Gyurkity Péter

Földszerű exobolygóra bukkantak

Eközben pedig a NASA kutatói egy üstökösön mutatták ki a víz jelenlétét.

Az űrteleszkópok közül ugyan a Kepler már nem áll rendelkezésünkre, ez azonban nem jelenti azt, hogy az értékes eszköz által korábban rögzített adatokból nem maradt komoly mennyiségű feldolgozatlan példány. Egy friss anyagban most arról olvashatunk, hogy további 18 exobolygóra bukkantak a csillagászok, amelyek közül egy igencsak hasonlít a Földre.

A hivatalos bejelentés szerint a 18, korábban nem ismert példány a Max Planck Intézet, a Georg August Egyetem, valamint a Sonneberg Obszervatórium kutatóiból álló csoport révén jelent meg a katalógusban. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy az eddig használthoz képest érzékenyebb eljárást vetettek be, amely az áthaladás időtartama alatt pontosabban mutatja ki a beérkező fényben tapasztalt csökkenést, amely a legtöbb esetben akkor éri el legnagyobb mértékét, amikor az adott bolygó a csillag korongjának közepénél jár. A most regisztráltak közül 17 bolygó ugyan valószínűleg túl forró a folyékony víz megmaradásához, egy további példány (az EPIC 201238110.02) viszont sokban hasonlít a Földre, ugyanis a lakható zónában helyezkedik el, bár méretét tekintve kissé nagyobb otthonunknál.

Ezzel csaknem egy időben futott be egy másik hír, immár a NASA-kutatók által használt SOFIA-projekt kapcsán, amely legutóbb az első molekulatípus kimutatásában, illetve visszaigazolásában játszott rendkívül fontos szerepet. A JPL közleménye szerint ezúttal a Földhöz közel elhaladó, 46P/Wirtanen névre keresztelt üstököst vizsgálták meg, amely az eredmény alapján a hagyományos víz és a nehézvíz általunk megszokott arányát tartalmazza, márpedig ez egyben visszaigazolja azon elméletet, miszerint a Földön lévő víz is innen, vagyis ehhez hasonló üstökösökről származik. Korábban két másik példány, a 103P/Hartley 2 és a 45P/H-M-P esetében sikerült ilyen arányt kimutatni, ebből pedig a kutatók azt a következtetést vonják le, hogy szinte minden hasonló üstökös a Földön látott arányban tartalmaz vizet és nehézvizet.

A tőlünk jóval messzebb, a Naprendszer határán lévő Oort-ködben lévő üstökösök nem tartoznak ebbe a csoportba, bár lehetséges forrásként még az aszteroidák is szóba jöhetnek, amelyek közül az ilyen példányok többnyire a Mars és a Jupiter közötti övben találhatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #1
    A víz-nehézvíz aránya miért jelentene üstökös eredetet a földi víznél?
    Ezt az is okozhatja, hogy egy naprendszerben keletkeztünk...