Hamis törvények
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Netwon törvénye egy leírás, ami MEGFELEL az ÖSSZES eddigi kísérleti tapasztalatnak, és kellõen egyszerû, tehát remek magyarázat, tudományos és mérnöki szemmel egyaránt. Többre nincs szükség.
Persze ha ti máshogyan építitek fel a világotokat, akkor matematikai alapon persze bármilyen struktúrát felépíthettek (ami önmagában nem ellentmondásos).
Azért nem érted amit mondunk, Clio1616v-vel és a többiekkel, mert
ragaszkodsz a butaságodhoz!
Az Ég Áldjon meg! Ésszel, értelemmel! Bennünket meg végtelen türelemmel hozzád, és hasonszõrû társaidhoz!
Értsd már meg! Attól, hogy azt mndod, hogy igazad van, a világ még
a saját törvényei szerint mûködik!
Vagy megtanulod felismerni a törvényeket vagy nem.
De a világ ettõl még csakis a saját törvényeit követi.
Elvégezve a VALÓSÁGBAN a kísérletet azt tapasztaljuk, hogy a két testre külön-külön ugyanakkora vízszintes erõ hat, az elvárásaimnak megfelelõen. A MAGYARÁZAT persze lehet sokféle, én a Newtoni magyarázatnál maradok, mert az is teljesen tökéletes, és az a széleskörben elfogadott, tehát mérnöki szemmel célszerû használni. Hogy ti gyártotok hozzá más magyarázatot IS, az a ti dolgotok, abba nem szólok bele.
Ne "alkoss addig fizikát" a dolgok "leírásával" amíg az
alapfogalmakat sem érted!
Mert a leírásokkal mást írsz le mint amire gondolnak a többiek!
Figyelj csak!
Segítünk elõször megérteni a jelenleg már ismert világ törvényeit!
Aztán megvitathatjuk az álmaidat.
Ne fordítva! Mert szép dolog a fantáziálásod, de alaptalan.
Így a valóságot, a tényeket folyton figyelmen kívül hagyod, hogy
a fantáziálásaid vélt igazát megtarthasd!
Te azt állítod a két test hat egymásra. Így van?
Én meg azt hogy nem a két test hanem az én példámban a Föld gravitációs mezõje és a mágnes mágneses mezõje. A testek nem tudnak erõt kifejteni, mert nincsen + energiájuk(egyensúlyban vannak).
Zárt rendszerben nincs többletenergia értsd már meg.
Viszont a te szobád nem zárt rendszer. Messze nem az.
Azt csinász otthon a golyóiddal, amit akarsz. Azzal nem bizonyítod a 3. törvényét Newtonnak. Ami egyébként elektromágneses terek esetében nem minden esetben alkalmazható.
Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)
Magyarázni akkor fontos, ha fantáziavilágot építünk, mert ott nem lehet mérni, tehát mindent logikai alapon kell felépítenünk.
Nem tudtad, hogy az egész Földre érvényesek az #584 ben leírtak.
Te nem ufó vagy, hanem egy kisdiák, akik lelkesen védi az árnyékokat.
Ó, te drága kicsi lélek!
Nem mondta még neked anyukád, vagy apukád, hogy nem az álmaid ról szól a fizika?
Figyelj csak!
Ha szépen kérdezel, akkor elmagyarázunk neked mindent.
Még olyanokat is amikrõl eddig soha nem hallottál.
Szóval a ti világotok hol van?
Persze sokminden egybeesik a valóságos világgal, pont ezért fontos a figyelmeztetés. Ha lila szörnyekrõl írnál, akkor mindenki látná, hogy a tiéd fantáziavilág. Mivel azonban nagyon sokmindenben azonos az igazi világgal, mérésekkel, fizikai törvényekkel, ezért különösen fontos hangsúlyozni, hogy a tiéd fantáziavilág.
Én azt tudom leírni, hogy mit MÉRSZ A VALÓSÁGBAN, illetve ezt hogyan írják le a Newton törvények.
Kémkedsz vagy tapasztalatcserére jöttél ?
Hogy hogy az én világomban?
A te világodban a magasabb hõmérséklet nem jelent magasabb energiájú fotonokat?
Nálatok a Plank féle sugárzási energia nem E=hf ??
A Newtoni magyarázatban van a kötélirányú nyíl, a jobbra mutató, és a lefelé mutató. Több nincs. Eredõjük nulla (egyensúly van). Ugyanez a második golyóra (csak balra mutató nyíllal). Ez egyszerûbb magyarázat, kevesebb nyíllal. Newton az egyszerûségre törekedett.
Persze hogy a ti világotokban mi történik, ahhoz én nem értek.
egyensúlyban
a mágnes elmozdulását a mágneses tere hozta létre és NEM a vasgolyó
Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)
nem egyensúlyi állapot
Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)
Mágneses példa
Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)
Fogadok, hogy nem értetted meg, azért tértél ki már, 4 azaz négy
alkalommal.
Na Clio1616v! Tartod a fogadást??
Nem kell a dilis szöveg! 5 8 4 !!! meddig értetted meg?
Hiányzik az oldalról a tömegpontok másodrendû inerciája!
Tudsz az #584-re felelni? Vagy még azt sem tudod eldönteni, hogy meddig tudod megérteni ?
A többi bölcsész, vegyész, gépész stb. mérnök még vitába sem száll
annyira evidens számára.."
Persze, a te világodban lehetsz tanár, mérnök, de lehetsz király is, ha azt képzeled magadról, vagy büszke hadvezér, akár.
Csak arra vigyázz, hogy ne keverd a valósággal a képzeleted szüleményeit, mert az hosszútávon problémákhoz vezethet.
Jajj az elrendezésed..
Te még a két lemezest is elrontottad volna tükrökkel ha hagyom.
Olyan elrendezéseket mutass ahol külön mérhetõ az egyes testeken az erõ!
Mutattam lemezekkel, mutattam töltésekkel, tömegekkel.
Egyiket sem tudtad érvekkel cáfolni.
Most akkor mutass Te olyan elrendezést ahol a tömegeken külön-külön kimérhetõ erõk eredõje adja a kintrõl mért erõt!
http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/Rab/0/5020/5het_fizika_fizika5.html
Ha érdekel a valóság, akkor ezt olvasgasd.
http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/Rab/0/5020/8het_fizika_fizika8.html
Ha nem hiszed, akkor végezd el a mérést magad. Már adtam neked egy otthon megvalósítható mérési elrendezést.
Azt elhiszem, hogy írsz programokat, a tanítványaim is írnak, pedig õk éppen hogy csak felsõsök.
Egy mezõgazdasági mérnök sem vitatná, hogy T1<T2 esetén F1<F2 !
Pedig nekik nem erõsségük a fizika. (Ezt nyugodtan elhiheted, tanítottam Keszthelyen, Gödöllõn végzetteket.)
A többi bölcsész, vegyész, gépész stb. mérnök még vitába sem száll
annyira evidens számára..
Ahogy a fizikában sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A két erõ egyforma lesz, HA ELVÉGZED A MÉRÉST.
Magyarázni persze lehet bármit, a logika alapvetõ tulajdonsága, hogy bármilyen következtetést levonhatsz, ha megfelelõ premisszákból indulsz ki. Ezt a te világodban szépen, következetesen megmutattad.
Persze a valóság más. A valóságban azt méred, ami itt van:
http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/Rab/0/5020/8het_fizika_fizika8.html
Persze már az is gyanússá tett, hogy a tanár szóra olyan hevesen és dúrván reagáltál. Csak nem húzott meg a kolléga fizikából?
Ha nem nézted volna a differenciálást deriválásnak, akkor akár
azt is hihetném, hogy egyetemista vagy.
(Igaz, akkor most sem érnél rá beszélgetni, mert most van a vizsgaidõszak..)
Na, õszintén! Meddig értetted meg?
Hanyadikos vagy?
Na, de õszintén! Középiskolába jársz?
(Abból gondolom, mert nem próbáltad meg a gyorsulás második deriváltját alkalmazni a magyarázatodban. Tudod mire utaltam? )
Meddig értetted meg?
Nehezet kérdeztem?
Oké: Azt érted, hogy T1=1000 K fok és T2=3000 K fok akkor
T1 < T2 ?
és ebbõl következõen T1 bõl kisebb energiájú fotonok lépnek ki mint T2 -bõl ??
Azt is érted, hogy kisebb energiájú fotonoknak kisebb a nyomóereje?
Azaz F1 < F2 ???
Meddig értetted meg?
http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/Rab/0/5020/8het_fizika_fizika8.html
Ha m1-be balról beakasztok egy erõmérõt, m2-be jobbról akasztom be, másik végét rögzítem a Földhöz, akkor egyforma erõket mutatnak, akár m1, m2 két különbözõen töltött gömb, akár egyik vasgolyó, másik mágnes. Feltéve hogy alacsony surlódású felületen állnak.
Gravitációt sajnos nem tudsz rugós erõmérõvel mérni, ahhoz bonyolultabb eszköz kellene, de a két erõ ott is egyforma. A gravitációt megmérni képes eszközre a weben találsz példát, de azt otthon nem tudod elvégezni.
Tisztán, melléduma nélkül: F1 < F2 ezt érted?
És mi hat mire milyen erõvel?
Egyszerû MS paint rajz elég.
Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. Hiszem, amit nem látok. Amit látok azt tudom.  MacBook Pro (Retina)
Ha nekem magyaráznom kell valamit, azt az egy dolog kell, ami a valóságban történik, mégha az komplikált, nehezen átlátható, vagy akár illogikusnak tûnik. Ezért nekem nehezebb dolgom van, az én magyarázataim néha kevésbbé hihetõek.
Viszont a mérések eredményeit egyszerûen összefoglalhatom: a két erõ egyforma lesz.
a=F/m nagyobb erõ, ugyanazon nagyságú tömegnél nagyobb gyorsulás..
T1=1000 K fok és T2=3000 K fok között jelentõs fotonenergia különbség van T2 javára.
Azaz T2 fotonjai nagyobb erõvel tólnak, mint T1 fotonjai.
Ezek tények. Nincs te világod meg én világom.. Ez az egész világmindenségben így van.
Még azt sem állítom, hogy a valóság egyszerû, sõt, még azt sem állíthatom, hogy a valóság mindig logikusnak, ésszerûnek tûnik. Az olyan, amilyen.
Én csak elmondom, hogy a két erõ a töltéseknél, mágneseknél, gravitációknál egyforma, ha megméred a valóságban. A lemezeknél is egyforma, ha a lemezek csak egymás felé sugároznak (például mindegyik mögött van egy tükör, ez lehet magával a lemezzel egybeépítve, csak ne legyen forró).
Nem akarsz beszélni róla?
Mégis csak jó lenne tõled hallani, azt, hogy hogyan is volt. Mert ha más meséli el, akkor már nehezebben hihetõ, ha válaszul az igazat is mondod. Mert akkor már bennünk lesz a másik tálalás.
Figyelj! Itt nem látszik a méreted! Itt voszont az látszik, amit leírsz! És nagyon látszik, hogy hülyeségeket írsz.
Érted már, hogy a két lemezre eltérõ erõk hatnak?
Csak két lemez, azonos felület, azonos anyag, azonos tömeg, kétféle hõmérséklet.
Minek csinálod? L1-re hat F2 erõ, L3-ra F1 erõ ezt érted?
Én csak azt mondom el, hogy a valóságban mit mérhetsz.
Én csak azt mondom el, mit mérnél a valóságban.
Ekkor a két erõ a valóságban mérve (erõmérõvel) egyforma. A kezdeti gyorsulás is egyforma, egy rövid idõre.
Kérlek ne erõlködj azon, hogy "neked legyen igazad"!
Hozz olyan példát, helyes elrendezést, amivel igazolod állításod, vagy érdemben cáfolod a többiek állításait.
A "Hidd el!" és a "linken ott van" szövegekkel itt semmire sem mész.
Logika, matematika, közismert cáfolhatatlan tények.. ezek játszanak itt.
az azonos tömegû L3 lemezen a sokkal kisebb F1 erõ?