Vérig sérti az átlagpolgárt az égbe szökő üzemanyagár és a globális felmelegedés, mert akadályozza kedvenc időtöltését, az autózást. Dühe az olaj ellen fordul, egyre inkább hajlandó fizetni minden újdonságért, ami kiiktatja életéből az olajat, s ezzel gazdasági forradalmat indíthat el.

A második olyan évet éljük, amikor az üzemanyagok ára néhány évvel ezelőtt még sokkolónak számító magasságokba emelkedett. Három éve elborzasztó volt a 300 forintos benzinár, ám tavaly óta örülhetünk, ha nem kerül ennyibe egy liter 95-ös. Hol mérsékelt égövi trópusi viharok, hol a jégkorszak - havas telek és hűvös nyarak formájában mutatkozó - előjelei, hogy az elsivatagosodás kezdetére utaló forróságok borzolják az emberek idegeit. A fejlett országok átlagpolgára azt tapasztalja, hogy az olaj, amelyre az elmúlt száz évben megszokott jóléte alapult, szembefordul vele: egyre drágább, ráadásul elégetése katasztrófával fenyeget.

A kisember reakciója dühödt. Ha lehet, olyan terméket vesz, amely csökkenti olajfelhasználását. Idén például hetven százalékkal nőtt a hibrid meghajtású autók forgalma az USA-ban, pedig ezek ott is drágák. És Toyota Priust vesz a pénzes polgár, nem pedig mondjuk Camry hibridet, mert az utóbbiból van benzines változat is, míg az előbbiből nincs, ezért a Prius az az autó, amely mindenkinek, messziről, már első látásra megmutatja, hogy tulajdonosa környezettudatos állampolgár.

Az idei évben minden cég azt akarja bizonyítani magáról, hogy mindent megtesz a globális felmelegedés ellen. A General Motors, amely 10 évvel ezelőtt feladta az elektromos autó fejlesztését, most azt ígéri, hogy az évtizedfordulóra az otthoni konnektorból tölthető villanyautóval áll elő, amellyel az átlagamerikai megjárhatja a lakása és a munkahelye közti utat. Az IBM lecserél több ezer szervert néhány nagyszámítógépre azzal a szöveggel, hogy így ugyanazt a teljesítményt sokkal kevesebb energia felhasználásával tudja elérni. Régebben azt mondta volna: jobbak a nagyszámítógépek, mint a szerverek.

Az E.On szükségét látta bejelenteni, hogy szerződést kötött olyan bojlerek - évek múlva esedékes - szállítására, amelyek nem elégetik a földgázt, hanem üzemanyagcellában árammá és forró vízzé alakítják. Az előbbi az övé lesz, az utóbbi a fürdeni vágyó lakosságé. És folytathatnánk az energiagazdaságossággal foglalkozó, egyre szaporodó internetes alportálok sztorijainak sorolását.

Emellett a befektetői tőke is felfedezte a környezetgazdaságot. Gyorsan nő a vagyonukat ebbe az ágazatba fektető alapok tőkéje, az USA-ban például az idén bő fél év alatt 4,7 milliárd dollár vándorolt a tőzsdén jegyzett napelemgyártó cégekbe. Ez több mint kétszer annyi, mint tavaly egész évben, és 2005-ben még csak 1,5 milliárd dollár volt ezt a pénz. Mindez azt jelzi, hogy nem csupán a tudósok és a mániákus környezetvédők, hanem az utca nagyon mindennapi gondolkodású embere is felfogta: valami megváltozott.

Itt már nem csak arról van szó, hogy a fekete arany birtokosai igyekeztek többet kapni az energiahordozóért, hanem arról is, hogy tényleg összedőlhet a világ. Aki mélyebben belegondol a dolgok menetébe, az könnyen beláthatja: ha pár száz millió kínai és indiai a globalizációnak köszönhetően jobban fog élni, mint eddig, például autót fog tartani bicikli helyett, akkor elvileg osztozkodni kellene velük a világ kőolajkincsén, amihez nincs elég olaj. Aki emellé a gondolat mellé még befektetnivaló pénzzel is rendelkezik, az rá fog jönni, hogy a következő húsz évben azok a gazdasági ágak fognak gyorsan növekedni, azaz nagy profitot hozni, amelyek megteremtik az energiatermelés és -felhasználás új formáit.

Mindezek az emberek biztosan számíthatnak a politika támogatására is, hiszen minden politikus pontosan tudja, hogy hosszabb távon azok az országok játsszák a világban az erősebb kutya szerepét, amelyek az aktuális technológiai átalakulás élvonalában járnak. Tehát adott a lakosság hajlandósága a technológiaváltásra és a felismerés, hogy nincs más lehetőség, mint ez, illetve adott a meggazdagodás ebben rejlő lehetősége. Íme a gyújtóanyag egy gazdasági forradalom kirobbantásához, egy új, környezetgazdasági aranyláz felfűtéséhez.

Az emberiség mindig a könnyebb ellenállás irányába mozdul. Amikor elfogytak a vadászó-gyűjtögető területek, akkor letelepült a gazdagon termő folyóvölgyekbe, hogy megtermelje, amit addig elvett a természettől. Amikor ez sem volt elég, akkor megtanulta megművelni a zordabb éghajlat alatt lévő, északabbra fekvő földeket. Előbb a fát, aztán a követ, aztán a bronzot, aztán a vasat, aztán az acélt fedezte fel magának. Előbb az állati vonóerőt használta erőforrásul, majd a faszenet, majd a kőszenet, majd a kőolajat és földgázt, majd...

Az elmúlt évtizedekben részben az energiaprobléma ösztönözte a számítástechnika fejlődését is: az elektronizálás volt a gazdasági hatékonyság növelésének legkönnyebben járható útja, ezért erre mozdultak el a fejlett országok. Azzal kezdődött, hogy ha egy vadászgép a számítógép segítségével egyszerre öt célpont ellen tudott harcolni egy helyett, akkor kevesebb kellett belőle ugyanannak a katonai célnak az eléréséhez. Folytatódott a motorok elektronikus szabályozásával, amivel 20 év alatt 20 százalékkal csökkent a fogyasztásuk, és a számítógépes tervezéssel, amivel prototípusokat, teszteket lehet megspórolni. Végül elterjedtek a vállalatirányítási szoftverek, amelyek azt ígérik, hogy segítségükkel kiszűrhetők a senkinek sem kellő áruk, elkerülhető az eladhatatlan raktárkészletek felhalmozása.

A környezetgazdaság ott fog tartani 2027-ben a mához képest, ahol a számítástechnika tart ma 1987-es önmagához képest. Akkor kezdtek elterjedni a PC-k az irodákban, így akkor érintette meg a kisembereket közvetlenül, mindennapi módon a számítástechnika, ami addig fehér köpenyes emberek titokzatos tevékenysége volt. Ma meg már nem is emlékszünk arra, milyen volt az élet számítógépek nélkül.