SG.hu·

Oroszország atomerőművet tervez a Marsra

Orosz tudósok azon terveiket tárták a nagyközönség elé, mely szerint atomerőművet építenének a Marson. Bejelentésük szerint minden szükséges technikai tervrajz rendelkezésükre áll és néhány apróbb simítás után minden készen fog állni a szerkezeti munkálatok megkezdéséhez is.

Az erőmű véleményük szerint 2030-ig megépíthető és üzembe helyezhető, szakértők azonban megkérdőjelezik a projekt megvalósíthatóságát. Az első földön kívüli atomerőmű egy állandó kutató bázis ellátását szolgálná, mely az orosz tudósok szerint 30 éven belül felállítható lenne a vörös bolygón. Az Orosz Atomenergiaügyi Minisztériummal közeli kapcsolatban álló állami tudományos társaság, a Vörös Csillag főmérnöke szerint az állomást a Mars hegyvidékein kellene megépíteni, valószínűleg az egyik kanyonban.

Az erőmű elegendő energiát termelne a jövő bolygóra irányuló orosz expedícióinak, teljesen önellátó lenne, és karbantartásához nem lesz szükség hat technikusnál nagyobb személyzetre. A tudósok elmondása szerint az állomás már majdnem készen áll az építésre, már csak azt kell megoldaniuk, hogyan óvják meg a személyzetet a környezet és a sugárzás viszontagságaitól. Az egyetlen hiányzó részlet, ami már az olvasókban is bizonyára felmerült, hogyan szállítsák a kész építőelemeket a Földtől 300 millió kilométerre fekvő bolygóra.

A tervek szerint a nehezebb felszerelést egy automata leszállóegység szállítaná a felszínre, hasonló a jelenleg a vörös bolygó felé úton levő európai Beagle-hez. A tudósok szerint az érzékenyebb eszközöket egy ember repülte űrhajó juttathatná a helyszínre, melynek legénysége elvégezné mind az erőmű, mind a bázis építését, kikövezve az utat a jövő expedíciói számára.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NF2004. 01. 02.. 18:02||#57
A Magyar ûrkutatási iroda meg egy gémeskutat tervezaz Olympos Mons tetejére. (A két hír kb. ugyanannyira hihetõ)
© Yetike2003. 09. 21.. 01:19||#55
Érdekes cikk. Mindenki azt szajkózza, hogy 40 év múlva sem lesz emberi utazás a Marsra, mostmeg a ruszkik bejelentik hogy 30 év múlva atomerõmû a Marson, és gondolom nem sokkal utána bázist is szándékoznak telepíteni a felszínre.

Ezt mibõl finanszírozzák?

De annak örülnék, ha mégis belevágnának és sikerülne is, nagy lépés lenne az ûrkutatásban.
© bandia2003. 09. 16.. 00:36||#54
Ne bazz! Marson is lesz nagy Csernobil!!! Beszarás! Inkább bontanák le az életveszélyes erõmûveiket! A Marsot meg ne akarják beszennyezni😊))
© Anteris2003. 09. 13.. 20:30||#52
Asugárzó anyagot kétféle módon lehet felhasználni energiaszolgáltatóként. Az egyik a földi típusú erõmû, ahol gyakorlatilag egy gõzgép. A radiaktív cucc felforralja a vízet amivel gõzturbinákat hajtanak meg. A másik mód, amikor egy embernélküli mûholdra sugárzó anyagot pakolnak és az az ürben a belsõ hõ és a külsû hideg miatt termoelemkénként mûködik. Ehhez nem kell víz, csak komoly hõmérsékletkülönbség.
© Zocsi2003. 09. 11.. 18:21||#49
Szvsz a mûholdak jelentõs hányada napenergiával nyomul, azért vannak szép szárnyaik! 😊

Másfelõl az ember az összerakásban annyira kell, hogy tudjon improvizálni és kijavítani. Ha van egy programozott gép és hiba csúszik a "számításba", akkor az nem tudja korrigálni.

Jony: Tudom, hogy képzelgés az egész, de amikor olvastam a hozzászólásokat rögtön ezt találtam ki. Nem lehetett nem leírnom, kijött. Ha sci-fi szinten gondolkozunk szerintem elég jó alapkoncapció! Talán majd írok egy novellát és közzé teszem! 😊
© TheZsenyka2003. 09. 11.. 12:50||#46
Nem veszed észre, hogy csak hülyítelek?
© Jony2003. 09. 11.. 10:53||#43
Na ja és az is lehet hogy valami más bolygón találjuk majd meg a fénysebesség túllépésének titkát.😄 Mert hát hiába megyünk mi a marsra. Egyenlõre csak ebben a naprendszerben tudunk mozogni. Sajnos van egy olyan gyanum hogy amikor isten megteremtette a világegyetemet akkor gondolt arra is hogy fizikai lehetetlenség legyen egy fajnak kapcsolatot teremtenie idegenekkel. Szvsz idõutazás elszáltság meg ezek a szürke idegenek is szerintem. Nem jutott ide még senki és nem is fog. Sajnos szerintem ezek a Scifi képzelgések most még kicsit se reálisak. Inkább olyanok vagyunk mint akváriumban a hal, szerintetek az mikor jut ki onnan? Ha kiveszik.😄
© Bonewerkz2003. 09. 11.. 02:30||#42
a mukodesehez tenyleg nem szukeseges viz (a csernobil is grafittal mukodott, nem??)
a biztonsagos mukodeshez kell a viz
© Bonewerkz2003. 09. 11.. 02:27||#41
nem mondsz hulyeseget, volt egy ilyen hipotezis az ufokkal kapcsolatban...
© TheZsenyka2003. 09. 10.. 21:59||#39
Kicsit iszol, már hülyeségeket beszélsz.