Hunter

Sötét aszteroidákra bukkantak a Föld közelében

Több, eddig ismeretlen, a korábbi technikákkal láthatatlan földközeli aszteroidát fedezett fel egy új infravörös távcső.

Az eddig észlelt 16-20 aszteroida átlagosan mindössze a rájuk eső napfény egytizedét veri vissza, de akad köztük olyan fekete is, mint a szurok. Ez utóbbi a fény több, mint 95 százalékát nyeli el. Az objektumok - amik a tudósok feltételezése szerint üstökös magok - nem jelentenek veszélyt a bolygóra, az azonban rejtély, hogyan kerültek ide. "Ez a populáció sokat elmond a Naprendszer történetéről és kialakulásáról" - nyilatkozott Amy Mainzer az új, WISE nevet viselő távcsővel kapcsolatos a NASA kutatási projekt vezetője.

A Wide-Field Infrared Survey Explorer (széles látószögű infravörös felmérő felderítő) műhold közel hét héten át kutatta az égboltot infravörös fényt sugárzó objektumok után. Hat hónapon belül a WISE a teljes égboltot feltérképezi. "Most kapjuk az első általános adatokat az aszteroidákról" - nyilatkozott Mainzer a Discovery News-nak. "Még nagyon előzetesek az eredményeink, ezért még nem tudjuk megmondani, mekkora lehet valójában ez a populáció."

Az újonnan felfedezett objektumok közel fele a rájuk eső napfény kevesebb, mint 10 százalékát veri vissza, ami nagyon nehézzé, mondhatni lehetetlenné teszi az észlelésüket látható fényű távcsövekkel. A WISE kizárólag hőkibocsátásuk alapján észleli őket. A sötét aszteroidák rendkívül elnyújtott pályákon keringenek, ami Richard Binzel, az MIT bolygó tudósa szerint arra utal, hogy ezek egykori üstökösök maradványai, melyek felszíni jegét a Nap hője az idők során már lebontotta, és csupán a puszta mag maradt meg belőlük.

Az üstökösök az elméletek szerint a Naprendszer külső, jeges területein alakultak ki, néha azonban a Jupiter gravitációs vonzásának köszönhetően besodródnak a belső-Naprendszerbe is, ahol a Nap hője már képes elpárologtatni felszíni jegüket, létrehozva az üstökösöket jellemző látványos csóvákat. Bizel szerint a WISE halott üstökösökre bukkant. "Folyamatosan találunk újabb és újabb dolgokat" - tette hozzá Mainzer, hangsúlyozva, hogy rengeteg új ismeret zúdul rájuk, ami közvetlen űrkörnyezetünket illeti, így szinte folyamatosan szolgálhatnak újabb és újabb felfedezésekkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Krokoliszk #47
    Szerintem már a Föld is egy üstökös ennyi erővel... csak erről is félig leolvadt a jég, mi meg a maradékot is leolvasztjuk :)
  • djhambi #46
    Ha lesz fekete lyuk, és nem "minmeghalunk", akkor van Hawking-sugárzás. :) Viszont, ha "minmeghalunk", akkor sosem fogjuk már megmondani, hogy nem volt Hawking-sugárzás. :)
  • Epikurosz #45
    Biztos, hogy vannak kockázatok, én azon filóztam, hogy mennyire borízaná fel a naprendszer jelenlegi kvázi egyensúlyi állapotát, stabilitását, de szerintem nem sokkal. Kockázatok most is vannak, ezért az aszteroidaöv és a Mars egyesítése jótékony hatású lenne az emberizingek számára.
    Biztos, hogy járna egy kis porral, miegymással, de az ellustult Marsot felrázná Csipkerózsika álmából. Majd visszatérünk erre pár száz, ezer év múlva. Esetleg lefagyasztom magam, és befizetek a showra. :-D
  • drfaust #44
    A Hawking-sugárzás csak elmélet semmilyen csillagászati megfigyelés nem támasztja alá! Az LHC-töl várják a megoldást, de szerintem sok kis tudós áll ott a saját elméletével, hogy beigazolódjon.
  • djhambi #43
    Ahoz, hogy a tömegban lényeget rő változások legyenek százalékosan), rengeteg aszteroidát kell lepottyantanod, ugyanis köbös esetben a sugár köbével arányos a tömeg. Tegyük hozzá, hogy az aszteroidák nagyrésze, illetve a konkrét azteroidáktömegének nagy része a légkörben elég, ami bizonyára szennyezné azt. Kicsit kiszámíthatatlan lenne. Ha majd szükség lesz ilyen karra, biztosan lesz is ilyen. (Azért az ELTE-n nem valószínű. :P) [Amúgy ma láttam fémhabot élőben (mérnökkiállításon a BME-n), naon fasza. :D]
  • Epikurosz #42
    "mégis észlelhető a Hawking-sugárzás is"

    Na, mesélj, hátha te láttál olyant, amit senki más.
  • Balumann #41
    A kvantummechanika már bebizonyította azt, hogy a józanparaszti ész semmit sem ér, ez az egész jóval bonyolultabb, mint hogy "a valamiből nem lesz semmi, és semmiből nem lesz valami". A feketelyukak létezése már nem kérdéses, az sem hogy több anyagot nyel el, mint amennyi "beleférne :D", mégis észlelhető a Hawking-sugárzás is. A dokumentumfilm is sok dolgot leegyszerűsít, hogy a civilek megértsék, ennél mélyebben valószínűleg csak akkor értenénk, ha megértenek azokat az egyenleteket, ismernénk a kvantumfizikát, a kémiát magas szinten.
    A nagy bummot, a fekete lyukakat mindegyik elmélet tartja értelmezésem szerint ráadásul, csak a magyarázat más, és a hadronütköztetőtől várják majd az eredményt.
    Csak neked böki a csőrödet szerintem :P
  • drfaust #40
    Én véleményem csak az, hogy egy kicsit reálisabb talajon kéne állni, előbb fejlesszék ki a technológiát és utána ráérnek agyalni, hogy kellene terra formálni a Marsot. Ez egyenlőre csak sci-fi, mert sem technikailag sem szellemileg nem megvalósítható. A jövő meg bármi lehet, és egyenlőre a saját bolygónkon is lenne mit csinálni csak, hogy nem menjünk messzire.
  • Epikurosz #39
    Az én alapötletem a következő:
    Összegyűjteni az aszteroidaöv anyagát, és becsapatni a Marsra, hogy annak tömege és felszínének összetétele minél jobban megközelítse a Földét. Ad extremis az Oort-felhő anyagát is jó lenne összeseperni, mert minél több ilyen kóborló test van, annál nagyobb veszélynek vagyunk kitéve. (Bár az is tény, hogy ha a csillagközi térből érkezik valami, ezek még fel is foghatják, de annyira elszórtan vannak elhelyezve, hogy nagy védelmet nem nyújtanak.)
    Amiről beszélek, az már nem terraformálás, hanem csillagmérnökség. (Nincs ilyen szak sem a BME-n, sem az ELTE-n, ne keresgélj.)
    Ez a jövő.
  • kovadam87 #38
    Balumann, tudom hogy hülyeségeket mondok, mivel ez csak az én véleményem, ez itt pedig azért fórum hogy mindenki megtudja egymással osztani a sajátját, és levonni a konzekvenciákat belőle.

    "ha erre a kérdésre választ találunk, az az emberi értelem végső diadala lesz". Nagyon tetszett ez a videó, imádom az ilyen és ehhez hasonló történetű, és témájú lebilincselő dokumentum filmeket, viszont nem kaptunk végleges választ, csak azt hogy van két elmélet, ami elméletben elméletileg működik, de az általuk biztosnak vélt választ csak egyszer mondták ki, aztán a film vége az hogy majd ha rájövünk az milyen jó is lesz (tehát még nem tudjuk biztosan?!). A fekete lyukas megoldás sem a legjobb mert egyenlőre alig tudunk valamit róluk. De józan paraszti ésszel a nagy bumm, nem magyaráz meg semmit sem. Egy elmélet akkor helytálló ha meg tudjuk magyarázni hogy oké hogy valami "eltűnik", de annak valahol utána lennie kell, vagy át kell alakulnia. Valamiből sosem lesz semmi :) és ez így igaz vica-verza. Nekem csak ez böki a csőrömet, hogy valamiért nem passzol valami... vagy ezt csak én érzem így? :)