Gyurkity Péter

Teljes méretben tesztelték a Hyperloop rendszerét

A rövid teszt sikerrel zárult, bár a sebesség egyelőre alacsony maradt.

Elon Musk ötlete alapján több cég is igyekszik forradalmasítani a tömegközlekedést, amely elsősorban a sebesség jelentős mértékű növelését, illetve ezzel együtt az utazási idő drasztikus lecsökkentését jelentené. A Hyperloop One most teljes méretben tesztelte a rendszert, egyelőre alacsony sebesség mellett.

A cég által közzétett bejelentés szerint még május közepén, vagyis 2 hónappal ezelőtt került sor a rövid tesztre, amelynek legnagyobb újdonsága, hogy az általuk megépített csőben a végleges méretek alkalmazásával hajtották végre azt, emellett pedig teljes vákuumot értek el a rendszeren belül, ami mindenképpen szükséges lesz a kívánt előnyök biztosításához. Az 1000 km/h feletti tartomány itt egyelőre még várat magára, a kifejezetten erre a célra összeállított eszköz mindössze 112 km/h-val száguldott a fél kilométer hosszú nevadai konstrukcióban, a következő lépés azonban a 400 km/h-s határ elérése lesz.


A cég kiemelte, hogy a vákuum biztosítása révén olyan körülményeket teremtenek, mintha 60 ezer méteres magasságban repülnénk. Erre szükség is lesz a fent említett órási sebesség eléréséhez, bár a mostani bejelentés, valamint annak időzítése arra utal, hogy a tavalyi nagy fanfárt most egy csendesebb időszak követi, amelyben a munkára helyezik a hangsúlyt. Nemrég közzétették a lehetséges európai helyszínek listáját, emellett az USA-ban is mintegy tucatnyi célpontban gondolkodnak, miközben egyes riválisok Ázsiában próbálnak terjeszkedni (lásd a Hyperloop Transportation Technologies és a dél-koreai kormány között létrejött megállapodást).

A cég egyben új kapszuláját is bemutatta, amely 8,5 méter hosszú, alumínium és szénszálas burkolatra épül, elkészültét követően pedig elektromágneses meghajtásra, illetve mágneses lebegtetésre alapozva szállítana utasokat és rakományt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #13
    Valami gépelési hiba van. 100 Pa az 0,001 bar abszolút nyomás.
  • lapaleves #12
    jaja, nem kell félned, hogy a te kísérleti járműveid nyomába érnek.
  • dzsagon #11
    Elon Musk ezt üzente a mérnököknek " Ezért még ne kezdjük el egymás faszát szopni"
  • Vata111 #10
    Tehát sok pénz elköltésével sikerült elérni a 113km/h álomsebességet, amit 1850 körül a jobb gőzmozdonyok is tudtak. Igy már érthető a tesztet végző mérnökök diadalmas mosolya :-)
  • gaszton421 #9
    A teljes vákuum egy elméleti fogalom, teljesen üres, anyag néküli teret jelent, iyen viszont nincs, a naprendszerben, a bolygóközi térben is vannak részecskék, kb 1/cm3 nagyságrendben. Ebben a csőben biztosan nincs ilyen, ahogy írták kb 1 bar nyomas van, 100 pascal, vagyis kb. annyi mint 60 km magasan a légkörben.
  • Caro #8
    Valaki elmagyarázná, hogy a "teljes vákuum" mit takar? :)
  • Caro #7
    Vasúti kocsinak is eltörhet a kereke, meg a repülőgép is le tud zuhanni.
    De normális méretezéssel, karbantartással, biztonsági rendszerekkel ezek a kockázatok minimalizálhatók.
  • Whysper #6
    Én azt valami dermedő gél folymatos kispircelésével csillapítanám .. Persz e nem kell nekem ugrani ,mert értem ,hog ynem odlaná meg és szarrá menne a jármű. Én csak az utasokat vettem figyelembe!
  • cylontoaster #5
    Gondolom van rá szenzor, ekkor megáll a jármű és a csőben megnő a nyomás.
  • Balage74 #4
    Én arra lennék kiváncsi, ha olyan baleset van amikor nem a cső, hanem maga a jármű szenved valamilyen kárt és elszökik belőle a levegő...