Gyurkity Péter

Két bolygóból áll a Föld 

Erre a következtetésre jutott kutatók egy csoportja az oxigénizotópok vizsgálata során.

Január utolsó napjaiban jelent meg egy hosszabb közlemény a University of California, Los Angeles (UCLA) hivatalos oldalán, amelyben ismertették saját kutatóik munkájának eddigi eredményeit. Ebből kiderül, hogy a szakemberek szerint igazoltnak tekinthető a Hold kialakulásával kapcsolatos 2012-es elmélet, amely azonban a Föld tekintetében is újdonságokkal szolgál.

Az egyetem professzora, Edward Young, a közleményben elmondja, hogy a kutatás eredménye ellentmond egy 2014-es német munkának, amely szintén a Hold és a Föld kőzeteiben talált oxigénizotópok vizsgálata alapján igyekezett kimutatni a két égitest közötti különbségeket és hasonlóságokat. Ők az Apollo-12, az Apollo-15 és az Apollo-17 küldetések űrhajósai által visszahozott kőzetminták, valamint a Föld vulkanikus kőzetdarabjainak részletes vizsgálata során arra a következtetésre jutottak, hogy az egyfajta azonosítóként használt oxigénizotópok nagyjából megegyeznek, vagyis mindkét égitest tartalmaz a közös múltra utaló jeleket.

Itt elsősorban az O-16 és O-17 pontos arányára voltak kíváncsiak, amely a kőzetminták szerint mind a Holdon, mind pedig a Földön azonos. Itt jön be a képbe a Hold kialakulásával kapcsolatban gyakran emlegetett Theia, amely egyes elméletek szerint protobolygóként csapódott a Földbe mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtt, a Hold pedig ezen ütközés eredménye. Amennyiben hiszünk a mostani bejelentésnek, itt valójában arról volt szó, hogy az ütközés során a Theia kettészakadt, egyik része pedig beépült a Földbe, vagyis kozmikus otthonunk valójában két bolygóból áll össze.

Az ütközés hiányában a Theia maga is önálló bolygóvá formálódott volna, vagyis megtalálható lenne a Naprendszerben. A baleset révén azonban a víz minden nyoma eltűnhetett a Földről, tehát ezt később üstökösök hozták el újra ide, évmilliókkal később.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Madve #22
    Miután a Bibliát lényegében a sumérok írták, amit aztán több vallás is lemásolt, és szája íze szerint alakított, teljesen tökmindegy, hogy mit mondanak a zsidók, keresztények, vagy akár muszlimok, és akár a többiek. A föld lehet jóval idősebb is, mint azt az összetákolt vallási eredetű könyvek szerzői valaha is gondolták volna, és az sem feltétlenül igaz, hogy az ember az első "intelligens" faj rajta...
    Konteo, vagy sem, a vallások sem különbek, kár bármihez is alapul venni őket...
  • Meridian #21
    Negyedrészt:
    http://tamop412a.ttk.pte.hu/files/kornyezettan9/www/out/html-chunks/ch16.html

    ..."A teljes földi vízkészlet (tehát a kőzetekben tárolt mennyiséget is beleértve) azonban már nehezen becsülhető. Ennek egyik lehetősége a kiömlési magmás kőzetek víztartalmának meghatározása. Az óceánközépi hátságokon keresztül a felső köpenyből felszínre kerülő magma viszonylag „száraz”, víztartalma mindössze 0,025%. Ez az alacsony érték valószínűleg a kipárolgás eredménye. A Hawaii-szigeteken található Kilauea vulkán (forró pont, ahol az alsó-köpenyből származó láva ömlik a felszínre) lávájában jóval magasabb, 0,1-0,2%-nyi víztartalmat mértek. Ebből a két eltérő számból az következik, hogy a gázok egy része (egy óceántömegnyi) eltávozott a felső köpenyből, viszont az alsó köpeny víztartalma feltételezhetően csak kis mértékben csökkent az idők folyamán (amennyiben nem volt jelentős vízcsere a köpeny két része között). Ez alapján egyes kutatók azt feltételezik, hogy mintegy 3 óceántömegnyi (OT, ami egyenlő a mai óceánokban található vízmennyiséggel) található az alsó köpenyben és 0,2 OT a felső köpenyben. Így a Föld teljes tömegének mintegy 0,1%-a víz. "...
  • Meridian #20
    Hardmadrészt a MArssal kapcsolatban:

    "A Mars felszínén az alacsony légnyomás miatt már 2°C-on felforr a víz, míg az olvadáspont lényegében 0°C marad, így ott csak 0°C és +2°C között lehetséges a víz folyadék halmazállapota."
  • Meridian #19
    Egy másik példa hogyan kerül a kőből (ásványból) ki a víz:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Perlit_%28k%C5%91zet%29
    ..."A felszíni bányászatot követően a perlitkőzetet megőrlik, majd 850–900 C°-ra hevítik. A perlit felülete melegítés hatására meglágyul, a kőzetben kémiailiag kötött víz gőzzé változik, és kis kapillárisokon (csatornákon) a környezetbe távozik"...
  • Meridian #18
    Egyébként miért is tűnt volna el a becsapódástól a víz? Mert előtte hogyan került ide?
    Na, szóval nem kellett ehhez egy rakás üstökös, a maradék víz az ami a közetekből kiszivárgott... most is rengeteg víz van a közet lemezek anyagaiban, vulkanikus kitörésekkor nemcsak kéngáz megyegéb gáz, de töbek közt vízgőz is kerül a levegőbe.
    Idióták.

    De én egy nevenincs senki vagyok, ezért itt egy kutató tanulmánya:
    http://www.mafi.hu/hu/node/177
    ..."A Föld hasadékain, ún. óceánközépi hátságok mentén feláramló magma megszilárdulásával keletkezett bazaltok vizsgálata alapján jelenlegi ismereteink szerint a földköpeny körülbelül 100 ppm vizet tartalmaz, ami mindössze egyszázad tömegszázalék. Összehasonlításként, ha a Föld óceánjainak víztömegét visszahelyeznénk a földköpenybe, 450 ppm lenne a köpeny víztartalma, azaz a földköpeny jelenleg kb. 1/4 óceánnak megfelelő vizet tartalmaz! A víz jelentősen befolyásolja az ásványok szilárdságtani tulajdonságait, vezetőképességét és olvadáspontját, ezért infravörös vizsgálatán keresztül megérthetjük, hogyan játszódnak le a különböző földtani folyamatok, a felszínen például a csuszamlások, míg mélységben az olvadás és a lemeztektonikai mozgások."...

    A Marssal szemben a Föld már elég nagy ahhoz, hogy a légkörben megtartsa a vízgőzt, amiből lecsapódva vízpára, majd csapadék keletkezzen, Ami aztán szépen összegyűlik a tavakban, tengerekben. Ennyi. Ehhez nem kellenek üstökösök.
  • Macropus Rufus #17
    nem érteeed? :) Tök logikus, ha a két bolygón ugyan olyan kőzeteket találunk akkor csak egy harmadik bolygóból származhatnak. Ez hót világos. :D te meg itt kötexel :)

  • NEXUS6 #16
    Monnyuk a cikkhez kapcsolódva, teljesen jogos a párhuzam a Bibliával, mert egy 4,5 Mrd évvel ezelött lezajlott minden felszíni kőzetet elpusztító kataklizma nyomai csak annyira tényszerűek, mint a bibliai történetek.

    Pláne, hogy a naprendszerből gyakorlatilag konkrét anyagmintákkal csak a Földet és a Holdat illetően rendelkezünk!
    Ha a Marson, meg a Vénuszon is hasonló anyagösszetételt találunk, akkor mi lesz, kitalálunk még egy mégnagyobb ütközést, amiből azok keletkeztek? Egy több ismeretlenes egyenletrendszernek egyik sorát sem ismerjük valójában, de mi már megmontuk az X-et Y-t tutira.
  • VolJin #15
    Mert a Mars pici, ezért hiába visznek oda bármit is az üstökösök, az a Mars évmikkiók alatt kifingja a világűrbe. Az alacsony gravitációnak köszönhetően elveszíti a Mars. A légköre jelenleg is csak 0,01 atmoszféra nyomású.
  • Archenemy #14
    Ok de ahhoz legalább hozzá tudtok szólni. Ahol nincs semmi trollkodás a tudományos cikkek alatt, ott a sok szobatudós igen csendes szokott lenni.
  • Chob #13
    Van víz a Marson -.-