Rome 2
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Pedig 15 évesen nyálat csorgattam az RTW1 után, amikor elõbb letöltöttem. Aztán 17 évesen volt pénzem nyomattam egy rendelést 576-ban és a kezembe került a lemeze. Amivel teljesen elvoltam évekig. Egészen 18 éves koromig teljesen lefoglalt. A Római Birodalmat vagy a Görög Birodalmat felhúzni totális poén volt. Bár legtöbbször az MI hülyeségeit nevetõ görccsel tudtam csak lereagálni, mert hát vannak ilyenek is. De hát ilyenek hol nincsenek, ha már PC vagy bármilyen számítógéppel készült játékról van szó?
A kedvenc modom is a Roma Surrectum 1.6-os verziója volt. Az RSII nem igazán nyerte el a tetszésemet. Modok közül is kb. emlékezetem szerint 6-7 futott az RTW alatt. A kiegekrõl nagyon az a véleményem, hogy a Barbarian Invasion nem volt annyira nagy durranás, mint amilyennek be volt állítva. Az Alexander dettó nem igazán nyerte el a tetszésem. Nekem a Római Birodalom induló korszaka sokkal szimpatikusabb volt és az még valamennyire. Régen nagyon történelemmániás is voltam, de mostanra ez is kicsit bennem amolyan kimenõben van. Ezért inkább úgy tekintek ezekre a szellemi munkákra, mint egyfajta idõtöltés.
Ha jó lesz, akkor jó lesz. Ha meg nem, akkor nem. Majd meglátom. 😊
Es ha igen,honnet?
Szerintetek ehhez is jar az elorendeloi dlc? :
http://www.onlinekeystore.com/Total-War-ROME-II-CD-KEY-STEAM.html?s_currency=EUR
Én szerintem a Shogunhoz hasonló lesz, lesz nagyjából-hozzávetõlegesen pontos irka-firka rajz a kontinensrõl (a la Strabón) ami ténylegesen csak akkor látsz 3d-ben ha odemész és felfedezed magadnak. A csatahelyszínek random, a térkép alapján lesznek generálva, de ha egy részén már voltál akkor azt megjegyzi és a következõ csata is ott lesz.
tudomásom szerint a lényegi újítás az lesz, hogy egy-egy tartomány több altartományból fog állni, amikben önállóan is elfoglalhatók a helyi központok, illetve a barbároknak lesz egy kifosztás opció, amikor nem veszik át a települést hogy aztán persze rögtön lázadozzon, csak szétbarmolják és továbbállnak, persze gazdag zsákmánnyal.
A tengeri területek szintén régiókra lesznek osztva, és azokért a hajók úgy harcolnak, mint régen pl. az MTW1-ben, magyarán nem lehet két ellenséges flotta egy tengeri régión (gyanítom ez követi majd nagyjából a nagy Pompeius által stratégiai szempontból elég értelmesen kialakított huszonvalahány tengeri régiót).
http://www.kurfurst.org - Kurfürst - The Messerschmitt Bf 109 performance resource site MA970-UD3, AMD FX-8350, 16 GB DDR3, GB nvidia 960 4 GB
Mivel a játékban eltöltött órák száma java részt a térképen fog eltelni! 😄
Majd megjelenés elõtt pár héttel lehet megláthatjuk 😄
Nagyon remélem ,hogy filmszerû hatást ott is kamatoztatni fogják,nem csak egy köddel felhõkkel elborított térkép lesz! 😄
NEm tudom pontosan ,mit is várok el a térkép kinézetétõl ,de olyan érzésem van ,hogy lefog esni az állunk 😄 😄 😄 (remélem) 😄

Addig mindenki saját magát szerelte fel.
Persze vannak extrém példák, pl kréta , Rodosz ahol a flották, és értelem szerûen a távolsági fegyverek voltak elõnyben, íjak, parittyák. Továbbá volt egy érdekes hely,(gallatia((nem tudom a pontos helyesírását)) ahol gallok éltek, még egy korábbi kalandozásuk után maradtak ott és megtelepedtek. Õk pl. szinte csak lovasságot használtak, és gyakran mint zsoldosok ténykedtek. Még Caesar idején is független királyság voltak, néminemüleg. Aztán lettek kliens királyság majd késõbb a provincia része.Nem kéne belevinni a fantazit, elég csak' ha történelem hû lesz..olyan változatos minden, hogy csak rontana a szokásos fa*ság.
Biztos lesznek komolyabb eltérések egyes görög, illetve görög hatás alatti népek között is. Gondolok mondjuk a Ptolemaioszi Egyiptomra, ahol azért az õsibb harcstílus elég jellemzõ lehetett akkoriban még, még ha volt már elgörögösödés is. Ezt említették is a fejlesztõk egyik interjújukban.
Érdekelne milyen lehetett ez a valóságban, biztosan nem egységesen ugyan olyan hoplitáik és falanxaik voltak egymástól távol élõ "hellenisztizált" népeknek. Nagy mértékben megmaradhatott azért a hagyományos fegyverek és taktikák használata is.
Szerintem az egységek jobban fogják használni a pajzsukat a nyilakkal szemben, kicsit ezt ki lehetett venni a videókból. Viszont szerintem a védekezõ, támadó értékek még sokat fognak változni, az alphahoz képest.
Bár azért ebben a korban nem sok népnél volt jellemzõ a sok páncél, inkább csak a görög kultúráknál és rómaiaknál. Fõleg a barbár népek csapatainál várható, hogy nagyobb lesz a támadó érték mint a védelmi.
A vidiben viszont elég közelrõl nyilazták a rómaiakat, ráadásul oldalról és magaslatról. Szóval nem csoda ha hullottak.
Az ugye nem kampány csata volt, hanem beállított történelmi csata. Ahogy láttam ott az volt a cél, hogy néhány római túlélje a mészárlást. <#smile>#smile>
A Shogun 2 viszont minden tekintetben kurva jó volt, a phalanxot is sikerült benne normálisan megoldani, az útvonalkeresés is jól mûködött, az mo-cap animációkat óráik el lehetett nézni, az AI is jól sikerült. Egyedül a tengeri csaták voltak unalmasak (bár ezt megint lehet rá lehet fogni hogy a japánok nem voltak túl nagy spílerek e téren) és az íjászat is egy kissé idegesítõ volt.
Én két dologtól félek. Az egyik hogy az íjászok megint sebészi pontossággal fognak lõni 150 méterre is és ezért "darálnak" (sajnos a teutoburgi csatában lehet látni ilyent a végén), a másik hogy a hajós csatákat hogy fogják kivitelezni. A korszak alapja a hajók csáklyázása, döfõorral vegzálása volt.. márpedig a csáklyázós rész eddig is elég káosz és kiszámíthatatlan volt, a döfõorra meg pláne kíváncsi leszek.. az AI meg nagyon remélem hogy elkezdi használni/képezni a tartalékokat a csatában, most hogy 40 egység is lehet.
http://www.kurfurst.org - Kurfürst - The Messerschmitt Bf 109 performance resource site MA970-UD3, AMD FX-8350, 16 GB DDR3, GB nvidia 960 4 GB
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Egyébként elfogadom, hogy valakinek abban jobb hinnie, hogy biztos rosszabbat kap mint amit vár. Mert ugye mivel nem sokat láttunk még a játékról, itt hit kérdése ez még...
Én azt tudom, hogy jó alapokra építik a progit és ezt a játékot nehezebb elrontani, mint jól megcsinálni. Ahhoz valamit nagyon el kell szúrni, hogy ne legyen nagy siker.
Azért elég sokan dolgoznak rajta. Sok idõt, energiát, pénzt fektettek bele, hogy azt kapjunk amit szeretnénk, ha megfizetjük. Biztos vagyok benne, hogy nem ezzel a játékkal fognak csõdbe jutni. <#smile>#smile>
És a fordított helyzet akkor az mi? Egyesek folyamatosan csak fikáznak meg sírnak, mint egy fürdõskurva...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
De egyenlõre még alig láttunk a játékból valamit szóval elég furcsa hogy mindenki ennyire isteníti...
Ettõl az idõszaktól azért többet várok, jóval nagyobb játékélményt.
Azért nem arra számítok, hogy várnom kell fél évet egy modra amivel játszható lesz a játék, hanem kiadás után már olyan lesz amit nehéz lesz abbahagyni. <#smile>#smile>
Amúgy azt egyik rész elõtt sem írták, hogy külön figyelnek a jó módolhatóságra, csak itt, úgyhogy több mint reménykeltõ!
Inkább fikázzunk olyat amit már láttunk<#alien2>#alien2> pl. miért manipulus méretû a cohors, vagy miért ilyen undorítóak az egységkártyák.
<#vigyor>#vigyor>
Gyanúsan emlékeztet a politikára.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Ha érdekel nézd meg a tw online Magyarország fórum archívumában.
Õszintén szólva kétlem hogy a Rome 2 jobban modolható lesz mint pl a Shogun 2 vagy az Empire de ne legyen igazam.
Nézd meg milyen modok vannak a rome 1-hez és a MTW2-höz, aztán nézd meg a már dlc "korban" készült total warokat (empire, shogun2). Sokkal kisebb változtatásokat tudnak csak csinálni a móderek.
2. Logika
Ha pénzt akarnak, csupáncsak abból is ami pár éve még bárki által 1 perc alatt megcsinálható volt (pl. a nem játszható frakciók játszhatóvá tétele) akkor logikus, hogy úgy írják meg a programot, hogy ezeket a dolgokat ne vagy csak nagyon nehezen lehessen megváltoztatni a felhasználói oldalról. = nehezebben módolható.
(bár ne legyen igazam, mert ha az alap TW-ket nem is tartom sokra de a móderek mindig igen nagyot dobtak rá ami által hónapokig, évekig játszott játékok voltak részemrõl.)
I met God. She's black
Halkan jegyzem meg, van ebben kemény önérdek is, hiszen így egy csomó jó ötlet felszínre kerül,<#nevetes1>#nevetes1> ami aztán mehet a pachekbe' meg a DLC-be.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Az egészben az a legrosszabb, hogy e miatt a játék csak korlátozottan lesz modolható. (lásd shogun 2). Márpedig az alap rome 1 is csak modoknak volt köszönhetõ, hogy legenda lett.
€31.99
Azért így már barátibb 😊
Total War Rome 2 Elõrendelés! Csak itt, csak most!
A játékot szeptemberben a megjelenéskor tudod Steamen aktiválni!
Ára: 10 000 Ft.
Az elõrendelõknek jár a The Greek States Culture Pack DLC is, ami 3 új frakciót ad a játékhoz, név szerint: Athen, Sparta, Epirus
Elõrendelés Június 15-ig, Amennyiben sok elõrendelõ lesz, hamarabb zárul az elõrendelés!
One more story
De az elmúlt két évben ezt a játékot vártam a legjobban (meg a Skyrimot).
A Crusader Kings 2-vel voltam még úgy, hogy nem bírtam kihagyni egy DLC-t sem, kivéve az elcseszett dél-amerikai inváziót. Hát itt is ez lesz.
Szóval ajánlom, hogy naggyon jó legyen 😊
Warezban meg nem gondolkozom ennél a játéknál, több okból se. 😊
Mondjuk remélem nem fogják mind a 100 frakciót DLC-kben kiadni hármasával. <#nevetes1>#nevetes1>
"A Steam account, registration with enclosed serial code and internet connection are required to play. "
Akkor ott veszem meg ahol olcsóbb.
Steamen azért szoktam játékokat venni, mert folyamatos a patchalés és elérhetõek az új letölthetõ tartalmak, DLC, kiegek. De nyilván ez az eredeti oldalon is így van.
Szerintetek van értelme Steamen megvenni így? <#nemtudom>#nemtudom>
Különben meg-
Fikázni meg csak szépen, ahogy a csillag....<#alien>#alien>
Jó lesz a progi is, meg majd úgyis szétmódolják ahogyan az már szokás(szerencsére).
A rinya meg tényleg abbamaradhatna. Mindegyik TW játék kibaszottul zseniális volt eddig, ez a legnagyobb dobás, akkor meg miért ne lenne az..?
http://www.kurfurst.org - Kurfürst - The Messerschmitt Bf 109 performance resource site MA970-UD3, AMD FX-8350, 16 GB DDR3, GB nvidia 960 4 GB
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM