5863

A WAREZT KÉRETIK MELLŐZNI!
-
#4863
Nem vettem észre. Ami van, az minden, csak nem Amerika vagy a karibi térség. -
#4862
Van benne igazi amcsi és karib térkép is. :D -
#4861
*Érdemes az elején bevásárolni (indián kincsek árából - qurva sok van a térképen) olyanokból, mint lovak, fegyverek, tools, kaja, mert ezekből nagy hiány lesz az elején, ÉS FELMEGY AZ ÁRUK AZ ANYAORSZÁGBAN. (Ez kimaradt.) -
#4860
Nekem bejön. Az alapító atyás rész is jó, de mivel kirúgni nem tudtam őket, így inkább 2x kezdtem újra és passzoltam az illetőt (baromi sok van), ha elérhetőbbnek tűnt egy másik. (Két kötelező arc van: az egyik nevét nem tudom, de -50% az Európába kikötési út, a másik meg a militarynál Lafayette.)
Grafikailag Civ4, játszhatóságban meg hozza a régi colonization feelinget, de jó lenne 1 igazi Észak-Amerika vagy karibi térség térkép. :(
Arra jöttem rá, hogy flottafejlesztéssel érdemes leginkább foglalkozni, mert az uralkodó főleg a szárazföldi haderejét fejleszti, de azt brutális formában. Olyan hadserege van néha, hogy szinte esélyed sincs, de ha van flottád, hosszú távon baszhatja. Addig ki kell tartani.
Érdemes privateereket gyártani, mert felségjelzés nélkül támadhatod az ellent és pont akkor csaphatsz le rájuk, ha viszik ki a szajrét. :)
Kell még galleonokat vagy merchantokat gyártani (merchant gyorsabb, galleon viszont többet cipelhet - 4:6 az arány). A lényeg, hogy ha nem huge a map, hanem normál, a kezdővárosodban azt kell elérni és egy idő után el tudod, hogy minden körben kikössön benne egy hajó áruval és azonnal visszamenjen Európába a te feleslegeddel.
Érdemes az elején bevásárolni (indián kincsek árából - qurva sok van a térképen) olyanokból, mint lovak, fegyverek, tools, kaja, mert ezekből nagy hiány lesz az elején.
Érdemes bekapcsolni azt a második kis ikont is, ami kiírja, hogy miből (kaja, ércek, hal, gyapot, stb) mi van az adott területen (alapból ki van kapcsolva), így könnyű kiválasztani a megfelelő pozíciót a kezdővárosnak. Javaslom, hogy az elsőnél a kajára menjetek rá, mert az ki tudja nyírni az egészet.
Az építendő épületek során meg a warehouse, lumber mill, exp. warehouse az alap, aztán a dokkok. Ha szigetre teszed le az első várost (50%-50%, hogy ez jó is meg rossz) akkor ráérsz erődöt építeni. Jó ha közelben van szárazföld, mondjuk azonnal, így viszonylag gyorsan lehet terjeszkedni. -
#4859
Jaja, én is így látom, csak még furcsa, hogy vallási, politikai, katonai, felfedezési és nem is tudom mi az 5. féle pontokat kell gyűjteni. -
#4858
Hmm...
Eddig kvázi a cives technológiai fejlesztésnek lehetett megfeleltetni, most inkább csoda-jellegűvé vált. Érdekes.
Gondolom a multi miatt kellett, alapvetően nem sok interakció van az európai népek közt, ez egy kicsit feldobja. -
#4857
Alapító atyásrész elég gáz lett. Van 4 féle pont, és minden atyához 2 féléből kell x. Amikor eléred akkor megvan az atya. Ha a másik nemzet éri el hamarabb akkor az övék. :) Lehet csak elsőre nem jön be nekem, de azt hiszem ezen túl tudok lendülni. -
#4856
Én egy kicsit tartok a megkavart alapítóatyás résztől...
Remélhetőleg akkor azt is megváltoztatják, ahogy a lehetőséget felajánlja...
Alap Col-ban az eléggé gáz volt. Ha az elején ajánlotta fel az ingyen fregattot adó atyát, az nagyon sokat segített, ha meg a játék végefele, akkor meg már nemigen számított, hogy 30, vagy 30+1 fregatt van...
Viszont a multi az nagyon frankó, eddig még nem volt normálisan játszható Col. A FreeColban van ugyan multiplayer, de meg kell várni egymás lépését... -
LMNO #4855 Nem is kell több :)
Ha a hangulat megmarad, és szebb a graf, akkor jöhet -
Ranger23 #4854 Nekem tetszene ha megmaradna a régi Col érzésem ha játszok vele egy szebb köntösben!
-
#4853
d2d-n már árulják. 29,99 usd, nem vág a földhöz. 1 cdnyi cucc, a sima col felturbózott grafikával, minimálisan több diplomácia, és megkavart alapító atya szerzés. Jópofa, mint régen, de semmi több. Kb ezt a 5ezres árkategóriát súrolja. -
Ranger23 #4852 Hihetetlen hogy Ti már játszotok vele.... -
#4851
Ne tudtok egy olyan oldalt, ahol a Colonizationhoz van Észak-Amerika-Karibi térség reális térkép? -
Ranger23 #4850 Civ 3 tól minden kiegészitőt megvettem!
A Colt nagyon várom!
Valamiért idegesít, hogy a cd galaxis még csak be sem harangozta sőt meg sem említi.... -
#4849
Aki szerette a Colonization-t vagy a Civilization valamelyik részét annak érdemes megrendelni ezt a gamet.
Igen jó értékeléseket kap. -
Wlakos #4848 Szerintem ne rendeld meg:( -
Ranger23 #4847 Már megrendeltem volna ha lehetne kapni... :( -
#4846
cd galaxis?;) -
Ranger23 #4845 Honnan szeditek le? -
#4844
Elég nagy mixnek tűnik az egész! Az eredetiben volt négy nemzet (francia, spanyol, holland, angol), most meg ... -
#4843
hi-res intro -
#4842
Monnyuk nekem az eredeti Colonization se nagyon jött be, de remélem hogy azok a fejlesztések (grafika, AI, diplomácia), amiket ebbe beraktak majd jön át a CivIV-re is valahogy. -
#4841
Hivatalosan is bejelentve szept 23ra. -
#4840
Amúgy van valami olyasmi, hogy figyeli az AI, hogy mit fejlesztesz ki?
Mert máskor is lenyomtam egy Manhattan projektet, erre minden oldalról megtámadtak. Most meg direkt kifejlesztettem a Macemant, mert igaz hogy nagyobb hadseregem van a többieknél, de nekik már volt és ez így nagyon hiányzott. Abban a pillanatban hogy meg volt rögtön totális letámadást kapok. Jóformán az egységeket nem tudom upgradelni, annyi időm sincs, még jó hogy tartalékoltam azért rá pénzt. -
lee56 #4839 Kell hozzá az alap, most jön a colonization nemsokára az külön játszható lesz, lényegében gyári total converzion a civ4-hez :) -
#4838
Bocsánat a lámer kérdésért, de a két kieg külön játszható, vagy kell hozzá az alap játék?
Köszönöm! -
#4837
Köszi!;) -
#4836
A kém hasonló mint a missionárius, de a kémet direkt harcban nem lehet elkapni.. teljesen láthatatlan az ellenség számára. Rákell állni egy ellenséges városra, következő fordulóban tudsz rányomni a kémlelés eksön gombra mint pl workernél a bánya nyitás :). Itt előjön egy menü hogy milyen kedves dolgokat tudsz megcsinálni.Értelemszerüen ha nincs neki új technologiája akkor nincs mit ellopjál és nem jelenik meg a Steal Technology :) Ott van az eksönök mellett hogy mennyibe kerül, pont olyan mintha pénzel fizetnél csak kém ponttal fizetsz.. szal ez egy globálisan az összes városból begyüjtött kémpontból vonódik le.
Ha belépsz az ellenséges területre a kém bármikor lebukhat! Nem is kell városban legyen, lehet egy kietlen sivatagban csücsül és akkor is ugyanúgy lebukik mintha egy városban filozza az építkezést.. -
#4835
Kicsit akkor ráfexem erre a kémkedésre is, mert alapból is elég jó pontokat szoktam kapni, valamelyik csoda adhatja, vagy a vezető tulajdonsága. Egy-két vízmérgezést meg ilyeneket eddig is csináltam, de mindíg hátrányban voltam, szal nem mertem nagyon ráncigálni az oroszlán bajuszát.
A hittérítőkkel elég jó eredményeket értem el, mert általában 2-3 vallásom szokott lenni, és ugye a saját vallásokra áttért városokat is lehet látni.
Amúgy ha van elég pontom, akkor az adott városban csücsülő kémre kattintva tudok majd technológiát lopni, vagy a kémkedés menüből kell az akciót indítani?
Ja és még igazából a nagyvállatokkal kapcsolatban is vannak homályos pontok. Leírja, hogy miből mit csinál. De a nyereség, plusz kultúra ilyenek az hol jelenik meg, a városban, vagy általában adódik a bevételemhez? Illetve, hogy az ellenfélnek is van belőle haszna vagy csak nekem?
Köszi a válaszokat!:) -
#4834
Hát akkor asszem ez az idegen kontinensen történő terjeszkedés elég macerás. Most úgy csinálom, hogy amelyik nemzetet kinézem magamnak azt teljes erővel megtámadom, és a lehető leggyorsabban minden városát elfoglalom. Ezzel gyak asszimilálom, mert hogy megsemmisítem attól kezdve nincsenek nemzetiségi konfliktusok.;)
A tengeren viszont marha macerás lesz annyi erőt átvinnem, hogy ilyen háborúkba kezdjek.;( -
#4833
A kémlelés nagyon durva.. egy haverral játszottunk multit és bevetett ellenem pár apróságot.. ( pl ivovíz mérgezés ) szal szép lassan befordultam és feladtam, pedig jobban áltam :)
Gépek ellen nagyon jól lehet alkalmazni a techologia lopást. Van kém pontod amit kém-citizenek a városba téve, csodák, és scotland yard ( csak nagy kémmel lehet építeni, olyan mint az akadémia) a városban megduplázza mind ezt. Továbbá ha nagyon sok techologiával elhuzott valaki akkor érdemes a legközelebbi városába beleáldozni egy nagykémet ezzel felére csökkenthető egy tech ellopási költsége. Olcsó egy kém legyártása szal az se baj ha nemsikerül.. vagy mégis?? lehet ezért utál az összes AI :D -
#4832
hm én kontinensen játszok és felsem vetődik hogy átmenjek egy másikra mert itt a saját szülőföldömön is levágnak mint egy disznót :D
3 dologra kell felkészülni ha megakarod tartani a várost:
1. A kultúra mindig basztatni fog. Eleinte csak lepusztul majdnem 1-re a város akárhanyas szinten is volt :D, de később jön csak az igazi szopás amikor már odébb harcolsz.. Ez a város mindig visszaakar állni eredeti tulajához!! És isten ments hogy az aposzt.. palacet egy ellenséged építse fel mert akkor tutira megszavaztatja hogy vissza kell adjad :D
2. Korrupcio ( hihetlen minuszt fog hozni a város :D )
3. Ezen keresztül ellopják a techologiádat!! talán ez az ami miatt nem ajánlom egy távoli város megtartását.. ugyanis feltételezem hogyha partszállsz valakinél akkor legalább 2 generációval erősebb katonai egységeid vannak szal kilopják a szemed :D
Ha mégis megtartod akkor szerintem vigyél át egy great artistot hogy amikor elfoglalod gyorsan +4000 CP és a városban megszünt a lázadás,sőt még pár területet is kapsz és lehet nem épül le a város 20as ról 1-re :)
Kell még egy great enginer hogy felhúzd a forbidden palace-t így korrupció kihúzva. Esetleg ha pont van rá lehetőség akkor van egy világcsoda is a Verszáj :) de ez kizárt hogy akkor lehessen megépíteni mikor kell :) egyébként előszerettel lenyulják az AI-ik.
És természetesen courthause +kémet tenni a városba, a kémlelésre szánt globális százalékot minnél magasabbra tenni. -
#4831
Én is már 1 hónapja próbálkozom, de monarch szinten még egy játékot sem nyertem!;D
Egyszerűen egyik pillanatról a másikra úgy ki tud ugrani 1-1 ellenséges nép, hogy esélyem sincs ellene. A multkori játéknál már örültem, hogy 1 kontinensen 2 másik civ ellen vagyok, és mire minden városukat elfoglaltam, én voltam a legnagyobb lélekszámú kontinens, meg nekem volt a legtöbb városom. Kb 300 év alatt nagyjából rendbe is jöttek a városok, és akkor szépen sorra bejelentkeztek a többi népek. Nekem meg leesett az állam, mert úgy le voltam maradva mint a borravaló. Akkor jöttem rá, hogy valszeg azon buktam, hogy hárman kevés technológiát ismertünk, a másik kontinensen levő vagy 6 nemzet értelemszerűen sokkal többet. Ráadásul úgy támadtam be a sajáton levőket, hogy nem cseréltem el mindent.
De még a kémkedéssel sem vagyok teljesen tisztában. Szal van egy általános kémkedési termelés, az tiszta, és kémeket kell küldeni valamelyik városba, de akkor onnan hogy tudok technológiát lopni? Vagy annak olyan magas a költsége, hogy amiatt tudok csak a viszonylag egyszerű dolgokat, szabotázsakciókat megcsinálni? -
#4830
Én úgy csináltam, hogy mikor meglett a betű megnéztem, hogy kinek- milye van, és 1 kör alatt elcseréltem mindent mindenre, ami a piacon volt, kivéve a betűt. Ez azért jó, mert így csak velem tudtak kereskedni.
EZ FENOMENÁLIS :D nagyon jó ötlet!!
Én lopom a techologiákat, a nagyfal+bekell rakni kémet!!! nem tudost :) ahogy régen csináltam ugyanis egy nagy kém a városba beáldozni is hoz vagy 6 kutatást, tán a tudos is csak 7et hoz de viszont kell a sok spypoint :) de ha valaki nagyon erős tudományilag akkor beáldozok egy nagy spyt az ellenfél városába hogy csak fele annyiba kerüljön egy techology ellopása, mellesleg mindig látom mi van abban a városban.. hihetetlen de úgy van egy rakás egysége hogy ebben a városban Wealth-ot gyárt :p Egyébként ma hajnalban elbuktam a játékomat :( sok évi háborúskodás után.. nekem esélyem se volt, egyre visszaszorultam, a végén már a városokban védekeztem, mindenem eltaposott :p majd bevette a városokat is.. szal nem kényeskedésből hagytam abba hanem mert levágtak.. monarch pedig jónak tünik.. a baj az hogy nem tudom hol rontottam el. -
#4829
A tech cserével én is kb ezzel szoktam próbálkozni, meg még a világtérképpel is jól lehet üzletelni, de monarch szint körül már marhára nem akar ez működni.
Szerencsére most olyan gyorsan megy a hódítás, hogy simán még növexik is a kincstáram, de ha hirtelen megugranának a költségeim az új városok miatt, akkor átállítom őket, hogy pénzt termeljenek. Aztán majd ha kicsit megerősödtek, akkor egyenként szépen elkezdem fejlesztgetni őket. Először mást nem is építek csak ami pénzt termel. Aztán majd ha már viszonylag jó a bevételem, akkor állok át más dolgokra is. De ha a éppen nem szükséges semmit építeni és tudományos épületeket sem tudok felhúzni, akkor ugyan így megy a tudomány, vagy pénztermelés.
Amúgy másik kontinensen mennyire érdemes terjeszkedni, ilyen nehezebb játék szinten? Egyszerűen nem jutottam még el odáig, hogy nagyobb sereget át tudjak dobni valahova is. Vagy inkább csak lerombolni érdemes ezeket a városokat? -
uwu #4828 A cserével igazából sokkal hatékonyabban lehet játszani, főleg, ha sok nép van.
Csak nagyon nehéz annyi dologra figyelni, és mindent jól összehangolni.
Mikor deity-n játszottam, pl. emiatt is sokat kellett visszatöltögetni, emperoron nem feltétlenül szükséges ezzel tökölni, inkáb mindent kifejlesztek.
Igazából egy kis plusz a játékhoz, amivel még egy kicsit lehet faragni az gép előnyén (ezen a fokozaton az AI kb. mindenben 3x olyan jó mint te)
Én úgy csináltam, hogy mikor meglett a betű megnéztem, hogy kinek- milye van, és 1 kör alatt elcseréltem mindent mindenre, ami a piacon volt, kivéve a betűt. Ez azért jó, mert így csak velem tudtak kereskedni.
Ezután mindíg fejlesztettem valamit, ami nem volt meg senkinek, és figyeltem mikor találja ki valaki. Mikor elcseréltem az újdonságot mindenkinek el kellett adni, mert különben a többiek cserélik el.
Sokáig minden nép egy szinten volt, a középkorban kezdett az lenni, hogy 1-2 drága technológiát nem tudtak megvenni, de nem csak tőlem, mert ha nem adtam, azt a többitől sem tudták megvenni.
Így lett 1-2 nép aki elkezdett lemaradozni, így lettem a legfejletlenebből a leg fejlettebb kb. 2000 év alatt.
Abban a játékban a csőd sem 1-2 kör volt. Még a liberalizmust is úgy fejlesztettem, hogy -600 volt a "jövedelmem". Az elfoglalt városok kifosztásából éltem, jó sokat kellett hódítani, hogy ne menjek tönkre, persze az új városok mindíg csak egyre nagyobb minuszt jelentettek nagyon sokáig. Mivel az ókorba kezdődött a csőd, azt hittem soha sem lesz vége, de az ipari korban megszünt a probléma, meg a világ többi része is. -
#4827
Lehet, hogy hagyom magam meggyőzni a kikapcsolásról, mert egyszerűen olyan pofátlanul cserélnek egymás között engem meg kihagynak fejlettebb szinten, hogy az már összejátszás.
De most úgy néz ki tényleg szerencsém volt. A kontinensen levő 4 másik civilizációból 1-et kinyírtam. Köszönhetően annak, hogy kaptam egy olyan bónuszt amivel egy városban születő összes katonai egység szinte úgy tud mozogni mint egy lovas. Légiósokkal kicsit dúrván lerohanom az ellen városait. Ja pláne, hogy teljesítettem egy küldit és jutalmul az öszes új légiósom 1-es city rider fokozaton van, bárhol építem!;)))
Szal csináltam egy gyors hadtestet és körönként akár több várost is elfoglalok!;)))
5 kör múlva meglesz a lovag technológia is, pedig még csak ie 100 van! -
uwu #4826 Kb. másfél éve csináltam deity-n ugyan ezt az oracle-vel.
Azon a fokozaton már, szükség van az ilyesmire, de az ért volt vele gond rendesen. Nekem nagyon nehéz volt úgy megépíteni, hogy tudjam választani azt a tudományt.
Akkor nekem összességében sokkal jobban megérte, mint egy fejlett technológia. Nagyon le voltam maradva, így meg mindent elcsereberéltem.
Azóta viszont ki szoktam kapcsolni a cserét, mert nagyon sokat kell vele foglalkozni.
Igazából csak annyi a változás, hogy lassabban fejlődök, de a világ többi része is. Egyébként is hülyén néznek ki a tankok az 1600-as évekven, ha nics bekapcsolva kicsit rálisabb a fejlődés. -
Hay #4825 Szia-tok!
Van magyarítás itt:
http://www.magyaritasok.hu/index.php?func=dlinfo&mit=1021
Viszont ezt használva tel van a képernyő TEXT_ akármikkel...
Van ennek, vagy bármely Civ4 magyarításnak újabb és használhatóbb verziója?
(Most ezt használom:
http://www.magyaritasok.hu/index.php?func=dlinfo&mit=981)
Hay -
#4824
Alapból én sem vagyok oda ezért a gyilkolászásért, és a csodák szerintem is elég sokat jelentenek. Pl a Stonehanget mindenképpen érdemes felépíteni. Amúgy nekem is szar, hogy már monarchon sem tudok a saját stílusomban győzni, még mindig keresgélem hozzá a megfelelő vezetőt és népet.
A metal casting viszonylag olcsó technológia, az Ábécé viszont jó drága, és habár mostanában már nem akarnak velem szóba állni, de azért vagy 10 másik techet sikerült elcserélnem, pláne hogy jó darabig csak velem tudtak csereberélni.