Hunter
Mumifikálásukban egyenrangúak voltak az állatok Egyiptomban
Ha mumifikálásról volt szó, az ősi egyiptomiak kedvenc állatai is pontosan ugyanolyan bánásmódban részesültek, mint az emberek. A tartósított jószágokról készült kémiai elemzés megerősíti kiváltságos helyzetük voltát az ősi társadalomban.
Az ókori Egyiptomban milliónyi emlőst, madarat és rágcsálót mumifikáltak. Ez a hatalmas számadat arra enged következtetni, hogy az emberi múmiákkal szemben a házi kedvencek jóval egyszerűbb mumifikálási eljárásban részesültek. Mindeddig az általános nézet az volt, hogy az állatokat egyszerűen csak betekerték a durva vászon kötözőanyagba, vagy még abba sem, majd gyantába mártották. A Bristoli Egyetem Richard Evershed vezette csapata által elvégzett kémiai elemzés azonban kimutatta, hogy az állati múmiákat pontosan ugyanolyan összetett balzsamozó anyagokkal készítették ki, mint elhunyt embertársaikat.
Bebalzsamozott majom
A kutatók négy, i.e. 818 és 343 között mumifikált állatot vizsgáltak meg: egy macskát, két sólymot és egy íbiszt. A mintákat kromatográfiával és tömegspektrometriával bontották alkotóelemeikre. Szerves összetevők sokaságára, többek közt méhviaszra, ragasztócukorra, valamint növényi gyantára és olajokra bukkantak, melyeket rendszeresen alkalmaztak az emberi mumifikálásnál is. A méhviasz antibakteriális, azaz gátolja a kórokozók szaporodását és fejlődését, valamint taszítja a vizet, magyarázta Evershed. A növényi olajok szintén a víz távoltartására szolgáltak, míg a tűlevelű és pisztáciafákból származó gyanta a testek bomlását akadályozza meg. A ragasztócukor valószínűleg a kötözőanyag összetartását szolgálta.
A kutatók bitumennyomokat is találtak. Ez az anyag szintén a vízállóságot javíthatta, de használhatták a múmiák feketére festéséhez is. A fekete szín az ősi egyiptomiak számára a túlvilági életet jelképezte, mondta Evershed. "A tartósított állatok minden porcikájukban ugyanolyan bonyolult eljárással készültek, mint az emberi társadalom megbecsült tagjai" - tette hozzá.
Bebalzsamozott macska
Az ősi egyiptomiak nagy becsben tartották az állatokat, házi kedvenceikre az istenek képviselőiként tekintettek, így nem meglepő, hogy ilyen gondot fordítottak megőrzésükre, mondta Rosalie David, a Manchesteri Egyetem egyiptológusa. A görög történész, Hérodotosz az emberi mumifikálás költségeit és bonyolultságát figyelembe véve három fokozatról számol be. A legfelső osztály esetében a testből teljesen eltávolították a belsőségeket, a szerveket kiszárították és finom anyagokat használtak a becsavaráshoz. A korábbi tanulmányok szerint az állatok a második szintű kezelést kaphatták, amien a belső szerveket a testen belül igyekeztek tartósítani, mondta David.
Hogy pontosan mi történt azt Evershed szerint lehetetlen megállapítani. A balzsamozás titkos tevékenység volt, amit a képzett mesterei zárt ajtók mögött gyakoroltak, Hérodotosz írása pedig már az egyiptomi mumifikálás csúcspontja után születtek, ezért nehéz megmondani mennyire pontosak.
Az ókori Egyiptomban milliónyi emlőst, madarat és rágcsálót mumifikáltak. Ez a hatalmas számadat arra enged következtetni, hogy az emberi múmiákkal szemben a házi kedvencek jóval egyszerűbb mumifikálási eljárásban részesültek. Mindeddig az általános nézet az volt, hogy az állatokat egyszerűen csak betekerték a durva vászon kötözőanyagba, vagy még abba sem, majd gyantába mártották. A Bristoli Egyetem Richard Evershed vezette csapata által elvégzett kémiai elemzés azonban kimutatta, hogy az állati múmiákat pontosan ugyanolyan összetett balzsamozó anyagokkal készítették ki, mint elhunyt embertársaikat.
Bebalzsamozott majom
A kutatók négy, i.e. 818 és 343 között mumifikált állatot vizsgáltak meg: egy macskát, két sólymot és egy íbiszt. A mintákat kromatográfiával és tömegspektrometriával bontották alkotóelemeikre. Szerves összetevők sokaságára, többek közt méhviaszra, ragasztócukorra, valamint növényi gyantára és olajokra bukkantak, melyeket rendszeresen alkalmaztak az emberi mumifikálásnál is. A méhviasz antibakteriális, azaz gátolja a kórokozók szaporodását és fejlődését, valamint taszítja a vizet, magyarázta Evershed. A növényi olajok szintén a víz távoltartására szolgáltak, míg a tűlevelű és pisztáciafákból származó gyanta a testek bomlását akadályozza meg. A ragasztócukor valószínűleg a kötözőanyag összetartását szolgálta.
A kutatók bitumennyomokat is találtak. Ez az anyag szintén a vízállóságot javíthatta, de használhatták a múmiák feketére festéséhez is. A fekete szín az ősi egyiptomiak számára a túlvilági életet jelképezte, mondta Evershed. "A tartósított állatok minden porcikájukban ugyanolyan bonyolult eljárással készültek, mint az emberi társadalom megbecsült tagjai" - tette hozzá.
Bebalzsamozott macska
Az ősi egyiptomiak nagy becsben tartották az állatokat, házi kedvenceikre az istenek képviselőiként tekintettek, így nem meglepő, hogy ilyen gondot fordítottak megőrzésükre, mondta Rosalie David, a Manchesteri Egyetem egyiptológusa. A görög történész, Hérodotosz az emberi mumifikálás költségeit és bonyolultságát figyelembe véve három fokozatról számol be. A legfelső osztály esetében a testből teljesen eltávolították a belsőségeket, a szerveket kiszárították és finom anyagokat használtak a becsavaráshoz. A korábbi tanulmányok szerint az állatok a második szintű kezelést kaphatták, amien a belső szerveket a testen belül igyekeztek tartósítani, mondta David.
Hogy pontosan mi történt azt Evershed szerint lehetetlen megállapítani. A balzsamozás titkos tevékenység volt, amit a képzett mesterei zárt ajtók mögött gyakoroltak, Hérodotosz írása pedig már az egyiptomi mumifikálás csúcspontja után születtek, ezért nehéz megmondani mennyire pontosak.
