Gyurkity Péter
Teljesen eltűnik az északi jégtakaró
Ha sikerülne betartani a vállaltakat, az évszázad közepére akkor is eljön majd a nagy változás.
Az Északi-sark esetében az utóbbi években nem sok biztatót olvashattunk a régió jövőjével kapcsolatban, ez pedig idővel a mi életünket is befolyásolja majd. Most egy újabb tanulmány látott napvilágot, amelyben az évszázad közepére vetítik előre a komoly változást, amely akkor is bekövetkezik, ha sikerülne a korábban meghatározott hőmérséklet-emelkedési határ betartása.
A kutatócsoport tagjai a most közzétett közleményben, valamint az annak alapjául szolgáló tanulmányban arról értekeznek, hogy az általuk alkalmazott friss modellek szerint 2050 környékén valósulna meg az igencsak negatív fejlemény, bár itt a pontos meghatározás érdekében konkrét számokat is közölnek. Nem véletlen a precizitás, hiszen már évekkel korábban olvashattunk arról, hogy a nyári időszakban teljesen eltűnt a jégtakaró, ez azonban eddig nem következett be, és miközben a tanulmány készítői szintén a nyári szezonra (azon belül is elsősorban szeptemberre) fókuszálnak, ők hozzáteszik ehhez, hogy a teljes eltűnés alatt a jégtakaró 1 millió négyzetkilométer alatti legkisebb kiterjedését értik. A tél folyamán tehát némileg ismét megnövekedne a méret, ez viszont a jelenleg zajló folyamat alapján egyre gyengébb jelleget ölt majd.
A szakemberek a Coupled Model Intercomparison Project Phase 6 (CMIP6) modellek alapján vázolják fel a negatív jövőképet, amelyek több eltérő lehetséges pályát vázolnak fel számunkra. Fontos részlet, hogy az említett 2 Celsius-fokos felső határ meg nem haladása esetén is bekövetkezik a drámai változás, itt tehát nem lenne elég a globális plafon betartása, ami egyben azt is jelenti, hogy drasztikus mértékben kellene csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátás ütemét ahhoz, hogy a nyár alatt is megmaradjon a jégtakaró. Amennyiben tehát a tavalyi évhez képest 2050-ben 1000 gigatonna alatt maradna a kibocsátás növekedésének mértéke, ezzel sem kerülhetnénk el a folyamat folytatódását, ami egyben a felmelegedéshez, annak további erősödéséhez is hozzájárulhat, hiszen a jégfelület csökkenésével kevesebb fény verődik vissza.
Az egyetlen megoldási javaslat a CO2-kibocsátás drámai mértékben való csökkentése, az viszont továbbra is kérdéses, hogy ezt miként valósíthatnánk meg, hiszen egyelőre a növekedés mérséklése sem igazán jön össze.
Az Északi-sark esetében az utóbbi években nem sok biztatót olvashattunk a régió jövőjével kapcsolatban, ez pedig idővel a mi életünket is befolyásolja majd. Most egy újabb tanulmány látott napvilágot, amelyben az évszázad közepére vetítik előre a komoly változást, amely akkor is bekövetkezik, ha sikerülne a korábban meghatározott hőmérséklet-emelkedési határ betartása.
A kutatócsoport tagjai a most közzétett közleményben, valamint az annak alapjául szolgáló tanulmányban arról értekeznek, hogy az általuk alkalmazott friss modellek szerint 2050 környékén valósulna meg az igencsak negatív fejlemény, bár itt a pontos meghatározás érdekében konkrét számokat is közölnek. Nem véletlen a precizitás, hiszen már évekkel korábban olvashattunk arról, hogy a nyári időszakban teljesen eltűnt a jégtakaró, ez azonban eddig nem következett be, és miközben a tanulmány készítői szintén a nyári szezonra (azon belül is elsősorban szeptemberre) fókuszálnak, ők hozzáteszik ehhez, hogy a teljes eltűnés alatt a jégtakaró 1 millió négyzetkilométer alatti legkisebb kiterjedését értik. A tél folyamán tehát némileg ismét megnövekedne a méret, ez viszont a jelenleg zajló folyamat alapján egyre gyengébb jelleget ölt majd.
A szakemberek a Coupled Model Intercomparison Project Phase 6 (CMIP6) modellek alapján vázolják fel a negatív jövőképet, amelyek több eltérő lehetséges pályát vázolnak fel számunkra. Fontos részlet, hogy az említett 2 Celsius-fokos felső határ meg nem haladása esetén is bekövetkezik a drámai változás, itt tehát nem lenne elég a globális plafon betartása, ami egyben azt is jelenti, hogy drasztikus mértékben kellene csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátás ütemét ahhoz, hogy a nyár alatt is megmaradjon a jégtakaró. Amennyiben tehát a tavalyi évhez képest 2050-ben 1000 gigatonna alatt maradna a kibocsátás növekedésének mértéke, ezzel sem kerülhetnénk el a folyamat folytatódását, ami egyben a felmelegedéshez, annak további erősödéséhez is hozzájárulhat, hiszen a jégfelület csökkenésével kevesebb fény verődik vissza.
Az egyetlen megoldási javaslat a CO2-kibocsátás drámai mértékben való csökkentése, az viszont továbbra is kérdéses, hogy ezt miként valósíthatnánk meg, hiszen egyelőre a növekedés mérséklése sem igazán jön össze.