21901
banner
A Wargaming új MMO játéka
  • davidbog
    #752
    Épp ezaz, hogy nem voltak ott. A repülőik voltak ott. Amik nem sokat tudtak volna csinálni, ha a hajók kapnak rendes légifedezetet. Talán csak egy olyan csata volt, ahol az erőviszonyok körülbelül egyenlek voltak, ez pedig a Midway volt. Na itt addig alig volt a hajóknál veszteség amíg az amerikaiak eltévedt zubói véletlenül megtalálták a japánokat. Addig leginkább a repülők csak elvoltak egymással.

    Asszem egy '80-as évekbeli hadgyakorlaton volt egy eset, amikor az egyik modernizált Iowa teherhajónak álcázta magát. A radaron nem látszott hogy mi, elhitték hogy az, aztán amikor lőtávolba került ~25-30 km, már lelepleződött de későn, pár perc alatt szétcsapta volna a CV-t, ha tüzelt volna. Éles helyzetnem nemvalószínű hogy összejött volna, megaztán lehet hogy csak UL.
  • davidbog
    #751
    A német 9-10-nél a BB-khez a tier 9-be a H39 tier 10-be H40 vagy H41. H44 biztosan nem lesz. CV-nél tier 9-be talán az Europa, tier 10-be pedig valami Bismarck hajótestű CV lesz. CA-nak valószínűleg a P-osztály, ez akár tier 10-be is mehet. DD-khez nem tudom.

    CV-khez nem értek, nem szeretem őket.
    A P-osztály érdekes lehet mert ez tripla 11"-esekkel készült volna. Érdekes lenne a a sok 3x3, 5x2 8"-es CA közt. A páncélzata CA kategória és a sebessége is jó. Csak elég nagy. Egy Des Moines CA ellen szerintem még mindig kevés, mondjuk az ellen IRL egyik CA-nek se lenne esélye, majd valahogy kibalanszolják.
    A H39-ben annyi extra van, hogy Diesel-motoros. Ez a játékban majd kiderül mennyire lesz jó vagy rossz. A tűzereje kisebb mint az Iowáé, a tűzvezetése is rosszabb, és lassabb is. A páncélzata hasonló kategória (alig erősebb mint a Bismarcké), de jóval nagyobb felületet véd mint az Iowáé, viszont a tornyai és barbettái kategóriákkal gyengébbek.
    H41 nagyobb löveg és erősebb fedélzteti páncélzat, torpedó védelem, de még lassabb mint a H39.
    Szerintem egyik se egy nagy valami. A német csatahajók egyik érdekessége a másodlagos tűzérség lesz. Ezeknél külön van a tengeri és légi célpontok ellen, ami azt jelenti hogy egyszerre tudna tüzelni hajókra és repülőkre is (márha a játék ezt lehetővé teszi). A más nemzetnél (UK, USA, francia) DP (dual-porpose - kettős célú) másodlagos tüzésrég van, tehát egyidejűleg vagy hajók ellen vagy repülők ellen használható. Hacsak nem külön lesz választva a másodlagos tüzérség és meg lehet majd osztani a tüzet. A másik a előnyük a nagyobb kiterjedésű páncélzat, jobban kéne bírniuk a rájuk zúduló lövedékesőt. Főleg a kisebb kaliberűeket és a HE lövedékeket.

    A német nagy kaliberű lövegek nem rosszak, bár én nem tartom nagyra őket. Más koncepció alapján készültek mint a többi nemzeté. Lapos a röppályájuk, és németek a "nagy" csőtorkolati sebességet részesítették előnyben kisebb lövedéktömeggel. Emellett a német lövegek ékzárasak, aminek az elénye az hogy gyorsabban lehet újratölteni. Ez a valóságban lényegtelen, mert nem szoktak pergőtüzet lőni. (A Dánia-szorosban a Bismarck ugyanúgy percenként tüzelt mint a Hood, pedig elvileg percenként két lövést is leadhatott volna.) A játékban viszont számíthat majd a tűzgyorsaság ez lehet egy előny a németeknél. A hátránya a játék szempontjából nem lesz fontos, bár volt eset amikor szívtak miatta rendesen.

    A puszta számok alapján a H41 nem nagyon tűnik alternatívának egy Montana, Yamato vagy Project 24-el szemben. A H39 már inkább egy szinten van az Iowa, Lion, Alsace, UP-41, Sovietsky Soyuz, Number 13? hajókkal. A P-osztály ha nem is lesz a legjobb mindenképpen érdekes lesz.
    Utoljára szerkesztette: davidbog, 2014.09.23. 19:21:52
  • lammaer
    #750
    De azon kívül hogy ott voltak, sokmindent nem csináltak... szemben mondjuk a CVkkel :)
  • ikarus44
    #749
    Nos lehet hogy a csatladikok elavultá váltak a II. vh után, de az erejüket nem szabad alábecsülni, erről tanúskodik az is hogy minden olyan konfliktusban ott voltak, ahol tenger volt.
  • Pluskast
    #748
    Ugye a helyzet az, hogy ezek csak papíron léteztek ergo nincs valós tapasztalat az ügyben, hogy mennyire lettek volna hatékonyak. Egyébként is a második világháború már a csatahajók alkonya volt. Az első világháborúval ellentétben a harci repülők már ténylegesen alkalmazhatóak voltak és így viszonylag könnyen el lehetett süllyeszteni ezeket a nagy célpontokat. Jó példa erre a Jamato, a Bismarck vagy a Prince of Wales élsülyésztese. Ha meg a fegyverzetet kérdezed, akkor azt lehet mondani, hogy az akkori csatahajók fő ágyúinak kalibere 36 és 46 cm között mozgott (Prince of Wales: 36 Bismarck: 38 Iwoa: 40 Jamato: 46). Ehhez képest a H osztályú hajók elsődleges ágyúi (főleg a H-44-é) elég ütősek lennének.
    Utoljára szerkesztette: Pluskast, 2014.09.23. 11:51:34
  • DasIsFuck
    #747
    Hogy őszinte legyek, ezek az adatok nekem sokat nem mondanak arról, hogy most ez milyen jó vagy milyen rossz.
    Látom van egy csomó nagy kaliberű ágyú, de megint, hogy ez viszonyításképp milyen azt nem igen tudom megítélni:D
  • Pluskast
    #746
    A németeknek volt egy hosszútávú hajófejlesztési programjuk Z terv néven. Ebben koncepcionálisan megtervezték, hogy 1943-ig bezárólag milyen és mennyi hajót építenek illetve terveznek (ez a terv a háború kitörésével felborult). Nos ebben a Z tervben szerepelt a H osztályként megjelölt csatahajó építési program. Ezekben a tervekben a hajók vízkiszorítása 56 ezertől 131 ezerig terjedt volna. Ha részletesebb adatokra vagy kíváncsi akkor itt megtalálod.
  • Pluskast
    #745
    Tényleg voltak hidroplánok csathajókon de ezek csak felderítésre voltak alkalmasak. Méretükből adódóan túl kicsik voltak ahhoz, hogy mélyvízi bombákkal szereljék fel őket.
  • DasIsFuck
    #744
    Na, de visszatérve a hajókra a tengeralattjárókról.

    A német 9-10-es szintre mik kerülhetnek be?
    Illetve ezek mennyire lesznek (in)kompetensek az usa,ussr,gbr kombináció modern hajóival szembe.

    Azt tudom, hogy vmilyen H akármicsoda tervek voltak, de wikin picit beleolvasgatva ezeknek volt vmi nagy dizájn/tervezési problémájuk a páncélzatukkal.


  • lammaer
    #743
    Ezzel sztem egy kisebbséghez tartozol :)
  • ikarus44
    #742
    Én nem aggódnék a helyedbe, amilyen elborult a WG gondolkodása a balansz terén úgyis be fognak kerülni egyszer.
  • ikarus44
    #741
    Uhhhh
  • DasIsFuck
    #740
    Engem pl sosem zavartak az spg-k a wot-ba.
    Nem mondom, hogy annyira szeretek velük játszani, mert én hosszútávon unalmasnak tartom őket(kb 120 csatám van velük).
    Persze idegesítő mikor 5-5 jut oldalanként, de a játék részeként elfogadom őket.

    Mindenesetre számomra érdekes lenne a tengeralattjárók nyújtotta játékmenet a WoWs-be
  • Caliph
    #739
    elnézve a vitát majdnem igazat tudnék adni mindkét félnek de inkább én is a tengeralattjáró mentes játékra szavaznék. persze elég nagy az esélye hogy a későbbiekben ki fogják sírni hogy belerakják aztán majd jönnek a prototípusok :D
    Azt a problémát hogy egy csatahajó nem tud tengeralattjárót támadni azt azzal oldanám meg hogy mélyvizi bombákkal szerelném fel a róluk indítható felderítő hidroplánokat. Mert ugye a valóságban is voltak ilyenek.

  • Plata
    #738
    Tengeralattjáró sokkal rosszabb lenne mint az arty a WOT-ban.
  • lammaer
    #737
    Pont az SPGk miatt a WOTban (ami a többség szerint szar) reménykedünk hogy it nem lesznek tengeralattjárók se cirkálórakéták se más marhaság. TEhát amit te érvnek használsz fel (van a WOTban is SPG, akkor itt miért ne lehetne sub) az SPGk mellett az számunkra kb ezt jelenti: a "WOT-ot elkefélték az SPGvel, miért ne kefélhetnék el ezt a subokkal".

    Ideális esetben sztem sokunk szerint se sub se CV nem kéne. Pure tüzérségi finomságra vágyunk, marhaságok nélkül.

    +1 ismerve az MMO játékközönséget (WOT, WT) már láttük többször bebizonyosodni: csapatjátékra épülő kő-papír-olló NEM működik véletlenszerűen összerakott embereknél. Klánháborúkon kívül elképzelhetetlennek tartom, hogy pl a destroyerek védjék a többieket a tengeralattjárók ellen, míg a CVk légifedezetet adnak a csatahajóknak. Szép elképzelés, de egyszerűen NEM működik.
  • Ninju
    #736
    Nézem, hogy rengeteg az új hozzászólás. Én meg már azt hittem lehet béta kulcsot kapni! :)
    Erre kiderül, hogy csak a tengeralattjárókon vitáztok. :(
    Tény: Meg lehetne oldani a balanszot.
    Tény: A fejlesztők már a bejelentéskor közölték, hogy nem lesznek tengeralattjárók a játékban.

    Persze lehet gondolatkísérleteket levezetni, de ezért ne harapjátok már el egymás torkát. :)
  • DasIsFuck
    #735
    Csak halkan jegyzem meg, hogy pár hsz-el lejjebb te kértél meg arra, hogy fejtsem ki én hogy gondolom a balanszukat.
    Írtam párat ami szerintem teljesen működőképes lenne.
    Ezek után te meg jössz itt a valóságtól így meg úgy eltérő szöveggel...


    Engem cseppet sem zavarna egy olyan játékba ez a pár "árkádos" kompromisszum, ahol soha meg sem épült járművek csapnak össze egy egyedi,valóságtól teljesen eltérő szabályrendszerbe.
    Ilyen a wot, de még a wt is ebbe esik jelen és jövőbeli állapotába.

    Számomra pl rendkívül vonzó lenne a tengeralattjárók nyújtotta egyedi játékstílus, kb olyan mint a wot artys stílusa.
    Az is nyújt egy teljesen más játékélményt a többi tanktól, még ha sokak csőrét böki is amikor kilövik...

    Egyébként is ha vmit op-nak akarnak csinálni akkor azt meg is csinálják, független attól, hogy vannak-e tengeralattjárók vagy nincsenek.

    Az utolsó bejegyzésedre reagálva, én már nem várok egyensúlyt vagy fair elbírálást a wg-től vagy bármilyen orosz fejlesztő brigádtól történelmi témákba, én előre lefogadom azt is, hogy a német oldal az kb ott lesz szivatva ahol érik és lehetőleg egy szint nem lesz ahol kompetensek lesznek.
    De mivel ez ha már így lesz, nekem aztán teljesen mindegy hogy op tengeralattjárók lesznek benne, ha ad egy egyedi játékmenetet.

    Wot is tele van ilyen tankokkal, játszani úgy is csak az fog velük menni akik magukért a tankokért játszanak.
    A kék-lila játékosok úgyis zömébe csak a hiper-szuper mbt-ket fogja használni, mert egyrész cw-re is azok kellenek,e-sportra is azok kellenek, meg wn8-wr-hez is azok kellenek és még fun-ra is azok kellenek.


  • DantesHUN
    #734
    ,, A WoWS-ban a hajók jelenleg fix felszereltséggűek sokkal történelemhűbb mint a WoT tankjai. Amikor a bulge esetleges változtathatóságáról kérdeztem semmit nem tudtak róla mondani, mert nem is foglalkoztak vele, tehát a 2. vh előtti hajóknak nem is nagyon lesz. Tehát nem is tudnak ellenük védekezni. A rombolók, cirkálok tórpedói ellen még lehet mert a hajókra lehet lőni, el lehet süllyeszteni, elzavarni őket mielőtt ki tudnák lőni a torpedókat. "

    Na ez az. Ha még úgy lenne, hogy tényleg minden hajóra kerülhet olyan fegyver ami alkalmas tengeralattjáró elleni harcra, más lenne a dolog. Bár úgyse lehetne kiegyensúlyozni, tankokkal se sikerült, de így már nem lenne valóságos. A WoT-al is az a baja sokaknak, hogy egyre távolabb került a valóságtól. Hát akkor...most mi legyen? Realizmus, egyensúly, valóság, tengeralattjáró?

    Bár úgy ahogy a te mondtad bekerülhetnének, elvileg de így nekem személy szerint így se tetszene, ( eleve nem érdekelnek és szerintem az arty-sok szoknának át tengeralattjáróra,) és tuti elszúrnák a WG-nél. Így se merek belegondolni mennyire elszúrt balance lesz benne, csak reménykedni tudok, hogy azért nem lesz némelyik hajótípus teljesen használhatatlan. Mi lesz majd amikor tömegével jönnek a hordozók? Jó ég.
  • DantesHUN
    #733
    Az hogy a torpedó mennyit sebez teljesen mindegy, ugyanis a játékban ha a hajó elég nagy léket kap: el fog süllyedni.

    Hiába erősködtök, hogy de ki lehet egyensúlyozni. Igen? Ki lehet? A WoT ki van egyensúlyozva? Nincs. A War Thunder ki van egyensúlyozva? Nincs. Ez se lesz, a csatahajók-cirkálók-rombolók-hordozók kombinációval se. Nem is lehet. (és nem kell üvölteni, hogy BALANSZ) Nincs olyan ,hogy tökéletes egyensúly. Normális fejlesztők törekednek rá, de tökéletesen megoldani nem lehet. Ott a War Tunder. Repülők és tankok egy csatában. Meg is oldották, vannak légelhárító járművek, sőt tankkal is rá lehet repülőre lőni. Elviekben szép a dolog, csak épp a gyakorlatban nem működik jól. Plusz a: a nemzetek közötti különbség, plusz egy nemzeten belül a járművek különbsége.

    Ha ezt se sikerült jól megoldani, akkor a tengeralattjárókkal ami még sokkal bonyolultabb! hogy sikerülne? Sehogy. Gondoljátok már végig a dolgot logikusan. Maguk a fejlesztők is mondták, hogy nem egyszerű ám a hordozók vs többi hajó egyensúly kérdést megoldani. Nem is lehet rendesen. De ebbe még legyenek tengeralattjárók? Soha az életbe nem sikerülne kiegyensúlyozni.

    Hiába hajtogatjátok ,hogy de ki lehet, képtelenség. Ha az egyik oldalról elvesznek, akkor a másik kerül előnybe. Vagy fordítva. Akárhány online játékba néztem eddig bele, a fejlesztők legnagyobb gondja az egyensúly, és csak szaladnak a dolog után, mert valamit túl OP-ra csinálnálak, akkor utána vissza az egész, majd más lesz OP, és sose érik utól magukat.

    A WG fejlesztői, meg kimondottan elég ügyetlenek ebben. És ti ezt ezek után működőképes ötletnek találjátok? Amikor a WoT-ba bekerült a KV-1S ami rohadt OP volt, és éveket kellet várni! mire kezdtek vele végre valamit? Vagy amikor tökönszúrták az egész játékot a gold lőszerrel? Az arty-k nerf-jére mennyit is kellet várni, hány évet? És ráadásul nem is igen lett jobb a helyzet. Olyan jól sikerült kiegyensúlyozni.

    De ha egyensúly: Navy Field, hajós játék, és nem az én véleményem de...593-as hozzászólást ajánlanám a figyelmetekbe. Kösz, de erre nem vágyom.

    De majd a jóval nehezebben kiegyensúlyozható tengeralattjárókkal megcsinálják szerintetek. Most erre mit mondjak? Hogy ébresztő? A mesének vége? Ez nem álomföld?

    De mondok mást.

    A másik baj az, nézzétek már meg az egész játék koncepcióját. Értem én, a tengeralattjáróból elfogy a oxigén vagy az áram pár perc alatt és a felszínre jön.

    Ennek semmi köze a valósághoz. Igen, ez árkád játék, és nem szimulátor, de ennyire ne távolodjunk már a valóságtól!

    De ami a lényeg, és amiért hibás az elképzelésetek: aWG játékaiban csak a lőszer fogy. Nincs üzemanyag, semmi más nincs ami kifogyhatna. Ez egy alaptétel a játékaikban.

    Ezért nem lehet olyan, hogy a tengeralattjárókból bármi is kifogyjon és felszínre kelljen jönnie.

    Vagy csak a tengeralattjárókban mégis legyen más fogyóeszköz is a lőszeren kívül? De ez meg a tengeralattjárókkal szemben kitolás! Így meg már gyengék lennének a végén! Mi a tengeralattjárók nem merülhetnek korlátlanul, de a felszíni hajókból sose fogy ki az üzemanyag és korlátlanul hajózhatnak? Hát ez nem túl fair elképzelés.

    Így megint csak nincs egyensúly, ne legyen már olyan, hogy egyből kifogy, a másikból meg nem.

    Vagy akkor legyen úgy ,hogy a felszíni hajókból az üzemanyag fogy ki, (szén, olaj, attól függ) míg a tengeralattjáróknál az akku merül le, vagy az oxigén fogy el?

    Ez így lenne kiegyensúlyozott, így már egy fokkal értelmesebb elképzelés. Csak itt meg az a gond, 10-15 perces csaták vannak, és igen tudom hogy nem szimultátor,de rohadt nevetséges, hogy a hajókból pár perc alatt elfogyjon az üzemanyag. Ugyanez áll a tengeralattjárókra.

    Na meg és ezzel se foglalkoztok: JÁTÉKOSÁLLOMÁNY. Ismeritek milyen 15 random emberrel csatába menni, nem? Hányszor láttatok olyat, hogy a felderítő tank nem derít fel? Hányszor láttatok olyat, hogy a nehéz tank ész nélkül keresztül megy a pályán, és örülni kell ha ezt nem tolatva teszi?
    Ez minden napos eset. A tengeralattjárókkal ez még bonyolultabb lenne. 15 random emberrel: rémálom. Hiába lenne aki tud a tengeralattjárókkal harcolni( romboló) de nem fogja tenni a dolgát, mert a játékosok 90%-ának az is nehéz hogy az egeret megtalálja!

    Mintha nem ismernétek milyenek a játékosok...

    Mellesleg: ha már aWoT a példa. Igen. Lőttek egymásra a tankok pár ezer méterről. De ez nagyon ritka volt, az esetek többségében pár száz méterről harcoltak egymással. Igaz, nem olyan közel mint a WoT-ban, de az a nagy büdös helyzet, hogy ez konkrétan nem is áll olyan messze a valóságtól. Szóval ez rossz példa volt.

    Ja, az első tengeralattjárókat nem hadihajók ellen készültek. Aha. Az I. világháborúban is már rohadt nagy gondot okoztak, pedig azok igen kezdetlegesek voltak. A II. vh-ban meg...most kezdjük el sorolni a nagy felszíni hadihajókat amik mint egy darab fa esélytelenül süllyedtek el?


    Nagy hajókat nem tudnak bántani úgyse? Mi? Mint az HMS Royal Oak ami két ! azaz kettő darab torpedótól úgy süllyedt el, hogy semmit se tudott tenni, ráadásul védett kikötőben volt? Vagy mint az Ark Royal? Vagy a Courageous ? Ezek elég nagy hajók voltak.

    Miközben kanyarodjunk vissza a mostani játékálláshoz: a hordozó vs csatahajó is rohadt problémás egyensúly szempontjából, de a fejlesztők azt mondták, és ebben igazuk is van, hogy ha csatahajó lőtávolba ér, tudja lőni a hordozót valamint a légvédelmi fegyverivel főleg ha több hajó együtt mozog, hatékonyan tudnak védekezni. Tehát valamiképp működni fog a dolog, bár 100% hogy nem lesz normálisan kiegyensúlyozva.

    A tengeralatjáró viszont, és hiába ismételgetem, valamiért nem éritek meg, de nem is reagáltok rá:

    védekezni ellene se támadni nem lehet


    Ez a legnagyobb gond. Értem én hogy rombolók, meg értem én hogy korlátozott ideig van a víz alatt, de akkor se képes mondjuk egy csatahajó se védekezni se támadni semmit se tud csinálni ellene!

    És ez rohadtul nem olyan helyzet mint a WOT-ban a TD vagy az arty. Ez szintén nagyon rossz példa. Mind a kettőt ki lehet bármivel, ha elég közel érsz hozzá.

    És újra vissza kanyarodva oda, hogy erősködtök itt, hogy ki lehet egyensúlyozni. Őszintén: ti is elég régóta ismeritek a WG termékeit nem? Akkor komolyan nem értem, honnan veszitek ez, ne sértődjetek meg, de ilyen ekkora butaságot, hogy meg lehetne oldani. Ismeritek , tudjátok ti is, hogy dolgoznak. Milyen egyensúly?! Könyörgöm. Milyen egyensúly?

    Egyébként azt se értem, hogy mi a fenének tengeralattjáró bele. És igen: vállalom: a wotba se értem minek az arty. Nem kell bele, és igen is elcseszi a játékmenetet. Nem csak én mondom: nagyon sokaknak ez a véleménye. Az arty sunyi, gerinctelen játékmód, aki műhold nézetben, a csata egy részében teljes biztonságban kattingat és óriásiakat sebez a tankokba, akik csak nagyon kicsit tudnak ez ellen bármit is tenni. Sose értettem miért arty-zik bári.

    A tengeralattjáró még rosszabb lenne ilyen értelemben mint az arty. Épp ezért nem értem: olyan játékmódot akartok: ami könnyedén elcseszi a többi ember szórakozását, de legalább sunyi gerinctelen módón kell használni? Komolyan nem értem mi tetszik ebben. Az arty-kat is rühheltem mindig is. De még tengeralattjáró persze , még sunyibb még szemetebb módszert bele, a WG csodás ,,egyensúlyozási" képességével nyakon öntve. Komolyan nem látjátok hogy ez miért rémes ötlet? Azért kérdezem, mert hát tényleg nem ma kezdte itt senki, a WG játékaival az ismerkedést, tehát akkor? Úgy csináltok mintha nem ismernétek őket. Meg mintha nem ismernétek a játékosállományt.

    Normális egyensúly pont a WG-től? Meg majd játékosok akik persze azt teszik amit kellene egy random csatában? Ez annyira mese annyira álomvilág. Annyira el vagyok őszintén képedve, hogy úgy csináltok mintha ez reális lehetne.

    Na mindegy.

    De ha vannak tengeralattjárók legyen aknák is. Meg aknaszedő hajók. Meg aknamentesítők is persze. Nem? Ezek is részei a hadviselésnek. Meg induljanak a szárazföldről nehéz óriás bombákkal mint a Tirpitz ellen! Ez is része volt! Ezek is mind legyenek.

    És persze, valamiért azt se veszitek figyelembe, amit már szintén írtam, ha bekerülnének ahogy szeretnétek hogy zajlana a csata. De felvázolom újra. És ismét csak ezt mondani: nektek ez tetszene? Most komolyan? Ilyet akartok?
    Tehát csata elindul. Mész mész a hajóddal, bumm. Léket kaptál, neked annyi. U-boot jött, és annyi. Tegyük fel a felszínre jön, te már nem csinálsz semmit, mert te süllyedsz, de majd a csapat. Majd a rombolók. A rombolók közül egy seggel megy előre, egy másik fel fut a partra a harmadik AFK. Ja, majd akkor a hordozó repülőgépekkel, és mély vízi bombákkal...hát a hordózó örüljünk neki ha nem a saját csapatát bombázza. A csapat felállás meg így nézne ki: 15-ből egy vagy két tank cirkáló vagy csatahajó, a többi hordozó, romboló, vagy tengeralattjáró. Mert a bazi nagy mindenki számára csak mozgó célpont hajókkal csak az elvetemültek mennek, hahó a WoT-ban is ez lett, nehéz tank alig akad egy csatában, ügye milyen fasza? Ja, de majd az a cég, ami így oldotta meg a tankokat csinál itt balanszot?
    Komolyan ezt akarjátok?
  • davidbog
    #732
    Ugyanúgy meglehetne csinálni a tengeralattjárókat mint ahogy megcsinálták a Navy Fieldben is. Amit felvázoltál az hasonló a NF-es megoldásra.
    Abban a SS-ek korlátozott ideig tudtak víz alatt maradni és a csata elején x ideig a felszínen kellett maradni hogy feltöltődjenek a levegő kamrák. Ha elfogyott a levegő feljött és tölteni kellett ami alatt bármi tudta őket sebezni. A vízfelszín alatt nagyon lassúak voltak, ha feljöttek akkor csak lassúak. Ha a legmélyebb szinten voltak nem is tudtak haladni. A rombolók (meg az összes olyan hajó mivel bármire rakhattál bármilyen fegyvert arra a slotra amire ráfért a fegyver) amin volt süni és mélyvizi bomba tudta őket támadni vízfelszín alatt is, illetve a torpedóvető repülőgépek is ha nem volt túl mélyen. Vízfelszín alatt a látótávolságuk nagyon kicsi volt. A DD-k és FF-ek ha normál sebességgel haladtak és nem használták az OH-t ("túlhajtás", a NF másik kiváló játékmechanikai megoldása, a hajóknak volt egy cirkáló sebessége ami a normális sebessége volt és egy túlhajtott sebesség amivel egy ideig lehetett csak haladni, a hajón lévő engineer legénységtől függött a OH sebessége és ideje). Ezt mind meglehetne csinálni a WoWS-ban is.
    Jelen állás szerint ahol elbukna a dolog az egyrészt az MM. Eleve kevés a 15 vs 15 pláne úgy, hogy nincsen korlátozva a csatában résztvevő osztályok maximális száma. (NF-ben 24 vs 24 volt és meg volt adva, hogy mennyi hajó lehet egy-egy típusból a csatában, SS-ből asszem max 5 darab oldalanként. Ja és nem ilyen MM volt, hanem szoba amit egy ember nyitott és indított el.) Másrészt a NF-ben annyi bulge-ot raktál egy hajóra amennyi ráfért, olyanra is rakhattál amin a valóságban nem volt. A WoWS-ban a hajók jelenleg fix felszereltséggűek sokkal történelemhűbb mint a WoT tankjai. Amikor a bulge esetleges változtathatóságáról kérdeztem semmit nem tudtak róla mondani, mert nem is foglalkoztak vele, tehát a 2. vh előtti hajóknak nem is nagyon lesz. Tehát nem is tudnak ellenük védekezni. A rombolók, cirkálok tórpedói ellen még lehet mert a hajókra lehet lőni, el lehet süllyeszteni, elzavarni őket mielőtt ki tudnák lőni a torpedókat.
    Illetve én nem is tartom élvezhetőnek a SS-ek játékélményét, azzal a kb 10-14 csomós sebességével sokáig tartana mire tüzelési pozicióba kerülne a nagy pályákon. Szerintem még a NF amúgy nagyon pörgős csatameneteiben is unalmas volt a tengeralattjárózás. Na meg mondjuk nem is nagyon komálom őket, úgyhogy nem baj hogy nem lesznek. :D
  • DasIsFuck
    #731
    "Miért ne lehetne végig?"

    Akkor mi miről is beszélünk?

    BALANSZ!!!

    Ha ez a bajod amit leírsz, akkor ajánlom a wot-ot figyelmedbe ami szintén ezen alapul(valóságtartalmat tekintve)
  • Malarki
    #730
    Igen órákig. A tankok meg kilométeres távolságból harcoltak. A WoT-ban meg 20 méterről. Ennyi köze van a játéknak a valósághoz.
    Szerintem egészen jó amit a kollega felvázolt. Víz alatt tudnának lenni vagy 2 percig, az alatt rohadt lassan haladnának. A torpedók meg kicsit sebeznének. Egyébként is a korai tengeralattjárók nagyon nem a hadihajók ellen voltak kifejlesztve, nem is voltak túl hatékonyak ellenük.
    Ha feljön a felszínre akkor cumi, mert szétlövik. Ha a víz alatt van akkor meg a rombolók intézik el, másra úgy se jók, max a ellen rombolói ellen tudják felvenni a harcot vagy a repülők ellen, nagy hajókat nem nagyon tudnák bántani. Vagy mondjuk a hordozókról indított repülők is tudnák bombázni. Nem értem miért akarsz te csatahajóval vagy cirkálóval tengeralattjáróra vadászni mikor annak nem az a dolga.
    És igen, egy hajóból indulna minden. Mint a WoT-ban, ott is egy tankból jön a med, a heavy meg az arty is.
  • Lokker
    #729
    Ha varázslóval akartad támadni esélyed nem volt. :) Most már javult a helyzet de kellet neki 1 év kb.
  • DasIsFuck
    #728

    Tehát neked a tengeralattjárókkal alapvetően az a bajod, mint az arty hatereknek a wot-ba...

    Ne haragudj, de itt annyi hülyeséget hordasz össze...
    Tehát az az eggyik nagy baj, hogy nincs miből leágazniuk..leágaznak a t1-es hajóból...na bumm, ezzel pl mi a nagy probléma?

    Olyan dolgokon akadsz itt ki, mint ha olyan gyakori lenne wot-ba az, hogy minden csatában lévő arty td-t játszik,nem használ műhold célzást...mennyi ilyen csatát tapasztalsz a játékba, hogy kivétel nélkül mindenki így játszik vele?
    Másik véglet meg szintén előfordul a wot-ba hogy egy adott tank nem azt csinálja amit kellene és sokszor ezen megy el a meccs.
    Ez is annyira példa nélküli akkor?

    Ki lehet őket simán balanszírozni, lentebb írtam pár módot hasra ütés szerűen.
  • DantesHUN
    #727
    Nem ismerem különösebben a Warcraft-ot, javíts ki ha tévedek. Hogy egy kaszt OP volt benne, az egy dolog. De nem úgy volt, hogy a kasztok mondjuk fele semmiképen se tudta támadni, nem? OP és túl erős lehet valami, az előfordul, de olyan hogy semmiképpen támadni se tudják? Ilyen szerintem nem volt.
  • DantesHUN
    #726
    Miért ne lehetne végig? Figyelj már. Egy tengeralattjáró nem 15 percig képes víz alatt maradni. Minimum órákig. Na erről ennyit

    Legyenek vakok a víz alatt? A tengeralattjárók nem vakon hajóztak. Ennyire ne szakadjunk már el a valóságtól. Az oké ,hogy ez játék és nem valóság, de azért egy szintig maradjunk már a valóság talaján.

    De arra továbbra se mondasz semmit, hogy a hajók nagy része nem tud tengeralattjáróra támadni. Ne lépjünk már ezen túl! Erre válaszol már. Nincs olyan egy online játékban, hogy bizonyos karakterek nem tudnak másokat támadni. És ismét a warcraft-ot hozom fel példának, lehet magyarázni: de nincs benne olyan kaszt, amit a többi kaszt fele, nem képes támadni. Bármi harcolhat bármivel. Ha nem így van nincs egyensúly!

    Akár feljön a tengeralattjáró akár nem, akár vak akár nem, akkor se tudná a hajók nagy része támadni. Így meg nincs egyensúly.
  • Lokker
    #725
    Nah, nah, nah. Azért amikor a Death Knight bejött WoW-ban az volt az Isten kaszt. 1v3-akat hozott le arénában, meg úgy cakkumpakk OP volt. :D Meg még most is.

    Én simán el tudnám képzelni a tengeralattjárókat, csak akkor lennének OP-k ha teljesen nyílt víz lenne, de biztos lesz olyan pálya amiket zátonyok és szigetek tarkítanak, plusz lehetne aknákat elhelyezni. Az meg már ezerszer meg lett tárgyalva hogy miért kerülnek be olyan tank, repülő, hajó modelek amik csak papíron léteztek. Ez NEM szimulátornak készül hanem egy ÁRKÁD játék. Láttuk milyen jól működik a történelemhűség a WT-ben.
    Utoljára szerkesztette: Lokker, 2014.09.20. 20:42:08
  • DasIsFuck
    #724
    Ugye ez nem egy valós szimuláció és itt a tengeralattjárók ebbe a rendszerbe sokkal nagyobb főszereplői lehetnének vagy legalább ugyan annyira mint a repülők.
    Másrésztől azokat be lehetne játékosoknak is dobni és nem ai elemek lennének.
    Nem mellesleg sokkal egyedibb és mókásabb lenne a játékmenetbe nyújtott teljesítményük mint az ai repülőknek.

    Ugyan ilyen alapon wot-ba is jöhetne a gyalogság ai elemként...
  • DasIsFuck
    #723
    Ugye azoknak a tengeralattjáróknak fel is kell jönni a felszínre, nem lehet csak úgy lent az egész meccs alatt.
    Amikor feljön akkor sebezhető az ai repülőknek és a robolóknak is.
    Mivel meg a wg a hp rendszert használja, így még az sem igaz, hogy lazán szétszedne 1 lövéssel mindent.
    Újabb ok a soft statok használat, mint a pontosság és egyéb statisztika.

    Lenne külön egy light/xy osztály ami kifejezetten a tengeralattjárók ellen és/vagy bárminemű hajó spotolására lenne.(elvégre ha wg rendszerből indulok ki akkor a camo itt is ott lesz)
    Meg hát tengeralattjárók egymást is ki tudják lőni.

    Tehát mondjuk úgy nézne ki, hogy xy u-boat lent tud lenni 1.22 percet ezalatt ki tud lőni mondjuk 2-3 torpedót(rof-tól függően) ezek mondjuk kalibertől függően sebeznek 200-300-at(tier hp settingtől függően).
    Ezalatt mondjuk ha lő elveszíti a camoja felét vagy teljes camoját, ai repülők leszedhetik és ha feljön lőhetik a hajók is.

    És itt a vezetőnek meg kell oldania azt, hogy mondjuk elég mélyen legyen a camoja miatt(én úgy oldanám meg, hogy minél lentebb van annál kevesebb az esélye, hogy észreveszik), de még időbe felérjen,legyen biztonságos menekülő útja,csapata fedezze,aknákat kikerülje és egyebek.
    legyen egy fél-egy perces(vagy több hajó specifikációtól függően) újratöltése a kilövő nyilásoknak(nem tudom a szakszerű nevét:D)

    De akár azt is el lehetne játszani, hogy konkrétan vakok lennének víz alatt, szinte nulla látótáv és a csapatól elengedhetetlen lenne a spot, így ha pl a csapatod felderítői és egyéb felderítsre alkalmas jármű nem teszi jól a dolgát te is meg vagy lőve.
    Felszínen lehetnél gyorsabb(nem tudom ez mennyire lenne historical incorrect),az oxigén kamrákat kb hasonló idő alatt tudnád a felszínen feltölteni mint a lent eltölthető ideje a hajónak.
    Javításokat is csak felszínen tudnád elvégezni.

    Most felsoroltam egy rakat balanszolhatósági paramétert, amiből pl 1-2 biztos működne a rendszerbe amit használnak.



  • Rue East
    #722
    A nagy tengeri hadműveletek/csaták a fő szereplői a repülőgép-hordozó voltak, a tengeralattjárók meg epizód szereplők.
  • DantesHUN
    #721
    Az baj, hogy nem értitek, hogy minden MMO-nak, minden online játéknak lényege a kő papír olló rendszer. Tök mindegy, hogy WoT, vagy War Tunder, repülős vagy tankos, vagy a World of Warcraft, ez mindegy. A harcnak erre kell épülnie. Ha nem erre épül nincs egyensúly, és szar az egész. És értem én ,hogy rombolók vs tengeralattjáró. De ez nem illik bele a kő papír olló rendszerbe. Újra leírom: azért nem illik mert a hajók nagy része nem tudná sehogy támadni a tengeralattjárókat.


    De Warcraft-ba sincs olyan, hogy betesznek egy új kasztot, amit a harcos meg a paladin meg a mágus nem tud támadni csak a boszorkány. Hát ilyen nincs.
  • DantesHUN
    #720
    Limitálni persze. Mint ahogy a WOT-ban mi? Aha. Amúgy a kérdésre meg nem válaszoltál. Értem én, nem vagyok hülye, hogy tengeralattjáró. De konkrétan, meséld már el, szépen részletesen, hogy úgy mégis egy csatahajó mi a bánatot tesz majd egy tengeralattjáró ellen? Hogy lehet ezt kiegyensúlyozni?

  • DantesHUN
    #719
    Persze a rombolók, én ezt értem. De komolyan, gondolkodjunk már józanul. A hajók nagy része tök mindegy, hogy csatahajó vagy cirkáló, semmiféle módón nem tud lőni , támadni egy tengeralattjárót.
    A WoT-ban bármivel ki lehet lőni bármit. Nem jó példa, hogy de az arty vs tank. Tankkal rá lehet lőni az arty-ra. Egy könnyű tank is ki tud szedni egy nehéz tankot. Még több szinttel nagyobb nehéz tankot is. Lehet nem egyszerű, de lehetséges. A repülőknél is így van, bármelyik gép tudja bármelyiket támadni.

    A hajók vs tengeralattjáróknál nem ez a helyzet. Nem lehet úgy balanszolni, hogy egy adott csatában a bent lévő járművek egyik fele a másik felét semmilyen módon nem tudja támadni. Ez így baromság. Nem lehet kiegyensúlyozni.

    Azzal se lehet kiegyensúlyozni, hogy majd a rombolók. Ez csapatjáték, ahol random 15 ember kerül egy oldalra. Oké, tegyük fel a romboló tudja vizibombákkal a tengeralattjárót támadni. De nem teszi, mert ügye random 15 ember, mennyi az esély rá, hogy random 15 emberből majd pont azt teszik ami a dolguk? Nulla százalék. A rombolók se csinálnának semmit. Arról nem is szólva, milyen jó kis csata lenne, ha mondjuk az MM egyik oldalra sorsol 5 tengeralattjárót, a másikra meg egy rombolót se. Azt megint csak hagyjuk ,hogy olyan MM-et kell írni, ami ezt kiegyensúlyozza.
    Aha, persze, az MM ami elég érdekesen működik a Wot-ban is, figyelje a következőket: mind két oldalra kerüljön csatahajó, cirkáló romboló tengeralattjáró, plusz a tier szintjüket mi? Aha..hát ebből csak katasztrófa lenne, nem pedig kiegyensúlyozott MM, ez is biztos


    Meg aztán miből fejlesztenéd a tengeralattjárókat? A koncepció az van egy első szintű hajó, abból ágazik le a többi típus. Ez miből ágazna le?
    És hogy sikerülne minden néphez elegendő típusú tengeralattjárót tenni? Vagy legyenek csak németek úgyis az övéké volt a legjobb, aki meg angol hajóval megy be a csatába megszívta ? vagy legyenek itt is papíron vagy még papíron se létezett csoda prototípusok?

    Akkor már ennyi erővel irányított rakétás tengeralattjárókat akarok, nukleáris robbanófejjel. Egyet kattintok, és nyertem. Nem érdekel, hogy ez nem egyensúly, nekem ilyen legyen benne.

    Ha bekerülnének, ez a következőképen nézne ki:
    tegyük fel szerencsésen sorsol össze az MM, bár ezt eleve problémás, de tegyük fel.
    Hű oké, elindulsz a nagy nehezen kifarmolt hadihajóddal , hú ott az ellenség, lőjjünk rá, vissza lő, óh közben támad a légi erő, manőverezni kéne, egyszercsak bumm. Süllyedsz. Kész. Game over. Mi történt? Ja, jött egy tengeralattjáró.
    Miért nem segítettek a csapatodban lévő rombolók? Mert hármójuk közül egy AFK, egy seggel akar partaszállni egy szigeten, a harmadikat meg már rég elsüllyesztette valaki .

    Ez élvezetesnek hangzik? Szerintem nagyon nem.

    Tudod mi lenne a vége? Mindenki csak rombolóval vagy tengeralattjáróval menne, esetleg hordozókkal, ha kapnak olyan repülőgépeket amik tudják észleni és támadni a tengeralattjárókat.
    A többi hajó teljesen feleslegessé válna, és nem is menne senki velük.

    Lehetett látni a WoT-ban is mi van, ha egy adott jármű típus túl OP:mindenki azzal megy. Vagy a konkurens tankos játéknál is ugyanez a helyzet.

    Itt a hajóknál még durvább lenne, és senki se menne nagy hajókkal, az egész egy romboló vs tengeralattjáró párharc lenne, azért mert ők tudnak egymással harcolni, a töbi hajó típus meg csak célpont lenne.

    Persze, meglehetne ezt oldani: de arra a WG koncepciója teljesen alkalmatlan. Az általuk kitalált HP rendszer, és térképek, stb, ebbe a rendszerben ez teljesen kiegyensúlyozatlan lenne.

    Ha mondjuk egy single játék lenne , megoldható lenne. Ott igen. Vagy ha mondjuk a csapat egy részét az AI irányítaná.

    De ez így abszolút bukta. Olyan lenne a tengeralattjáró ebben a játékban, mintha a WoT kapna egy tankot, ami konkrétan láthatatlan, és kilőhetetlen, igaz bizonyos idő elteltével ezt a tulajdonságát elveszítené, és lenne egy másik speciális tank típus ami egyedül tudná lőni így is...na és ? Ki bánat menne ezt után a normál tankokkal?


  • DasIsFuck
    #718
    pfff
    Előbb írod le, de mind1 hagyjuk..
  • DasIsFuck
    #717
    Tessék, itt a megoldás..Mi akadályozza meg a fejlesztőket, hogy behozzon egy ilyen osztályt?
    Meg aztán nem muszáj itt 5-5 tengeralattjáró oldalanként,lehet őket limitálni,lehet a játékukat is úgy alakítani, hogy ne legyen garantált 5-6-7-8 kill meccsenként.
    Egy online fél-szimulátor-fél árkád mmo-ról beszélünk, ne gyere már olyan hülyeségekkel, hogy ebbe nem lehet néhány vacak tengeralattjárót kibalanszolni.

    A játékmenetet szabadon szabhatják a balansz érdekébe.
  • Malarki
    #716
    Gondolom nem csak csatahajók lesznek egy csatában. Erre pl. tökéletesek lennének a rombolók.
    De a tengeralattjáró se olyan epic fegyver mint amilyenek beállítod. Egyrészt csak korlátozott ideig tudna a víz alatt maradni mert elfogy az oxigén/lemerülnek az akkumulátorok, másrészt az első csapás után gyak, csak a menekülés marad, mert a rombolók, főleg a későbbi modelek simán le tudnák vadászni. De mondjuk messziről torpedóval eltalálni bármit is nem túl egyszerű dolog.
    Szóval lehetne ezt balanszloni, más kérés hogy a WG-ről beszélünk, szóval semmi jóban nem bízom e téren.
  • DantesHUN
    #715
    Nagyon szeretem, amikor valaki ennyiére nem érti a magyar nyelvet. A következő mondatot értelmezd: a hajók nagy része semmit sem tud tenni egy tengeralattjáró ellen, se észlelni se támadni. Ezen mit nem értesz, Ezen mit akarsz kiegyensúlyozni? Ha ennyire okos vagy, magyarázd már el. Halljuk, hátha tanulunk valamit.
  • DasIsFuck
    #714
    Mert a fordítottja teljesen jó mi?
    Nem a repülőkkel van bajom, csak ha eggyik szerves része, akkor a másik is az.
    Én meg inkább választanám a tengeralattjárókat mint az ai repülőket.

  • DasIsFuck
    #713
    nyilván ahogy a műholdas spg-k a wot-ba mi?

    Ilyen baromságokon fennakadni...

    kellő kreativitás nélkül nehéz is balanszolni...
    De akkor itt is jöhetek a klasszikus, 41-es technológia vs 46-47-essel és hasonlókkal.

    Amiket lentebb elsoroltál simán kibalanszolható, persze ha így gondolkodnak a fejlesztők úgy nem is lehet.