Buddha dharma

Én is a Silva félére gondoltam, van benne jócskán önszuggesszió.

szerintem se, nem az ilyen magnóhallgatós cigirõlleszokós agykontrollt értettem, hanem az alfára jutós silva-módszerest, sztem ennek van a legtöbb köze a meditációhoz

Szerintem vannak meditációs részei, de az önszuggessziós részek semmiképp nem.

az agykontroll is egyfajta meditálás nem?

Szerintem saját élményekbe ugyanúgy bele lehet habarodni. Így aztán nem nagyon számít, hogy hisz-e valaki, vagy sem.

Ahogy Szumedho mondaná: gondoaltok.. csak jönnek és mennek.

Szerintem azt vallásnak hívják, a hit belülrõl fakad szerintem.

Csak úgy lehet. A hit kívülrõl, más emberek ideáiból kerül hozzád, a meditációhoz nincs szükséged hitre, Példának: a futás is lehet meditáció!

Lehet. És akkor is, ha hiszel. Mondhatni, nem függ tõle.

Úgy lehet meditálni ha nem hiszek Istenben? 😞

a Mester(a Buddha) mondja:" az akarás(csetana)--ti szerzetesek--amit karmanak mondok...miutan akartuk cselekszik a szellem,a szo,es a test...!
ertheto igy mi a karma..?(osszefuggeseiben..)

Üdv a klubban! 😊

Nagyon tetszik a topikod!<#integet2>

És hogy látja az ember, hogy mikor helytelen a gyakorlat, ha fingja sincs, hogy mikor helyes? (-ha ott is van a tükör)

Lehetni lehet. Ilyen esetekben tükröket szoktak használni. De sokkal hatásosabb mesterrel.

Fantomlovag: Azt szeretném kérdezni, hogy zazent lehet autodidakta módon tanulni anélkül, hogy valaki kiigazítana és rácsapna az ember hátára, hogy tartsa egyenesen, vagy éppen lazábban?

A legegyszerübb tényleg a légzésfigyelés. Üllj le, nagyából kényelmesen. csukd be a szemed, és figyeld a légzésed. Az elején el fog kalandozni a tudatod, de ne törõdj vele. Csak mindíg térj vissza a légzéshez.

Legegyszerûbb, ha figyeled a légzésed. Belégzés, kilégzés. 😊

Hali! Azt szeretném megkérdezni hogy hogyan kell meditálni<#szomoru1> eddig még sosem csináltam... légyszives valaki segítsen!

Egy levelet kaptam két napja. Részlet:

'...szkeptikus vagyok már afelõl, hogy egy totális szenvedés egyszerre le tudja verni az összes lakatot a rejtekajtóinkról. Arra viszont elég kell legyen, hogy immáron félreérthetetlenül kijelölje az utat.

közben nagy nehezen megtaláltam ezt az idézetet, amit majd' 3 éve tettem ki a buddhista topicba, Bikkhu Boddhitól., a nemes nyolcrétû ösvény c. könyve kezdõdik ezzel. Szóról-szóra, betûrõl-betúre igaz. Beszarsz mennyire. Olvasd el sokszor, és lásd meg, hogy már te is tudod mindezt.
.........és kapja be az összes pszichiáter.

"A szellemi ösvény keresése szenvedésbõl születik. Nem fényekkel és eksztázissal, hanem a fájdalom, a csalódás és a zavarodottság kínzó élményével veszi kezdetét. Ahhoz azonban, hogy a szenvedés õszinte szellemi kutatáshoz vezessen, többé kell válnia, mint olyasvalami, amit pusztán kívülrõl passzívan befogadunk. Ki kell váltania egy belsõ felismerést, egy olyan látásmódot, amely aláássa a világgal való kapcsolatunkban megszokott elégedettséget, hogy megpillantsuk a mélyben folytonosan ott tátongó bizonytalanságot. Amikor ez a felismerés megtörténik, még ha csak egy pillanatra is, mélyreható személyes válságot idéz elõ. Felforgatja a megszokott célokat és értékeket, gúnyt ûz mindennapi foglalatosságainkból, és makacs kielégítetlenséget teremt korábbi élvezeteinkben. Eleinte nem fogadjuk túlzott lelkesedésekkel a változásokat. Igyekszünk megtagadni új látásmódunkat és elfojtani kételyeinket; küszködünk, hogy elégedetlenségünket új foglalatosságokkal palástoljuk. A kutatás lángja azonban, miután egyszer fellobbant, továbbra is égni fog, és ha nem hagyjuk, hogy a felszínes alkalmazkodás felülkerekedjen rajtunk, s nem oldalgunk vissza természetes optimizmusunk toldozott-foldozott változatához, akkor a felismerés eredeti lángja egyszercsak újból fellobban, és ismét szembesít bennünket lényegi helyzetünkkel. Pontosan ez az a pillanat, amikor minden menekvési lehetõség lezárul, és készek vagyunk egy olyan utat keresni, amely véget vet nyugtalanságunknak."'

A karma csak tett, és annak az okozata. A depressziót tényleg magadnak csinálod, akkor is ha nem tudatos. Ragaszkosás és szomj csupán. Egy kõ amit magad vettél a nyakadba, ezért csak Te tudod levenni.

Kimaradt Buddha: "A test, tudat, gondolatok nem én, aki ezektõl elfordul, az cselekvését befejezte."

Különbözõ nézetekbõl kapott válaszok:

Pszichiáter: "Súlyos depressziós, vegye be ezeket a tablettákat."
Öregapám: "Túl sokat foglalkozol magaddal, ne foglalkozz magaddal ennyit!"
Én: "Agytályog! Stroke! Segítség!"
Öreganyám: "Hát igen, az életben vannak szar dolgok."
Anyám: "Most szembesülsz a felnõttkor felelõsségével. Tûzz ki célokat, legyél rámenõsebb, ne ilyen lagymatag, ne bújj ki a felelõsség alól betegségekbe menekülve!"
Barátnõm: "Ne hippohonderkedj!"
Apám: "Gyere, nézzük meg az állatokat!"
Haverok (nevetve): "A pszichiáter biztos nem találkozott még igazi nagy kockákkal." 😄
Barátom: "Ezt bizony magadnak csinálod, ...biztos találnál magadban valami halálos szervi bajt, ha elég kitartóan keresel, de ennél sokkal elõbb fogsz beleõrülni. Ha ezt tudnád pozitívan csinálni, már rég megvilágosodtál volna."

Van egy érdekes kérdésem, ami már napok óta gondolkodtat:
Hogyan egyeztethetõ össze a karma a neurológiával?
Ha elfogadjuk, hogy az agy egyes részeinek aktivitásához olyan képességek tartoznak, mint szociális viselkedés, felismerõ képesség, absztrakt gondolkodás képessége, originalitás, kommunikáció, koordináció, mozgatás, vegetatív funkciók.
Ha valaki kap egy fertõzést az agyának valamelyik részére, vagy strokeja lesz, utána mekkora mértékben tud úrrá lenni ezen a tudatával?
Mekkora mértékben lesz szimplán tudati befolyásolással újra mûködõképes a tudata?

Ez a kérdés azért vetõdött fel bennem, mert elõzõ héten voltam pszichiátrián, súlyos depressziót diagnosztizált a doki, azt mondta rá, hogy ilyen esetekben már gyógyszer is szükséges ahhoz, hogy visszaálljon az egyensúly, és adott valami antidepi gyógyszert, ami az agyban csinál valamit a szerotoninszinttel.
Aztán elmentem a gyógyszertárba, kiváltottam egy nyugtatót, meg az antidepi gyógyszert, az utóbbival sokáig farkasszemet néztem, majd úgy döntöttem, hogy nem veszem be. Mert ennyi erõvel nyomathatnék magamba akár morfiumot is, vagy alkoholt, vagy bármit, amitõl jobban lennék.

Nálam ott gyanús a dolog, hogy képes vagyok bizonyos szituációkban szinte felhõtlen örömre, ilyen a foci, vagy egy jó beszélgetés.
Múltkor a legsötétebb rémálom állapotban fetrengtem az ágyamban, mikor édesanyám leült az ágy szélére, és simogatta a karom, és azt kezdtem érezni, hogy a testembe szétáramlik a boldogság, és a nyugalom. Olyan érzés volt, mint ha a pokol legmélyérõl a mennyország kapujába kerültem volna. Szóval ha ennyire drasztikus tudatállapot változást lehet elérni egy szempillantás alatt csupán ilyen dolgokkal, akkor hogy jön ide a gyógyszer?

Lehetséges lenne minden káros agyi, vagy tudati aktivitást hirtelen megbénítani, és a határtalan nyugalmat érezni? És ha mégsem? Ha mondjuk valami gyulladás megámadta az agyam, és nem vagyok képes kontrollra, mert annyira befolyásolja a tudat mûködését az agyi folyamat?

Vagy mindezen túl van, amit keresek, ami sem az agyi fizikai folyamatoktól, sem a gondolatok minõségétõl nem függ?

hehe. A Buddhista kozmológia, ismeri az egyéni, privát poklokat, ahol rövid idõtõl, NAGYON hosszú ideig lehet születni, újra és újra. 😊

Egyszer, mikor errõl folytattam épp egy kis "olvasó hadjáratot", kiszámoltam hogy ha minden úgy van, ahogy egy bizonyos TIbeti mókus leírta, a következõ 147 milliárd évet töltöm a pokolban. Ennyire aztért nem vészes a dolog szerintem. 😄

Én inkábbb attól félek, hogy hová születek a következõ életembe.
Bár ha arra gondolok, hogy fletó mi lesz, akkor mindíg megnyugszom.

Én spec nem félek a haláltól. VOltam párszor halál közelben, és persze nem akarok meghalni, de gondom sem lesz vele ha el kell menni. Továbblépni, elköltözni, vagy ahogy tetszik. Viszont az élettõl sem félek. Élek, és nem csak tettetem a létezést. Valahol ez már fél siker szerintem.

A pánikroham pedig csak tudati békjó amit magunkra rakunk. Ennyi!

Érdekes de mintha nem is ebbe a topikba írtátok volna a "félek a haláltól" cucctémát. :😄

Mert ez kicsit azt mutatja hogy tökre nem értitek 😄:😄D:

Nem azt mondtam, hogy véletlen, csak hogy nem kötõdik szituációhoz.

Véletlenek nincsenek, szóval valamihez kötõdnie kell...

Nincs meghatározott szituációhoz kötve.

Szerintem senki sem akar meghalni 😊. De nem sok lehetõség van. És mitõl félsz, mikor jön elõ a pánikroham?

Én semmit, de tegnap diagnosztizáltak rajtam pánikbetegséget. Na amikor csõstül jön a félelem az az igazi kihívás. Ilyenkor érzem, hogy mennyire nem akarok meghalni, és nincs, ami megvígasztalna. Egyszerûen tudom, hogy meg fogok halni, és nincs vígasz.

"...hozz egy mustármagot olyan háztól, aminek még nem volt vendége a halál."

Csak annyit tudok, van bennem valami, ami rohadtul nem szeretne meghalni.

Tunhuangról mit tudnak a nemes egybegyültek?

Tudat nem egyenlõ agy. Ez világos. De miért kell ennyire ragazkodni a nihilizmus szélsõségéhez? Ha semmi nincs, akkor nincs mihez tapadjon a tévképez mej énnek nevezi magát, aztán világot épít. Ha mégis igazad lenne, a rendszer sosem indulhatott volna be, tehát nem lennének tévképzetek.

Ez a falnak futás példa elég szemléletes. A buddhizmusban az a jó, hogy gyakorlatias. 😄

Valóban igazad van. Annyival egészíteném ki hogy az "éntelen" azt jelenti, hog nem rendelkezik önvalóval. Tudom, hogy Te tudod, csak tapasztaltam már kararcokat e téren.

<#nyes>

Úgytûnik, hogy nem tudom normálisan kifejezni magam, ha ennyi félreértés történik.

😄

Ahányszor leírtad ebben a topicban a félreértés szót, nem csodálkoznék, ha ez is csak az lenne. 😊

Tudok egy szemléletesebb módot annak a bemutatására, hogy nincs agy, nincs fal: Veszel egy jó kemény falat, teljes erõdbõl fejjel nekifutsz. Na utána lehet, hogy nem lesz agy, nem lesz fal, de jobb esetben a kép is valahol máshol, mondjuk egy kórházba jön létre.

Ebben a tartályos agy-számítógép példában nagyon félreértettél. A célom a példával nem az volt, hogy az agyat állítsam be a tudat helyének, csupán annyi, hogy egy kicsit "materialistább" (közelebb az anyaghoz) módon mutassam be azt, hogy a valóság nem az aminek látszik és hogy ez mennyire kézzelfogható.

Ezért is írtam HSZ-em végére, hogy:De igazából az agyad sem létezik, a kép egészen máshol jön létre.

Vagy én értettem félre a HSZ-ed? <#ravasz1>

Jó kis témák jöttek össze az elmúlt pár napban.
Ha lenne ilyen lélek, valami önvaló, ami mindenkiben megvan, akkor Buddha nem lépett volna túl a hindu tanításokon, amik éppen ezt tanítják. Tanítását azért nevezik középútnak, mert elveti mind a nihilizmust, mind az örökkévalót. Nem állít olyat, hogy a jelenségeknek nincs konvencionális létük, mert ezzel a nihilizmus végletébe esne, sem azt, hogy valódi önvalóval (állandósággal), valamiféle halhatatlan lélekkel bírnának.
Tulajdonképpen ezt jelenti a függõ keletkezés tanítása, ami szerint a jelenségek kölcsönös függõségben keletkeznek, és pusztulnak el valamiféle végsõ lényeg nélkül. És akkor van szenvedés, amikor ezeket állandónak tapasztaljuk.

Ma nagy a bizalom abban, hogy az agy hozza létre a tapasztalást, hogy az agy a tudat lakhelye, ez szerintem nem sokban különbözik más dualisztikus szemléletmódtól. Amikor arról beszélünk, hogy az agyat egy tartályba rakjuk, ráengedünk különbözõ impulzusokat, még akkor sincs eldöntve, hogy a tapasztalat vajon a számítógépben keletkezik ami küldi az ingereket, vagy magában az agyban.
Ha annyira evidensnek tûnik, hogy az agy a tapasztalat lakhelye, akkor kezdjük el darabolni az agyat a tartályban. Vágjuk félbe, küldjünk rá impulzust. Vágjuk ketté azt is, küldjünk rá impulzust. Vágjuk félbe... azt is, azt is. Szedjük atomjaira. Hol a tapasztalat? A tartályba tett agy mája, amit közben átültettek egy másik emberbe, több tapasztalatot fog hordozni, mint az atomjaira robbantott agy? Csak érezni fogja az agy által tegnap ledöntött fél liter pálinkát.
No de vegyük szemügyre újra a számítógépre kapcsolt tartályt, amiben mostanra csak egy zavaros massza van. A gép továbbra is szorgosan küldözgeti a jeleket a tartályba mind hiába. Meg is van! Bizonyosan számítógép és a tartály a tapasztalat lakhelye! Aztán közben az is tönkremegy. 😊

Ha nézek egy messzi fát, akkor idealita módon úgy gondolom, hogy a kép ott van a távoli tájban, a száguldó fotonokban, a retinámban, az agyamban, a testemben, (ha távcsõvel nézem, akkor még akár annak a lencséjén is😊, ha pedig mindezt egy gép küldi, akkor ott a gépben, ott a kábelekben, ott a tartályban, stb, ami ha megszûnnek a feltételek, akkor elmúlik.

Ez egy teljes történet, nagyon sok zen történetgyüjteményben megtalálható.

😊 Mibõl van ez a részlet?

Hogen egy kis kunyhóban éldegélt a nagy hegyek lábánál. Egy napon négy vándor szerzetes érkezett a környékre, s egyikõjük engedélyt kért tõle, hogy kertjében tüzet rakhassanak maguknak éjszakára.
A tábortûz mellett Hogen akaratlanul is tanúja lett a szerzetesek vitájának, amelyet a szubjektivitásról és az objektivitásról folytattak. Közéjük telepedett hát, és így szólt hozzájuk egy ülõalkalmatosságnak használt sziklára mutatva:
– Itt van ez a nagy kõ. Nos, szerintetek ez elméteken belül vagy azon kívül létezik?
– Buddhista nézõpont szerint minden a gondolat objektivációja – felelte az egyik szerzetes –, úgyhogy megkockáztatom: ez a kõ csupán gondolataimban létezik.
– Szörnyen nehéznek érezheted a fejed – jegyezte meg erre Hogen –, ha egy ekkora követ cipelsz benne.

Arra kiváncsi lennék mit hogyan tudtak bizonyítani ebbõl a témából <#szomoru1> majd utánanézek.

Az agy alakítja át ezeket, de normális esetben nem hoz létre meg nem szûr meg semmit :| Szerintem olvass utána, a tudomány is bizonyított egy-dolgot a témából...de egyébként is offtopikok vagyunk nagyon.

Az agy alakítja át ezeket, de normális esetben nem hoz létre meg nem szûr meg semmit :| A tudomány attól tartok messze van, hogy még ezt bizonyítani tudja, hogy számítógép is képes lenne olyan jeleket küldeni, amit az agy képpé tudna alakítani C: Így önmagába egy agy sztem nem is élne :o

Amit a szemeddel látsz is az agyad hozza létre, úgy ahogy az összes többi fajta érzékelést is, mint mondtam, ha az agyad beraknák valami tárolóba és rákötnének egy gépet, ami mindezeket az impulzusokat megadja neked (lásd mátrix), nem tudnád megmondani, mivel a külvilágot nem érzékeled, az érzékelésed szubjektív mivel az agyadban jön létre, miután meg lett szûrve.

Hogy lehet más fajta illuzió? Van amit a szemünk által látunk (szerintem valóság amit látunk, nem illúzió), és van amit az agyunk hoz létre képet (akár saját akaratra, akár valamilyen hatásra - félelem mondjuk az erdõben, vagy valamilyen alkohol).

Félreértelmezed a dolgot, ez egy más fajta illúzió, mint amire te gondolsz.

Agykontrollban is a képzeletet használják fel sok mindenre. Már írtam, hogy pl. a villámolvasás technikája azon alapul, hogy rápillantunk egy könyvre, utána meg meditálás közben (ami idõ után akár nyitott szemmel is lehetségessé válk) ki tudjuk vetíteni egy képzeletbeli képernyõre, és el is tudjuk olvasni. De attól még az csak "illúzió" vagyis csak az agy képzeli oda, másnak nincs ott és nekünk sincs!