Cifka Miklós
Kell-e még több Kalasnyikov az oroszoknak?
Az orosz hadsereg pár napja bejelentette, hogy nem vásárol több AK-74-es gépkarabélyt - aligha meglepő hír, de vajon miért hír ez egyáltalán?
A bejelentés alapvetően nem rengette meg a világot, hiszen igazság szerint az efféle hírek mostanság majdhogynem megszokottak Oroszországgal kapcsolatban. Az indok is teljesen érthető, ahogy Nyikolaj Makarov tábornok előadta: a hadsereg raktáraiban 10 millió kalasnyikov gépkarabély van (csendben megjegyezzük, hogy ennek nagyobbik része persze a régi AK-47 és AKM), de eközben csak 1 millió katonája. Ezért nem szándékoznak további AK-74-eseket beszerezni, inkább megvárják, amíg a váltótípust kifejlesztik.
Nyikolaj Makarov tábornok, vezérkari főnök
Mikor Nyugaton megjelent az 5.56x45mm-es NATO lőszer (a lőszereknél az első szám a csőben lévő huzagolás kisebbik belmérete, szakszóval az órmózatnál mért belső átmérő, a második szám a hüvely hossza), a szovjetek is kifejlesztették saját hasonló kaliberű lőszerüket. Ez lett a 5.45x39mm; noha a hüvely hossza ugyanúgy 39mm, mint a klasszikus AK-47 - és családja, a magyar AMD-65-öst is ideértve - által használt 7.62x39mm-es lőszeré, a külméretek eltérnek, így az egyik fegyverbe a másik löszerét betölteni véletlenül nem lehet.
Az új lőszerhez új fegyver dukált, ezért 1966-ban kiírtak egy tendert, hogy az AKM váltótípusát kiválasszák. Ezen végül két típus került ki a csapatokhoz végső tesztelésre, a Konsztantyinov SA-006 és a Kalasnyikov A-3. Az SA-006 érdekessége az volt, hogy a cső felett egy ellensúly mozgott a lövés kiváltása közben, ellentétesen a hátra mozgó zárral, kioltva az az által keltett erőket. A Kalasnyikov által prezentált A-3 sokkal konvencionálisabb volt, alapvetően az AKM (AK-47M) átalakított verziója 5.45x39mm-es lőszerre.
Az SA-006, az ellensúly rendszer a cső felett látható
A teszteken a Kosztantyinov fegyver szerepelt jobban, a lőgyakorlatokon a fegyver pontosabbnak bizonyult, főleg átlagos szinten kiképzett sorkatonák kezében. Mégis a Kalasnyikov-féle fegyver került rendszeresítésre, mivel számtalan előnnyel rendelkezett. Működése, kezelése és karbantartása már jól ismert volt a hadseregben, így csak átképzésre minimális szükség volt. A gyártás terén is sok előnyt jelentett az, hogy a fegyver alkatrészeit a régi gyártósorok minimális változtatásával lehet gyártani. Persze ez azt is jelentette, hogy megmaradtak az AK-47-es jól ismert problémái is, úgy mint az amúgy rém egyszerű, akár bundakesztyűben is jól használható, de amúgy ergonómiailag kritizálható tűzváltó kar.
Korai AK-74-esek, még fából készült tussal és (a két szélső esetében) előággyal
Az első AK-74-eseknek még csak a pisztolymarkolata készült műanyagból, a tus és az előágy fából készült, mint az AK-47-esnél, ám hamarosan mindhárom alkatrész ugyanabból a jellegzetes, narancsszínű műanyagból készült, a tár pedig már az elejétől narancs színű műanyag volt. Ez végképp jól megkülönböztethetővé tette a fegyvert az elődjétől.
Még mindig korai verzió, két oldalról
A hetvennégyes jól szolgálta a szovjet katonákat egészen a szovjet blokk széthullásáig. Kihoztak ebből is több változatot, mint a behajtható válltámaszos AK-74Sz-t vagy a harckocsizóknak, helikopterpilótáknak és különleges alakulatoknak tervezett rövid AK-74SzU-t. A szabvány verzió pedig a feltűnő, de taktikai szempontból éppen ezért nem a legideálisabb narancs szín helyett feketében lett gyártva, immár a tár is.
A képen látható két, az 1980-as évek közepén gyártott AK-74-es is - klikk a nagyobb képért
1991-ben, a széthulláskor került rendszeresítésre az új változat, az AK-74M, amely abban tért el elődeitől, hogy immár fekete színűek voltak a műanyag alkatrészei, a tárat is beleértve, továbbá a tusa balra előrehajtható volt, illetve szériában kapott egy optikai irányzékok rögzítésére alkalmas sínt a tok bal oldalán. Ez a gépkarabély a mai napig az orosz hadsereg szabvány kézifegyvere.
AK-74M
A hidegháború végével az Izsmas cég az Kalasznyikovok egész armadáját hozta ki, az un. "százas" szériát, vagyis az AK-101-estől az AK-106-osig. Ezek különféle kaliberű változatai az AK-74M-nek, minimális változtatásokkal, illetve rövid és hosszú kivitelben, de ezt leszámítva semmifél komolyabb változást nem hoztak. Az orosz hadsereg is érezte a változó idők szavát, ezért életre hívták az "Abakan" programot, hogy az AK-74-es utódját megtalálják. Időközben persze a fejlesztések nem álltak le, az SA-006-nál is említett ellensúlyos megoldással az Izsmas (a Kalasnyikov fegyverek gyártója) gyárnál is tovább dolgoztak a mérnökök, ez lett az AK-107 és -108.
Amikor egy animált kép többet ér két oldal szövegnél: az AK-107/-108 működési elve
1994-ben az "Abakan" program keretében az AK-107 utód AKB-1 és a hasonló, mozgó ellensúlyos AEK-971 mérkőzött meg az akkor még ASzN jelölés alatt futó fegyverrel. Az ASzN más módszerhez, a nagy tűzgyorsasághoz nyúlt a hatékonyabb célleküzdéshez: a fegyverben a zártömb egy acélkábellel (ami egy csigán megfordul) kapcsolatban van egy rúddal, amely a töltésért felel. A felhúzásnál az acélkábelel mozgatott rúd előremozog, és a tárból az első lőszert a töltényűrbe tolja, majd az előremozgó zár reteszeli a csövet. Elsütéskor a zár forgásra kényszerű, majd kireteszel, és hátramozog, ezzel együtt pedig a hüvelyvonó kihúzza és kiveti az ellőtt töltényhüvelyt. Eközben az acélkábel előre mozgatja rudat, amely a második lőszert betolja a töltényűrbe, reteszel és egyben el is süti, miközben a zár maga még mindig hátrafele mozog.
A folyamat olyan gyorsan zajlik le, hogy a két lövés reakcióereje egyszerre jelentkezik a lövész számára. A visszafele mozgó zár miatt a rúd hátracsúszik és egyben kiveti a második hüvelyt, az előremozgó zár pedig betolja a harmadik lövedéket a töltényűrbe. Rögzített sorozatlövés esetén ilyen két lövésből álló gyors rövid sorozatokat lő a fegyver 1800 lövés/perc elmélet tűzgyorsasággal. A két lövés gyors kiváltása miatt 100 méteres távolságból szinte ugyanoda csapódik be a két lövedék, jelentősen növelve a célponton kifejtett hatást.
AN-94 - klikk a nagyobb képért
Sorozatlövésre állítva az első két lövés nagy tűzgyorsasággal, a többi lövés "normális" 600 lövés/perc elmélet tűzgyorsaság mellett történik. Az ASzN hivatalosan is rendszeresítve lett, AN-94 típusjelöléssel. Az AN az "Avtomat Nyikonova" rövidítése, vagyis a tervezőjére, Gyenngyij Nyikonovra utal, a 94 pedig a rendszerbe állítás éve, igaz pénzügyi okokból - kevésbé diplomatikusan: a pénz hiánya miatt - három év múlva kezdték csak el a sorozatgyártását, majd került a kiemelt, elit katonai és belvédelmi, rendőri egységekhez.
Az AN-94 ugyanakkor mégsem váltotta ki az AK-74M-et, leginkább amiatt, mert mintegy ötször annyiba kerül, és egyes lövés, illetve sorozatlövés közben nem tud jelentősen jobb eredményt felmutatni, ugyanakkor bonyolultabb. Emiatt a szabvány kézifegyvere az orosz hadseregnek továbbra is az AK-74-es maradt.
Már kicsit viseletes AK-74M-ek - klikk a nagyobb képért
De most térjünk vissza a bejelentésre, illetve annak hatásaira. Az utolsó komolyabb orosz kézifegyver gyártóként az Izsmas helyzete korántsem stabil, sokszor került már csődközeli helyzetbe, és mintegy négy milliárd rubel (mintegy 25 milliárd forint) állami támogatás segítségével sikerült csak életben tartani. Az Izsmash hiján van a nagy megrendeléseknek, export terén nem nagyon versenyképes (ráadásul boldog-boldogtalan AK klónokat gyárt), ugyanakkor a gyártósorai elavultak, miközben valóban komoly fejlesztést nem tud felmutatni. 2010-ben bemutatták az AK-200-ast, ami azonban továbbra sem sokkal több, mint egy olyan AK-107, amely váltócsövekkel képes lehet az orosz 5.45x39mm-es és 7.62x39mm-es, illetve a NATO 5.56x45mm-es lőszerrel tüzelni.
Medvegyev kormányfő, kezében egy fejlesztett AK-100-as szériás gépkarabély - érdemes megfigyelni a vaskos, négysoros (60 lőszeres) tárat
Az AK-200-ast ugyan elviekben idén elkezdte tesztelni az orosz hadsereg, de tényleg érdekes kérdés, hogy miért rendelne további AK-74M-eket a fentiek fényében? A válasz a helyi viszonyokban keresendő. Az Izsmasnak pénzre van szüksége, tehát feltehető, hogy ilyen módon akarták dotálni a gyártót, állami pénzből. (Ismerős lehet nálunk is a FÉG számára kiadott, hasonló célú P9RC oldalfegyver megrendelések terén - ami után persze ugyanúgy csődbement a cég).
Putyin elnök nem boldog az Izsmasnál tett látogatás közben, jobbra Mihail Kalasnyikov viszont legalábbis mosolyog...
Feltehetően a Kreml meglégelte az Izsmas mögött álló oligarchiák tutyimutyiságát, és keményen megrántották a gyeplőt. Ugyan bezárni aligha fogják a gyárat, de az sem kizárható, hogy az orosz kézifegyvergyártók között hamarosan látványos átrendeződés fog végbemenni.
Orosz "digitális katona" program, AK-74M-re építve
Oroszország ugyan csak árnyéka az egykori Szovjetunió fénykorának, de az utóbbi időben látványos fejlesztéseket eszközöltek, sőt, még külföldi eszközöket is rendeltek a francia Mistral-osztályú helikopter-hordozók képében, hasonlóra a II. Világháború óta nem volt példa. Eközben már nem tabu kimondani azt sem, ha valamelyik fegyverbeszerzés kevésbé sikerült, mint említették azt a T-90-es harckocsik esetén. A kézifegyvereknél azonban még jó ideig a jelek szerint marad a jó öreg Kala, vagyis annak a 74-es verziója. Lehet nem is kell egy katonának több a harctéren...
A bejelentés alapvetően nem rengette meg a világot, hiszen igazság szerint az efféle hírek mostanság majdhogynem megszokottak Oroszországgal kapcsolatban. Az indok is teljesen érthető, ahogy Nyikolaj Makarov tábornok előadta: a hadsereg raktáraiban 10 millió kalasnyikov gépkarabély van (csendben megjegyezzük, hogy ennek nagyobbik része persze a régi AK-47 és AKM), de eközben csak 1 millió katonája. Ezért nem szándékoznak további AK-74-eseket beszerezni, inkább megvárják, amíg a váltótípust kifejlesztik.
Nyikolaj Makarov tábornok, vezérkari főnök
Mikor Nyugaton megjelent az 5.56x45mm-es NATO lőszer (a lőszereknél az első szám a csőben lévő huzagolás kisebbik belmérete, szakszóval az órmózatnál mért belső átmérő, a második szám a hüvely hossza), a szovjetek is kifejlesztették saját hasonló kaliberű lőszerüket. Ez lett a 5.45x39mm; noha a hüvely hossza ugyanúgy 39mm, mint a klasszikus AK-47 - és családja, a magyar AMD-65-öst is ideértve - által használt 7.62x39mm-es lőszeré, a külméretek eltérnek, így az egyik fegyverbe a másik löszerét betölteni véletlenül nem lehet.
Az új lőszerhez új fegyver dukált, ezért 1966-ban kiírtak egy tendert, hogy az AKM váltótípusát kiválasszák. Ezen végül két típus került ki a csapatokhoz végső tesztelésre, a Konsztantyinov SA-006 és a Kalasnyikov A-3. Az SA-006 érdekessége az volt, hogy a cső felett egy ellensúly mozgott a lövés kiváltása közben, ellentétesen a hátra mozgó zárral, kioltva az az által keltett erőket. A Kalasnyikov által prezentált A-3 sokkal konvencionálisabb volt, alapvetően az AKM (AK-47M) átalakított verziója 5.45x39mm-es lőszerre.
Az SA-006, az ellensúly rendszer a cső felett látható
A teszteken a Kosztantyinov fegyver szerepelt jobban, a lőgyakorlatokon a fegyver pontosabbnak bizonyult, főleg átlagos szinten kiképzett sorkatonák kezében. Mégis a Kalasnyikov-féle fegyver került rendszeresítésre, mivel számtalan előnnyel rendelkezett. Működése, kezelése és karbantartása már jól ismert volt a hadseregben, így csak átképzésre minimális szükség volt. A gyártás terén is sok előnyt jelentett az, hogy a fegyver alkatrészeit a régi gyártósorok minimális változtatásával lehet gyártani. Persze ez azt is jelentette, hogy megmaradtak az AK-47-es jól ismert problémái is, úgy mint az amúgy rém egyszerű, akár bundakesztyűben is jól használható, de amúgy ergonómiailag kritizálható tűzváltó kar.
Korai AK-74-esek, még fából készült tussal és (a két szélső esetében) előággyal
Az első AK-74-eseknek még csak a pisztolymarkolata készült műanyagból, a tus és az előágy fából készült, mint az AK-47-esnél, ám hamarosan mindhárom alkatrész ugyanabból a jellegzetes, narancsszínű műanyagból készült, a tár pedig már az elejétől narancs színű műanyag volt. Ez végképp jól megkülönböztethetővé tette a fegyvert az elődjétől.
Még mindig korai verzió, két oldalról
A hetvennégyes jól szolgálta a szovjet katonákat egészen a szovjet blokk széthullásáig. Kihoztak ebből is több változatot, mint a behajtható válltámaszos AK-74Sz-t vagy a harckocsizóknak, helikopterpilótáknak és különleges alakulatoknak tervezett rövid AK-74SzU-t. A szabvány verzió pedig a feltűnő, de taktikai szempontból éppen ezért nem a legideálisabb narancs szín helyett feketében lett gyártva, immár a tár is.
A képen látható két, az 1980-as évek közepén gyártott AK-74-es is - klikk a nagyobb képért
1991-ben, a széthulláskor került rendszeresítésre az új változat, az AK-74M, amely abban tért el elődeitől, hogy immár fekete színűek voltak a műanyag alkatrészei, a tárat is beleértve, továbbá a tusa balra előrehajtható volt, illetve szériában kapott egy optikai irányzékok rögzítésére alkalmas sínt a tok bal oldalán. Ez a gépkarabély a mai napig az orosz hadsereg szabvány kézifegyvere.
AK-74M
A hidegháború végével az Izsmas cég az Kalasznyikovok egész armadáját hozta ki, az un. "százas" szériát, vagyis az AK-101-estől az AK-106-osig. Ezek különféle kaliberű változatai az AK-74M-nek, minimális változtatásokkal, illetve rövid és hosszú kivitelben, de ezt leszámítva semmifél komolyabb változást nem hoztak. Az orosz hadsereg is érezte a változó idők szavát, ezért életre hívták az "Abakan" programot, hogy az AK-74-es utódját megtalálják. Időközben persze a fejlesztések nem álltak le, az SA-006-nál is említett ellensúlyos megoldással az Izsmas (a Kalasnyikov fegyverek gyártója) gyárnál is tovább dolgoztak a mérnökök, ez lett az AK-107 és -108.
Amikor egy animált kép többet ér két oldal szövegnél: az AK-107/-108 működési elve
1994-ben az "Abakan" program keretében az AK-107 utód AKB-1 és a hasonló, mozgó ellensúlyos AEK-971 mérkőzött meg az akkor még ASzN jelölés alatt futó fegyverrel. Az ASzN más módszerhez, a nagy tűzgyorsasághoz nyúlt a hatékonyabb célleküzdéshez: a fegyverben a zártömb egy acélkábellel (ami egy csigán megfordul) kapcsolatban van egy rúddal, amely a töltésért felel. A felhúzásnál az acélkábelel mozgatott rúd előremozog, és a tárból az első lőszert a töltényűrbe tolja, majd az előremozgó zár reteszeli a csövet. Elsütéskor a zár forgásra kényszerű, majd kireteszel, és hátramozog, ezzel együtt pedig a hüvelyvonó kihúzza és kiveti az ellőtt töltényhüvelyt. Eközben az acélkábel előre mozgatja rudat, amely a második lőszert betolja a töltényűrbe, reteszel és egyben el is süti, miközben a zár maga még mindig hátrafele mozog.
A folyamat olyan gyorsan zajlik le, hogy a két lövés reakcióereje egyszerre jelentkezik a lövész számára. A visszafele mozgó zár miatt a rúd hátracsúszik és egyben kiveti a második hüvelyt, az előremozgó zár pedig betolja a harmadik lövedéket a töltényűrbe. Rögzített sorozatlövés esetén ilyen két lövésből álló gyors rövid sorozatokat lő a fegyver 1800 lövés/perc elmélet tűzgyorsasággal. A két lövés gyors kiváltása miatt 100 méteres távolságból szinte ugyanoda csapódik be a két lövedék, jelentősen növelve a célponton kifejtett hatást.
AN-94 - klikk a nagyobb képért
Sorozatlövésre állítva az első két lövés nagy tűzgyorsasággal, a többi lövés "normális" 600 lövés/perc elmélet tűzgyorsaság mellett történik. Az ASzN hivatalosan is rendszeresítve lett, AN-94 típusjelöléssel. Az AN az "Avtomat Nyikonova" rövidítése, vagyis a tervezőjére, Gyenngyij Nyikonovra utal, a 94 pedig a rendszerbe állítás éve, igaz pénzügyi okokból - kevésbé diplomatikusan: a pénz hiánya miatt - három év múlva kezdték csak el a sorozatgyártását, majd került a kiemelt, elit katonai és belvédelmi, rendőri egységekhez.
Az AN-94 ugyanakkor mégsem váltotta ki az AK-74M-et, leginkább amiatt, mert mintegy ötször annyiba kerül, és egyes lövés, illetve sorozatlövés közben nem tud jelentősen jobb eredményt felmutatni, ugyanakkor bonyolultabb. Emiatt a szabvány kézifegyvere az orosz hadseregnek továbbra is az AK-74-es maradt.
Már kicsit viseletes AK-74M-ek - klikk a nagyobb képért
De most térjünk vissza a bejelentésre, illetve annak hatásaira. Az utolsó komolyabb orosz kézifegyver gyártóként az Izsmas helyzete korántsem stabil, sokszor került már csődközeli helyzetbe, és mintegy négy milliárd rubel (mintegy 25 milliárd forint) állami támogatás segítségével sikerült csak életben tartani. Az Izsmash hiján van a nagy megrendeléseknek, export terén nem nagyon versenyképes (ráadásul boldog-boldogtalan AK klónokat gyárt), ugyanakkor a gyártósorai elavultak, miközben valóban komoly fejlesztést nem tud felmutatni. 2010-ben bemutatták az AK-200-ast, ami azonban továbbra sem sokkal több, mint egy olyan AK-107, amely váltócsövekkel képes lehet az orosz 5.45x39mm-es és 7.62x39mm-es, illetve a NATO 5.56x45mm-es lőszerrel tüzelni.
Medvegyev kormányfő, kezében egy fejlesztett AK-100-as szériás gépkarabély - érdemes megfigyelni a vaskos, négysoros (60 lőszeres) tárat
Az AK-200-ast ugyan elviekben idén elkezdte tesztelni az orosz hadsereg, de tényleg érdekes kérdés, hogy miért rendelne további AK-74M-eket a fentiek fényében? A válasz a helyi viszonyokban keresendő. Az Izsmasnak pénzre van szüksége, tehát feltehető, hogy ilyen módon akarták dotálni a gyártót, állami pénzből. (Ismerős lehet nálunk is a FÉG számára kiadott, hasonló célú P9RC oldalfegyver megrendelések terén - ami után persze ugyanúgy csődbement a cég).
Putyin elnök nem boldog az Izsmasnál tett látogatás közben, jobbra Mihail Kalasnyikov viszont legalábbis mosolyog...
Feltehetően a Kreml meglégelte az Izsmas mögött álló oligarchiák tutyimutyiságát, és keményen megrántották a gyeplőt. Ugyan bezárni aligha fogják a gyárat, de az sem kizárható, hogy az orosz kézifegyvergyártók között hamarosan látványos átrendeződés fog végbemenni.
Orosz "digitális katona" program, AK-74M-re építve
Oroszország ugyan csak árnyéka az egykori Szovjetunió fénykorának, de az utóbbi időben látványos fejlesztéseket eszközöltek, sőt, még külföldi eszközöket is rendeltek a francia Mistral-osztályú helikopter-hordozók képében, hasonlóra a II. Világháború óta nem volt példa. Eközben már nem tabu kimondani azt sem, ha valamelyik fegyverbeszerzés kevésbé sikerült, mint említették azt a T-90-es harckocsik esetén. A kézifegyvereknél azonban még jó ideig a jelek szerint marad a jó öreg Kala, vagyis annak a 74-es verziója. Lehet nem is kell egy katonának több a harctéren...