnéztem a mozidban, 45 szélesnek számoltam a talpakat, így az enyém gyerek méret a tiédhez képest! 😊
Nekem az elröppenő félig darált részek felfelé és kifelé szállnak, és ha épp olyan a szög, akkor ott már nincs talp, ami megfogná, de szerintem miután felbővítettem, körbe fogom építeni 3x2-es ablakokkal, az legalább gyorsan megvan és mutat is.
Másodjára bejött, de nem vagyok elájulva. 1440x900-as felbontáson is csak 40 FPS-s van, ami nagyon gyér.
Kiderült, hogy a szimulációs sebesség miért volt 0.7 és szerintem az is, hogy miért nem töltötte be a mentést.
A nagy hajóm a hajó állapotában kicsit bugzott a fizika és remegett egy kicsit.
Szerencsére egy gombnyomásra át tudtam alakítani állomássá, így fix lett a pozíciója és a sebesség is felugrott ismét 1-re. De az FPS sajnos nem változott.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Kevés a bevétele a keen-nek?
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Egy ilyen hajó ledarálása kb. 30-40 perc. A tiédbe, hogy fér be?
Ha folyamatosan megy lefele a hajó, akkor a leszakadó elemek is lefele indulnak meg. Ezen kívül a futóművek ilyenkor nálam automatán vannak, ha valami felfele indul el, akkor azt megfogja.
Már nagyon régóta ki akarom bővíteni spéci falakkal, de eddig még nem jutottam el odáig. Egyrészt, mert ez mod-dal jár, másrészt, mert a fal sem fal, hanem hangár ajtó egy hangár mod-bol, amit nagyon hosszan ki lehet tolni, így nem gond a beparkolás és megfogja a kóricáló darabokat.
Kíváncsi vagyok a tiédre, már várom a képeket.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Szerintem kicsit hülyeség ez a tanulós módszer. Jobban tetszett, mikor még egyenlően osztott szét mindent és egyszerre tolta át a cuccot. Bár ténylegesen még nem sikerült kipróbálnom.
Egy kapcsoló nem lenne rossz bele, hogy te határozd meg ezt az opciót.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Volt 1-2 félig darált elem, ami elszállt, azon még gondolkodom, hogy hogyan gátolhatnám meg. Felépítésre viszont fordítva működik, mint a tiéd, mert nem ráhúzom a talpas felső részt a darálókra, hanem rátolom 1 oszlopnyi pistonnal. Úgy fest, mint az első nyomdagépek.
Még kicsit csinosítom, aztán teszek fel képet róla.
Egyébként kipróbáltam, valamiért a
Meg át lett alakítva a szkript is, most már nem ezreket rak be az ércekből a refinery-kbe, nem is egyenlően osztja szét, hanem csak pár 100-at rak be 1-1 lefutás alatt. És az párszor kifogy 😞 Szóval érdemes most már 1 mp-el futtatni a szkriptet, hogy minimalizáld az üresjárati időt.
Azt írja a user gide, hogy a szkript odafigyel arra is hogy mennyi a feldolgozási sebesség és 5 ciklus alatt "megtanulja" hogy mennyit rakjon be az adott refinery-be hogy ne fogyjon ki. De azért néha-néha csak üresen tölt egy kis időt.
Mikor is jön a következő update?
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Mindenről szerintem nincs videóm, csak az általam érdekesebbnek tartott dolgokról. Nameg a problémákról, mert azokat linkeltem keen fórumára.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Amúgy a bontó platformot nagyjából megcsináltam, de kicsit más felépítéssel, mint a tiéd. Ma tesztelem, aztán majd beszámolok, hogy szétrobbant e. 😄
De megoldható, hogy a hajó csak légköri és ion hajtóművekkel hagyja el a légkört, ha van platina az ionhoz.
A légköri hajtómű max 4000 méterig működik. Ott már van némi hatásfoka az ion-nak.
Erről elvileg van grafikon a wikipédián is.
A légköri hajókra kell lefele irányuló hajtómű is, mert van amikor nem akarnak leesni a hajók.
Ha csak kijutásra használod a hidrogént, ott is lehet spórolni. Ki lehet számolni, hogy adott tömeg mellett a gravitációs erő változása függvényében mekkora tolóerőt kell biztosítani a maximális sebesség tartásához. És nem billentyűkkel szabályozni a tolóerőt, hanem toolbar-ra beállítva lehet léptetni.
Itt látszik ahogy csökken a tolóerő. Időzítőkkel automatizáltam a dolgot.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2017.03.29. 15:13:34
Warning! Cargo bay open, shields are down!