Hunter
Gravitációs vontatóval az armageddon ellen
Az űrsziklák elhárítására számos lehetőség fogalmazódott már meg a tudósokban, a hajtómű telepítésétől a kamikáze akciókon át egészen az űrhajóval való eltolásig bezáróan. Nem véletlenül, hiszen egy mindössze stadion méretű aszteroida is képes eltörölni egy nagyvárost a föld színéről.
A tologatáshoz rengeteg üzemanyagra lenne szükség és könnyen megeshet, hogy darabokra szakítaná az aszteroidát, nem is beszélve az állandó forgásról, ami még a felszínre szerelt hajtóműnek is feladná a leckét. Természetesen felmerült a Bruce Willis-féle "robbantsuk sok kicsi, kevésbé veszélyes darabkára az aszteroidát egy nukleáris töltet segítségével" elv is, ami minden bizonnyal látványos lenne, a NASA két űrhajósa azonban inkább eltekintene a "robbantsunk és imádkozzunk" módszertől. Az űrhajósok nem bíznak az olyan megoldásokban, aminek nem lehet biztosan levetíteni a következményeit, szerintük egy kontrollálható folyamatra van szükség, ami valóban ésszerű érvelésnek tűnik.
A Nemzetközi Űrállomásról nemrég visszatért Edward Lu és kollégája, Stanley Love a Nature magazin legfrissebb számában egy 20 tonnás, ember nélküli aszteroidavontató tervével állt elő, ami a gravitációt használná fel, hogy finoman egy új, veszélytelen pályára tessékelje a hívatlan látogatót. Lu szerint olyan ez a gravitációs kapocs, mint egy hatalmas gumipánt a két objektum között. A vontató az aszteroida felszíne felett lebeg, és - anélkül hogy hozzáérne -, kizárólag a gravitációt használja vontatókötélként. Ha az űreszköz egyenletes távolságot tart fent az aszteroidával, miközben folyamatosan ugyanabba az irányba halad, nem fogja megbolygatni az űrkőzet forgását, illetve szerkezetét.
A fent leírtakból kitűnik, hogy nem egy gyors vontatási folyamatról van szó, ami azonban egyáltalán nem hátrány. Az aszteroidák ugyanis - amint azt a legújabb megfigyelések is alátámasztják -, többnyire igen laza szerkezetűek, így a túl erős mozgatás darabokra szakíthatja, melyekkel végképp nem lehet mit kezdeni.
Fennáll annak a veszélye is, hogy a vontatásra kiküldött űrhajó hajtóműve szétdarabolja az aszteroidát, vagy felesleges port kavar fel, ha túl erőteljesen üzemeltetik. Ezek kiküszöbölésére, valamint hogy a nettó vontatóerő ne tolja el az aszteroidát, Lu és Love némileg elfordítaná a hajtóműveket az űrhajó törzsétől. A sugarak oldalirányba robbannak ki, ami ugyan nem olyan hatékony mintha egyenesen lefelé irányulnának, de az evezéshez hasonló mozgás így is lassú előrehaladást biztosít, magyarázta Lu.
2029-ben egy 320 méteres aszteroida, a 2004 MN4 halad el a föld mellett mindössze 30 000 kilométeres távolságban, ami nem nagyobb távolság, mint amin a geoszinkronos műholdak többsége kering. 2035 környékén újra feltűnik és a tudósok szerint ekkor már van némi esély, hogy eltalálja bolygónkat. Lu és Love módszerével egy ekkora űrszikla elvontatásához körülbelül másfél év kellene, ami soknak hangzik, azonban bőven belefér a 2029 és 2035 közötti időszakba.
A tologatáshoz rengeteg üzemanyagra lenne szükség és könnyen megeshet, hogy darabokra szakítaná az aszteroidát, nem is beszélve az állandó forgásról, ami még a felszínre szerelt hajtóműnek is feladná a leckét. Természetesen felmerült a Bruce Willis-féle "robbantsuk sok kicsi, kevésbé veszélyes darabkára az aszteroidát egy nukleáris töltet segítségével" elv is, ami minden bizonnyal látványos lenne, a NASA két űrhajósa azonban inkább eltekintene a "robbantsunk és imádkozzunk" módszertől. Az űrhajósok nem bíznak az olyan megoldásokban, aminek nem lehet biztosan levetíteni a következményeit, szerintük egy kontrollálható folyamatra van szükség, ami valóban ésszerű érvelésnek tűnik.
Edward Tsang Lu |
A fent leírtakból kitűnik, hogy nem egy gyors vontatási folyamatról van szó, ami azonban egyáltalán nem hátrány. Az aszteroidák ugyanis - amint azt a legújabb megfigyelések is alátámasztják -, többnyire igen laza szerkezetűek, így a túl erős mozgatás darabokra szakíthatja, melyekkel végképp nem lehet mit kezdeni.
Fennáll annak a veszélye is, hogy a vontatásra kiküldött űrhajó hajtóműve szétdarabolja az aszteroidát, vagy felesleges port kavar fel, ha túl erőteljesen üzemeltetik. Ezek kiküszöbölésére, valamint hogy a nettó vontatóerő ne tolja el az aszteroidát, Lu és Love némileg elfordítaná a hajtóműveket az űrhajó törzsétől. A sugarak oldalirányba robbannak ki, ami ugyan nem olyan hatékony mintha egyenesen lefelé irányulnának, de az evezéshez hasonló mozgás így is lassú előrehaladást biztosít, magyarázta Lu.
2029-ben egy 320 méteres aszteroida, a 2004 MN4 halad el a föld mellett mindössze 30 000 kilométeres távolságban, ami nem nagyobb távolság, mint amin a geoszinkronos műholdak többsége kering. 2035 környékén újra feltűnik és a tudósok szerint ekkor már van némi esély, hogy eltalálja bolygónkat. Lu és Love módszerével egy ekkora űrszikla elvontatásához körülbelül másfél év kellene, ami soknak hangzik, azonban bőven belefér a 2029 és 2035 közötti időszakba.