971
Itt beszélgethetünk a töténelemről
  • ManoNegra
    #731
    Ne haragudj, de ez így nem kritika csak fikázás. Azt mondani Grandpierre K Endréről, hogy em ismeri a középkori magyar történelmet, elég nagy merészség. Azt elfogadom, hogy nem értesz egyet a teóriáival, de ezeket a krónikában fellelhető információkra alapozza! Lásd:

    "Furcsa, és mindmáig kellőképpen fel nem tárt, mivel magyarázható krónikáink különös helyzete. Talán nincs még egy olyan nép, amelynek állami életében ennyire kis szerepet játszanának krónikái. A legtöbb nép krónikáit évszázadokon át nemzeti mivolta legfontosabb dokumentumai között tartotta, mint az alkotmányhoz hasonló súlyú, nemzetalkotó dokumentumokat. Nálunk valahogy másként van, különösen az utóbbi évszázadokban. Különös ez a tény, s annál különösebb, hogy számos egyéb eredetű könyvet valóban nagy becsben tartanak, mint például a Bibliát, hogy ne is említsük Marx és Engels sajnos „korszakalkotó” műveit, nem is említve hivatalos történetíróink idegen szemléletű, a magyarság érdekeivel ellentétes munkáit, amelyeket irányadónak tekintenek az oktatásban és a politikában is. Így jutottunk oda, hogy a mai közéletben is irányadó az a szempont, amit a magyarellenesség dühöngése alakított ki. Ennek következménye, hogy sokszor (szinte kötelezően) a mai közéleti szereplők is kitagadják Árpádot az Árpád-házból, amikor mindössze ezer éves Magyarországról beszélnek, akárcsak a „honfoglalás” hangoztatása, e történelmietlen, velejéig hamisított, magyarellenes koholmány sulykolása. Bármennyire is nyilvánvaló tény, hogy Árpáddal kezdődött az Árpád-ház, politikusaink pártállástól függetlenül ezer éves Magyarországról beszélnek, mintha Árpád nem Magyarországot, hanem egy másik országot hozott volna létre valahol a Föld túlsó oldalán. Vajon mikor veszik észre a közéletünk irányítására, a nemzet képviseletére felesküdött képviselők, államférfiak a magyar történelem legalapvetőbb tényeit? Vajon mikor fogja a Magyar Tudományos Akadémia tudományos vitára kitűzni a magyar történelem legalapvetőbb kérdéseit, például egy olyan konferencia keretében, amire meghívják a másik fél (a hun-magyar rokonság mellett érveket felvonultató kutatók) képviselőit is?



    Visszakanyarodva krónikáink különös sorsához, kétféle életutat látunk magunk előtt. Az egyik a megtűrt, a másik a tiltási körzet közvetlen sávjában tengeti életét, a széles nyilvánosságtól mindkettő méltatlanul elzárva, afféle földalatti búvópatakként. Sokáig tiltott, majd kényszerűen megtűrt krónikáink közé tartozik Anonymus, hasonlóan a Képes Krónika, Heltai Krónikája, a Chronica Hungarorum, a még tovább tiltott, és még kevésbé megtűrtek közé Kézai Simon, a Tárih-i Üngürüsz, a kitagadáshoz-megtagadáshoz közeli sorsra kényszerült a Kassai Kódex és a Csíki Székely Krónika. Vajon mi a bűnük? A történelmi hitelesség nem lehet, hiszen az ő helyüket elfoglaló Biblia, Marx-Engels, Győrffy György, és a többi hasonló hivatalos, irányadónak tekintett történész munkái sem hibátlanok, sőt, többnyire jóval távolabb állnak a valóságtól, mint krónikáink. Sebestyén László (2000, 30) tárgyilagosságra, körültekintésre és alaposságra törekvő munkájában azt írja: máshonnan fúj a szél. Kézai műve, s vele együtt a huntörténet, sokkal inkább egy torzult nézetű, gyarmati szelleművé tett Magyarország tudós nemzedékétől kell elviselje a leszólást és a gúnyt.

    Vessünk egy pillantást krónikáink különös élettörténetére. ...
    "
  • bakkerman
    #730
    vasárnap lesz kereken 10 éves 9/11,kiváncsi vagyok mivel rukkolnak elő erre a szép kerek számra az arabok
  • ManoNegra
    #729
    Konkrétan mi az amivel nem értesz egyet?
  • Pluskast
    #728
    Ez egy olyan áltudományos baromság, hogy még foglalkozni sem érdemes vele. Ezt is csak olyan ember írja le aki felszínesen ismeri a középkori magyar történelmet. Ennyi hülyeséget már rég láttam együtt.
  • ManoNegra
    #727
    Mindenkinek ajánlom Grandpierre K Endre: Magyarok titkos története c. könyvet!

    http://www.angelfire.com/realm3/hmult/nepek/mittort1.htm#r0023

    Krónikáink alapján próbálja felgöngyölíteni királyaink viszontagságos életét, legyilkolásait Magyarországot cselszövéssel, ármánnyal rendre megszerezni akaró háttérhatalom kisérleteit. Tanulságos!
  • Cef
    #726
    Jó régen tanultam már a témát, nem emlékszem pontosan, de hirtelen ezt találtam, remélem segít.
  • masoma
    #725
    sziasztok, idén érettségizem és töriből egy tételt nem tudok, ebben szeretnék segítséget kérni. Az a tétel címe, hogy Kleszthenész féle demokrácia és a mai demokrácia hasonlóságai, különbségei. (pl. végrehajtó hatalom kleiszthenésznél, és a maiban). Tudna esetleg valaki ebben segíteni? Előre köszönöm!
  • Anaid
    #724
    Szerintetek ez nem egy 12 hónapból álló naptár-szerűség?
  • Hunnenkoenig
    #723
    Keresnek valakit, aki eleg jartas altalanossagban a (magyar) törtenelemben (nem csak kocsmai ismeretei vannak nagy magyarorszagrol) es szivesen venne reszt "szakértőként" egy forgatokönyv megirasaban, illetve tudna tippeket adni, illetve van eleg fantaziaja valos esemenyeket fikciohoz tarsitani.

    Elsösorban 1848 melyebb ismerete lenne szüksegszerü.

    Ez egy hobby projekt a reszemröl es semmi juttatast nem tudok adni, csak nehany ötletre, illetve konkretumra van szüksegem olyantol, aki melyrehatobban ismeri a korszak törtenelmi összefüggeseit europai szinten.

    Nem tudom, hogy az SG-e a legjobb hely ilyenterü keresesre, de gondoltam, mivel van ilyen forum, megprobalom.

    HA erdekel a dolog, irj a hunnenkoenig kukac chello.at cimre
  • tazis
    #722
    üdv!
    Tudnátok ajánlani, olan könyveket amelyek végig vezetnek a magyar történelmen? Nem tankönyvekre gondolok amelyekből az iskolában tanultam és ne arról szóljon, hogy az ufóktól származunk, stb.
  • hollófernyiges
    #721
    Attila Kelet-Rómával kezdte, az első nagy csatáját ellenük vívta. Bár győzött és Bizánc utána adót fizetett neki, de a hunjai nagy része meghalt a csatában, és Nyugat ellen már jórészt germán segédnépekkel ment. Catalaunumnál mindkét oldalon a seregek fele mindenféle germán volt.
  • nonicks
    #720
    nekem valami tanulmány vagy cikk vagy valami írás kellene a finnugor eredetről (lehetőleg olyan amiben nincsenek ellentmondások és nem csak a szavak boncolgatásáról szól az egész)
    tudtok-e nekem ebben segíteni?
  • William32
    #719
    Válság lett ennek több oka is volt politikai gazdasági és társadalmi oka is
    és a válságnak öszönhetően Rűma nyuggati és keleti része között nagy lett a különbség mindenben.
    395:.ben Theodosius császár véglekk kettéválaszotta a birodalmat.
    Külön fővárosuk lett nyugatot sok nép támadta és hanyatlott a gazdaság
    még keletet nem annyira számos nép támadta akik támadták azokat is lebirták győzni, és ott a kereskedelem és a gazdaság virágzott
    Nyugatot ugyebár támadták a Hunok is ( Attila ) utána egy végső támadás érte őket egy germánánoktol és elüldözték az utolsó nyugatrómai császárt is romulus augusulust.
    476ban történt ez és ekkor bukott el a nyugat római birodalom.
    a Kelet római birodalom tovább virágzott és ő majd csak 1453-ban bukott el.
    ha bővebb verzióra van szükséged szólj:)
  • Willenbrock
    #718
    Na mára nekem ennyi elég is volt,olvasgattam kicsit a sztálini korszak agyrémeiről,ezek az ökrök(kommunisták)egymást is nyírták antiszemita okokból:antiszemita koncepciós perek-paranoia:/
  • Willenbrock
    #717
    Az áldozata is baloldali volt pedig,de demokrata.A kékcédulás választások ellen tiltakozott ugyanis-ez lett a veszte.Vajon körmösék ölték meg?Ries István
  • Willenbrock
    #716
    Vajon tényleg "körmös" volt Bauer?Rágalom lehet ez vagy megtörtént a gyalázat?A körmösbauer
  • Viola77
    #715
    látom itt nagy történelem zsenik forumoznak biztosan hallotatok a Tutanhamon kiállításról. voltakok már rajta? vélemény? (mert én nem tudom h megnézzem-e, érdemes e rá elmenni)
  • makkero
    #714
    Igaz az, hogy az egykori bizánci udvarban egy szerkezet magasba emelte a császárt a követek szeme láttára, és ordítani hallották a bronzoroszlánokat? Olvastam, de nem tudom, mennyire hihető. Van-e valóságalapja, vagy csak írói kitaláció?
  • Freeda Krueger
    #713
    Kalandozások
    hogy ne a Második világháborús ban offoljunk...
  • Pluskast
    #712
    Ez tény és való! Bár az ókori rómában létezett az úgynevezett ludus iskola ami alapvető oktatásban részesítette a gyerekekt ami ugyan fizetős volt de olyan minimális összeget kellett befizetni, hogy a legszegényebb családok is megengedhették maguknak.
  • uwu
    #711
    Az ókorban biztos nem volt közoktatás.
    A hivatalnokokat viszont képezték, sajnos nem tudom hogy hogy.
    De Konfuciuszt olvasva inkább az ókori görög akadémiához lehetett hasonlatos. Mester-tanítvány kapcsolat szerűen. A ma ismeretes oktatási forma középkori találmány.
  • nonicks
    #710
    nos "házi vizsga" szerűség volt történelemből és Kínát húztam (ókori kelet kultúrái volt a téma kör)
    nos és mondtam olyat hogy Kínában volt fizetős iskola...meg hogy 3 szintű oktatás volt(érettségi tételekben olvastam)
    és a tanár azt mondta hogy ilyen nem volt!?
    én meg most össze vagyok zavarodva hogy most akkor kinek van igaza?
    valaki aki vágja a Kína történelmét írhatna valamit(vagy ha az érettségi tételben volt valami igazság akkor valami könyvet vagy jegyzettet ami alátámasztja)
  • Willenbrock
    #709
    Itt például közvetve foglalkoznak a csoporterkölcsökkel.
  • Willenbrock
    #708
    Milyen szempontok alapján kell arról írni?Így hogy mi a csoporterkölcs-azt egy pár mondatban lehetne defíniálni.
  • kissadamvikt
    #707
    Sziasztok!

    Ez nem történelem de ezzel kapcsolatos, suliba törivel együtt tanítják a Társadalomismeretet. A problémám az lenne, hogy a csoporterkölcsről kellene esszét írnom de nem találok semmit a neten, tankönyvem meg nincsen és holnapra kéne. Valaki ha tudna segíteni akkor nagyon megköszönném, még ma kellene. :S Előre is köszi!
  • Pluskast
    #706
    Ha jól tudom a jobb oldali az John D. Rockefeller. A középső esetleg Darwin de ez abszolút nem biztos. A festmény az passz.
  • Lazarus
    #705
    Üdv! Bocs hogy itt kérdezősködöm, de hol kérdezzem ha nem itt :) Valaki felismeri a képen látható emberkéket?



    Köszi előre is
  • Rundstedt17
    #704
    Interneten valami angol nyelvű egyetemes történet nyugat 1526-1790 es időszakkal foglalkozó könyv fellelhető e?mindegy mi csak a témája legyen a koron belül
  • Fasiszta
    #703
    Egy kérdés Napoleon serege erősebb volt mint a spanyol sereg amikor meghódítja Spanyol királyságot?
  • Zsolo007
    #702
    Akkor válaszolj kérlek a kérdésre. Miért?
  • Pluskast
    #701
    Igen de ne feledd, hogy a Kelet - Római Birodalom és a bizánci tul. képpen ugyan az. Ők mindvégig róma örökösének tekintették magukat, illetve, hogy ők maguk a római birodalom.
  • uwu
    #700
    Ez egy baromi hosszú folyamat, de kár lenne egy ilyen tanulmányba ölni az energiát, ez nagyon összetett dolog, akinek van átfogó képe a világtörténelemről, úgyis tudja miért.
  • Fasiszta
    #699
    De Bizánc a középkorban már más katonai felállása volt?
  • Pluskast
    #698
    Na azt hiszem ehhez kevés lenne a hely, hogy leírjam. Nagyon sok könyv született e témában olvasgass egy kicsit. De, hogy nagyon pongyolán és nagyon röviden. A lényeg a népvándorlás. Az újonnan bejövő népcsoportok főleg Európa irányába nyomultak be és nem Kis - Ázsia térségébe. Így Bizáncnak nagyobb mozgástere volt és megúszta az egészet mindaddig amíg a szeldzsuk törökök nem jelentek meg.
  • Fasiszta
    #697
    Egy kérdés hogy hogy a Kelet-Római birodalom fönmaradt ellenben a Nyugat-Római birodalom meg összeomlott megköszöném ha elmondanátok?
  • Zsolo007
    #696
    Illetve a Közel-Kelet kimaradt
  • Zsolo007
    #695
    Nyugat, mint Európa. Kelet, mint Kína, Japán és esetleg India.
    Igen nagyon nagy témakör. Ezért keresek, hogy van-e ilyen anyag vagy nekem kell megcsinálni. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy miért a nyugati kultúra lett domináns a világon.
  • sz4bolcs
    #694
    keleti és nyugati lol :)) Erről Ganxta jut az eszembe.
    Mégis.. A perzsákra gondolsz, a kínaiakra, vagy hogy?
    Ez brutálisan tág témakör.
  • Zsolo007
    #693
    Még egy kérdés :).

    Tudtok-e esetleg olyan tanulmányról, mely a keleti és a nyugati civilizációk fejlődését hasonlítja össze, vagy legalább egymás mellé helyezi őket?
  • Zsolo007
    #692
    Köszi!

    Jó kis írásnak tűnik.