SG.hu
Szükség van egy újabb nemzetközi űrállomásra?
A következő év döntő fontosságú a NASA jövője és az alacsony Föld körüli pályán végzett emberi tevékenység kiterjesztésére irányuló tervei szempontjából. Évtizedek óta először fordul elő, hogy az amerikai űrügynökség azzal a nem túl távoli kilátással néz szembe, hogy nem fog legalább egy legénységi tag a bolygó körül keringeni.
A NASA a következő hónapokban véglegesíti a 2030 utáni alacsony Föld körüli pályán végzett tevékenységére vonatkozó stratégiát. Ezt követően, a jövő év vége felé az űrügynökség szerződést fog kötni egy vagy több magáncéggel olyan kis űrállomások kifejlesztésére, amelyeknek a NASA és más űrügynökségek nem üzemeltetői, hanem megrendelői lesznek. De mindez nem biztos, és mivel a NASA a Nemzetközi Űrállomáson régóta folyó műveletekről valami új felé való átmenet előtt áll, sok kérdés merül fel. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a NASA-nak valóban szüksége van-e továbbra is jelenlétre az alacsony Föld körüli pályán, különösen, mivel az űrügynökség az Artemis programmal a Hold irányába koncentrál.
A válasz erre a kérdésre határozottan igen - mondta egy interjúban Pam Melroy, a NASA helyettes adminisztrátora. "Tényleg rajtunk múlik, hogy a lehető legjobban elmeséljük ennek fontosságát” - mondta. "Nem hiszem, hogy az emberek tisztában vannak azzal, hogy milyen kapcsolat van az alacsony Föld körüli pálya és az Artemis, a Hold és a Mars, valamint a jövőbeli emberi felfedezések között. Remélem, hogy segíthetek az embereknek jobban megérteni, miért olyan fontos, hogy keményen nyomuljunk ezen a téren.”
Az elmúlt években, amióta a NASA egyszerre négy űrhajósból álló legénységet tud biztosítani az űrállomáson, az űrügynökség elkezdte maximalizálni a Föld körül keringő laboratóriumban rejlő tudományos potenciált. Ez nem csupán a mikrogravitációban végzett alapkutatásokra vonatkozik, hanem az emberek hosszú távú egészségügyi hatásainak tanulmányozására is az űrben. "Még messze nem végeztünk a mikrogravitációs kutatásokkal” - mondta Melroy. "Eljutottunk arra a pontra, hogy valahogy megértettük az egyéves időtartamú űrmisszió kockázatait, de ezt tovább kell erőltetnünk, mert tényleg meg kell találnunk az enyhítő intézkedéseket és megoldásokat a két vagy hároméves marsi utazásra.” Ez vonatkozik a létfenntartásra is, amelyet a NASA szakzsargonjában ECLSS-nek neveznek. Az űrállomáson a NASA a víz újrahasznosítását és más kritikus fontosságú technológiákat 95 vagy 97 százalékos hatékonyság felé terelte. A hosszú távú marsi és egyéb küldetésekhez azonban ezeknek a technológiáknak 100 százalékosnak vagy ahhoz nagyon-nagyon közel állónak kell lenniük.
Augusztusban az űrügynökség közzétette a „Mikrogravitációs stratégia” tervezetet, amely hivatalosan is meghatározza az alacsony Föld körüli pályán végzett kutatás és technológiafejlesztés céljait a 2030-as évekre és azon túl, és meghatározza, hogy milyen képességekre van szükség ezek megvalósításához. Az űrkutatási közösségtől érkező visszajelzések összegyűjtése után Melroy szerint a dokumentum végleges változata ez év végére készül el. A NASA alacsony Föld körüli pályán jelentkező igényei megalapozzák majd az űrügynökség kereskedelmi űrállomás-programjának kulcsfontosságú második szakaszát.
Három évvel ezelőtt a NASA három céggel, a Blue Origin, a Nanoracks és a Northrop Grumman vállalatokkal 125-160 millió dollár értékű szerződést kötött, hogy megkezdjék a kereskedelmi űrállomások előkészítő munkálatait. Egy negyedik cég, az Axiom Space egy évvel korábban 140 millió dollárt kapott. De az út nem volt könnyű ezeknek a cégeknek, amikor belevágtak a NASA CLD programjába. (Ez a „Commercial Low Earth Orbit Destinations”, azaz a kereskedelmi alacsony Föld körüli pályán lévő célpontok rövidítése.) A CLD-pályázók közül néhányan máris akadályokba ütköztek. Az Axiom Space jelentős pénzügyi ellenszéllel néz szembe, és többször is késleltette a modulok indításának ütemtervét. A Northrop Grumman visszalépett, lényegében azt állítva, hogy az üzleti tervét nem tudja teljesíteni. A Northrop később csatlakozott a Voyager Space által vezetett csapathoz, amely felvásárolta a Nanorackst.
A Voyager Space Starlab űrállomásának számítógépes rajza
Sok múlik azon, hogy a NASA hogyan alakítja ki a CLD-program második szakaszára vonatkozó tendert, amelyet várhatóan jövőre írnak ki. A kereskedelmi cégek látni akarják, hogy mennyi támogatást kínálnak - és konkrétan milyen követelményeket támaszt az űrügynökség. Valószínűleg új belépők is lesznek, köztük a Vast Space és a SpaceX, valamint potenciálisan más szállítók is. A NASA két szerződést szeretne odaítélni a verseny megteremtése érdekében, de ez még nem biztos. Mindezen okok miatt a NASA valószínűleg hat év múlva véget vet az űrállomás életének. Vajon a világ vége, ha a NASA hónapokig vagy akár évekig alacsony Föld körüli pályán keringő űrállomás nélkül marad? Az űrügynökség egyik kulcsfontosságú kereskedelmi űrügynökségi tisztviselője, Phil McAlister azt sugallta, hogy talán nem lenne az.
„Rossz lenne, és én nem akarok hiányt” - mondta McAlister 2023 novemberében. „De ha a CLD-k nem állnak készen, akkor lehet, hogy ez lesz. Személy szerint nem hiszem, hogy a világ vége lenne. Nem lenne behozhatatlan, különösen, ha viszonylag rövid távú lenne. Lehet, hogy némileg befolyásolna néhány kutatást, de kihasználhatnánk a Crew Dragon és a Starliner programokat, hogy csökkentsük a hiány hatását.” McAlister tavaly nyárig vezette a CLD-programot, ekkor az ügynökségen belül vezető tanácsadói pozícióba helyezték át. A rés elfogadhatósága természetesen nem a NASA hivatalos álláspontja.
A CLD-program és annak hosszú távú életképessége felett más bizonytalanságok is lógnak. Az egyik az, hogy valóban van-e piaci kereslet a kormányzati űrhajósokon túl. Egy 2017-ben elkészült befolyásos jelentés szerint a válasz erre az, hogy „talán nem”. A probléma akkor is az volt, és most is az, hogy nincs olyan „gyilkos alkalmazás”, amely nyereségessé tenné az emberek számára az űrben való életet és munkát. "Az általunk megkérdezett kockázati tőkebefektetők megjegyezték, hogy a bevételekre és költségekre vonatkozó előrejelzések annyira bizonytalanok, hogy nem lennének érdekeltek egy űrállomás finanszírozásában, amíg az e tevékenységekből származó tervezett bevételek nem mutatják a realizálódás jeleit” - emelte ki ezt az aggodalmat a jelentés.
A NASA részéről Melroy elismerte, hogy az űrügynökség sokat kér a kereskedelmi szolgáltatóktól. Szerinte valószínű, hogy a NASA 2030-ban csak alapszintű működést fog kérni, mielőtt később a szolgáltatások szélesebb körét igényelné a magánűrállomásoktól. "Az egyik dolog, amivel tisztában vagyunk, hogy ez hosszabb időt vehet igénybe, mire eljutunk a végső célig” - mondta Melroy. "Lehet, hogy 2030-ra lesz egy minimálisan életképes termékünk, de az összes követelményünk vagy kívánságunk teljesítése valószínűleg eltart egy ideig. Lehetne egy szakaszos megközelítést alkalmazni.”
Mindazonáltal még nem tudni, hogy a NASA valóban elkötelezett-e. Az űrügynökség többször kijelentette, hogy továbbra is jelen akar lenni az alacsony Föld körüli pályán, de még nem indokolta meg teljes mértékben, hogy miért van erre szükség. (Ez az egyik oka a fent említett mikrogravitációs stratégiával kapcsolatos munkának). Természetesen a geopolitika is nagy szerepet játszik. Ha az Egyesült Államok 2030-ban leállítaná a Nemzetközi Űrállomást, attól még Kína továbbra is egy meglehetősen nagy, Föld körüli pályán keringő űrállomást üzemeltetne. Az amerikai űrügynökségek tisztviselői érthető módon érzékenyek arra, hogy ne tűnjön úgy lemaradnak Kína mögött. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a NASA a CLD-programot inkább kísérletként kezeli, minthogy teljes mértékben elkötelezze magát a stratégia mellett.
Egyesek azt javasolták, hogy a NASA még tovább tartsa fenn az űrállomást, de ezzel kapcsolatban vannak problémák. Először is, problémás a partnerség Oroszországgal, amelyet az ukrajnai háború elhúzódásával egyre nehezebb fenntartani. Ráadásul addigra az állomás egyes részei több mint 30 évesek lesznek, és a repedési problémák csak súlyosbodhatnak. Ott van még a költségvetés. Az állomás üzemeltetése és fenntartása évente körülbelül 3 milliárd dollárba kerül a NASA-nak, és ezt az összeget valószínűleg kétharmadára tudná csökkenteni egy magánállomással. De talán a legfontosabb, hogy a Nemzetközi Űrállomás életének befejezésével kapcsolatos időhúzás csak tovább gyengíti a magán űrállomás-üzemeltetők üzleti esélyeit. Különösen az Axiomhoz és a Voyagerhez hasonló vállalatok számára az állomás élettartamának végével kapcsolatos bizonytalanság megnehezíti a pénzszerzést. A befektetők tudni akarják, hogy a NASA-nak valóban szüksége lesz-e a magánállomásokra.
A NASA szeretne fő megrendelőből a sok megrendelő egyikévé válni. De ki lenne ez a többi ügyfél? Bizonyára egyes nemzetek kormányai presztízskérdések miatt (mint Magyarország) akarnak majd embereket küldeni ezekre az állomásokra. Valószínűleg legalább egy űrturista is lesz. De senki sem tudja biztosan, hogy mekkora lesz az általános kereslet, honnan fog érkezni, és mennyit lesznek hajlandóak ezért fizetni az emberek. Aggodalomra ad okot az is, hogy az alacsony Föld körüli pályán történő automatizált gyártás kannibalizálhatja a potenciális emberi tevékenység egy részét az űrben. A Varda például már bebizonyította, hogy képes gyógyszerkutatásokat végezni Föld körüli pályán. A cég első küldetése az év elején landolt, miután nyolc hónapot töltött az űrben. Varda és mások olyan automatizált űrhajók kifejlesztésén dolgoznak, amelyek jóval kevesebb pénzért végezhetnének gyártási és kutatási munkát a mikrogravitációban, mint egy magánűrállomáson dolgozó szakember.
Aztán ott van a SpaceX, a Starship. Bár a vállalat talán még nem áll készen arra, hogy pályázzon a NASA hivatalos CLD-programjára, de ha a Starship elkezd rendszeresen repülni, nem túl nehéz elképzelni, hogy a 2030-as években tucatnyi megrendelő számára rövid időtartamú orbitális repülések valósulhatnak meg. Ez vonzóbb és olcsóbb lehetőséget kínálhat az űrturisták számára, akiket egyébként érdekelne a magánűrállomáson eltöltött idő. Végső soron, ha a NASA úgy dönt, hogy magánűrállomásokra van szüksége a sikerhez, akkor el kell köteleznie magát a magáncégek támogatása mellett. Az űrállomások nagy, nehéz és költséges szerkezetek. A NASA nem törekszik egy újabb Nemzetközi Űrállomásra, amelynek megépítése több mint egy évtizedbe és 100 milliárd dollárba került, de biztonságos és működőképes űr-munkahelyre van szüksége. Ez nem lesz olcsó, és az óra ketyeg.
A NASA a következő hónapokban véglegesíti a 2030 utáni alacsony Föld körüli pályán végzett tevékenységére vonatkozó stratégiát. Ezt követően, a jövő év vége felé az űrügynökség szerződést fog kötni egy vagy több magáncéggel olyan kis űrállomások kifejlesztésére, amelyeknek a NASA és más űrügynökségek nem üzemeltetői, hanem megrendelői lesznek. De mindez nem biztos, és mivel a NASA a Nemzetközi Űrállomáson régóta folyó műveletekről valami új felé való átmenet előtt áll, sok kérdés merül fel. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a NASA-nak valóban szüksége van-e továbbra is jelenlétre az alacsony Föld körüli pályán, különösen, mivel az űrügynökség az Artemis programmal a Hold irányába koncentrál.
A válasz erre a kérdésre határozottan igen - mondta egy interjúban Pam Melroy, a NASA helyettes adminisztrátora. "Tényleg rajtunk múlik, hogy a lehető legjobban elmeséljük ennek fontosságát” - mondta. "Nem hiszem, hogy az emberek tisztában vannak azzal, hogy milyen kapcsolat van az alacsony Föld körüli pálya és az Artemis, a Hold és a Mars, valamint a jövőbeli emberi felfedezések között. Remélem, hogy segíthetek az embereknek jobban megérteni, miért olyan fontos, hogy keményen nyomuljunk ezen a téren.”
Az elmúlt években, amióta a NASA egyszerre négy űrhajósból álló legénységet tud biztosítani az űrállomáson, az űrügynökség elkezdte maximalizálni a Föld körül keringő laboratóriumban rejlő tudományos potenciált. Ez nem csupán a mikrogravitációban végzett alapkutatásokra vonatkozik, hanem az emberek hosszú távú egészségügyi hatásainak tanulmányozására is az űrben. "Még messze nem végeztünk a mikrogravitációs kutatásokkal” - mondta Melroy. "Eljutottunk arra a pontra, hogy valahogy megértettük az egyéves időtartamú űrmisszió kockázatait, de ezt tovább kell erőltetnünk, mert tényleg meg kell találnunk az enyhítő intézkedéseket és megoldásokat a két vagy hároméves marsi utazásra.” Ez vonatkozik a létfenntartásra is, amelyet a NASA szakzsargonjában ECLSS-nek neveznek. Az űrállomáson a NASA a víz újrahasznosítását és más kritikus fontosságú technológiákat 95 vagy 97 százalékos hatékonyság felé terelte. A hosszú távú marsi és egyéb küldetésekhez azonban ezeknek a technológiáknak 100 százalékosnak vagy ahhoz nagyon-nagyon közel állónak kell lenniük.
Augusztusban az űrügynökség közzétette a „Mikrogravitációs stratégia” tervezetet, amely hivatalosan is meghatározza az alacsony Föld körüli pályán végzett kutatás és technológiafejlesztés céljait a 2030-as évekre és azon túl, és meghatározza, hogy milyen képességekre van szükség ezek megvalósításához. Az űrkutatási közösségtől érkező visszajelzések összegyűjtése után Melroy szerint a dokumentum végleges változata ez év végére készül el. A NASA alacsony Föld körüli pályán jelentkező igényei megalapozzák majd az űrügynökség kereskedelmi űrállomás-programjának kulcsfontosságú második szakaszát.
Három évvel ezelőtt a NASA három céggel, a Blue Origin, a Nanoracks és a Northrop Grumman vállalatokkal 125-160 millió dollár értékű szerződést kötött, hogy megkezdjék a kereskedelmi űrállomások előkészítő munkálatait. Egy negyedik cég, az Axiom Space egy évvel korábban 140 millió dollárt kapott. De az út nem volt könnyű ezeknek a cégeknek, amikor belevágtak a NASA CLD programjába. (Ez a „Commercial Low Earth Orbit Destinations”, azaz a kereskedelmi alacsony Föld körüli pályán lévő célpontok rövidítése.) A CLD-pályázók közül néhányan máris akadályokba ütköztek. Az Axiom Space jelentős pénzügyi ellenszéllel néz szembe, és többször is késleltette a modulok indításának ütemtervét. A Northrop Grumman visszalépett, lényegében azt állítva, hogy az üzleti tervét nem tudja teljesíteni. A Northrop később csatlakozott a Voyager Space által vezetett csapathoz, amely felvásárolta a Nanorackst.
A Voyager Space Starlab űrállomásának számítógépes rajza
Sok múlik azon, hogy a NASA hogyan alakítja ki a CLD-program második szakaszára vonatkozó tendert, amelyet várhatóan jövőre írnak ki. A kereskedelmi cégek látni akarják, hogy mennyi támogatást kínálnak - és konkrétan milyen követelményeket támaszt az űrügynökség. Valószínűleg új belépők is lesznek, köztük a Vast Space és a SpaceX, valamint potenciálisan más szállítók is. A NASA két szerződést szeretne odaítélni a verseny megteremtése érdekében, de ez még nem biztos. Mindezen okok miatt a NASA valószínűleg hat év múlva véget vet az űrállomás életének. Vajon a világ vége, ha a NASA hónapokig vagy akár évekig alacsony Föld körüli pályán keringő űrállomás nélkül marad? Az űrügynökség egyik kulcsfontosságú kereskedelmi űrügynökségi tisztviselője, Phil McAlister azt sugallta, hogy talán nem lenne az.
„Rossz lenne, és én nem akarok hiányt” - mondta McAlister 2023 novemberében. „De ha a CLD-k nem állnak készen, akkor lehet, hogy ez lesz. Személy szerint nem hiszem, hogy a világ vége lenne. Nem lenne behozhatatlan, különösen, ha viszonylag rövid távú lenne. Lehet, hogy némileg befolyásolna néhány kutatást, de kihasználhatnánk a Crew Dragon és a Starliner programokat, hogy csökkentsük a hiány hatását.” McAlister tavaly nyárig vezette a CLD-programot, ekkor az ügynökségen belül vezető tanácsadói pozícióba helyezték át. A rés elfogadhatósága természetesen nem a NASA hivatalos álláspontja.
A CLD-program és annak hosszú távú életképessége felett más bizonytalanságok is lógnak. Az egyik az, hogy valóban van-e piaci kereslet a kormányzati űrhajósokon túl. Egy 2017-ben elkészült befolyásos jelentés szerint a válasz erre az, hogy „talán nem”. A probléma akkor is az volt, és most is az, hogy nincs olyan „gyilkos alkalmazás”, amely nyereségessé tenné az emberek számára az űrben való életet és munkát. "Az általunk megkérdezett kockázati tőkebefektetők megjegyezték, hogy a bevételekre és költségekre vonatkozó előrejelzések annyira bizonytalanok, hogy nem lennének érdekeltek egy űrállomás finanszírozásában, amíg az e tevékenységekből származó tervezett bevételek nem mutatják a realizálódás jeleit” - emelte ki ezt az aggodalmat a jelentés.
A NASA részéről Melroy elismerte, hogy az űrügynökség sokat kér a kereskedelmi szolgáltatóktól. Szerinte valószínű, hogy a NASA 2030-ban csak alapszintű működést fog kérni, mielőtt később a szolgáltatások szélesebb körét igényelné a magánűrállomásoktól. "Az egyik dolog, amivel tisztában vagyunk, hogy ez hosszabb időt vehet igénybe, mire eljutunk a végső célig” - mondta Melroy. "Lehet, hogy 2030-ra lesz egy minimálisan életképes termékünk, de az összes követelményünk vagy kívánságunk teljesítése valószínűleg eltart egy ideig. Lehetne egy szakaszos megközelítést alkalmazni.”
Mindazonáltal még nem tudni, hogy a NASA valóban elkötelezett-e. Az űrügynökség többször kijelentette, hogy továbbra is jelen akar lenni az alacsony Föld körüli pályán, de még nem indokolta meg teljes mértékben, hogy miért van erre szükség. (Ez az egyik oka a fent említett mikrogravitációs stratégiával kapcsolatos munkának). Természetesen a geopolitika is nagy szerepet játszik. Ha az Egyesült Államok 2030-ban leállítaná a Nemzetközi Űrállomást, attól még Kína továbbra is egy meglehetősen nagy, Föld körüli pályán keringő űrállomást üzemeltetne. Az amerikai űrügynökségek tisztviselői érthető módon érzékenyek arra, hogy ne tűnjön úgy lemaradnak Kína mögött. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a NASA a CLD-programot inkább kísérletként kezeli, minthogy teljes mértékben elkötelezze magát a stratégia mellett.
Egyesek azt javasolták, hogy a NASA még tovább tartsa fenn az űrállomást, de ezzel kapcsolatban vannak problémák. Először is, problémás a partnerség Oroszországgal, amelyet az ukrajnai háború elhúzódásával egyre nehezebb fenntartani. Ráadásul addigra az állomás egyes részei több mint 30 évesek lesznek, és a repedési problémák csak súlyosbodhatnak. Ott van még a költségvetés. Az állomás üzemeltetése és fenntartása évente körülbelül 3 milliárd dollárba kerül a NASA-nak, és ezt az összeget valószínűleg kétharmadára tudná csökkenteni egy magánállomással. De talán a legfontosabb, hogy a Nemzetközi Űrállomás életének befejezésével kapcsolatos időhúzás csak tovább gyengíti a magán űrállomás-üzemeltetők üzleti esélyeit. Különösen az Axiomhoz és a Voyagerhez hasonló vállalatok számára az állomás élettartamának végével kapcsolatos bizonytalanság megnehezíti a pénzszerzést. A befektetők tudni akarják, hogy a NASA-nak valóban szüksége lesz-e a magánállomásokra.
A NASA szeretne fő megrendelőből a sok megrendelő egyikévé válni. De ki lenne ez a többi ügyfél? Bizonyára egyes nemzetek kormányai presztízskérdések miatt (mint Magyarország) akarnak majd embereket küldeni ezekre az állomásokra. Valószínűleg legalább egy űrturista is lesz. De senki sem tudja biztosan, hogy mekkora lesz az általános kereslet, honnan fog érkezni, és mennyit lesznek hajlandóak ezért fizetni az emberek. Aggodalomra ad okot az is, hogy az alacsony Föld körüli pályán történő automatizált gyártás kannibalizálhatja a potenciális emberi tevékenység egy részét az űrben. A Varda például már bebizonyította, hogy képes gyógyszerkutatásokat végezni Föld körüli pályán. A cég első küldetése az év elején landolt, miután nyolc hónapot töltött az űrben. Varda és mások olyan automatizált űrhajók kifejlesztésén dolgoznak, amelyek jóval kevesebb pénzért végezhetnének gyártási és kutatási munkát a mikrogravitációban, mint egy magánűrállomáson dolgozó szakember.
Aztán ott van a SpaceX, a Starship. Bár a vállalat talán még nem áll készen arra, hogy pályázzon a NASA hivatalos CLD-programjára, de ha a Starship elkezd rendszeresen repülni, nem túl nehéz elképzelni, hogy a 2030-as években tucatnyi megrendelő számára rövid időtartamú orbitális repülések valósulhatnak meg. Ez vonzóbb és olcsóbb lehetőséget kínálhat az űrturisták számára, akiket egyébként érdekelne a magánűrállomáson eltöltött idő. Végső soron, ha a NASA úgy dönt, hogy magánűrállomásokra van szüksége a sikerhez, akkor el kell köteleznie magát a magáncégek támogatása mellett. Az űrállomások nagy, nehéz és költséges szerkezetek. A NASA nem törekszik egy újabb Nemzetközi Űrállomásra, amelynek megépítése több mint egy évtizedbe és 100 milliárd dollárba került, de biztonságos és működőképes űr-munkahelyre van szüksége. Ez nem lesz olcsó, és az óra ketyeg.