SG.hu·
A lehetetlenség határát súrolja az Itokawa
Kisebbfajta csoda a mindössze 535 méteres Itokawa aszteroida létezése, derül ki a japán Hayabusa űrszonda adatai alapján készült tanulmányokból, melyek segíthetnek betekintést nyerni az űrsziklák fejlődésébe és a védekezésben.
Korábban már több cikkben is beszámoltunk a japánok mintagyűjtési kísérleteiről. Űrszondájuk kétszer kísérelt meg leszállást az aszteroidán, illetve egy leszállóegységet is megpróbáltak lejuttatni a felszínre - utóbbi teljes kudarcba fulladt és a korábbiak is csak igen mérsékelt sikereket hoztak, ez azonban csak akkor fog egyértelművé válni, amikor a Hayabusa mintagyűjtő kapszulája 2010-ben visszatér a Földre. A szonda által készített felvételek, valamint az objektumról szerzett topológiai, szerkezeti és gravitációs adatok azonban sikernek számítanak. Az adatok összeillesztgetése után kialakuló összkép nem kis meglepetést jelentett a kutatóknak.
Öt évvel ezelőtt még abban a meggyőződésben tervezték meg az expedíciót, hogy egy szilárd, egybefüggő űrkőzetet fognak találni, ami kis méreténél fogva képtelen arra, hogy darabokat tartson össze, magyarázta Eric Asphaug, a Kalifornia Egyetem bolygó tudósa, aki közvetlenül nem vett részt a japánok munkájában. A feltevések azonban teljesen helytelennek bizonyultak. A felvételek egy kövekkel és törmelékkel teli felszínt tártak a földi csapat elé, ami arra utal, hogy az Itokawa egy nagyobb, minden bizonnyal egy ütközés során szétzúzódott aszteroida apró darabjaiból állt össze, amit gravitációs mezőjének mérései is alátámasztanak.
A darabok megvizsgálása alapján a Hayabusa megbecsülte az eredeti aszteroida méretét is: a számítások szerint legalább 200 kilométeres átmérővel rendelkezhetett. Összetételét tekintve az aszteroida a bolygók nyersanyagait hordozta magában, mint az olivin, a piroxén és a vas, azonban ezek az anyagok látszólag nem olvadtak meg és váltak el egymástól. A Hayabusa kamerái rétegezett kőzeteket is felfedtek, ezek egy ősi folyómeder maradványai lehetnek, ami szintén beépült az apró aszteroidába. Ez arra utal, hogy az Itokawa eredetije méreténél fogva rendelkezett belső hővel, ami elegendő volt egy, a Földéhez hasonló hidrotermális folyamat beindításához, azonban kevés az anyagok megolvasztásához.
Az aszteroida "térképe"
Az adatok alapján az űrkőzet mindössze 60%-os sűrűséggel rendelkezik, 40% nem több mint üres tér, ami elképesztő, tekintve, hogy a közönséges homoknál ez a porozitás csupán 20%, amit egyáltalán nem könnyű túlszárnyalni. Növeléséhez rendkívül finom egyensúlyt kell teremteni az anyagok között. Asphaug a New Scientist-nek adott interjújában egy kártyavár építéséhez hasonlította a folyamatot.
Mindez egy újabb rejtélyt tár a tudósok elé, mivel a becsapódások, melyből az Itokawa a felszín látszólagos sértetlensége ellenére alaposan kivette a részét, növelik az aszteroida sűrűségét, viszont könnyen felboríthatják a kényes egyensúlyt. Az Itokawán alig találhatók becsapódási kráterek, mert azonnal betemeti az aszteroida homokból és apró kövekből álló anyaghalmaza, amit gyenge gravitációja tart össze.
Csupán egyetlen aszteroidát sikerült eddig ilyen behatóan tanulmányozni, a 33 kilométer hosszú Eroszt, ami az anyagokat borító vastag regolit rétegnek köszönhetően egyetlen darabból áll, sűrűsége azonban nem sokkal nagyobb egy kőrakásénál. Dr. Takihiro Hiroi, az egyik tanulmány szerzője szerint az Itokawa esetében pontosan ennek a takarórétegnek a kifejlődése zajlik.
A "fej" és "törzs" valszínű ütközési/összekapcsolódási pontja
Asphaug szeretné, ha újabb és újabb aszteroidákat vennének alaposabban szemügyre, részben azért, hogy megállapíthassák, milyen veszélyeket rejtenek a Földre nézve, részben pedig azért, hogy fejlődésüket és szerkezetüket megfigyelve kitapasztalják gyenge pontjaikat, ha esetleg fel kellene készülni egy eltérítési expedícióra. Az Itokawa például másfél éves keringési ciklusa alatt keresztezi a Föld pályáját, a számítások szerint azonban nagy valószínűséggel soha nem fog találkozni bolygónkkal.
A statisztikák viszont azt mutatják, hogy százezer évente egy-egy ilyen méretű aszteroida becsapódik a Földbe, így mindenképpen nagy jelentősége lenne további robotküldetéseknek, annak érdekében, hogy egy lépéssel mindig az űrkőzetek előtt járjunk.
Korábban már több cikkben is beszámoltunk a japánok mintagyűjtési kísérleteiről. Űrszondájuk kétszer kísérelt meg leszállást az aszteroidán, illetve egy leszállóegységet is megpróbáltak lejuttatni a felszínre - utóbbi teljes kudarcba fulladt és a korábbiak is csak igen mérsékelt sikereket hoztak, ez azonban csak akkor fog egyértelművé válni, amikor a Hayabusa mintagyűjtő kapszulája 2010-ben visszatér a Földre. A szonda által készített felvételek, valamint az objektumról szerzett topológiai, szerkezeti és gravitációs adatok azonban sikernek számítanak. Az adatok összeillesztgetése után kialakuló összkép nem kis meglepetést jelentett a kutatóknak.
Öt évvel ezelőtt még abban a meggyőződésben tervezték meg az expedíciót, hogy egy szilárd, egybefüggő űrkőzetet fognak találni, ami kis méreténél fogva képtelen arra, hogy darabokat tartson össze, magyarázta Eric Asphaug, a Kalifornia Egyetem bolygó tudósa, aki közvetlenül nem vett részt a japánok munkájában. A feltevések azonban teljesen helytelennek bizonyultak. A felvételek egy kövekkel és törmelékkel teli felszínt tártak a földi csapat elé, ami arra utal, hogy az Itokawa egy nagyobb, minden bizonnyal egy ütközés során szétzúzódott aszteroida apró darabjaiból állt össze, amit gravitációs mezőjének mérései is alátámasztanak.
A darabok megvizsgálása alapján a Hayabusa megbecsülte az eredeti aszteroida méretét is: a számítások szerint legalább 200 kilométeres átmérővel rendelkezhetett. Összetételét tekintve az aszteroida a bolygók nyersanyagait hordozta magában, mint az olivin, a piroxén és a vas, azonban ezek az anyagok látszólag nem olvadtak meg és váltak el egymástól. A Hayabusa kamerái rétegezett kőzeteket is felfedtek, ezek egy ősi folyómeder maradványai lehetnek, ami szintén beépült az apró aszteroidába. Ez arra utal, hogy az Itokawa eredetije méreténél fogva rendelkezett belső hővel, ami elegendő volt egy, a Földéhez hasonló hidrotermális folyamat beindításához, azonban kevés az anyagok megolvasztásához.
Az aszteroida "térképe"
Az adatok alapján az űrkőzet mindössze 60%-os sűrűséggel rendelkezik, 40% nem több mint üres tér, ami elképesztő, tekintve, hogy a közönséges homoknál ez a porozitás csupán 20%, amit egyáltalán nem könnyű túlszárnyalni. Növeléséhez rendkívül finom egyensúlyt kell teremteni az anyagok között. Asphaug a New Scientist-nek adott interjújában egy kártyavár építéséhez hasonlította a folyamatot.
Mindez egy újabb rejtélyt tár a tudósok elé, mivel a becsapódások, melyből az Itokawa a felszín látszólagos sértetlensége ellenére alaposan kivette a részét, növelik az aszteroida sűrűségét, viszont könnyen felboríthatják a kényes egyensúlyt. Az Itokawán alig találhatók becsapódási kráterek, mert azonnal betemeti az aszteroida homokból és apró kövekből álló anyaghalmaza, amit gyenge gravitációja tart össze.
Csupán egyetlen aszteroidát sikerült eddig ilyen behatóan tanulmányozni, a 33 kilométer hosszú Eroszt, ami az anyagokat borító vastag regolit rétegnek köszönhetően egyetlen darabból áll, sűrűsége azonban nem sokkal nagyobb egy kőrakásénál. Dr. Takihiro Hiroi, az egyik tanulmány szerzője szerint az Itokawa esetében pontosan ennek a takarórétegnek a kifejlődése zajlik.
A "fej" és "törzs" valszínű ütközési/összekapcsolódási pontja
Asphaug szeretné, ha újabb és újabb aszteroidákat vennének alaposabban szemügyre, részben azért, hogy megállapíthassák, milyen veszélyeket rejtenek a Földre nézve, részben pedig azért, hogy fejlődésüket és szerkezetüket megfigyelve kitapasztalják gyenge pontjaikat, ha esetleg fel kellene készülni egy eltérítési expedícióra. Az Itokawa például másfél éves keringési ciklusa alatt keresztezi a Föld pályáját, a számítások szerint azonban nagy valószínűséggel soha nem fog találkozni bolygónkkal.
A statisztikák viszont azt mutatják, hogy százezer évente egy-egy ilyen méretű aszteroida becsapódik a Földbe, így mindenképpen nagy jelentősége lenne további robotküldetéseknek, annak érdekében, hogy egy lépéssel mindig az űrkőzetek előtt járjunk.