Hunter
Véget ér a bioüzemanyag-álom?
Megmentheti a biodízel bolygónkat a fenyegető éghajlati katasztrófától? A gazdálkodók és az üzemanyag konszernek egyértelmű igennel válaszolnának, azonban egyre több kétség övezi a népszerűsítő rigmusokat.
Jelenleg körülbelül 12 millió hektárt, a Föld termőterületeinek 1%-át foglalják el a bioüzemanyaghoz szükséges termények. Többek közt cukornádból és kukoricából készül bioetanol, a gázolaj legújabb alternatívája, a repcemagból és a pálmaolajból pedig biodízelt állítanak elő. Ez az arány egyre nagyobb ütemben fog növekedni az olaj drágulásával, és mivel a bioüzemanyagok állítólag kevesebb üvegházgázt juttatnak a légkörbe, mint a kőolajszármazékok.
Időközben egyre több új tanulmány kezdi aláásni a fenti elvet. Könnyen lehet, hogy nem jut elég földterület a termények számára, illetve víz az öntözésükhöz úgy, hogy az ne válna a globális mezőgazdaság kárára. Ami azonban ennél sokkal súlyosabb problémának tűnik, a hagyományos üzemanyagok elégetésének visszaszorításával elért szén-dioxid-csökkenést semmissé teheti a bioüzemanyag termények előállításához szükséges műtrágyákból származó dinitrogén-oxid-kibocsátás, ami szintén üvegházgáz.
A világ több részén a víz hiánya már ma is korlátot szab a mezőgazdaság számára. Johan Rockström, a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet vezetője szerint ha az energiatermeléshez és a közlekedéshez használt fosszilis üzemanyagok felét 2050-re bioüzemanyagokkal váltjuk ki, az évente 4-12 ezer köbkilométerrel növeli meg a világ vízfelhasználását. Összehasonlításként: a világ folyóin évente körülbelül 14 ezer köbkilométer víz folyik le.
Egy jóval mérsékeltebb cél, 2030-ra évi 140 milliárd liter előállítása esetében 180 köbkilométer víztöbbletet igényelne a folyóktól és a földalatti vízkészletektől, számolta ki Charlotte de Fraiture a Srí Lankában működő Nemzetközi Vízigazgatási Intézet munkatársa. Ez a mennyiség a jelenlegi gázolaj felhasználás 7,5%-át váltaná ki. Ez a cél a világ legtöbb részén már kezelhető lenne, azonban Kína és India - ahol a vízkészletek egyre szűkösebbnek bizonyulnak, és a legtöbb termény mesterséges öntözést igényel - nem fog tudni megfelelni a már létező bioüzemanyag-termelés növelését előirányzó kormányzati tervezeteknek, tette hozzá de Fraiture.
A másik kényes kérdés, mennyi terület bocsátható a bioüzemanyagok rendelkezésére. Sten Nilsson, az ausztriai székhelyű Alkalmazott Rendszerelemzések Nemzetközi Intézetének igazgatóhelyettese szerint nem sok. Vessünk egy pillantást a világtérképre, amin a még kihasználatlan földterületek láthatók. Ha elvesszük az erdőket, sivatagokat és egyéb vegetációval nem rendelkező területeket, hegyeket, védett övezeteket, az éghajlat miatt termelésre alkalmatlan területeket, valamint a legelőket, a végeredmény mindössze 250-300 millió hektár.
Ez a nagyjából Argentína méretű terület lenne alkalmas a bioüzemanyag termelés számára, ami ha a biodízel előállításához felhasználható leghatékonyabb terményeket vesszük is, legfeljebb tizedét tudja kielégíteni a világ 2030-ra becsült energiaszükségletének, állítja Nilsson. Ehhez képest további 200 millió hektárra lenne szükség az elkövetkező 20 évben megjelenő 2-3 milliárd ember táplálásához, valamint 25 millió hektárra a fa- és gyümölcsipar számára.
Tehát ha a bioüzemanyag termelés a Nilsson által vélt méretek szerint terjeszkedik, akkor nem marad más választás, mint az élelmiszertermeléshez szükséges földek egy részének feláldozása, vagy erdők és egyéb érintetlen területek mezőgazdaságilag termőképessé tétele. Utóbbi viszont újabb szén-dioxid-mennyiséget szabadítana fel, ami azt jelentené, hogy a bioüzemanyag komoly tényezővé lépne elő a globális felmelegedés növekedésében.
De Fraiture ennél jóval optimistább, az ő előrevetítése szerint a bioüzemanyag-termelés megnégyszerezéséhez a kukorica 20, a cukornád 25, míg a biodízelhez szükséges olajos magvak termelésének 80%-os növelése szükséges. Feltételezve a terményhozamok növekedését, de Fraiture szerint mindez 30 millió hektáron megvalósítható lehet. Ez a jelenleg erre a célra használt területek 2,5-szeresét jelenti.
Egy másik fontos tényező, amit fentebb már említettünk, hogy a bioüzemanyag termelés nagyban függ a nitrogén tartalmú műtrágyák alkalmazásától. Ez szintén rátesz egy lapáttal a globális felmelegedésre, mivel a nitrogén egy része dinitrogén-oxiddá alakul, ami a légkörre mért hatását tekintve rosszabb a szén-dioxidnál. Ha az összképhez még hozzávesszük a feldolgozás és az elosztás folyamatát, akkor talán már nem is marad semmi a bioüzemanyagok előnyeiből.
Jelenleg körülbelül 12 millió hektárt, a Föld termőterületeinek 1%-át foglalják el a bioüzemanyaghoz szükséges termények. Többek közt cukornádból és kukoricából készül bioetanol, a gázolaj legújabb alternatívája, a repcemagból és a pálmaolajból pedig biodízelt állítanak elő. Ez az arány egyre nagyobb ütemben fog növekedni az olaj drágulásával, és mivel a bioüzemanyagok állítólag kevesebb üvegházgázt juttatnak a légkörbe, mint a kőolajszármazékok.Időközben egyre több új tanulmány kezdi aláásni a fenti elvet. Könnyen lehet, hogy nem jut elég földterület a termények számára, illetve víz az öntözésükhöz úgy, hogy az ne válna a globális mezőgazdaság kárára. Ami azonban ennél sokkal súlyosabb problémának tűnik, a hagyományos üzemanyagok elégetésének visszaszorításával elért szén-dioxid-csökkenést semmissé teheti a bioüzemanyag termények előállításához szükséges műtrágyákból származó dinitrogén-oxid-kibocsátás, ami szintén üvegházgáz.
A világ több részén a víz hiánya már ma is korlátot szab a mezőgazdaság számára. Johan Rockström, a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet vezetője szerint ha az energiatermeléshez és a közlekedéshez használt fosszilis üzemanyagok felét 2050-re bioüzemanyagokkal váltjuk ki, az évente 4-12 ezer köbkilométerrel növeli meg a világ vízfelhasználását. Összehasonlításként: a világ folyóin évente körülbelül 14 ezer köbkilométer víz folyik le.
Egy jóval mérsékeltebb cél, 2030-ra évi 140 milliárd liter előállítása esetében 180 köbkilométer víztöbbletet igényelne a folyóktól és a földalatti vízkészletektől, számolta ki Charlotte de Fraiture a Srí Lankában működő Nemzetközi Vízigazgatási Intézet munkatársa. Ez a mennyiség a jelenlegi gázolaj felhasználás 7,5%-át váltaná ki. Ez a cél a világ legtöbb részén már kezelhető lenne, azonban Kína és India - ahol a vízkészletek egyre szűkösebbnek bizonyulnak, és a legtöbb termény mesterséges öntözést igényel - nem fog tudni megfelelni a már létező bioüzemanyag-termelés növelését előirányzó kormányzati tervezeteknek, tette hozzá de Fraiture.
A másik kényes kérdés, mennyi terület bocsátható a bioüzemanyagok rendelkezésére. Sten Nilsson, az ausztriai székhelyű Alkalmazott Rendszerelemzések Nemzetközi Intézetének igazgatóhelyettese szerint nem sok. Vessünk egy pillantást a világtérképre, amin a még kihasználatlan földterületek láthatók. Ha elvesszük az erdőket, sivatagokat és egyéb vegetációval nem rendelkező területeket, hegyeket, védett övezeteket, az éghajlat miatt termelésre alkalmatlan területeket, valamint a legelőket, a végeredmény mindössze 250-300 millió hektár.
Ez a nagyjából Argentína méretű terület lenne alkalmas a bioüzemanyag termelés számára, ami ha a biodízel előállításához felhasználható leghatékonyabb terményeket vesszük is, legfeljebb tizedét tudja kielégíteni a világ 2030-ra becsült energiaszükségletének, állítja Nilsson. Ehhez képest további 200 millió hektárra lenne szükség az elkövetkező 20 évben megjelenő 2-3 milliárd ember táplálásához, valamint 25 millió hektárra a fa- és gyümölcsipar számára.
Tehát ha a bioüzemanyag termelés a Nilsson által vélt méretek szerint terjeszkedik, akkor nem marad más választás, mint az élelmiszertermeléshez szükséges földek egy részének feláldozása, vagy erdők és egyéb érintetlen területek mezőgazdaságilag termőképessé tétele. Utóbbi viszont újabb szén-dioxid-mennyiséget szabadítana fel, ami azt jelentené, hogy a bioüzemanyag komoly tényezővé lépne elő a globális felmelegedés növekedésében.
De Fraiture ennél jóval optimistább, az ő előrevetítése szerint a bioüzemanyag-termelés megnégyszerezéséhez a kukorica 20, a cukornád 25, míg a biodízelhez szükséges olajos magvak termelésének 80%-os növelése szükséges. Feltételezve a terményhozamok növekedését, de Fraiture szerint mindez 30 millió hektáron megvalósítható lehet. Ez a jelenleg erre a célra használt területek 2,5-szeresét jelenti.
Egy másik fontos tényező, amit fentebb már említettünk, hogy a bioüzemanyag termelés nagyban függ a nitrogén tartalmú műtrágyák alkalmazásától. Ez szintén rátesz egy lapáttal a globális felmelegedésre, mivel a nitrogén egy része dinitrogén-oxiddá alakul, ami a légkörre mért hatását tekintve rosszabb a szén-dioxidnál. Ha az összképhez még hozzávesszük a feldolgozás és az elosztás folyamatát, akkor talán már nem is marad semmi a bioüzemanyagok előnyeiből.
