Itt beszélgethetünk a töténelemről
-
ManoNegra #731 Ne haragudj, de ez így nem kritika csak fikázás. Azt mondani Grandpierre K Endréről, hogy em ismeri a középkori magyar történelmet, elég nagy merészség. Azt elfogadom, hogy nem értesz egyet a teóriáival, de ezeket a krónikában fellelhető információkra alapozza! Lásd:
"Furcsa, és mindmáig kellőképpen fel nem tárt, mivel magyarázható krónikáink különös helyzete. Talán nincs még egy olyan nép, amelynek állami életében ennyire kis szerepet játszanának krónikái. A legtöbb nép krónikáit évszázadokon át nemzeti mivolta legfontosabb dokumentumai között tartotta, mint az alkotmányhoz hasonló súlyú, nemzetalkotó dokumentumokat. Nálunk valahogy másként van, különösen az utóbbi évszázadokban. Különös ez a tény, s annál különösebb, hogy számos egyéb eredetű könyvet valóban nagy becsben tartanak, mint például a Bibliát, hogy ne is említsük Marx és Engels sajnos „korszakalkotó” műveit, nem is említve hivatalos történetíróink idegen szemléletű, a magyarság érdekeivel ellentétes munkáit, amelyeket irányadónak tekintenek az oktatásban és a politikában is. Így jutottunk oda, hogy a mai közéletben is irányadó az a szempont, amit a magyarellenesség dühöngése alakított ki. Ennek következménye, hogy sokszor (szinte kötelezően) a mai közéleti szereplők is kitagadják Árpádot az Árpád-házból, amikor mindössze ezer éves Magyarországról beszélnek, akárcsak a „honfoglalás” hangoztatása, e történelmietlen, velejéig hamisított, magyarellenes koholmány sulykolása. Bármennyire is nyilvánvaló tény, hogy Árpáddal kezdődött az Árpád-ház, politikusaink pártállástól függetlenül ezer éves Magyarországról beszélnek, mintha Árpád nem Magyarországot, hanem egy másik országot hozott volna létre valahol a Föld túlsó oldalán. Vajon mikor veszik észre a közéletünk irányítására, a nemzet képviseletére felesküdött képviselők, államférfiak a magyar történelem legalapvetőbb tényeit? Vajon mikor fogja a Magyar Tudományos Akadémia tudományos vitára kitűzni a magyar történelem legalapvetőbb kérdéseit, például egy olyan konferencia keretében, amire meghívják a másik fél (a hun-magyar rokonság mellett érveket felvonultató kutatók) képviselőit is?
Visszakanyarodva krónikáink különös sorsához, kétféle életutat látunk magunk előtt. Az egyik a megtűrt, a másik a tiltási körzet közvetlen sávjában tengeti életét, a széles nyilvánosságtól mindkettő méltatlanul elzárva, afféle földalatti búvópatakként. Sokáig tiltott, majd kényszerűen megtűrt krónikáink közé tartozik Anonymus, hasonlóan a Képes Krónika, Heltai Krónikája, a Chronica Hungarorum, a még tovább tiltott, és még kevésbé megtűrtek közé Kézai Simon, a Tárih-i Üngürüsz, a kitagadáshoz-megtagadáshoz közeli sorsra kényszerült a Kassai Kódex és a Csíki Székely Krónika. Vajon mi a bűnük? A történelmi hitelesség nem lehet, hiszen az ő helyüket elfoglaló Biblia, Marx-Engels, Győrffy György, és a többi hasonló hivatalos, irányadónak tekintett történész munkái sem hibátlanok, sőt, többnyire jóval távolabb állnak a valóságtól, mint krónikáink. Sebestyén László (2000, 30) tárgyilagosságra, körültekintésre és alaposságra törekvő munkájában azt írja: máshonnan fúj a szél. Kézai műve, s vele együtt a huntörténet, sokkal inkább egy torzult nézetű, gyarmati szelleművé tett Magyarország tudós nemzedékétől kell elviselje a leszólást és a gúnyt.
Vessünk egy pillantást krónikáink különös élettörténetére. ..."