SG.hu
A világ legnagyobb rádióteleszkópjának építésébe kezdett bele Kína
A 120 méteres kolosszus várhatóan 2028-ban kezdi majd meg működését, nagyjából akkor, amikor a Square Kilometer Array-t is üzembe helyezik.
Egy 120 méter átmérőjű rádióteleszkóp építése kezdődött meg Kínában, amely a Kínai Tudományos Akadémia (CAS) szerint, ha megépül, a világ legnagyobb ilyen teljesen irányítható eszköze lesz. A távcső célja a CAS szerint az, hogy a tudósok jobban megértsék a bolygókat és az aszteroidákat. Az eszköz az égitestek elektromágneses hullámait fogja fogadni, és lehetővé teszi majd a Föld és más bolygók távolságának pontos megmérését. Ilyen képességgel rendelkező egyéb rádióteleszkópok közé tartozik a Puerto Ricóban található, már nem működő Arecibo Obszervatórium, a NASA Goldstone Deep Space Communications Complex és az új-mexikói Very Large Array (VLA).
A rádióteleszkóp helyét az északkelet-kínai Huadianban (Jilin) még májusban választották ki, és az előzetes munkálatok már meg is kezdődtek. Az alap egy része már elkészült, a teleszkóp telepítése, beállítása és tesztelése pedig várhatóan 2028-ban fejeződik be. Ez az időpont egybeesik a Square Kilometer Array Observatory (SKAO) tervezett befejezési dátumával. Ennek egyes elemei már működnek, de az építkezés befejezése csak 2028-ban vagy 2029-ben történik meg. Míg a Jilin-teleszkóp egyetlen jelentős méretű eszköz, addig az SKAO több mint 130 000 antennából álló együttes lesz Ausztráliában, valamint további 200-ból Dél-Afrikában. Ahogy a neve is mutatja, tányérjai összesen egy négyzetkilométernyi területet fednek majd le.
Jelenleg egy Kínában található ötszáz méteres apertúrájú teleszkóp (FAST) a világ legnagyobb egytányéros rádióteleszkópja. 2016-ban készült el, de a kiterjedt tesztelés és kalibrálás miatt csak 2020-ban kezdte meg működését. A FAST 500 méteres tányérja bár nagyobb, mint a készülő Jilin rádióteleszkópé, nem teljesen irányítható. A tányér egy természetes víznyelőben helyezkedik el, ami nagyrészt rögzített nézetet biztosít számára. Úgy tervezték, hogy az aktív felszíni irányításnak nevezett technikával működjön. A tányér egy sor mozgatható panel segítségével állítható, amelyek némi rugalmasságot biztosítanak az égbolt különböző régióinak megfigyelésében.
A 305 méteres Arecibo-obszervatóriummal ellentétben, amely radaralapú létesítmény volt, a FAST-ot elsősorban rádiócsillagászatra tervezték - beleértve a kozmikus objektumok, például pulzárok, galaxisok és fekete lyukak tanulmányozását. Tányérja lehetővé teszi, hogy hihetetlenül gyenge rádiójeleket gyűjtsön a mélyűrből. A nyugat-virginiai Green Bank Teleszkóp és a németországi Effelsberg Rádióteleszkóp is teljesen irányítható, és a tányérjuk átmérője 100 méter.