Hunter
Munkába állt az első aszteroida mintagyűjtő szonda
Míg az amerikaiak egy üstökössel viaskodtak, a japánok egy aszteroidával próbálnak farkasszemet nézni. Befutott a 100 millió dolláros Hayabusa űrszonda és le is parkolt az Itokawa közvetlen közelében, hogy megkezdhesse tudományos munkáját.
A szonda egy hónapnyi pályakorrekció-sorozatot követően hétfőn érte el a közepes méretű űrkőzetet, melyet 20 kilométeres távolságban közelített meg, kizárólag fedélzeti navigációs rendszerére hagyatkozva, a földi irányítás beavatkozása nélkül. Augusztus 28-ig a Hayabusa ionhajtómű-rendszere vezérelte a gépet, amit ezután a folyékony hajtóanyaggal ellátott kémiai gyorsítók váltottak fel. A négy ionhajtómű közel 26 000 órán át működött, újra azonban már csak a szonda utazásának utolsó állomásán, a Földre való visszatérés megkezdésekor indították.
A szonda és célpontja körülbelül 320 millió kilométerre van Földtől. A küldetés célja az 1998 SF36 jelű, később a japán űrkutatás egyik úttörőjéről Itokawára keresztelt aszteroida tanulmányozása valamint minták gyűjtése és azok visszaszállítása a Földre. Az objektumot 1998 szeptemberében fedezte fel egy, az amerikai légierő, az MIT és a NASA tudósaiból álló csapat.
Az elmúlt hét évben azonban szinte semmit nem sikerült megtudni a krumpli alakú, 660x300 méteres Itokawáról, azt leszámítva, hogy pályája miatt Apollo osztályú földközeli aszteroidának minősítették, azaz potenciális veszélyforrás bolygónkra nézve. Legutóbb 2001-ben volt a Föld közelében. Az akkor végzett megfigyelések szerint az aszteroidának nagyobb a fényvisszaverése, mint azt először feltételezték, ezt leszámítva azonban semmi közelebbiről nem árulkodnak a földi távcsövek adatai, így a tudósoknak nehéz volt megjósolni, hogy milyen kép tárul majd a Hayabusa elé.
Az aszteroida és az űrszonda találkozási pontja
Most véget értek a találgatások, az aszteroida-szonda nagyfelbontású képei egy sziklás, dombos tájat mutatnak sík területekkel megszórva, azonban a részletes elemzések és a mintagyűjtés ennél jóval többet fog elárulni. Első pillantásra úgy tűnik, laza por- és porszerű, regolitnak tűnő anyagréteg borítja a sík területeket, ami meglepetésként érte a projektvezetők többségét, számolt be az első tapasztalatokról Jun Kawaguchi, a tudományos csapat tagja. A dolog furcsasága abból adódik, hogy a jelenleg elfogadott elméletek szerint a kis objektumokon nem található regolit.
Időközben megkezdték munkájukat a szonda tudományos műszerei is. Jelenleg az infravörös-közeli és a röntgensugarú spektrométerek végeznek méréseket, amihez egy lézeres magasságmérő is társul. Utóbbi a felszínről gyűjt információkat, míg a spektrométer-páros az aszteroida elemi és ásványi összetételét vizsgálja. Ezek az adatok segíthetnek a csillagászoknak felfedni az aszteroidák és üstökösök kapcsolatát a Földre hullott meteoritokkal.
A Hayabusa szeptember 12-i felvétele
A műszerek adatainak elemzésére azonban még várni kell. Ami már előzetesen leszűrhető, az az objektum alakjából következik. Úgy tűnik, az aszteroida számos kis objektumból állt össze, vélhetően egy nagyobb mag köré csoportosulva. Szeptember végén a szonda még közelebb mehet az aszteroidához, elérve a 7 kilométeres távolságot a 12 órás forgási periódust mutató Itokawával szemben. A szondának meg kell határoznia három olyan területet, ami tudományos szempontból érdekes, emellett pedig biztonságos ahhoz, hogy a törékeny űreszköz mintát gyűjthessen, ami a tervek szerint novemberben veszi kezdetét.
Minden egyes megközelítéskor egy 16 colos tölcsér segítségével kapcsolatba kerül a Hayabusa az űrsziklával, majd egy kis fémgolyót lő ki a sziklás kéregre, másodpercenkénti több száz méteres sebességgel. A becsapódások nyomán kilökődő törmeléket a tölcséren keresztül a szonda a mintavételi kamrájába szívja. A szakértők várakozása szerint egy gramm anyag fog összegyűlni.
Az első elhaladáskor a Hayabusa elereszt egy kisméretű leszállóegységet, a MINERVA-t, ami többnyire ugrálva, pattogva fog közlekedni a rendkívül alacsony gravitációjú test felszínén. A MINERVA három sztereo kamerával és hat hőmérővel van felszerelve, ebből kitalálható, hogy feladata felvételek készítése és a környezeti hőmérséklet mérése lesz.
A szonda 2003. május 9-én még MUSES-C néven indult el egy M-5 rakéta fedélzetén. Egy évvel később a Föld mellett elrepülve gravitációs gyorsítással vette célba az Itokawa aszteroidát. Sajnos egy 2003-ban bekövetkezett napkitörés megtépázta a Hayabusát, sérüléseket szenvedtek ugyanis nappanelei, melyek nélkülözhetetlenek a fő ionhajtómű működtetéséhez, így nyár helyett csak ősszel sikerült elérnie célpontját. A tervek szerint decemberben int majd búcsút az Itokawának, hogy megkezdje visszatérését a Földre. Az ütemterv szerint 2007 júniusára várható, akkor ereszkedik majd le ejtőernyőjével Ausztráliában.
A szonda egy hónapnyi pályakorrekció-sorozatot követően hétfőn érte el a közepes méretű űrkőzetet, melyet 20 kilométeres távolságban közelített meg, kizárólag fedélzeti navigációs rendszerére hagyatkozva, a földi irányítás beavatkozása nélkül. Augusztus 28-ig a Hayabusa ionhajtómű-rendszere vezérelte a gépet, amit ezután a folyékony hajtóanyaggal ellátott kémiai gyorsítók váltottak fel. A négy ionhajtómű közel 26 000 órán át működött, újra azonban már csak a szonda utazásának utolsó állomásán, a Földre való visszatérés megkezdésekor indították.
A szonda és célpontja körülbelül 320 millió kilométerre van Földtől. A küldetés célja az 1998 SF36 jelű, később a japán űrkutatás egyik úttörőjéről Itokawára keresztelt aszteroida tanulmányozása valamint minták gyűjtése és azok visszaszállítása a Földre. Az objektumot 1998 szeptemberében fedezte fel egy, az amerikai légierő, az MIT és a NASA tudósaiból álló csapat.
Az elmúlt hét évben azonban szinte semmit nem sikerült megtudni a krumpli alakú, 660x300 méteres Itokawáról, azt leszámítva, hogy pályája miatt Apollo osztályú földközeli aszteroidának minősítették, azaz potenciális veszélyforrás bolygónkra nézve. Legutóbb 2001-ben volt a Föld közelében. Az akkor végzett megfigyelések szerint az aszteroidának nagyobb a fényvisszaverése, mint azt először feltételezték, ezt leszámítva azonban semmi közelebbiről nem árulkodnak a földi távcsövek adatai, így a tudósoknak nehéz volt megjósolni, hogy milyen kép tárul majd a Hayabusa elé.
Az aszteroida és az űrszonda találkozási pontja
Most véget értek a találgatások, az aszteroida-szonda nagyfelbontású képei egy sziklás, dombos tájat mutatnak sík területekkel megszórva, azonban a részletes elemzések és a mintagyűjtés ennél jóval többet fog elárulni. Első pillantásra úgy tűnik, laza por- és porszerű, regolitnak tűnő anyagréteg borítja a sík területeket, ami meglepetésként érte a projektvezetők többségét, számolt be az első tapasztalatokról Jun Kawaguchi, a tudományos csapat tagja. A dolog furcsasága abból adódik, hogy a jelenleg elfogadott elméletek szerint a kis objektumokon nem található regolit.
Időközben megkezdték munkájukat a szonda tudományos műszerei is. Jelenleg az infravörös-közeli és a röntgensugarú spektrométerek végeznek méréseket, amihez egy lézeres magasságmérő is társul. Utóbbi a felszínről gyűjt információkat, míg a spektrométer-páros az aszteroida elemi és ásványi összetételét vizsgálja. Ezek az adatok segíthetnek a csillagászoknak felfedni az aszteroidák és üstökösök kapcsolatát a Földre hullott meteoritokkal.
A Hayabusa szeptember 12-i felvétele
A műszerek adatainak elemzésére azonban még várni kell. Ami már előzetesen leszűrhető, az az objektum alakjából következik. Úgy tűnik, az aszteroida számos kis objektumból állt össze, vélhetően egy nagyobb mag köré csoportosulva. Szeptember végén a szonda még közelebb mehet az aszteroidához, elérve a 7 kilométeres távolságot a 12 órás forgási periódust mutató Itokawával szemben. A szondának meg kell határoznia három olyan területet, ami tudományos szempontból érdekes, emellett pedig biztonságos ahhoz, hogy a törékeny űreszköz mintát gyűjthessen, ami a tervek szerint novemberben veszi kezdetét.
Minden egyes megközelítéskor egy 16 colos tölcsér segítségével kapcsolatba kerül a Hayabusa az űrsziklával, majd egy kis fémgolyót lő ki a sziklás kéregre, másodpercenkénti több száz méteres sebességgel. A becsapódások nyomán kilökődő törmeléket a tölcséren keresztül a szonda a mintavételi kamrájába szívja. A szakértők várakozása szerint egy gramm anyag fog összegyűlni.
Az első elhaladáskor a Hayabusa elereszt egy kisméretű leszállóegységet, a MINERVA-t, ami többnyire ugrálva, pattogva fog közlekedni a rendkívül alacsony gravitációjú test felszínén. A MINERVA három sztereo kamerával és hat hőmérővel van felszerelve, ebből kitalálható, hogy feladata felvételek készítése és a környezeti hőmérséklet mérése lesz.
A szonda 2003. május 9-én még MUSES-C néven indult el egy M-5 rakéta fedélzetén. Egy évvel később a Föld mellett elrepülve gravitációs gyorsítással vette célba az Itokawa aszteroidát. Sajnos egy 2003-ban bekövetkezett napkitörés megtépázta a Hayabusát, sérüléseket szenvedtek ugyanis nappanelei, melyek nélkülözhetetlenek a fő ionhajtómű működtetéséhez, így nyár helyett csak ősszel sikerült elérnie célpontját. A tervek szerint decemberben int majd búcsút az Itokawának, hogy megkezdje visszatérését a Földre. Az ütemterv szerint 2007 júniusára várható, akkor ereszkedik majd le ejtőernyőjével Ausztráliában.
