Hunter

A HIV elleni természetes védelem titkát kutatják

Egyre több olyan esetről szerzünk tudomást, melyben a HIV vírussal fertőzött személy gyógyszerek alkalmazása nélkül kerekedik felül a halálos kóron.

Az úgynevezett "elit kontrollerek" bár fertőzöttek, elképesztően alacsony szinten fejlesztik ki a vírus antitesteket, ezért gyakorlatilag kezelések nélkül is ugyan olyan tünetmentesek, mint akik antiretrovírus készítményeken élnek. Immunrendszerük természeténél fogva képes elpusztítani a HIV-et.

Bruce Walker, a Massachusetts Közkórház kutatóorvosa úgy döntött, elkezdi tanulmányozni ezeket az eseteket és a pácienseket. Az elit kontroller legfőbb jellemzője, hogy vérében milliliterenként kevesebb mint 50 HIV vírus részecskével rendelkeznek. Munkatársaival egy program keretében már több mint száz elit kontrollert gyűjtött össze, míg a szakterületen együttműködő kollégái további száz főt azonosítottak. Reményei szerint az alanyok tanulmányozásával sikerül megismerni a vírus kordában tartásának alapjait, mellyel teljesen új alapokra helyezhetnék a kezelések kifejlesztését.

A Johns Hopkins Egyetem tanulmánya szerint a fertőzöttek 1-2%-a lehet elit kontoller. Walker szerint a szám túlzó, ő 300 fertőzött alapján csökkentené az arányt. Alacsony terheltségük az újonnan fertőzötteket idézi, magyarázta a Johns Hopkins tanulmánya mögött álló Oliver Laeyendecker, hozzátéve, hogy az elit kontrollerek jóval kisebb fertőzésveszélyt jelentenek, mint a többi vírushordozó. Elmélete szerint ezek az emberek valamilyen genetikai adottságnak köszönhetően ellenállóak az amúgy még mindig gyógyíthatatlan kórokozóval szemben, ami erősebb immunrendszert biztosít számukra, de az sem kizárt, hogy fertőzésük a HIV egy gyenge alfaja, mellyel az emberi immunrendszer még képes felvenni a harcot.

A természetes ellenállásra korábban is találtak már példát. Tíz évvel ezelőtt fedezték fel, hogy Kenyában a szexiparban tevékenykedő nők közül többen is teljesen immunisak voltak a HIV-vel szemben. Látszólag HIV negatívak voltak, vérükben nyoma sem volt az anti-HIV antitesteknek. Valószínűleg T-sejtjeikkel, a fehérvérsejtek egyik csoportjával álltak ellen a vírus támadásainak, nem az antitestekkel. Ezt az irányvonalat több gyógyszergyár kutatja, olyan készítményeken dolgozva melyek a vírus elleni harcra serkentik a T-sejteket, ezek a vakcinák azonban még csak nemrég jutottak túl a kezdeti fázison.

Az elit kontrollerek azonban teljesen más módon élik túl a vírust, mivel vérükben ha csak kis mértékben is, de megtalálható mind a HIV, mind az antitestek, éppen ezért elvileg megfigyelhető hogyan kezeli immunrendszerük a vírust.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #52
    "Hát, nem is tudom, hogy a gyömölcsevő főemlősök hogy-hogy nem szenvednek egész életükben gyomorfekélyben."

    Hát, kedves dez, ráadásul még kezet sem mosnak, ugye. Sőt, néha még a döghúst is megeszik, a randák. :-)
  • dez #51
    Hát, nem is tudom, hogy a gyömölcsevő főemlősök hogy-hogy nem szenvednek egész életükben gyomorfekélyben... ;)
    Vagy pl. barátnőm, a napi 1-2kg-jával.
    Más oka is van annak! Pl. adott esetben a kávé... :)
    Nem mondanám, hogy elsősorban a tüneteket enyhíti a C-vitamin (erre inkább pl. a paracetamol való az infuenza-gyógyszermixekben), hanem elősegíti az immunitást, több ponton támogatja a szervezetet, és még némi vírus-ellenes hatása is van. (Hogy AIDS ellen önmagában elég lenne, azt nem tudom - esetleg ha még nem alakult ki, némileg gátolhatja a HIV-fertőzés elkapását.)
  • Epikurosz #50
    Nem hiszem, hogy a kávétermesztők a c-vitaminra, mint konkurrens termék tekintenének. Mint ahogy a finom sültnek sem konkurrense a sajt, vagy a saláta, ezek kiegészítik egymást.

    Nekem a kávé gyógynövény, és úgy is élek vele: naponta maximum 1x.

    C vitamint pedig a multivitamin pezsgőtablettából szoktam bevinni, a gyümölcsök és zöldségek mellett.
    A C vitamin nem panaceum, még az egyszerű influenzával sem tud elbánni, marokszámra sem. A tüneteket persze enyhítheti, de úgy tüntetni fel, mint alternatívát a HIV vírus elleni gyógyszerekre, egetverő naivitás.

    Megvan az optimális adagja nekije is, mint minden másnak, amely függ természetesen egyéntől, de ugyanazon személy esetében is évszaktól, különböző élethelyzetektől is. Sok gyümölcs mellé felesleges szintetikus C vitamint szedni.
    Ha valakinek bélrendszeri problémája van, és emiatt ajánlott a kevesebb rost, valamint a gyümölcsökben lévő sok sav mellőzése (erről ugye a drágalátos termászetgyógyász mániákusok soha sem beszélnek: hogy ti a sok savas gyümölcs a bélrendszer nyálkahártyáját rendesen szét tudja rágni, és ezzel rengeteg baj okozója lehet!), akkor indokolt lehet a C vitamin szedése (mert így ugye kihagyjuk a savakat, amelyekkel a kozmetikusok arcradírozást csinálnak, magyarán lemaratják a bőr felső rétegeit), amely ráadásul a fekélyes gyomrot, vagy a hurutos beleket is pátyolgatja, lévén a C vitamin sebgyógyító, hámosító hatású!!! [jó hosszú mondat lett :-]

  • dez #49
    Esetleg próbáld meg egészben értelmezni a mondatot... ;)
  • Epikurosz #48
    "akkor viszont egy ideig inkább álmosítólag hathat]. LOL még az is lehet, hogy a kávétermesztők keltik a C-vitamin rossz hírét - "

    Ez így nem logikus.
    Ha a C-vit. álmosít, akkor a kv termelők érdeke a C-vit. fogyasztás, mert álmos ember inkább nyúl a kv-hoz.
  • szivar #47
    Könnyebb mint a dohányzásról :(.
  • dez #46
    (Mondjuk ehhez az is kell, hogy eleve ne szokjunk rá a kávéra, azaz koffeinre, mert nem könnyű leszokni.)
  • dez #45
    Ja, az említett emberek (és persze sokan mások) nem csak "szorgalomból" szedik a C-vitamint, hanem mert a kávét is elég jól helyettesíti (főleg ha más vitaminokból és ásványi agyagokból sincs hiány) [ha valaki nincs hozzászokva, akkor viszont egy ideig inkább álmosítólag hathat]. LOL még az is lehet, hogy a kávétermesztők keltik a C-vitamin rossz hírét - a kávé-biznisz sem kispályás dolog.
  • dez #44
    "A sok C-vitamin valóban okoz vesekövet, sőt húgykövet is, ez nem ijesztgetés."

    Több ismert személyiség is köztudottan sok C-vitamint fogyaszt(ott), mégsem lett vese-, vagy húgykövük... És mint írtam, állítólag nincs is erre tudományos bizonyíték. De ha mutatsz, elhiszem. Viszont, mint írtam, már rég óta tudott, hogy P-vitamin-komplexel érdemes szedni a C-vitamint, akkor alig ürül ki belőle valami. (És akkor kevesebb is elég, 0,5-2g.)
  • Epikurosz #43
    A sok C-vitamin valóban okoz vesekövet, sőt húgykövet is, ez nem ijesztgetés.

    Elhangzott itt sok butaság, csak röviden reagálok:
    Az immunrendszer csak bizonyos határok között tud alkalmazkodni, így butaság a beteges higiénia, de butaság a higiéniai szabályok be nem tartása is. Mert az ugye senkit sem vigasztal, hogy esetleg alkalmazkodik az emberi faj egy betegséghez, de ő maga pár nap alatt elpatkol. Mellesleg, Semmelweis előtt ugye nem mostak kezet a szülészek, lett is belőle jó sok gyermekágyi láz, és elpusztult anya, meg csecsemő.
    Nem beszélve az egyre gyakoribb éttermi, ívóvízhálózati fertőzésekről (Miskolc stb.). Háborús fészkekben meg ugye hamar megjelenik a tífusz, a kolera stb.

    Tehát: ha kérhetném, ne tessék butaságokat írni, hogy nosza fetrengjünk a mocsokban, mert attól nő nagyra az immunrendszerünk.

    Mellékesen: szőrtüszőgyulladásom miatt én is visszafogtam az állandó tusfürdős, samponos zuhanyozásaim, és hetente 1-2-szer használok kemikáliát, a többi napon - mert a nyári melegben naponta legalább 1x kell azért zuhanyozni - csak vizet használok.
    Szóval, mértékkel, mindenben.

    Amúgy, az egyre gyakrabban előforduló magyarországi járványos megbetegedések oka nem az - ó, dehogy! - hogy a magyarok túlzásba vinnék a tisztálkodást. Inkább okolható ezért két tényező:
    1. megnőtt a koslatás, emberek, akár más kontinensekről, más kultúrákból, jönnek-mennek itt
    2. eltrehányodott az ország. Régen ugye volt a szaki, a mester, aki mondjuk egy szocialista nagyvállalat konyhájában az újonc orrát beleverte a kondérba, ha nem sikálta tisztára, vagy a padlóba, ha nem mosta fel rendesen sima hipóval vagy Flóraszepttel. Ma felvesznek mindenféle újoncot, a pozitív diszkrimináció jegyében, mondjuk olyan cigányokat is, akik a cigánytelepen szocializálódtak, nem verték beléjük évszázadokon át egy-egy szakma műveléséhez szükséges fegyelmet, pontosságot, pedantériát, rendszeretetet.
    Én ezt saját bőrömön tapasztaltam egy kórházban, úgyhogy azt mondom: soha többé közkórházba. Épp ezért vagyok a kórházak privatizációja mellett, határozottan.

    Visszatéve a témára: a HIV elleni természetes védelem a legtöbb ember számára ábránd marad, ezért vissza kell térni a földre, és dolgozni kell a felszámolásán, és nem csak ezen, hanem más problémákon is. Felesleges itt is, máshol is, várni a csodát, a messiást, az ufókat, a 12. dimenzió angyalait.

    Kedves fiatalok!
    Nem finnyáskodni, hanem vállalni a munkát, a nehézségeket, a hétszentségit!