2869
Shogun 2 Total War
  • szabii98
    #2709
    Hopp, vizes árokkal körülvett 'szigeten' volt a város(nem építem feljebb a tanács miatt), és azthittem hogy csak a hidakon lehet átjönni :D Majdnem kikaptam, de most öröm és bodóttá van mert 2 ország seregét vertem meg egyszerre.
  • uwu420
    #2708
    Az szituációfüggő.
    Az elején sokkal nehezebben töltődnek a csapatok, ezért akkor jobban kell vigyázni, 5-10 százalékot is megérez az ember.
    Meg később is vannak helyzetek amikor fokozottan ügyelni kell a veszteségekre, mert esetleg több csatát is le kell játszani egy körben. A lényeg hogy a csapatok ha lehet, legyenek max létszámon minden csata elején.

    Azért írtam hogy minimális, mert igazából csak az a lényeg, hogy ne kényszerüljön várakozásra, vagy visszavonulásra a sereg. Ez pedig sok mindentől függ.
    Aztán ott van az a dolog, hogy kis veszteséggel jobban fejlődnek a katonák, mert nem hígulnak fel újoncokkal.
    Néha azért adódik olyan helyzet, hogy be lehet vállalni húzósabb csatákat, és megéri az áldozatot a győzelem, megeshet hogy bepirosodnak csapatok. Ha van idő pihenni, és nagy jelentőségű a csata, be kell azt is vállalni, ilyenkor nagyobb arányú 30-40% veszteség is elmegy, de ez azért nagy luxus.

    Csapatot bukni meg bénaság. Az azt jelenti, hogy vagy nem is lett volna szabad kiállni csatázni, vagy azt, hogy valami nagyon be lett nézve a harc hevében.
  • cRusa1deR
    #2707
    uwu nálad a minimális veszteség mit jelent? A csatát kezdő sereg kb. hány százaléka? 5-10?
  • a.carkey
    #2706
    Steam Workshop és az új dlc a portugálokkal.
  • wantonly
    #2705
    Nálam tölt valami frissítést a steamen és vagy 20GB szabad hely "eltűnt". Ez komoly? A hírek között semmi olyan nincs, hogy kijött volna egy update.
  • uwu420
    #2704
    Fall of the samurai-ban megesik hogy nem jön olyan event ami engedélyezi a fireign trading port-ok építését.

    A legutóbbi játékomban a francia ironclad-et akartam kipróbálni, de nem tudtam francia kikötőt építeni, pedig már szinte vége volt a játéknak.
    Mit kell csinálni ha egy adott néppel szeretnénk kapcsolatba lépni?

    Néha jönnek azok üzenetek köt elején ahol választani kell két lehetőség közt, gondolom ott kellene valamit célirányosan csinálni. Szóval az lenne a kérdés mire mit kell mondani, hogy a végére a megfelelő kapcsolat épüljön ki.
    Van-e esetleg olyan esemény aminél rossz döntést hozva örökre elvágjuk magunkat a nyugati egységektől, vagy van esély visszacsinálni?
  • uwu420
    #2703
    Egyébként meg hogy egyértelmű legyen:
    -A farmok fejlesztései adják a kajánt, meg a conondo kifejlesztésével lehet kapni +kettőt.
    -A várak magasabb szintre való építése és a oiacok fejlesztése pedig viszi a kaját. Meg a szumóbajnokság kifejlesztése is elvisz egyet.

    Ezért írtam hogy ne építs várat! Egyes szintű vár az tök jó, mert mehet bele a piac. Ahol már eleve magasabb szintű a vár, mert úgy foglalod el, oda lehet templomot vagy kocsmát építeni a piac mellé.

    Csakis és kizárólag ott építsél várat ahol egységet akarsz gyártani! Ezt ott célszerű csinálni ahol van kovács vagy nyílkészítő. Én 3 várat szoktam építeni, egyik helyen a gyalogságot képzem fegyverre fejlesztve, a másikon az lovasíjászokat +20 pontossággal és +2 páncéllal, a nehézlovasságot meg +5 páncéllal szeretem használni.

    A játék eleje az kivétel, valahol fel szoktam húzni egy 2 körös kardos képzőt, mert az elején a katana szamuráj tök jó egységnek számít, de ha kész az első sereg, le szoktam bontani, ahogy az összes egységgyártós felesleges épületet.
  • uwu420
    #2702
    Előbb olvassál! Gondolkozni utána kellene.
    Ha valamelyik része nem érthető, kérdezz rá mi nem világos! Megesik hogy bénán fogalmazok, lehet rajta segíteni. Egyébként a játékban is ott a leírás.
  • a.carkey
    #2701
    A Fall of the Samurai steamen most még EGY napig ebben a packben (szerintem elqurták az árat, de tényleg ennyiért) megvehető, jópár dlcvel együtt OLCSÓBBAN, mint az "original", csak a Fall of the Samurai-t tartalmazó "store-os productban"! (Remélem érthető voltam.)
  • szabii98
    #2700
    valszeg újra töltöm majd, de olyankor mitkell csinálni amikor éhség van?:D
    próbáltam olyan cuccokat fejleszteni, olyan épületet építeni ami +foodot ad, de hamar lement -ba, aztán két 1000es lázadósereg is jött két városomra. Gondolom köze van a város nagyságához és a katonák mennyiségéhez..bocsi a lámulásért amúgy D:
  • szabii98
    #2699
    értem, köszi ;)
  • uwu420
    #2698
    Gyorstalpaló.

    A legfontosabb technológiák amit mielőbb ki kell fejleszteni:
    zen - hogy könnyebb legyen rendet tartani, és hogy képezhess papokat
    heaven and earth - hogy harcolhass
    a terce farming - a közepes farmokhoz
    connindo - a nagy farmokhoz

    Diplomáciában érdemes pénzért eladni az átjárási egyezményeket, és ha csak lehet, ne üzenj hadat senkinek. A gyors és agresszív terjeszkedés is működik, de ahhoz nagyjából úgy meg kéne tanulni csatázni, hogy minimálisak legyenek a veszteségek akár ashigaru sereggel is.

    3 vagy 4 íjász nem árt a kezdőseregbe, meg ahogy a jövedelem engedni minél több katana szamuráj. Egy sereg elég eleinte, nem is kell teljes, 16-18 egység elég szokott lenni.

    Minél előbb kell pap meg ninja legalább 1-1 darab. Az egységgyártó tartományokon kívül nem szabad várat építeni, mert elviszi a kaját. A legtöbb taromány legyen 1-es szintű egy minél magasabb szintűre épített piaccal. A piac fejlesztése viszi a kaját! Ahol már nagyobb vár van, mehet bele kocsma vagy templom, hogy több papod és nindzsád lehessen.

    Az egységgyártó tartományok azok legyenek ahol tudsz fejleszteni fegyvert.
    A kovácsot meg az íjkészítőt kell húzni, és mellé a megfelelő encampment fejlesztését.
    A leghatékonyabbak a +6 támadásra gyúrt naginata szamurájok (10-12db/sereg), meg a +20 accuracy +2 armour-ra fejlesztett lovasíjászok (6-8db/sereg). Ezt ki lehet egészíteni lovassággal vagy nodachi-kal.

    Csatánál az a jó ha te támadsz. A védekező AI nagyun buta, csak lövögetni kell az íjászokkal, meg ha kijön a formásióból hátrálni, és az elszeparált egységeket ha lehet minél kisebb adagokban közbezárni, megfutamítani, és összefogni. Ostromnál is hülye, a falhoz állított íjászok előtt lőtávon kívül megállva valamivel ott lehet tartani, így másik oldalról lehet befelé lövöldözni, és miután elfogyott a nyíl, rohamozni.

  • szabii98
    #2697
    helló!
    most kezdeném el a játékot, A keleti klánnal keztem(DATE), mit ajánlotok mit merre hogyan?:) magyarítást is használok, de most vertek rommá a mellettem lévő tartományban. Csatákban ti hogy álltok fel, rohamoztok vagy megvárjátok amíg ők támadnak?
  • KingPunisher
    #2696
    Ennyi, szerintem ez nem gáz, multiban sincs sosem problémám a hősökkel, persze nem yari ashigaruval támadom őket, rendes szamurájok simán beverik őket, sőt ár érték arányba legtöbbször nem is igen érik meg.
    Sarkított példákat persze lehet hozni, kata hero lvl9-en a játék legszarabb egysége ellen "gyalogságra" , über brutál, de talán ez így jó..
  • uwu420
    #2695
    A Medieval első részének volt egy Barbar invasion kiegészítője.
    Abba esett meg hogy volt egy lázongó tartomány amit egyetlen generallal védtem.
    A vikingek tábornoka huscarl csapat volt, és ahogy telt múlt az idő, a lázadások jöttek, mentek, és a testőrségből nem maradt egyetlen fő sem, csak a general a kis baltájával meg a pajzsával.
    Viszont az az állat közben 28-as szintűre fejlődött, és már nem lehetett elpusztítani sehogy.
    Úgy nézett ki a csata, hogy kiállt a fazon tök egyedül és megölt vagy elkergetett mindenkit, csak sokáig tartott, de gyorsítva nem volt annyira gáz. Közbe le lehetett menni boltba, vagy lehetett csinálni egy kis kaját. Kellemes emlék.
  • wednes
    #2694
    Ezért próbáltam odafigyelni az egyenlő lehetőségekre, amennyire lehet. Teljesen sík terep és mindkét egység rohamoz. Azzal a különbséggel, hogy az egyik már teljesen kifulladt a másik rövid távon indult. De nem láttam különbséget ahhoz képest, hogy mindkét egység kis távolságból indult volna. Persze ez már jó rég volt, azóta egy rakat patch is települt a játékra. Bár én nem emlékszem olyan leírásra a patcheknél, ami ilyesmit orvosolt volna.
  • KingPunisher
    #2693
    Bizony én sem találtam ilyen adatokat, csata közben lehet nem lenne konkrét haszna ezeknek, elég nehéz lenne rá figyelni, de mivel multizok is, így az unitok fejlesztésénél bizony sokat segítene épp mire érdemes rágyúrni.

    A fáradtság elvileg attack vesztést eredményez illetve lassít ha minden igaz. Sajnos elég nehéz modellezni ezeket, mivel nem mindegy, hogy a két sereg milyen formációban csap össze, mennyire vannak széthuzva az egységek, akkor ugye ott a charge is, ha álló ellenfélbe rohansz bele akkor jelentős előnyt kapsz, illetve a terep modosító, hogy épp lefelé vagy felfelé támad az emberke. Aztán persze a szerencse is szerepet játszik, próbáltam én is modellezni ezeket gép ellen de szinte lehetetlen.

    Valóban "érzésre" kell játszani ez persze sokszor jó sokszor nem..

    Troll kollégának találtam egy jó videot ezt nézze meg :
    Trollkodás :)
    Ez egy ilyen játék, erre már én is azt mondom ilyen nincs ;)
  • wednes
    #2692
    Én is kíváncsi lennék ilyen adatokra azért. :)
    Én a fáradtság hatását próbáltam tesztelgetni a gyakorlatba, de komolyan nem fedeztem fel benne rendszert.
    Egyszer felállítottam 2 normál ashigaru egységet, normál fokozaton, hogy a bónuszok egyenlőek, ill nincsenek sehol sem. (semmi extrájuk nem volt, tehát a klánra is figyeltem). Egyik egység pár kilométert futva tette meg, már eléggé kifulladt a másik csak az utolsó néhány méteren indított rohamot...és...teljesen kiegyenlített volt a harc és az áldozatok száma a morálveszteség. A végén pedig a kifulladt egység győzedelmeskedett éppen.
  • uwu420
    #2691
    Én is csak annyit tudok róla ami a játékon belüli leírásban benne van.
    Mikor elkezdtem játszani én is nekiálltam hogy kiderítsem hogy is megy a harc mechanikája, mert a legtöbb játéknál részletesen megtalálható az egységek hp-ja, páncélja, és hogy a különböző sebzések milyen szorzót kapnak, de nem találtam semmit. Azóta nem foglalkoztam vele.
    Csak "érzésből" tudom mi mennyire hatékony az adott helyzetben. Ami egyébként elég is, nem hiszem hogy neked is bármi haszna lenne ha ennyi idő után megtudnád a pontos értékeket. A játéktapasztalat többet ér szerintem. De ha véletlenül találnál valamit, azért kíváncsiságból meglesném én is.
  • KingPunisher
    #2690
    Te eléggé vágod a játékot, létezik olyan oldal ahol részletesen leírják hogy az adott értékek mit is jelentenek.
    Pl. Armour miben befolyásolja % értékben az adott egységet stb..
  • Prof William
    #2689
    A a sima Shogun 2-be belerakok modokat ( pl a 12 kör = 1 év ) akkor azok befolyásolják a FoTS-t?
  • uwu420
    #2688
    Én az alapjátékban még sosem harcoltam hero egységekkel, ha ez megnyugtat. Legyártani legyártottam őket többször is, de valahogy nem bírom kivárni míg odaérnek, mindig úgy alakult, hogy nem volt már mit ütni velük.
    Nagyon le kell ülni ahhoz hogy végigfejlődj. Kicsi a térkép, és igazából szerintem is feleslegesek ezek a fejlett egységek.
    A FoTS az jóval fejlődősebb alap verzióban is. Ott lehet zúzni elit infantry-val simán.
  • KingPunisher
    #2687
    Hmm azért ez a technologia fejlesztés is elég érdekesen van megoldva. Nem tudom de nálam a komolyabb unitok a kampány során még sosem kerültek elő.
    1xűen nincs rá szükség mire végre ki lesznek fejlesztve..
    Bár gondolom azért van így, hogy csak 1-1 "szakirányba" lehessen elmenni, viszont aki mindenből csipeget annak a herok kimaradnak :(
  • uwu420
    #2686
    Akkor most sorolom a tényeket amiket mellőzve írogatsz:
    - Téma volt hogy talán túl kevés a morálja egyes egységeknek.
    - KingPunisher megjegyezte, hogy szerinte jól van belőve a morál, és nem hibátlan a játék.
    - Aztán én hoztam egy példát egy hibára, azt ami szerintem leginkább rombolja az alapjáték élvezhetőségét: Az AI túl sok hajót spammel, ami a FoTS modban unalmassá teszi a játékot, mert le kell őket verni.
    - És végül jössz te, fullba nyomod a kretént, és retardáltkodsz.
    - Senki nem sóhajtozott, csak tényt állapítottam meg. Itt egyedül te vagy aki bukott. Buktad a tekintélyed. Egy pattogó kis csicska vagy aki mindenkinek beszólogat:) Ez mindenki számára egyértelmű már.

  • BerserkGuts
    #2685
    Ezt már túltárgyaltuk részemről lezárva hiába is erőlködsz.
  • BerserkGuts
    #2684
    Te sohajtozol nemde bár hát akkor meg maradj csendben mert nincsenek hibák minden megoldható és nem multyról volt szó szóval buktad
  • uwu420
    #2683
    Amit te csinálsz az is trollkodás, csak szar.
    Azt is lehetne ám ám jól is csinálni. De neked nem fog jól menni, ahogy ez a játék sem. Nem is olyan régen linkeltél (#2595) pár képet egy nagy csatáról, ahol buktál pár egységet is. Na ugyanilyen béna vagy a trollkodáshoz is:)

    Az hogy a trollkodás rossz, csak a 20-adik századból ránkmaradt elmaradott gondolkodásból ered. A trollkodás a fórumozás része, hiba vannak a modik, trollkodás mindig lesz. A jövő a trollordoké, ezek olyan trolokból válnak ki akik örökre elveszik a tehetségtelen növendéktrollok kedvét a trollkodástól, és helyes útra terelik a szerencsétlen nyomorultakat. Egy igazi troolord, csak retardáltak ellen használja a trollhammert, és rendet tart a területen, ez a trollord rendszer lényege. Ez fölöslegessé teszi a moderátorokat, természetes kiválasztódás útján lett rollordok váltják fel őket.
  • uwu420
    #2682
    Én az alapjáték hibájáról beszéltem beszéltem (második sor első szó).
    Tudod az azt jelenti, amikor nem modolod meg kicsi noob:)
  • BerserkGuts
    #2681
    Már erről volt szó bármit átlehet állítani pcm-el miért nem kérdezed meg hogyan kell ha ennyire noob vagy hozzá.

    Hajó csaták nagyon feelingesek míg nem látta az ember egy ideig szorakoztató csak az a baj több kampány során már megunja az ember ezért le kell limitálni a számukat vagy akár ki is kapcsolhatók.


    *nézeteltéréseket
  • BerserkGuts
    #2680
    Már meg mondtam neked te az vagy de én nem ráadásul be is vallottad akkor meg téma lezárva.
    Másik dolog nézet eltérések meg ne te mondjad meg hogy mikor vitázhatom le.
  • uwu420
    #2679
    Szerintem ami hazavágja a kampányt, az a sok hajó.
    Alapjátékban egyszerűen nem éri meg flottát tartani, annyi hajót gyárt az AI, hogy felesleges elkezdeni irtani őket. Igazából nem veszélyesek, csak a kereskedelmet tudják hazavágni, és egy flotta nem is biztos hogy elég a kereskedelmi utak tisztán tartására. A flotta fenntartását és javítgatását általában nem fedezi a kereskedelmi bevétel, főleg akkor nem ha jön az RD.

    Játszottam már keresztényként is, azokat a hajókat érdemes kipróbálni, de persze nem árt melléjük néhány kis japán hajó. Ezekkel a kereskedő utak tisztán tarthatóak, és nem kell az inváziós seregek ellen sem védekezni.
    De a kampányaim túlnyomó részét flotta nélkül csinálom, csak akkor veszek 1-1 hajót ha át kell slisszanni egy szigetre.

    A FoTS egész más. Ott az a töménytelen mennyiségű hajó egy isten csapása. A játékidő 80%-a hajócsatából áll, kibaszott unalmas.
    Általában minden nép összerak egy flottát, ha azt legyőzzük utána már csak pát hajót szokott küldeni egyszerre, de azt folyamatosan. A csatákat megnyerni egyáltalán nem nehéz, főleg nem ha már a 300-adikat nyomod egy kampány során, mert sajnos mindet el kell kapni, és nagy luxus lenne az automata csaták után javítgatni a hajókat. A lejátszott csatákban nemigen sérülnek a hajók. A végén persze lehet automatázgatni, mikor már 30K fölött van a profit.
  • uwu420
    #2678
    Mi az hogy nem kéne beleszólnom?
    Hidd el hogy ha valaki akkor én tudom hogy kell ezt csinálni.
    Te csak egy tehetségtelen noob vagy, hiába erőlteted, sose leszel jó troll.
  • Tikal #2677
    Ja jo, nem tudtam. En nem igy szoktam ismeretlenekkel beszelgetni. Maskepp neveltek minket ezekszerint, nem problema :)
  • BerserkGuts
    #2676
    Ez még mindig kereteken belüli kulturált vitatkozás csipkelődés ami nem egyenértékű más indulatszavakkal minden csak az iq szinttől függ hogyan asszociálod ha neked ez egyenlő egy bzvel
  • Tikal #2675
    Eddig a pontig normális volt a hangnem:

    "
    Azért villanthatnál valamit töriből mert amit visszaböfögtél az nem volt egy disszertáció hiába gondolod azt magadról te vagy itt a prof.
    "
    Vagy neked ez kulturált?

    Én csak annyit írtam neked, hogy ne izgasd fel magad, mert láttam, azt hiszed cáfolni akarlak... pedig nem :) Ha neked ez kulturálatlan, akkor elnézést. De ha te annyira kulturált lennél úgy egyébként, akkor nem írtad volna a fenti sorokat, meg az utána következőket, szóval ezek után nekem ne gyere azzal hogy ki volt kulturált, mert elég hiteltelen...
  • BerserkGuts
    #2674
    "Nincs azzal semmi baj ha nem egyeznek a vélemények, de egymást hülyézni, anyázni attól még nem kell."

    Ez így van nem is volt probléma belőle amíg elő nem vette a kulturálatlan formáját.

    Nem baj ha nem értünk egyet sajnos nem is fogunk mivel az már túlzás hogy ilyen szupersztárokat képezünk még csak nem is sereg csak pár szakasz és semmi terep előnyük nincsen a történelmi vonatkozásokban se találni ilyen arányt nem véletlen és ott nem csak pár heróról van szó hanem pont a csapatok együtt működéséről a csapat munkáról amivel lehet győzni.
  • KingPunisher
    #2673
    Nincs azzal semmi baj ha nem egyeznek a vélemények, de egymást hülyézni, anyázni attól még nem kell.
    Szerintem is vannak hibái a Shogun 2-nek , bár ez nem a morálrendszerben keresendő.
    Sőt én kifejezetten örvendetesnek tartom, hogy adott esetben 10x akkora sereget is meg lehet verni.. Persze ha van a "parasztok" mögött egy megfelelő vezér akkor bizony iszonyat kemények tudnak lenni.
    Erről szép és jó ez a játék. Reméljük tovább fejlődik és a Rome 2 még jobb lesz.
  • BerserkGuts
    #2672
    Téged bannoltak már ki az oldalról szóval nem kéne beleszólnod ami meg a trollkodást illeti tudjuk te az vagy.
  • uwu420
    #2671
    Ez igaz.
    Mikor a muskéták megszólaltak inkább csak tovább rombolták a morált, amit már az ott nem használatos lovak látványa is eleve hazavágott. A harcértéküket tekintve tényleg inkább a lovasság és a páncél volt döntő, na meg kéőbb az ágyú amiről még nem esett szó.
    Nyilván az oszd meg és uralkodj elvet is alkalmazták, de a technikai fölény, és a morál ott is hasonló viszonyban állt, mint ahogy itt volt téma.
  • wednes
    #2670
    Nem is igazán kellettek oda még a muskéták sem. Már a vért és az acélkard is nagy előny volt, a lovaskatonákról már nem is beszélve. Egy lovas talán még 15 muskétással is felért az indiánok elleni harcban.

    Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy kaptak mindig segítséget a spanyolok a rivális indián törzsektől, nem elhanyagolható mértékben.