22963
Shepard végső küldetése a Föld megmentéséért
WIRÁGBOLT
FOV állítása
A játékmenettel kapcsolatban használjátok a SPOILER! gombot!
WIRÁGBOLT
FOV állítása
A játékmenettel kapcsolatban használjátok a SPOILER! gombot!
-
krisztajo #22603 Végre végigjátszottam a titkos befejezést is és ebben szerintem egy igen komoly hiba van.
Ha nem választunk semmit, akkor ahogy meg is mondják a ciklus folytatódik.
Vagyis a Reaper-ek minden fejlett civilizációt learatnak, tehát így az emberiséget és az aszárikat is.
Viszont ha ezek a fajok elpusztultak, akkor nem igazán értem, hogy beszélgethet a végén egy embergyerek és egy aszári?!
A többi végkifejletnél érthető volt, de ennél elvileg nem maradt életben senki a fejlett fajok közül akiknek a leszármazottai lehetnének.
-
#22602 uhh, csöbörből vödörbe a köbön. -
MrAndree #22601 Nekem az továbbra is a DA 2. Szerettem azt is, a sztorit főleg, de maga a játéktér iszonyatosan le volt korlátozva. Azt meg nem tudhatod, hogy a Witcher 3 mellett mennyire rúgott volna labdába vagy nem, főleg mivel, hogy melyik a jobb játék az szintén nagyon erősen szubjektív. Szerintem nagyjából egy szinten vannak, W3 tán egy kicsivel erősebb, a jobb mellékküldetések miatt. -
#22600 A DAI anyagilag siker volt, de ma már - Witcher 3 után - nem lenne az. Igazán nagy, AAA RPG release nem volt a DAI évében egyáltalán. Jó mezőnyben és jó időben indult, nem volt nagy konkurense.
Összességében, visszatekintve, még a DA2 is jobban tetszett, mint a DAI. Nekem a sorozat legrosszabb darabja és a legrosszabb Bio RPG. -
MrAndree #22599 Harcrendszer nekem tetszett, volt benne pár baki de nem volt vészes. De amúgy sem a motor határozza meg azt hogy a harc milyen lesz. Lehetett volna tök ugyanolyan mint az egyben, nem a motor miatt volt másmilyen. Megjegyzem nálam max a W3 jobb mint a DA:I, bár a mellékküldetések terén a W3nak is lett volna hova fejlődni. F4 nem rossz de nemigen sorolnám egy kalap alá velük, PoE-t meg aztán pláne nem mert az meg végképp teljesen más, más célközönséggel. -
Although #22598 Eladási számban várakozás alatt teljesített. A mellékquestek unalmasak. jó sok grind van benne. A sztori vitte a hátán a játékot szerintem ez egyértelmű. Ez is elég volt a győzelemhez. Olyan év volt. Most egy PoE, F4 vagy W3 mellett dobogóra se férne.
Lehet, nem tudom, de a motor adja a lehetőségét milyen harcrendszert raksz rá. És az is sírni való volt.
Edit: Kétségkívül a karakterek és a történet még az mmo jeleg ellenére is átlag feletti néhány boss harc is jó volt. Nem azt írtam rossz játék! Mert a Bio olyat nem csinált még. De tőlük és a versenytársakhoz képest. Lassan ott tartunk a Beth is be fogja előzni őket.
Utoljára szerkesztette: Although, 2016.02.16. 17:17:39 -
MrAndree #22597 "A DA:I már egyértelmű kudrc még akkor is ha adott évben elnyerte a legjobb rpg címét."
Akkor mitől is kudarc?
"Mi az, hogy belekényszerítik a Biot a saját motorjuk használatára és mi van ha az alkalmatlan egy rpghez? Milyen döntési mechanizmus ugye ez? "
Logikus? Előtte licenszelt motort használtak a Mass Effecthez, UE3-at ami ugyanúg nem volt a sajátjuk. Ez sem BW fejlesztés de mivel házon belül van így nem kell érte fizetni. És mivel a DA:I elég stabilvan futott, és szép is volt így egyértelmű, hogy tudnak bánni vele. -
Although #22596 Off most olvasom a Gamebansheen Gaider a Beamdoghoz igazolt és a Baldurs Gaten fog dolgozni. -
Although #22595 Végső soron az említett Maxis és a sim city sorsa, ami sajnos mutatja, hogy végzi egy ilyen kreatív csapat a mamut gyomrában idővel. Szép lassan megszűnik, emlékezetes munkáik mind az EA előtti időkből lesznek.
Edit: Mi az, hogy belekényszerítik a Biot a saját motorjuk használatára és mi van ha az alkalmatlan egy rpghez? Milyen döntési mechanizmus ugye ez?
Utoljára szerkesztette: Although, 2016.02.16. 16:53:34 -
Although #22594 Ezek nem jó hírek. Szerintem a fő gond az ilyen mamutokkal mint az EA, hogy rendszercentrikus és sablonos. Mi a tuti mi a jó. Megöli azt amitől a Bio és a Funcom is nagy lett, a kreativitást. Viszont a mai piacon az eladások a fő szempontok. És egyenlőre kevés olyan cég van mint a Beth akik közepes minőségű vagy jónak mondható játékot állítanak elő nagy számban eladhatóan. Az EA láthatóan kudarcot vallott a Bio felfuttatásával. És a kreatív emberek egymás után állnak fel. Márpedig nélkülük nem lesz új DA siker vagy ME. A DA:I már egyértelmű kudrc még akkor is ha adott évben elnyerte a legjobb rpg címét. -
#22593 Ez 100%-ban igaz sajnos a DAI-re. Az is zavart benne, hogy civilek, npc-k alig voltak benne: volt egy nagyon pici város (inkább csak piac), a saját várad és lényegében minden más csak grind volt - itt, ott egy-két katonai táborral. Nem volt élet a világban, csak hentelés.
A ME-ben szerintem nem voltak ilyen céltalanul ácsorgó figurák. Omega vagy Citadel tele élettel, de ugyanez igaz Illiumra is pl. Az tény, hogy nagyrész ugyanazok voltak ugyanott és ugyanazt magyarázták az egész játék alatt (pl. az Omega kocsmába bejutni akaró fickó, aki nagyon ismeri Ariát vagy a kártyajátékokról beszélgető vásárlók a Citadel piacán), de ha nem figyeltél rá, csak a háttérben zajlott valami, akkor elég volt.
A DAI-ben nincs ilyen. Lényegében vannak a raid zónák és vannak a hubok és nincs keveredés, max. a fősztoriban egy-két lineáris résznél. -
MrAndree #22592 Igan, azzal azóta se foglalkoznak sajnos. Annyira nem szokott zavarni, tőlük már megszoktam. :) -
Evoluti0N #22591 Igazából nem csak a küldetések miatt volt olyan érzésem, mintha MMO-t játszanék. Bioware-nek még mindig szokása (ami már manapság nagyon gáz), hogy nem élik az életüket az NPC-k. Csak állnak egy helyben egész játék alatt és nem csinálnak semmit. Max 1-2 karakter sétálgat céltalanul. Ez még egy Mass Effectben elment, azonban már egy open world (szerű) játékban nagyon gáz. Így már pont azt a hatást kelti, mint az MMO-kban egy helyben álldogáló NPC-k.
Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2016.02.16. 11:37:23 -
MrAndree #22590 Fene tudja. Mondjuk én szerettem a DA:I-t, MMOs mellékküldetések kicsit gyengék voltak, de a főszál meg a karakterek továbbra is működtek, és a hangulat is ott volt. Szóval nem fog zavarni ha hasonló lesz, csak rakjanak bele kicsit érdekesebb küldetéseket a főszálon kívül is. -
Daermon #22589 Egyetértek :/ A Dragon Aget is középszerűvé tették az Origin után. Az ME 3-mal se véletlen volt botrány, de ott még az összkép jó volt a hibái ellenére.
Az Andromeda kiderül majd, ha több infó lesz, de én nem várok sokat a Biotól már évek óta. Stabil közepes cég lett. -
#22588 Felállt ráadásul a ME:A vezető írója is: forrás
Nem tudom, én nem annyira az írók távozása miatt aggódom, hanem a játékmenet miatt. Minden, amit eddig tudunk - és az nagyon kevés, ami ráadásul szintén nem jó jel - azt erősíti, hogy egy DA:I-féle offline mmo in space lesz a folytatás. Minden bolygó egy külön instance, mint az Inquisitionben az egyes pályák és a War Table szerepét meg a szokásos holotérkép tölti majd be a hajón. A ME1-3 egy eléggé lineáris, történetvezérelt játék volt és ez így is volt rendjén. Ez a formula működött mindig is a Bionak: KOTOR, de akár BG vagy DAO. Nem örülök as DAI-féle új iránynak. Nem jó jel a ME-re nézve. -
#22587 most hogy bejöttek új DLCs fegyverek, mi a menő single playerben egy sentinel-nek? Chakram Launcher-t ismerjük és szeretjük, N7 Hurricane-t szintúgy, de valamiért úgy érzem, hogy lesznek itt sokkal viccesebb választások, sőt, még talán a Paladin-t is le lehet váltani valami mókásabbra.
Kishock kellően mókásnak tűnik és talán épp belefér a súlya ha egyetlen fegyverként használom, Cerberus Harrier szintúgy bár kicsit Mattock hasonmás, viszont úgy nézem gyorsabban darál mint régi jó Chakram Launcher. N7 Piranha is kellemes kis cuccnak néz ki. -
#22586 Jelenleg a Funcom is töpreng ezen a döntésen, mert elég ramatyul megy a bolt :/ Az EA meg azóta is bombázza őket ajánlatokkal. -
krisztajo #22585 Legjobb tudomásom szerint nem.
Legalábbis az eddigi kijelentések szerint az ME4 csak ugyanabban az univerzumban játszódik, de semmi más köze nem lesz az elődeihez.
Pont ezért nem is hívják ME4-nek a fejlesztők. -
Although #22584 Ez csak opció, mindenkinek aki még 1990 körül, után kezdett. Repül az idő. De legalább még nem nagypapa :)
Mindig is példakép lesz nekünk szerintem. :)
-
Although #22583 Életrajzok azokról akik nekünk a számítógépes játékok világában legendák voltak.
Ray
Greg
Mi ezt értjük a változást meg látjuk mit tudnak a lengyelek és mit tud az EA.
Persze nyugaton a pénzről szól minden és talán Greg és Ray ideje lejárt :) -
Although #22582 Ray és Greg -
Although #22581 Lassan mennek a dolgok. :) így is úgy is.
Az biztos a Bio élő legendája Gaider idén felállt.
Tehát a Dragon Age elvesztette vezető íróját.
Ha jól tudom Grey és Zeg már szintén leléptek.
nehéz kérdés ez. Az Ea egy időben fel akart vásárolni két jó céget.
A funcomot és a biot. A funcom nemet mondott. A bio igent.
Mi a jó válasz mi nem tudjuk. De mindig jönnek új trónkövetelők akikkel az ilyenek nem tudnak versenyezni csak egy fénykorban levő Bio tudna vagy funcom. De ők már nincsenek. Szóval mi a jó válasz nehéz kérdés. :)
Utoljára szerkesztette: Although, 2016.02.14. 20:38:04 -
MrAndree #22580 Emlékeim szerint az hamarabb bekövetkezett. Persze még lehet nektek igazatok, de egyelőre ennek nem sok jele van. -
#22579 Egyszer majd megfog. A Maxisról se gondolta senki, hogy be lesz darálva. -
MrAndree #22578 9 éve lettek megvéve szóval ha annyira be akarta volna nyelni őket az EA, akkor már megtörtént volna. -
Although #22576 Ez nem jutott eszembe de lehet igazad van!
Most megnézve magunkat láttam :) Reménykedve kapunk még mesét tőlük. Mielőtt a nagy Sauron végképp benyeli őket :) -
#22575 Frászt. Azok a DLC-k. -
Although #22574 Hm ez is egy vonal. :)
De én másra gondoltam.
Mi vagyunk azok a gyerekek akik kérdezzük.
És a válasz oké, one more story :)
És ha az utolsó is lesz. Nekünk mindegyik egy örök emlék lesz tőlük. Még akkor is amikor láthatóan a lengyelek földbe döngölik a nyugati mesemondókat :) Őket azért nehéz . :) -
Renegade #22573 mondjuk ez érdekes kérdés, gondolom ez majd a hype-tól függ, ha lecsapnak rá a bionál, akkor még akár az is lehet, hogy lesz egy ilyen ending. :)
rohadt kíváncsi leszek, hogy hogyan magyarázzák meg a galaxys teleportot, mennyi idő telt el, stb. Remélem rengeteg "történelmi" feljegyzés lesz az archívumba. Na picsába már, a ME-el, jönnek vissza az emlékek, lehet végig kéne játszanom megint :) -
Although #22572 Oké egy kérdés. :)
A gyerek a végén kérdezi tudsz még ilyen mesét, kérlek ? :)
Oké one more story. Ez lenne az utolsó a ME4?
-
Renegade #22571 hát én az ME kapcsán teljesen elfogult vagyok, nálam az az alfa meg omega :) -
Although #22570 Az a gond, ahogy nézem egyre kevesebb ember van aki érti a történeteiket. :( És így már nincs kinek írjanak. "idézőjelesen". -
Although #22569 Nem vagy egyedül. :) Ilyen az ha nagy mesélővel találkozol. Van W3 de ők mások. :) Még a szar harcrendszerrel együtt is úgy odabasz, hogy nézel mint a mesébe. Jó mondjuk a W2, W3 is jó. :) -
Renegade #22568 basszus, még mindig beleborzongok o0 -
Although #22567 Na oké ne írjuk le még őket teljesen . Az ME4 mindent bizonyít majd :) Persze ezt mondtuk a DA3 előtt is. És sose adjuk fel a reményt, hogy ez a csapat csak múlt időként létezik már.
Utoljára szerkesztette: Although, 2016.02.14. 19:25:07 -
krisztajo #22566 Köszi, kb. a felét én is értettem, de így már minden világos.
Azért az érdekes, hogy a többinél egy öregember a mesélő itt viszont egy aszári. -
Although #22565 Szóval ez az egész egy mementó a hősöknek akikre te kései túlélő emlékszel. Ők már rég halottak de te nekik köszönhetően élsz. Mert megszakadt a körforgás. Istenem mekkora csapat volt ez még jóval a Baldurs gate után is.
Utoljára szerkesztette: Although, 2016.02.14. 19:13:29 -
Although #22564 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!A gyerek a végén kérdezi a mesélőt. És ezért vagyunk mi itt. És a mesélő elmondja nélkülük az ő harcuk nélkül, és a tapasztalataik nélkül mi is azon az úton mentünk volna. Liara arról beszél a felvételen. Ha te hallod ezt az üzenetet akkor van még van remény, ha te elkerülöd a hibát amit mi elkövettünk, mi harcoltunk a reapersel, de kudarcot vallottunk, mi megpróbáltunk mindent, megépítettük a fegyvert de nem működött, mi harcoltunk mint egyesült galaxis de nem volt elég. Minden információt amit szükséges ebben a kapszulában tároltam, mielőtt túl késő lenne. Ez elég, hogy ti elkerüljétek a harcot a reapersel. A nevem Dr. Liara és ez emlék a harcról a reapers ellen..
Utoljára szerkesztette: Although, 2016.02.14. 19:09:36 -
krisztajo #22563 Nem vettem annak.
És azt nem is vitatom, hogy jól megvan írva és nagyon jó a karakterek.
Érdekes hogy számomra a legérdekesebbek a nem emberiek voltak.
Csupán a végével nem értek egyet, de ez szerintem teljesen jól van így, nem vagyunk egyformák, nem lehet jó minden mindenkinek.
Tényleg végig a lehetetlent kísértik, személy szerint nekem ezért lett volna még katartikusabb élmény ha az esélyek ellenére mégis sikerül, azt hiszem túlságosan szentimentális vagyok.
Hát az a titkos végkifejlet amit már nem volt erőm kipróbálni, amiben Liara beszél.
Próbáltam hozzá keresni magyar feliratos videót, de sajnos nem találtam, pedig szívesen megnéztem volna.
Utoljára szerkesztette: krisztajo, 2016.02.14. 18:46:36