Minden amerikainak istenadta joga van ahhoz, hogy annyi energiát fogyasszon, amennyi emberileg lehetséges. Ez lehet a mottója annak, amiért az USA a világ egy jelentős részével ellentétben mindent megtesz hagyományos izzói megmentéséért.

A soha ki nem égő, vagy legalábbis egy olcsó, akár egy emberöltőt is végig világító villanykörte elkészítése nem lehetetlen, csupán annyira halovány, hogy gyakorlatilag használhatatlan. A Guinness Rekordok Könyvében megtalálhatjuk a világ leghosszabb életű villanykörtéjét, ami egy kaliforniai tűzoltóállomáson teljesít szolgálatot. A livermore-i "Százéves fény" 1901 óta világít szinte egyhuzamban. Sajnos ez koránt sem a világítástechnika legfényesebb példája, a 4 wattos izzó fénye körülbelül egy gyertyáéval egyenértékű.

A Százéves fény hosszú életének titka a parányi teljesítmény mellett az, hogy nagyon ritkán kapcsolják le és fel. Az izzók élettartamát leginkább az izzószál tágulása és összehúzódása, a felkapcsoláskori gyors felhevülés, majd a lekapcsolás utáni lehűlés rövidíti le. A volfrámszál az idő múlásával elpárolog, port ülepítve a villanykörte üvegborítására. A törékeny szál elvékonyodása és a por együttesen halványítja el a lámpa fényét.

Egy hagyományos izzó élettartama és fénykibocsátása közötti összefüggés meglehetősen bonyolult. Függ a működési feszültségtől, a gyártási hibáktól, az izzót érő áramcsúcsoktól, valamint attól, milyen gyakran kapcsolgatják. Lehet számolgatni keresztül és kasul, összességében azonban elmondható, hogy 5% feszültségcsökkenés több mint a kétszeresére növeli az izzó élettartamát, ami ennek hatására 20%-kal kevesebb fényt bocsát ki. Ez nem is rossz üzlet, különösen ha olyan lámpákról beszélünk, amikben nehézkes az izzócsere, például egy magasban lógó csillárról.

A hagyományos izzók által elérhető legmagasabb hőmérséklet, ezáltal a legnagyobb fény a volfrámszál olvadási pontja. A volfrám a 20. század elején vonult be a világítástechnikába, az ötvözetlen fémek közül ugyanis ennek van a legmagasabb, 3422 Celsius-fokos olvadáspontja. A mozik vetítőizzói mindössze 50 Celsius-fokkal az olvadáspont alatt üzemelnek, ezeket nagyjából 50 óránként cserélik, wattonként 35 lument állítanak elő. Összehasonlításul egy 100 wattos izzó wattonként 17 lument ad ki magából, élettartama pedig 750-1000 óra között mozog.

A volfrámszálas izzóknak - bár olcsók és szeretjük a fényüket - van egy hatalmas hátrányuk. Az általuk elfogyasztott energia közel 90 százaléka fény helyett hővé alakul, ezért is kezd a világ a kompakt fénycsövek (CFL), illetve a hideg fényű LED-ek irányába elmozdulni. Ezekkel több mint 10 százalékos hatékonyságjavulás és jókora, 60-75 százalékos energiamegtakarítás érhető el, élettartamuk pedig 5 és 25 év között mozog. Tekintve, hogy az Egyesült Államok háztartásai által elfogyasztott elektromos áram 9 százalékát a világítás teszi ki, miközben az ország összes energiatermelésének a fele széntüzelésű erőművekkel történik, a CFL-ekkel és LED-ekkel az Economist számításai szerint az USA évente 150 millió tonnával csökkenthetné a szén-dioxid-kibocsátást, ez 5 millió gépjármű kivonásával egyenértékű.

Az energiatakarékosság növelése és az üvegházgázok csökkentése érdekében a kormányok világszerte intézkedéseket hoznak a hagyományos izzók kiszorítása érdekében. Elsőként Brazília és Venezuela tette meg a szükséges lépéseket 2005-ben, majd 2008-ban követte őket Argentína, 2009-ben Ausztrália és az Európai Unió Svájccal egyetemben, végül az idén Oroszország is a tettek mezejére lépett. Amerikában egy 2007-ben alkotott törvény előírja, hogy az általános célú világítást 30 százalékkal hatékonyabbá kell tenni, ezt a célkitűzést a 100 wattos izzóknál 2012-ig, a 40 wattosokig bezáróan pedig 2014-ig kellene elérni.

A hagyományos volfrámszálas izzókat a tartósabb kvarc-halogén izzók váltják, melyek 24 lument állítanak elő wattonként, ugyanakkor, ellentétben a fent felsorolt nemzetekkel és közösségekkel, az USA esetében a boltok nem kötelesek kizárólag a 45 lumen/wattra is alkalmas CFL és LED világító testeket forgalmazni, erre ráérnek 2020-ig, amikor az összes eladott általános célú izzónak jogszabályilag wattonkénti 45 lument kell előállítania. Erre elvileg már képtelenek a hagyományos izzók, legyen bennük volfrám, vagy kvarc-halogén szál. Bár elérhető velük akár 52 lumen/watt is, ezzel azonban már a volfrám olvadási pontját feszegetjük, ami igen rövid élettartamot jelent ahhoz, hogy a gyakorlatban is alkalmazható legyen egy, a szabályzásnak is megfelelő hagyományos izzó.

Ez azt jelenti, hogy a magát a Kiotói Egyezményből is kihúzó USA nyolc évvel elodázza az energia-hatékony világítás bevezetését. Ezt még megfejeli az amerikai képviselőház azon lépése, amivel július 12-én meggátolták a 2007-ben megszavazott világításhatékonysági szabályok végrehajtását, amit még a nem éppen környezetvédő Bush elnök írt alá mindkét párt elismerő fejbólogatása mellett. Bár magát a törvényt nem sikerült hatályon kívül helyezniük, a republikánusok által vezetett Kongresszus jóváhagyott egy módosítást, amivel meggátolták, hogy az Energiaügyi Minisztérium jövőre akár egyetlen centet is költhessen a törvény végrehajtására.

Mindez valójában tisztán politika, semmi köze ahhoz, mennyire ódzkodnak a fogyasztók a régi izzóik kompaktokra való cseréjétől. Igaz, hogy a korai energiatakarékos izzók drágák voltak, sokáig tartott a felmelegedésük, a fényüket sem lehetett szabályozni, és a túl sok kapcsolgatás drasztikusan csökkentette az élettartamukat, ezek többsége azonban olcsó kínai szemét volt. Nagy részük persze most is Kínában készül, de a fent felsorolt hibák többségét azóta sikerült orvosolni, ennek ellenére az USA távol tartja magát az energiahatékony világítástól, miközben az sem igazán hat meg senkit, hogy az amerikai háztartások évente több mint 6 milliárd dollárt spórolhatnának meg régi izzóik energiatakarékosra cserélésével.