546
  • Pluskast
    #106
    "Én úgy gondolom, hogy az igazság valahol a két szélső álláspont (minden kialakult magától vs. Isten csettintett és minden létrejött) között van...."

    Abszolút
  • lammaer
    #105
    Nem vitázott itt senki, meglepően konstruktívan, egymás álláspontját meghallgatva beszélgettünk a témáról :)

    Egyébként érdekes téma ez a "hogy abban az időben mennyivel kevesebbet tudott az emberiség a saját és környezte világáról." - mert ilyenkor lehet például elgondolkodni azon, hogy az a tudatlan kecskepásztor hogy a rossebbe írt olyanokat ie 300-500 körül hogy

    "Õ terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé" (Jób 26:7)

    Kérdezni mindíg könnyebb (azt már egy 3 éves is tud), hiszen az elfogadható válaszok megadása a nehezebb feladat :)

    Én úgy gondolom, hogy az igazság valahol a két szélső álláspont (minden kialakult magától vs. Isten csettintett és minden létrejött) között van....
  • Pluskast
    #104
    Most komolyan azon kezdtek itt vitázni, hogy egy 3000 évvel ezelőtt leírt könyvben hogyan látták az emberek a világot és arról alkotott véleményüket? Könyörgöm ez olyan mintha egy középkori embernek próbálnád elmagyarázni, hogy mi az a tv ( trubadúrláda :D ). Tudom, hogy nehéz de próbáljatok egy kicsit belegondolni, hogy abban az időben mennyivel kevesebbet tudott az emberiség a saját és környezte világáról.
  • Zombee
    #103
    UFO = Unidentified Flying Object. Tágan értelmezve ha éjszaka a sötétben látok egy repülőt, az is lehet az. Ha meg a sötétben épp az ISS húz el Magyarország fölött kisebb csillag méretű fénnyel, az még inkább.

    Te honnan tudod, hogy az 50-es évek óta tudják?
  • frensys
    #102


    Csak nem rájöttek a saját hülyeségükre, hogy meglebegtetik az orrunk előtt a máshol is lehet élet/más életformák is létezhetnek című baromságukat??! Mikor az 50-es évektől már tudják hogy vannak idegenek és kapcsolatba is állnak a föld nagyhatalmai velük, egyezséget is kötöttek, ráadásul nem véletlenül nem mennek a holdra, miért nem oda mennek, jaa hogy az túl könnyű lenne..de nem is kéne messzire menni, elég lenne az antarktisz és könyékére..szánalmas az egész, nagyon is tisztába vannak a földönkívüliek létlezésével és más idegen létformákéval is, megy a mese habbal, hogy jajj egy kis mikróbácskát találtak ami arzén alapú is lehet, jééééé, mintha csak a víz alapú meg a metán alapú létezhetne, ez is csak a saját begyöpösödött szánalmas gondolkodásukat bizonyítja, de a röhej köbe, hogy miközben itt kutatgatnak naponta több száz UFO észlelés van stb.
  • Zombee
    #101
    Így van, leírva nincs a 6000 év, de valaki ezt egyszer levezette, azóta a köztéri hónaljkutyás hittérítő néni is ezt hangoztatja. Meg azt is, hogy a Föld ideje a 80-as években lejárt, bár ezt nem tudom, miből hozták össze. Mindenesetre felháborodott, mikor azt mondtam neki, hogy nem hiszem el :).
  • ManoNegra
    #100
    Ráadásul az ember teremtését sem lehet 6000 évesnek venni, mert azt is csak a "bűnbeesés"-től számítják.
  • blitzkrieg1
    #99
    Pontosan, a folyamat, ahogy a Biblia ertelmezi a vilag teremteset, meglepoen hasonlit az igazi folyamatokra, csak azt a 6 napot nem kellene pontosan 6 napnak ertelmezni. De ha jol tudom, akkor az eredeti szovegekben meg nem 6 naprol van szo, hanem korszakokrol, vagy idoszakokrol, amit barmekkora idotavkent lehet erteni.
  • blitzkrieg1
    #98
    Adamtol kezdve le van vezetve egy egesz csaladfa talan Davidig (aki valos szemely es lehet tudni, hogy mikor elt pontosan), hogy ki-kinek a fia es az is, hogy hany evet eltek, ebbol meg lehet allapitani, hogy hany eves a Fold, a Biblia szerint.
  • ManoNegra
    #97
    Köszi!
  • ManoNegra
    #96
    De, nagyjából ismerem, csak azt hiszem a biblia az ember teremtését teszi ~ 6000 évesre. Persze ha szó szerint értelmezzük, akkor még az is lehet hogy a Föld is annyi, de mivel a Nap is a teremtés része, ezért nem lehet pontosan tudni, hogy az a hat nap, az hat földi napnak felel-e meg. Legalábbis szerintem.
  • lammaer
    #95
    Értelmezés kérdése - az emberi történelem Ádámig cirka 6000 év (kiszámolható a pátriárkák életkorából mivel mindegyik élethossza évre pontosan írva van).
    Elvben ugye az embert a 6. napon teremtette isten, tehát ebből gondolják egyes Bibliakutatók hogy 6000 éves a föld.

    Más kérdés, hogy mások azt mondják, a teremtési napok értelmezhetők hosszabb időszakként is (mint pl a Biblia más részein 1-1 nap 1000 évet szemléltet), tehát nem szó szerint 24 órát hanem egyszerűen csak a folyamatot szemléltetik (naprendszer megteremtése, föld létrehozása, légkör kialakítása, hüllők/halak/emlősök létrehozása) amit egyébként a tudomány is leír.

    A különbség annyi, hogy arra kell gondolni, a nagykönyv nem csak a mai embernek íródott hanem a 3000 évvel ezelőtti sárdagasztó rabszolgának is, így ennek megfelelően megy bele tudományos részletekbe. Kb úgy, mint ahogy az egyes dolgokat másképp magyarázzuk egy 6 évesnek és máshogy egy 18 évesnek.



  • mad mind
    #94
    Kiszámolták a bibliában megadott adatok alapján. Elég sok szereplőnek van megadva a kora, ezek alapján nem nehéz. Gondolom te még sosem láttad a bibliát, ha ilyet kérdezel.
  • ManoNegra
    #93
    Hol van a bibliában, hogy a föld 6000 éves?
  • zsoltioregon
    #92



  • blitzkrieg1
    #91
    A vallasi fanatikusok megcsak el sem fogjak hinni, hogy valamit is talaltak. Van jopar ismerosom aki ilyen. Felell a szor a hatukon amikor azt mondom nekik, hogy a Fold 4,5 milliard eves. A Bibliaban 6000 eves a Fold, ez van megirva es az ugy van. Amikor a dinokrol kerdezek, hogy akkor azok az emberekkel egyutt eltek, csak rohognek, mert szerintuk az is csak kamu. Nem is dinoszaurusz csontokat talaltak, csak sima ma is elo allatok maradvanyait.
  • Omega
    #90
    A vizsgálat jellegéből (hevítés) én is arra következtetek, hogy nem életet találtak, hanem valamit, ami arra utal (néhány vegyületet), vagy a Földön élet nyoma lenne, a következő misszióban pedig majd megvizsgálják még alaposabban. Így már meg is van a mintahozó küldetés kijelölt leszállóhelye.
  • bubis asvanyviz
    #89
    Még régebben vettem a fáradságot és elolvastam a blogodban ( ne kérdezd, hogy bukkantam rá mert azóta sem tudom és jó lenne ha belinkelnéd) a témáról írt véleményedet. Az viszont megállapítható, hogy mind a blogod mind a hozzászólásaid alapján trollkodsz és felületesen vádaskodsz ami már kissé unalmas, mivel minden hasonló témájú cikkben közzéteszed agymenéseidet.
    Ezen kijelentésed többek között értelmezhetetlen:
    "Az űrhajóddal épp egy új bolygóhoz közelítesz. Hatalmas űrhajód van, luxus kényelemmel. Az emberiség már meghodiccsotta az ürt. Minden emberre egy bolygó jut. Leszállsz a bolygón. Az egész a tiéd. Hatalmas jólét vár rád, és nem kell dolgozni."
    Szóval ha normálisan le tudnád érvelni az úrkutatás szükségességéről az rendben van, de ez teljesen felesleges ebben a formában ( bár lehet valami perverz hobbi számodra).
  • keembo
    #88
    Angol:

    http://m.npr.org/news/front/165513016

    Szívesen.
  • wraithLord
    #87
    Sőt, az evolúciós elmélet csak a földi élővilág változásával foglalkozik (mivel mást nem ismerünk, és nyilván más bolygó élővilága más molekuláris mechanizmusokkal változik. Persze az egyed feletti mechanizmusok is lehetnek eltérőek, de ez - talán - nem annyira "szükségszerű"...)
  • gombabácsi
    #86
    hát az evó főpapja, dawkins máshogy látja :)
  • csimmasz
    #85
    Ebben nem lehetsz biztos mint abban sem , hogy van élet más égitesten.
    A másik pedig de meg vannak hódítva a sarkörök is olyan szintem amilyen szinten van értelme.
    Kutatások és olajbányászat miatt vannak emberek és települések a nagyon hideg és zord viszonyok között is.

    Hogy nincsenek működő városok mint Budapers például az szerintem nyilván való, mi a szart enne, inna, csinálna ott az ember?
    A bányászat az egyetlen ami hoz anyit amenyi ahihetetlen menyiségü pénzhez kell amivel biztosítanak normális körülményeket a létezéshez.

    A sivatag pedig nem jó érv mert Izrael szinte sivatag, ha nem öntöznének mindent szerintem a datoján kívül semmi sem maradna meg.
  • Archenemy
    #84
    az evó a már létező élet fejlődésével, változásával foglalkozik, a létrejöttével nem, az lehet akár extrém ritka is
  • gombabácsi
    #83
    az a bajom vele hogy önbecsapás

    a sivatagokat, déli sarkot miért nem hódítjuk meg? brutális kategóriákkal könnyebb lenne mint bármelyik bolygót, és nem csak a távolság miatt

    ürmeghodiccsa=az értelmiség ön és világbecsapása
  • gombabácsi
    #82
    szerintem a naprendszben van legalább 20 olyan égitest amin kialakulhatott volna valamilyen élet

    én nem hiszek abban hogy az evónak nagyon feltétel kéne. ha igaz az evó akkor szinte mindenből élet lesz, extrém körülményeket kivéve

    szóval elég gáz hogy sehol sincs élet csak a Földön

    szerintem ez a bejelentés amolyan misztikus bejelentés lesz. nesze semmi fogd meg jól. nem lehet belebukni :D
  • Narxis
    #81
    haha ez kurva jó :D
  • Archenemy
    #80
    olaaaaj!
  • xyl
    #79
    kagylóhéj, csigaház?
  • xyl
    #78
    kagylóhéj, csigaház?
  • NEXUS6
    #77
    Amúgy szabad a gazda?
    Eláruljam, hogy mit találtak?

    Segítek: Mi az, aminek köze van régen elpusztult élőlényekhez és homokban találják!?
    Naaaa....?

  • NEXUS6
    #76
    Világvége?
  • xyl
    #75
    "...nem lesz mégegyszer 2103 évi költségvetés."
    Hogy mi lesz 2103-ban? Kiváncsian várom!
  • NEXUS6
    #74
    A költségvetés igen is egyszeri, történelmi esemény, nem lesz mégegyszer 2103 évi költségvetés. Na jó max Magyarországon.

  • NEXUS6
    #73
    De ezért jó, hogy te itt vagy nekünk.
    Majd Te kiköszörülöd a csordát!
  • csimmasz
    #72
    azért valaki szivárogtathatna a francba!
    Ezis olyan már mint egy hülye mozis sorozat éveket kell várni arra, hogy mi a fene fog történni.

    Máskor pedig anyit azért ondanak hogy az előzetes adatok alapján feltételezhrető, hogy ...
    Most meg Hírzárlat?
    Hátez nooormáááális?
  • csimmasz
    #71
    Amugy neked mi a gondod?

    Szerintem nincs ebben semmi misztikus dolog, hogy kikivánkozunk az űrbe is, egyszer "megishódiccsukazűrt" de az még odéb lessz, akár hiszed akár nem.
  • xyl
    #70
    Mondjuk, lehet, hogy két dolog is van egyszerre a kezükben, egy kisebb, meg egy nagyobb. A kisebb biztos, a nagyobbat még ellenőrizni kell de a kicsi is elég szenzációt kelteni.
  • gombabácsi
    #69
    szerintem te vagy vakhívő, vakon hiszel az ilyenekben mint az űrmeghódítás

    de nem véletlen, hiszen az ilyenekben hívők a legnagyobb csorda
  • csimmasz
    #68
    Pedig szakmai öngyilkosság olyan adatok alapján szenzációt kelteni ami nem ellenőrzött és kizárt a tévedés.
    Ezért lehet, hogy olyan adatok vannak a kezükben ami nagyon jelentős, ha igaz és nem mérési vagy egyéb hiba, de ezt először körbe kell ellenőrizni vagy többszöri mérés kell különböző helyekről vagy modokon.
    Esetlek lehetnek a körülmények olyanok amik ezt a vélt eredményt produkálják.

    De én akkor is elég borulátó vagyok, lesz valami bejelentés hogy ilyen meg olyan nyomokat találtak ami mostmár igazolja a víz jelenlétét a régi Marson, blablablabla.
  • xyl
    #67
    Azért furcsa ez az egész...
    Vagy az van, hogy valaki egyszerűen nem tudta befogni a száját, annyira belelkesült és a hivatalos utat kihagyva nyilatkozgatott összevissza, vagy pedig éppen most van valamilyen költségvetés tárgyalása, és a NASA fel akarja magára hívni a figyelmet. Persze lehet más is, de tudományos körökben tényleg nem szokás előállni csak úgy, hogy van valamim, de nem vagyok benne biztos, de azért történelmi, de nem mondok semmit..