Space Engineers
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ma már rengeteg a tutorial videó, a játékba épített tutorial-ról nem is beszélve. A többit meg össze lehet szedni már menet közben, kísérletezgetéssel.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Ha ezt beírod a refinery-k nevébe, akkor a következő fog történni: Az adott refinery addig fog az urániumon dolgozni, amíg csak van készlet a hajón/bázison. Ha az elfogy, akkor elkezd mást feldolgozni, ami van. Ha több refinery nevében is benne van ez a tag, akkor pedig egyenlően fog közöttük megoszlani a cucc igen 😊
Egyébként egy kis ügyeskedéssel összehozható az is, hogy H2 nélkül el tudd hagyni a légkört, pusztán ion hajtómű és légköri hajtóművek vannak a hajón. Persze ez inkább a könnyű, kisméretű hajók kiváltsága, egy nagy hajóra nevetségesen sok ionhajtómű kellene, eléggé elrontaná a kinézetét. Meg persze az ionhajtóművekhez kell platina, úgyhogy ezt csak azután fogod tudni összehozni, miután egyszer már kimentél ionnal.
Ha kreatív módon akarsz építkezni, de közben tesztelni akarod a H2 fogyást, akkor javaslok egy módszert:
Indítsd el a játékot survival módban, majd miután beléptél, nyomj Alt+F10-et, és kapcsolt be az előjövő menüben a Space Master módot.
Space Master módban megtehetsz szinte mindent, meglesz a spectator kamera (F8 a szabad kamera, F6 - visszatérés a karakterhez), teleportálni tudod az emberedet oda ahol épp állsz a spectator kamerával (CTRL+SPACE lenyomásával), be tudsz illeszteni blueprinteket és mindenféle dolgot ami az inventoryba való (A Shift+F10 menüben) és építhetsz úgy mintha kreatívban lennél, még szimmetriával is.
Az egyetlen különbség az lesz, hogy fogy az energia, fogy az oxigén, fogy a hidrogén és a karaktered is meg tud halni, mint a survival módban. Így tesztelheted ezeket a dolgokat - mennyi időre elég az energia, a H2, stb.. Csatázhatsz egyet, mert a karaktered meg tud halni, le tudod tesztelni a hajóid survival körülmények között. Azt hiszem a lőszer is fogy, bár ebben nem vagyok biztos.
Aztán majd ha nagyobb projektek jönnek, akkor majd meglátjuk, hogy ez mennyire lesz elég, de egyenlőre a hajók levadászása úgy is az egyik kedvenc tevékenységem a játékban, havert meg más nem is érdekli. 😊
Ha mégsem bugosodott, akkor sem fogyott gyorsan.
De egy update alkalmával küszöbölték a gondot és elég rendesen el is kezdett fogyni a H2.
Az új HUD-nak köszönhetően viszont egyszerűen követhető a szint. Korábban csak scripttel és kijelzővel volt megoldható.
Amiért megéri hidrogén hajtóművet tenni, hogy nagyon jó a tolóereje, gyorsan lehet mozgatni a hajókat, illetve nagyobb súlyt is elbírnak társaihoz képest. Nem kell hozzá platina, ami a Földön nem található meg.
A hátránya több is van.
Egyrészt kell utánpótlás, vagyis jég. És tartályok is, amik hatalmasak. Valamint ezekhez ki kell építeni a csővezetéket is.
Szóval raktár, generátor, tartály és hajtómű. Ez rengeteg hely és mindig figyelni kell a szintet. És természetesen kell azért a reaktor is. Sok motort igényel, ha jól emlékszem. Bár nem annyit, mint az atmoszférikus hajtómű.
Az ion és atmoszférikus hajtóművet csak felaggatod a hajóra és megfelelő mennyiségű reaktorral ellátod.
Az uránium bányászása nem egyszerű, elég kemény anyag és adott esetben nehezen is fellelhető. Bár ezt inkább a játékot futtató gép határozza meg. A finomítása is lassabban megy, érdemes hozzá több finomítót építeni és telepakolni hatékonysági kiegekkel. Ide fölösleges energia takarékos kieget rakni.
Mindig legyen benne érc és akkor nincs gond. Single-ben nagyon jól elvagyok a kezdetektől, bár az elején azért érdemes először sok urániumot bányászni és legalább egy finomítót építeni erre. Akkor tuti, hogy nem lesz gondod vele. Egyszerűbb kezelni, mint a jeget és hidrogént.
Hidrogént leginkább gyorsításra és lassításra érdemes használni, a plafon úgyis csak 100m/s.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Elég durva szortírozó rendszert kellett kialakítanom miatta és még így sem tökéletes, csak, ha annyi ércet szedek, ami több, mint a finomítok raktere.
Vagyis ezzel a scripttel az összes adott finomítóban egyenlően oszthatom el az adott ércet. És még a finomítókhoz sem kell szortírozó, mert mindegyikbe csak az megy, ami meg van adva a scripttel.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
tehát akkor a mostani helyzet szerint:
légkörben is használható nagyhajónak kizárólag tolóhajtóműre rakni a hidrogénthrustereket, kiegészítve rotorokkal, űrben pedig normál meghajtást használni.
Ugyanez beléje dokkoló hibrid vadászgépre pedig: rotorok bolygón, normál hajtómű űrben
Ha egy szortírozó engedélyezi hogy átmenjen rajta a vasérc, akkor a szkript át is fogja tudni vinni. De ha fekete listán van, akkor marad a konténerben. Alapból egyébként nem ellenőrzi sem a fúrófejeket, sem a hegesztőket és flex blokkokat. Így én a fúrófejekből szortírozóval szoktam kiszippantani a kibányászott érceket. Beállítás kérdése amúgy, be lehet állítani hogy azokat is ellenőrizze, én valamiért nem szoktam rá. Nem is tudom miért 😄 Lehet most rászokok 😄
A hurok kialakulásának nincs esélye ezzel a szkripttel, sőt, gyakorlatilag nem is létezik ez a fogalom vele 😄 Ha több konténer is ugyanazzal a proritással tárolja mondjuk az érceket, akkor a szkript egyenlően szétosztja közöttük és kész. Ez pl. óriási segítség egy újabb esetben: A gravitációs hajtóművel rendelkező hajóknál ugye fontos hogy a súlypontja a hajónak ne nagyon mászkáljon. Hát ezzel a szkripttel a hajó telítettségétől függetlenül mindig ugyan ott lesz a súlypont, egyenlően szétoszlatja az árukat a hajó konténereiben. (Persze ha a konténerek is jól vannak elhelyezve a hajón.)
Viszont azért szortírozón keresztül is átküldi a cuccot?
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Konnektor + szkript futtatás
Konnektorral elég összekapcsolni a drónt a nagy hajóval. Azt pedig, hogy sose merüljenek le a drónod reaktorai, meg tudod oldani szkripttel. Ezt ajánlom: Taleden Invetory Manager
Futtasd a szkriptet valamelyik hajón, akár a nagyon, akár a kicsi drónon, egy időzítő blokkal pár másodpercenként. (Én 5 mp-et szoktam beállítani) A szkript 5 mp-ként így ellenőrzi az egész hajót, kutat előre megadott parancsok után az egyes blokkok nevében. Ha a drón reaktorainak nevében akárhol benne van ez az idézőjelek közti rész: "
A P1 jelzés az a prioritás. Ha pl. a nagy hajód reaktorán P2 jelzést használsz (
Összesen amúgy 1-9-ig kezeli a prioritást, szóval tudsz szépen variálni. Hogy még tovább bonyolítsam: mi van ha tényleg csak 10 urániumod marad? Nyilván nem az alacsony teljesítményű reaktorba akarod azt küldeni, hadd ne legyen elég energia a leszálláshoz. Azt csinálhatod, hogy a nagy hajó reaktorába beírod ezt: "
Nem csak uránium management-re jó ez a szkript, az egész inventory-t tudod vele menedzselni. Megoldhatod azt is, hogy bedokkolás után az ércek a bányászdrónodból az általad kijelölt tárolóba menjenek, bármiféle beavatkozás nélkül, automatikusan. De ezt még meg is tudod oldani sorterekkel is.
Azt viszont már nem, hogy pl. egy összeszerelő drón tárolójában, dokkolás után mindig kiegészüljenek a megfelelő számra az elhasznált alkatrészek. Ha megadod pl. hogy abban a drónban pl. mindig 5000 fémlap legyen, akkor dokkolás után 5 mp-en belül a tárolójába pontosan 5000 fémlap fog ugrani. És minden egyes alkatrészre egyedileg megadhatod hogy mennyi kerüljön az összeszerelő drónba. Ami neked hosszas pakolgatás lenne, az így megvan automatikusan. Én ezt a taget szoktam bemásolni a BEE nevű kis hegesztő hajóm nagy konténerének nevébe:
Minden alkatrésznek egyedileg megadhatod hogy mennyi töltődjön be a hegesztő hajóba 😊
A szkript tud még pár más trükköt is, menedzselni az összeszerelőket és ércfeldolgozókat, kijelzőre kiírni hogy mennyi van a hajódon az egyes item-ekből, ilyesmi. Szerintem érdemes átbogarászni a leírását is 😊
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2017.03.27. 12:27:30
1. Van az összekapcsoló blokk, melyek csak azonos mérettel működnek. Vagyis kis hajót nem tudsz nagy hajóhoz így rögzíteni. Ez pedig azért van, mert, ha így kapcsolsz össze két hajót, akkor "egybeolvadnak". Az, hogy épp melyik nevét fogja viselni az így keletkezett hajó, hát nem tudom. És, hogy szétkapcsolódáskor sem kell meglepődni, ha esetleg nem kapja vissza valamelyik a régi nevét. Én nem ajánlom az ilyen fajta dokkolást. Azt is tartsd szem előtt, hogy ilyenkor a nagy hajóhoz kapcsolt drón hajtóművei ugyanúgy reagálnak, mint a nagy hajódé. Vagyis egyszerre.
2. Futómű. Teljesen jó, landolásnál ki kell kapcsolni a stabilizálást, hogy míg a nagy hajóval gyorsítasz, addig a drón ne akarjon fékezni. De a hajtóművek is kikapcsolhatóak. Méret független, kis kockákból épített hajóval is tudsz landolni. Emellett energia független is, vagyis a nagy hajód nem fogja a kis hajó reaktorait használni. Ez fontos!
3. Konnektor. Maga az átrakodó szerkezet. Hajtómű terén ugyan az, mint a 2. pontban.
Előnye, hogy egyből át is tudod pakolni a szerzett/fúrt cuccot a nagy hajóra. Hátránya, ha összekapcsolva hagyod, akkor minden elérhető energiaforrás használatban van. Én már jártam úgy, hogy az állomáson hagytam a szétszerelő hajóm és mikor leváltam róla, akkor nem volt energia, mert üresek voltak a reaktorok. Amíg él a kapcsolat két hajó/állomás között, addig van energia mindenhol. Ha megszakítod vagy számolási hiba miatt szakad meg, akkor meg cumi és adott esetben el is szállhat a hajód. Utána győzd megkeresni az űrben.
4. És én ezt ajánlom. Konnektor és futómű. Egyből ki tudsz pakolni, ha meg végeztél, akkor szétcsatlakozol, de a futómű a helyén tartja a hajót.
Kitolós fúrón én is gondolkodtam. Az esztétikát meg adott esetben a hatékonyság rovására lehet orvosolni. Ha 9 fejjel ronda, akkor kevesebbet kell használni.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Az volt a tervem, hogy a drónt kívülről dokkoltatom egy összekötőre a hajó oldalában, vagy tetején. Pl. bányász drón csak rákapcsolódik, és ott marad, és úgy is szállítom. És akkor lesz több ilyen drónom, amelyek a hajó testéről tudnak majd leválni. Azonban mint kiderült az összekötő nem arra van, hogy összekapcsolódjon egy másik összekötővel. De akkor mire tud rákapcsolódni egy összekötő? Van olyan építőelem, ami pontosan ilyen dokkolásra ad lehetőséget?
Egyelőre a hidrogénmeghajtást tanulmányozom, mivel adja magát, hogy csak hidrogén hajtóművet használjak fel, csak nem tudom megítélni hogy mekkora helyet foglalna el, és mekkora a fogyasztása. Annyi tényező van, hogy egyelőre bele vagyok zavarodva, és csak tesztelgetek ezt azt. :-D
Korábban nem tudtam forgatni és most mégis megy.
Mikor átmegyek a bolygóra, akkor valamiért el is kezd fordulni. És amilyen közel áll a szétszerelőhöz, meg is löki, ami ott a gondot okozza.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
A szétrobbanás eléggé változó. Volt amikor mindjárt betöltés után a csörömpölés volt hallható. Mikor odanéztem, már szállt el a messzeségbe. Tegnap kicsit nézelődtem az űrben. Új HUD, hajó próbálgatás, ilyensmi. Nem volt gond. Aztán csillagkapun keresztül átmentem a bolygóra, hogy ott is körbenézzek. Végül rájöttem, hogy nincs sehol hidrogénes hajóm, hogy megnézzem az új HUD reakcióját. Mert már erre is van egy csík. Mikor visszamentem, az állomás, amire a kapu nyílik, már szépen úszott az űrben, bár eléggé lassan. A szétszerelő vagy fél kilométerre járt, futóművek, oszlopok lerobbanva. A nagy állomást is érte valami, mert elkezdett forogni (ami lehetetlen) és össze is találkozott a két asgardi hajóval.
Ezért nincs beállítva nekem az automentés. Így csak kiléptem mentés nélkül.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Amúgy azt írtad, hogy frissítéskor robban szét, úgy érted, hogy frissítés utáni első belépéskor? Ha igen, bele kellene tervezned egy "parkoló állapotot", ahol kiemelkedik az oszlopok közül, esetleg még a pistonokról is leválik a felső rész mondjuk egy felső talphoz tapadva, amikor épp nem használod.
Az is megfigyelhető, hogy egyesével kapcsolom a szinteket. Ez sem véletlen, ugyanis van a pistonoknak egy rugózási képességük is. Ha egyszerre mozogna az egész, akkor igencsak libegne a tető le/fel irányban. Tapasztaltam.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Már régen láttam a képet róla és azt hittem, hogy a szétszálló darabok miatt egy medence van, és annak a szélével súrolódik a felső rész.
Itt egy videó a működéséről:
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Jól hangzik! 😊
A szélét a felső mozgó résznek rendes kockával csináltad, vagy robbanás biztos ajtó blokkból?
A szétszerelő két részből áll(t) eredetileg.
Az alja egy állomás. A teteje viszont hajó volt, mert az mozgott. Az automatizálás miatt mára össze van kötve a teteje és az alja piston-okkal és azok mozgatják, nem a hajtóművek.
Hogy a piston ne nagyon lifegjen oldal irányba, ezért az oszlopok mentén futóművel tartom a távolságot. Sajnos néha bebugzott korábban a játék és a futómű belemélyedt az oszlopba és elfordult a tető. A piston-ok miatt most ilyen gond már nincs.
Viszont annyira passzentos az egész, hogy egy-egy update után valamit nem jól számol a játék és az állomás többé nem állomás, az oszlopok és futóművek robbannak és az egész elindul valamerre.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Viszont nagyon szépen fut. 100 körüli FPS, a GPU is 99%-on, CPU 35-40% körül.
Bár az animációt nem tudtam elindítani, a videóból nem jöttem rá, hogy kell.
De ez alapján a saját világom mégis rosszul fut. Arról nem is beszélve, hogy megint nem kakaó került a palacsintába, állomásaim és hajóim elkezdtek maguktól mozogni. A szétszerelőm természetesen megint elszállt a francba. Ez így nem lesz jó.
Szóval a videó nem feltétlen mérvadó arra, hogy milyen gép is kell a játék alá. Az biztos, hogy minél nagyobb, amit a pénztárca enged és azon is túl.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Hiányzik a jelzés, hogy mikor van elég közel a futómű valamihez, hogy rögzíthessem. Így gáz.
FPS és szim. sebesség csökkent. Utóbbi elég rendesen.
FPS még éppen 30 fölött, bár a GPU-t nem tekerte meg annyira, mint vártam.
A teszt világ modjai még mindig nem jöttek le...
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Teljesen átszabták a menüt. A HUD-ot még nem látom, mert csak 38 modot szed le a teszt világhoz a játék. Nem is értem, MIÉRT?!
Warning! Cargo bay open, shields are down!
A linket köszi, kíváncsiságból megnézem azért.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Mondja is a videó elején, hogy azért vált lehetségessé a pontos összehasonlítás, mert bejött a játékba a scenario, a kamera automatikus mozgása pontosan megadott pozícióból-pozícióba. Amivel tudsz csinálni "mozi szerű felvételeket".
Itt a világ, amivel ő is csinálta. A kamera mozgás is be van már állítva, neked csak el kell indítani és nézni hogy fut a játék <#awink>#awink>
A proci meg 4x4,2 GHz-en megy és mégis éppen 40 fölött van az FPS.
Azt nem látom, mennyit dolgozik a GPU, de azt látom, hogy a CPU 50% körül mozog.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Viszont találtam a beállításoknál egy olyat, amivel bekapcsolható, hogy megjegyezze az elforgatott elem pozícióját vagy mindig rezetelje. Azt nem tudom, hogy jelenleg ez, hogy működik. Tavaly év vége felé borzasztó volt a dolog.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Viszont újabb téma, kinek mennyire jön be az új forgatási segéd ami a jobb feljő részen van? Szerintem katasztrofális. A régin betanultam, hogy insert, home, stb mit csinál és az alapján csinálom, mert ezen egyszerűen nem látom merre fordítom adott gombra. 😞 Remélem visszaállítják.
https://www.youtube.com/watch?v=9eJaUOKapuE
Ez a mod nagy segítségedre lehet hogy megállapítsd melyik blokk zár légmentesen és melyik nem. A nagy hajóméretű nagy konténeteknek csak 6 db légzáró felszíne van az 54-ből, vagyis a 6 db középső négyzet a 6 oldalán. (mint egy 3x3-as Rubik kocka 6 db középső négyzete). A 6 conveyor kivezetés csak légzáró.
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2017.03.22. 16:11:15
Ha nincs, akkor wiki-n meg tudod nézni, hogy mely blokkok légzáróak és melyek nem. Ezek alapján meg tudod keresni a ludast.
A konténerek légzáróak, de azt nem tudom, hogy a nagy konténernél pl. a sarkokat hogy kezeli.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Vannak szintek közötti konténerek és egyéb blokkok és nem szedném szét az egészet, ha csak 1 gomb nyomásra megmutatja, hol a gond, mit érzékel a szellőztető lyuknak.
Többféle módon tudod kivinni a hajót a légkörből.
Hidrogén hajtóműveket teszel rá, így egyaránt képes lesz az űrben és a bolygón is repülni.
Ion és légköri hajtóműveket teszel rá, megfelelő mennyiségben így is ki tud repülni.
Felteszed rá mind a három fajtát, de hidrogént csak tolónak, így azzal mész ki, míg a másik kettő tényleg csak specifikus. A teknősöm, ami az Angyal névre hallgat, ilyen.
Túlélőben figyelni kell, hogy legyen elég jég és hidrogén a tartályokban. Ion és légkörinél csak energiával kell ellátni.
Mintha láttam volna itt olyan videót, hogy egy programmal tervezték meg a hajót, amit utána BP-nek el tudtak menteni és bevinni a játékba. Azzal még jobb lenne tervezni, mert, ha túl hosszú vagy túl rövid, akkor egyszerűen csak kettévágja a hajót, ahol kell és a két darabot a szerkesztés után csak összetolja. Ezt még kreatívban sem lehet megcsinálni, bár Copy/Paste-val talán, de ott nagyon kell figyelni a formákra, különben nem engedi az összeillesztést.
A drónok alatt mit értesz? Írsz rájuk scriptet vagy csak távirányítással vezérelhetőek lesznek?
Warning! Cargo bay open, shields are down!
A hajóépítést azon a minimál platformon kezdem el, amin csak egy aszteroida meg egy plató van, hogy csökkentsem a kockaszámot. Kipakolom azokat a blueprinteket, amikből merítem az ötleteket, aztán elkezdem. Megvan az az űrhajó ami az alapja lesz. Az a cél, hogy atmoszférában is tudjon repülni, és ki is tudjon törni onnan. Találtam egy ilyen hibrid meghajtásút, szerintem nagyon jól össze van rakva, ez adja az útmutatást, hogy a meghajtást hogyan is kellene.
http://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=825524051&searchtext=explorer+no+mods
Enyémnek legalább háromszor ekkorának kell lennie, mer tervezek hozzá drónokat, meg egy mentőhajót, ami egyben felfedezőhajó is, de az inspirációt ez adja.
Ebben a világban, amiből a kép készült, rengeteg kocka van. Ami fölött a hajók állnak, az csak kb. 40 ezer, ha jól emlékszem.
Az én nagy bajom, hogy nem szerveren fut a játék, ezért gigantikus méretekre vagyok hajlamos. Ilyen a finomító állomásom, ahol minden ércre 18 finomító jut. Az összeszerelő állomáson 10 összeszerelő van alkatrészenként. A végén pedig egy hatalmas raktárral, ez látszik is a képen. Emellett van kb. 9 oxigén generátor rengeteg O2 és H2 tartállyal.
Ez azért van, mert a játéknak abban a pár órában kellene előállítania a nekem szükséges dolgokat, amíg játszom. Ehhez pedig egyszerre sok dolognak kell mennie.
Ezzel szemben egy szerveren elég mindenből pár darab, mert úgyis éjjel nappal fut, ha összeszedtem a nyersit, akkor vígan dolgoznak már a gépek.
A hajóim ettől függetlenül vagy minimalisták a cél érdekében vagy kényelmesen nagy helyek vannak benne, mert szeretem a nagy tereket. A nagy fúróm akár egy luxus csillagjáró panorámakilátással.
A legutóbbi szerveren akartam egy mindenes hajót építeni, de sajnos nem jutottam el a befejezésig, mert leállították és el is adták a gépet. A világgal nem tudom mi lett. Pedig nem is lett volna olyan gigantikus nagy és talán még szépre is sikeredett volna.
A survival-ban pont az a jó, hogy mindent össze kell szedni, gyártani, hegeszteni. Ettől függetlenül egyszerűbb, ha kreatívban megépíti az ember és utána projektor segítségével hozza össze túlélőben. Kreatívban egyszerűbb orvosolni a hibákat, bár projektorral sem egy leányálom építeni.
A nagy fúróm úgy készült, hogy megépítettem a vázat, mint egy vázlat. Ebből lett a BP, amit projektorral behegesztettem. És mindezt túlélőben. Szóval a kész hajót ténylegesen csak hegesztés után láttam.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
A két asgardi hajó sajna már nem fér bele, szerintem ledarabolom akkorára őket, hogy másik hajóval betoljam a szétszerelőbe. Majd egyszer.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Most annyi a változás, hogy megvettem a játékot, rengeteg mod bejátszik, és kreatívban tolhatom.
De kérdés, hogy miként viseli majd a játék single-ben is.
Ha megnyitom az inventory-t vagy a terminal-t, már leesik 0.7-re a szim sebesség és még ott is ugrálgat negatív irányban.
Amúgy szépen fut a játék 1-el.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
És az Asgard-on nem találtam meg két belső löveget. Jól eldugták, mert ők sem találtak meg engem 😄
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Csinálni fogok egy elképesztően fasza űrhajót felfedezésre optimalizálva, ami légkörben és űrben is egyaránt repül, vannak bányász és harci drónjai, van egy kis felderítő űrhajója, és mindez minél kompaktabb formában, szal nem lesznek óriási terek benne, törekszem arra hogy minél realisztikusabb legyen. Ehhez több tervrajból szedem ki az ötleteket. Szeretnék még egy napvitorlát is bele, amit kinyithatok az űrben. Kicsit sokat akarok, na. Aztán ha kész lesz, akkor túlélő módban kezdek az összetört vörös űrhajó mellett, csinálok egy projectort, és megépítem túlélőben is. 😄
Van egy billentyűkombináció, amivel elő lehet hozni a kreatívkodás egy részét. Mint pl. hogy BP-kből tehess be kreálmányokat.
Pontosan nem emlékszem a kombinációra, de CTRL vagy ALT és F10 vagy F11-et kell mellé nyomni, Elvileg megjelenik jobb oldalt egy panel, ahol engedélyezheted a karakternek a kreatív módot. Az egyik kombóra előjön a BP inventár, egy másikra meg egy olyan ablak, ahol voxel-t, egyéb anyagokat tudsz a játékba tenni.
Próbálgasd és meglesz. Ilyenkor minden fogy, vagyis a levegő, oxigén és a hajónak is kell urán, hidrogén.
Ha jól emlékszem, akkor a világ beállításainál mindenképp be kell kapcsolni a Copy/Paste funkciót, különben nem tudod betenni a BP-ből a hajót.
Van még egy mód. Kreatívra állítod a világot, beteszed ami kell, mentesz, főmenübe lépsz, majd átállítod túlélőre a világot és tesztelsz.
Warning! Cargo bay open, shields are down!