Hunter

Beszennyezheti a Marsot a japán űrszonda

Japán vezető napilapja, a Yomiuri Shimbun jelentése szerint a balsorsú Nozomi felderítő, ami Japán első Mars szondájának szerepét töltené be, várhatóan becsapódik a vörös bolygóba december 14-én amennyiben jelenlegi pályáján marad.

Az újonnan alakult japán űrhivatal, a JAXA illetékesei szerint a működtető szervezet, az Űr és Űrrepülési Tudományok Intézete (ISAS) sürgős vizsgálatot rendelt el az ütközés elkerülésére. Az expedíció, ami közel 200 millió dollárba került, már képtelen küldetésének beteljesítésére, olyannyira, hogy jelenleg az űreszköztől való biztonságos megszabadulás, valamint a Mars földi mikrobákkal való beszennyezésének elkerülésének feladata lépett az első helyre.


A Nozomi még felszállás előtt, utolsó ellenőrzése közben

Mivel a Nozomi a tervek szerint nem szállt volna le a bolygóra, így szennyeződés-mentesítési programja tulajdonképpen nem is létezik, nem úgy, mint az agyonsikált brit Beagle 2 leszállóegység, vagy a két amerikai marsjáró esetében, melyek megfelelnek a washingtoni Nemzeti Tudományos Akadémia által előírt egységesen elfogadott protokollnak.


Fantáziarajz a Nozomiról a Mars előtt

A Nozomit 1998-ban lőtték fel és 1999 októberében kellett volna pályára állnia a Mars körül, ami azonban nem sikerült. Ezután a tervek szerint egy nagy, kétévnyi időtartamú körrel, melybe beletartozott a Föld újbóli meglátogatása, ahol a gravitációt kihasználva parittyaszerű löketet kapott, újra megpróbálta volna a pályára állást. Az üzemanyag fogyása és az energiaellátó rendszerek egyre szaporodó meghibásodásai további csúszásokhoz vezettek, végül idén decemberre érkezett volna meg a szonda eredeti rendeltetési helyére.

A Föld mellett való elhaladáskor az ISAS ütközési pályára állította a szondát a Marssal, mivel ez a legrövidebb út a bolygóra. Utólag a terv azonban több mint vakmerőnek tűnik a szonda kora és állapota miatt, abba pedig még bele sem gondoltak, hogy mi történik, ha valami megint elromlik az egyre romosabb rendszerben.


A Nozomi manőverezgetése

Július óta az ISAS folyamatosan próbálkozik a szonda energiaellátó rendszerének megjavításával, ami ha nem fejeződik sikeresen be, akkor a Nozomi képtelen lesz főhajtóműve begyújtására, amivel elhagyhatná az ütközőpályát. Ha a japán szerkezet becsapódik a Marsba, akkor fennáll a veszély, hogy a keletkező hulladék bejuthat a bolygó bioszférájába, amennyiben persze az létezik. Bármilyen szennyeződés következményei ismeretlenek, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy eddig még sehol nem találtunk életet a Naprendszerben. Egyes tudósok szerint két különböző világ életformáinak nincs hatásuk egymásra, míg mások szerint ezt a kockázatot nem engedhetjük meg magunknak.

A JAXA folytatja próbálkozásait, hogy december elejére megváltoztassa a szonda pályáját, és akkor is elkerüljék a becsapódást, ha a Nozomi főhajtóműve használhatatlan marad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Deus Ex #20
    Morgen.
    "Mivel a Nozomi a tervek szerint [..] Nemzeti Tudományos Akadémia által előírt egységesen elfogadott protokollnak. "
    Evvel kapcsolatban két kérdésem van.
    1. A föld körül keringő műholdak általános példájából kiindulva a használhatatlannvá vált eszközök a pálya magasságától függően vagy ottmaradnak űrszemétnek, vagy pedig idővel lefékeződve a bolygóra zuhannak. A marsi műholdak esetében mi a helyzet? Az élettartamuk végével nagyon hosszú ideig stabil pályára vezetik őket, vagy erre nem terjedt ki a tervezés?
    2. A Mars Climate Orbiterrel sem terveztek leszállást, de a történéseket ismerjük. Azt a szondát sterilizálták-e, és a légkörben történő elégés képes volt-e a csírátlanítást elvégezni?
  • NF #19
    Én engem a fordítottja aggaszt. Ha majd visszatérő egységgel ellátott szondákat küldünk oda akkor a földet szennyezhetik be marsi létformák...
  • Zro #16
    100% ig úgy sem tudták eddig sem tisztán tartani az űreszközöket, ki tudja azóta már mi minden él a marson amit mi vittünk oda :)
  • Pintyőke #6
    Lehet, hogy igy keletkezett az elet a Foldon? :)
  • Darth Sith #4
    made by china. :)
  • Dragoner #3
    lol made in tajwan :) jo kis ürszonds lehet jo szar...
  • [HUN]PAStheLoD #2
    Egyes tudósok szerint két különböző világ életformáinak nincs hatásuk egymásra, míg mások szerint ezt a kockázatot nem engedhetjük meg magunknak.


    azért nem tudom ha valahol van élet ("A" jelű) és egy másik ("B" jelű) "élet" szétpusztítja A jelű élet lekhelyét annak azért van hatása...