Hunter

A technika kevésbé ismert csavarjai

Akár a legjobb műszaki tervbe is csúszhatnak hibák, vegyük csak a Beagle 2 Mars-szondát, ami négy évvel ezelőtt tűnt el, viszont még ma sem tudni biztosan mi volt a brit leszállóegység kudarcának oka.

Az elsőszámú gyanúsított a leszállást segítő ejtőernyő meghibásodása. Akik figyelemmel kísérik az űrkutatást, minden bizonnyal emlékeznek a Mars Climate Orbiter esetére, ami egyszerűen becsapódott a vörös bolygó felszínébe, miközben megpróbálta tartani az előírt 140 kilométeres pályáját! Mint kiderült, a fővállalkozó Lockheed Martin a metrikus helyett a klasszikus brit mértékegységeket használta a navigációs rendszerhez, ahogy azt a NASA előírta, kár hogy később az űrügynökség nem számolt ezzel. A fenti esetek számtalan hírcsatornán kiemelt hírként szerepeltek, azonban akad még jó néhány, ami nem került be anno a szalagcímek közé. A New Scientist az öt legmegdöbbentőbb vagy meglepőbb baklövést szedte csokorba.

Kirakós

Állítólag a ballon a repülés legkevésbé stresszes módja, ezért tűnt tökéletesnek ez a platform az amerikai-brit-kanadai koprodukcióban elkészült 10 millió dolláros BLAST teleszkóp számára, ami infravörös felvételeket készített a csillagformálódások folyamatáról. 2007. január 2-i indításától 12 napon át gyűjtötte az adatokat az Antarktisz fölött 40 kilométeres magasságban lebegve, majd amikor a visszatérésre került a sor, a műszert és az adatokat tároló merevlemezeket tartalmazó gondola elvált a ballontól és megkezdte leszálló ernyőinek kibontását. A gondok akkor kezdődtek, amikor az ernyő földetérés utáni leválását biztosító elektronika meghibásodott. A sarkvidéki szelek az ejtőernyőt hatalmas vitorlákká dagasztották, így az értékes rakomány egy vitorlás szánná vált. "Olyan gyorsan mozgott, mint egy olimpiai sprinter" - idézte fel az esetet a projekt vezetője, Mark Devlin, aki amerikai otthonából kísérte nyomon a 180 kilós teleszkóp és kiegészítő rendszereinek végzetét.

A begyűjtéshez kirendelt repülőgép legénysége tehetetlenül bámulta ahogy a gondola végigzötyög a jégen, miközben az eszközök darabjaiból alkotott csíkot húz maga után. A gondola 24 órán keresztül robogott a fehér jégmezőn mire beékelődött egy szakadékba 200 kilométerre a tervezett leszállási ponttól. A keresés nem volt egyszerű, annak ellenére, hogy elég jól be tudták határolni a műszer elhelyezkedését, a NASA ugyanis mindent fehérre fest, emellett a küldetés adatait is egyetlen példányban mentették el, a fent említett merevlemezen. A gép pilótája végül kiszúrta a csomag maradványait, és a végképp kétségbeesett Devlin szerencséjére hosszas munkával megmentették a pótolhatatlan adatokat is, a 10 milliós műszert azonban teljes egészében leírhatták.

A rakétatudomány viszontagságai

A második eset a rakétatudomány komplikációit tükrözi. Nem meglepő, hogy a dolog legrázósabb része amikor egy rakéta a fejlesztésből a tesztelés fázisába lép, erről leginkább a PayPal és a SpaceX, egy rakéta cég alapítója, a milliomos Elon Musk tudna mesélni. Első rakétája, a Falcon 1 egy csendes-óceáni korallzátonyról emelkedett volna a magasba 2005 novemberében. A gondok sorát néhány tervezeten kívüli hajtóműteszt indította, ami a vártnál több folyékony oxigén hajtóanyagot emésztett fel, majd a hajtóanyag generátor adta fel a küzdelmet, ezért Hawaii-ból rendeltek egy folyékony oxigén szállítmányt, a tankerben történt szivárgás miatt azonban a hajtóanyag egyötöde érkezett meg. Önmagában még ez is elég lett volna a kilövéshez, viszont a rakéta egyik szelepe nyitva maradt az utolsó simításoknál.

Jelentős mennyiség ment veszendőbe, ezért le kellett fújni a kilövést. Egy hónap múlva érkezett meg egy újabb szállítmány, Musk pechszériája viszont ekkor indul be igazán. Az korallzátony körül erős szelek uralkodtak, ezért biztonsági okokból megkezdték a hajtóanyag lecsapolását a rakétából. Ekkor egy hibás szelep vákuumot alakított ki az elsőszámú tartályban, eldeformálva a falait. Három hónapnyi javítás után 2006 márciusában a rakéta újra kilövésre kész volt és ezúttal meg is történt a start.

Másodperceken belül azonban hajtóanyag szivárgást észleltek a főhajtóműnél, ami berobbant, lesodorva a rakétát a pályájáról, a Falcon 1 végül nem messze a kilövő állástól csapódott a földbe. Musk nem csüggedt, egy év alatt a semmiből újjáépítette a rakétát, ami már hiba nélkül felszállt, majd 5 perc sima repülés következett, azonban amikor az első fokozat levált, a lökéstől a vezérlőrendszer összezavarodott és idő előtt leállította a második fokozat hajtóműveit. Összességében a Falcon 1 elérte a világűrt, a sebessége azonban már nem volt elég a földkörüli pályára álláshoz. A következő nekifutás 2008 januárjára lett kitűzve, ezúttal 125 ember hamvaival vág neki a világűrnek, köztük James Doohan-ével, a Star Trek Scotty-jáéval.

Viszlát sárga tengeralattjáró

Az Autosub 2 küldetésében nem volt semmi különleges. A Déli-sark jégtakarója alatt található igen változatos élővilágot kellett lefilmeznie. A műveletet emberi segítség nélkül akarták teljesíteni, ezért alkotói a brit Southampton Egyetemen egy mesterséges intelligenciával működtetett irányítórendszerrel látták el a járművet. Az Autosub 2 2003-ban sikeresen teljesített egy jég alatti tesztküldetést, amit 2004-ben többször megismételt, így a mérnökök magabiztosan várták az éles bevetést, a tartós jégréteg alatti világ feltérképezését.

Az indulás után 5 órával még minden rendben ment, ezután viszont az irányítórendszer valahogy elvesztette tájékozódási képességét, a sárgára festett tengeralattjáró pedig mélyen a jégtakaró alatt megrekedt. A kísérőhajón tartózkodó kutatók képtelenek voltak eszközüket kisegíteni a bajból. Először el sem hitték, hogy az Autosub 2 odaveszhet, amikor az elkezdte akusztikus vészjeleit sugározni. A jeleket öt napon át vették, ezután az egység 5500 D akkui végleg lemerültek. "Jó lett volna utána küldeni egy másik járművet, ezt azonban túl veszélyesnek tartottuk" - nyilatkozott az Autosub egyik fejlesztője, a helyszínen tartózkodó Miles Pebody, robot szakértő.

A tengeralattjáró visszahozásával megállapítható lenne mi okozta a hibát, jégsírja azonban ezt gyakorlatilag lehetetlenné teszi, így maradnak a találgatások.

Vissza a jövőbe

2007 februárjában 12 F-22 Raptor hagyta el a hawaii-i Hickham Légitámaszpontot, hogy eljussanak Okinawára, teljesítve első tengerentúli repülésüket. Minden rendben zajlott a nemzetközi dátumvonal átlépéséig. Ekkor a pilóták elvesztették az összes navigációs segítséget, iránytűik nem mozdultak, így a navigáció terén pillanatok egy első világháborús repülőgépben találták magukat. Szerencséjükre az ég tiszta volt, így egy gyors hátraarccal a velük tartó tankert követve visszajutottak a Hickam támaszpontra.

Az idő előtti visszatérést a Pentagon a rossz időjárási körülményekkel magyarázta. A hibát a jelentések szerint egy "részleges kódsor" probléma váltotta ki, végtelen ciklusba kényszerítve a vadászgépek számítógépeit. Ezek újra és újra próbálták kiszámolni a gépek helyzetét, sikertelenül, mivel egy váratlan dátummal kellett szembenézniük. A hibát kijavították, három hét múlva pedig megismételték a repülést, ezúttal már sikeresen. Ennyit az elektronikától való, egyre növekvő függésről.

Nézőpont kérdése...

Megnyugtató hogy egy műszaki gubanc nem mindig okoz bajt, sőt esetenként még hasznos is lehet. Erre a tézisre a Canada-France-Hawaii teleszkóppal (CFHT) dolgozó csillagászok jöttek rá.

2003. elején a kutatók a fent említett műszerrel kezdték el az eget kémlelni, aminek szerves része volt egy új digitális kamera, akkoriban a világ legnagyobb ilyen jellegű egysége. A CFHT-t négy precíziós lencsével is ellátták, hogy a lehető legtisztább képet kapják. Az eredmény azonban elég lesújtó lett. Amilyen éles volt a felvételek közepe, annyira elmosódtak a szélei. Számos tesztet elvégeztek, a problémát azonban nem sikerült kideríteni, a megoldásról már nem is beszélve. A kísérletezés 2004 májusáig folyt, ekkor a projekt vezető bizottsága úgy döntött, hogy ezzel semmit nem érnek el, csak az időt húzzák, veszélybe sodorva az egész tervezetet. Alapos kivizsgálás következett, a mérnökök szinte naponta szedték szét és rakták össze az optikát, azonban nem találták meg a várva-várt választ.

Egy nap, amikor az egyik mérnök véletlenül fordítva rakta vissza az egyik lencsét, mindenki meglepetésére a felvételeken látványos javulást tapasztaltak. A mérnökök nem értették a hirtelen váltást, illetve azt, hogy miért nem működött a dolog korábban az előírtaknak megfelelően, és mivel már így is rengeteg idejüket elvette a nyomozás, ezért az obszervatórium igazgatója, Christian Veillet nyomására úgy döntöttek, hogy nem vizsgálódnak tovább, a CFHT ugyanis kifogástalanul működött és azóta is rengeteg értékes adatot szolgáltat a tudománynak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)