Soha nem élünk majd exobolygókon

A Nobel-díjas kutató pesszimista, kollégája szerint viszont az életet már a Marson is megtaláltuk.

Az elmúlt néhány nap során több érdekes nyilatkozat is napvilágot látott az űrkutatás, illetve az exobolygászat területén. Itt először egy, a terület kibontakozásáért is felelős Nobel-díjas kutató értekezett a távoli exobolygók esetleges betelepítése, a Föld elhagyása kapcsán, míg egy másik szakember a hetvenes években elért eredményeket méltatta.

Az AFP hírügynökség jelentése szerint Michel Mayer, aki Didier Queloz mellett kapta meg a Nobel-díjat az exobolygók kimutatásának terén végzett úttörő munkájáért (ők ketten igazoltak vissza sikeresen először ilyen égitestet, még egy hatalmas gázóriást, 1995-ben, amelyet eddig négyezer másik példány követett a sorban), ami viszont a konkrét hasznosítást, vagyis ezen égitestek kolonizációját, benépesítését illeti, az optimizmus még várat magára. Szerinte ez még a legközelebbi példányok esetében, vagyis néhány tucatnyi fényév távolság kapcsán is szinte lehetetlen, hiszen az is komoly eredmény lenne, ha a Marsot az elkövetkező 50 évben, a Jupiter pályáját pedig néhány száz év alatt érnénk el. Tekintettel arra, hogy a hozzánk legközelebbi szomszédos csillag ennél 70 ezerszer nagyobb távolságra van, itt alapvető változásnak kell bekövetkeznie a tömeg, a gyorsulás, valamint az energia hármasának viszonylatában ahhoz, hogy esélyünk legyen a sikeres utazásra.

Ami azonban az élet kimutatását, annak visszaigazolását illeti, egy másik nyilatkozatban a NASA egykori munkatársa már azt emelte ki, hogy erre tulajdonképpen már a hetvenes években sor került, mégpedig éppen a Mars kapcsán, ahol az USA 1976-ban szállt le két Viking-űrszonda, valamint az azok mellé utalt landolóegységek révén. A két példány szerinte egymástól több mint 6 ezer kilométeres távolságban igazolta vissza a mikroorganizmusok jelenlétét, mégpedig arra alapozva, hogy a marsi talaj, valamint a szondák által ott elhelyezett, nitrogén alapú táplálék egyvelege a rögtön beinduló metabolizmus révén radioaktív szén-dioxid gázt bocsátott ki, vagyis az eredmény mindkét esetben pozitív volt.

Más kérdés, hogy a NASA szerint élő mikroorganizmusok jelenlétét közvetlen módon nem sikerült visszaigazolni, vagyis Gilbert Levin jelenleg egyedül van a fenti állításával – véleménye szerint nem a marsi talaj mintáját kellene visszahozni a Földre, ahogy arra a tervek szerint a Mars 2020 esetében kerül majd sor, hanem a korábbi kísérleteket kellene megismételni, az egyértelmű eredmény érdekében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #145
    Hogy a Föld a megfelelő lakhatósági zónában van, annak nincs különösebb oka. Ha nem ott lenne, nem tehetnéd fel a kérdést. Sokszázmilliárd galaxis sokszázmilliárd csillagának sok más egyéb bolygója között biztos van még másik megfelelő, és ezek némelyikén tök más lények feltehetik ugyanezt a kérdést.
    Ahol a bolygók nem a zónában vannak, ott nem teszi fel senki a kérdést...
    Utoljára szerkesztette: VolJin, 2019.11.09. 23:11:34
  • Gravitoni #144
    Akkor még nagyon finoman fejeztem ki magam , ha azt mondom, hogy minimum több-százezer éven keresztül tartó, óraműpontosságú, "laboratóriumi" körülmények közt kivitelezett ultraprecíz terraformációs és teljes naprendszerrendezési folyamat NÉLKÜL , totálisan elképzelhetETLEN a Földi élet megjelenése ama időszakban, és akkor még finom voltam és nőies.

    És ennél biztonsabb már csak a Rendőrbácsiban vagyok.
  • Gravitoni #143
    "...az előlénnyek messze -messze, de nagyon messze , sőt még annál is messzebb összetettségűek..."

    igen, még a legesleges legesleges leg"egyszerűbb" élőlények is.
    Utoljára szerkesztette: Gravitoni, 2019.11.05. 23:26:22
  • Gravitoni #142
    Az óceánok megléte sem kifejezetten bizonyított a 4040 millió évvel ezelőtti időszakra főleg nem a kellő mélysége .. ami viszont mindenképpen annak a teóriának az alapja, ami a földi élet megjelenését ide aboriginálja magára a Földre.

    A Hold távolsága viszont centiméterre tudható +- néhány milliméteres hibaszórással. És az bizony még masszívan betakarta a fél égboltot a szóban forgó időszakban , az árapályerejét sem kéne "talán" firtatni" sem a "mellékesen" felvetette egyéb ellenindokokat, mint pl. a további több száz-millió évig tartó masszív meteorzáporokat, tehát borítékolhatod, drága barátom, hogy 3600-3700 millió évvel ezelőttig, itt fortyogott minden még egy egyszeri exogenesis is olyan kevés lett volna ide mint kempingsajtban a sátorvas... ezeknkívül ahogy azt mondottam, az előlénnyek messze -messze, de nagyon messze , sőt még annál is messzebb összetettségűek, hogy csak úgy magától létrejöjjön véletlenül mert, igen, ahhoz kéne az a bizonyos -hasamra ütök, de jó barátilag- 7 szeptillió év.
  • BladeW #141
    Elvileg különbséget kellene tenni gyorsulás/lassulás és aközött, hogy bizonyos (konstans) sebességgel haladsz. Ha fix sebességgel mész lassul számodra az idő múlása, ha pedig fénysebességgel, akkor teljesen megáll. Ez azt jelenti, hogy fénysebességgel haladva egy "szempillantás" alatt képes vagy bármekkora távolságot ugrani, azaz képes vagy a galaxis egyik végéből a másikba érkezni. Az már egy másik dolog, hogy közben a mondjuk Földön 200.000 év telik el.
    Másik példa: az Alpha Centauri 4 fényévre van tőlünk, a fénysebesség 50%-án haladva 4 év alatt megjárod oda-vissza, de a Földön közben 8 év telik el. Vagy lehet, hogy teljesen rosszul értelmezem a dolgokat? Teller Ede ebben a videóban beszél erről:

    Utoljára szerkesztette: BladeW, 2019.11.04. 18:57:13
  • kvp #140
    "Úgy néz ki, a kolonizálás évszázados utakkal, a teljes elszakadást jelenti az arra vállalkozóknak."

    Ez teljesen eletkepes megoldas. Korulbelul igy indult amerika kolonizalasa is, raadasul ott kb. 50% elte tul az elso telet. Ilyen tulelesi aranyokkal mar mos kuldhetnenk a telepeseket a Marsra es picit fejlettebb technikaval, azaz pl. nuklearis hajtassal akar a kozeli naprendszerekbe is. Folyamtos 1g-s gyorsulas mellett kb. egy foldi ev alatt fenysebesseg kozeleben lenne a jarmu, ujabb egy foldi ev alatt pedig le tudna lassulni. A ketto kozotti utat pedig eleg alaposan lelassult fedelzeti idovel latnak az utasok, tehat szamukra par ev fedelzeti ido alatt a galaxis masik felebe is el lehetne jutni. Csak arra kell figyelni, hogy teljes csaladok, kozossegek induljanak es elso korben termeszetesen csak par fenyevnyi tavolsagra, ahol a gyorsitas/lassitas csak par honap, az utazas par ev foldi ido es mindossze par honap fedelzeti ido. Folyamatos 0.3-1g koruli gyorsitas/lassitas eseten meg a mesterseges gravitacio is megoldott a hajon. Ehhez raadasul csak egy nagyobb fisszios vagy fuzios reaktor kellene, vasimr hajtomuvek es egy Bussard fele magneses pajzs. Egy konnyu fisszios reaktorral (pl. plutoniumos gyorsreaktorral) mar most adott keszen minden komponens egy tesztjarmuhoz.
  • VolJin #139
    A fénysebesség nagyon lassú, még a galaxisunk egyik végéből a másikba is 150-200 ezer év alatt jut el, és a borzasztóan lassú sebesség is egy átléphetetlen korlát a számunkra. A tér manipulálására sincs épkézláb ötletünk. Úgy néz ki, a kolonizálás évszázados utakkal, a teljes elszakadást jelenti az arra vállalkozóknak.
  • VolJin #138
    Van egy hamis tényállításod, az óceánok hiánya, és egy hasra ütött számod a hét szeptillió.
  • Zombee #137
    Emberi mértékkel soha. Nem csak a mi életünkben nem, de még generációk múlva sem. Fényéveket kéne utazni, ettől még nagyon messze vagyunk.
  • emberz #136
    Csak egy seggfej állíthat olyant, hogy "soha nem lesz ez meg az". Hogy kaphatott Nobel-díjat egy ilyen vaskalapos gyökér? Ha rajta múlna, meg sem próbálnánk...