Gyurkity Péter
13 ezer fényévre levő bolygót fedeztek fel
Két teleszkóp együttes munkájával határozták meg a távoli gázbolygó pontosabb helyét.
A NASA, valamint a lengyel illetőségű OGLE (Optical Gravitational Lensing Experiment) összefogásának gyümölcseként számoltak be egy új felfedezésről, amely egy tőlünk mintegy 13 ezer fényévnyi távolságban lévő exobolygó helyének meghatározását eredményezte. Két távcsőre volt szükség ugyanis ahhoz, hogy a nagy távolságot pontosabban megbecsüljék.
A NASA Jet Propulsion Laboratory hivatalos oldalán olvashatunk a felfedezésről, amelynek révén ismét egy igencsak távoli bolygóval bővült a rendelkezésre álló katalógus. Rekordot ugyan nem döntöttek (ez jelenleg valahol 25 ezer fényév körül van), az igazi érdekesség azonban, hogy az úgynevezett mikrolencse-hatás megfigyelésével bukkantak az újabb égitestre, amely sok esetben nem fedi fel a köztünk lévő pontos távolságot, ezért is volt szükség egy második teleszkóp bevonására. Ezúttal a Chilében található Varsó teleszkóp és a NASA Spitzer űrteleszkópjának kooperációját valósították meg, amíg ugyanis előbbi a már említett hatást figyelve pásztázza az égboltot, addig utóbbi eszköz a Földtől mintegy 207 millió kilométerre, az eredetitől eltérő időben figyeli meg ugyanazon jelenséget, ebből pedig következtethetünk a távolságra.
A mikrolencse-hatás két csillag együttállásából adódik, amikor a hozzánk közelebbi csillag egyfajta lencseként működve felnagyítja a távolabbi példány fényét. Amennyiben a lencseként használt csillag körül bolygó is kering, ez jól érzékelhető változást okoz a nagyításban, vagyis következtetni lehet a kísérők jelenlétére. Ahogy azt említettük, a távolságot ez sokszor nem mutatja meg számunkra (az eddigi 30 ilyen felfedezés mintegy felénél hiányzik ez a fontos adat), a kutatók tehát két eszköz egyidejű felhasználásával igyekeznek kiküszöbölni a hiányosságot, igyekezvén felmérni, hogy az exobolygók eloszlása miként vázolható fel a Tejútrendszeren belül. Továbbra sem tudjuk, hogy ez vajon sűrűbb-e a mag felé közeledve, avagy viszonylag egyenletesnek mondható.
Maga a hatás ezúttal igencsak hosszú ideig, mintegy 120 napon keresztül volt megfigyelhető, ám a Spitzer 20 nappal korábban észlelte azt, ebből az eltérésből számították ki a távolságot. Az űrtávcső segítségével eddig 22 esetben figyeltek meg ilyen hatást, korábban azonban nem bukkantak bolygókra – idén nyáron további 120 további jelenséget szeretnének figyelemmel kísérni.
A NASA, valamint a lengyel illetőségű OGLE (Optical Gravitational Lensing Experiment) összefogásának gyümölcseként számoltak be egy új felfedezésről, amely egy tőlünk mintegy 13 ezer fényévnyi távolságban lévő exobolygó helyének meghatározását eredményezte. Két távcsőre volt szükség ugyanis ahhoz, hogy a nagy távolságot pontosabban megbecsüljék.
A NASA Jet Propulsion Laboratory hivatalos oldalán olvashatunk a felfedezésről, amelynek révén ismét egy igencsak távoli bolygóval bővült a rendelkezésre álló katalógus. Rekordot ugyan nem döntöttek (ez jelenleg valahol 25 ezer fényév körül van), az igazi érdekesség azonban, hogy az úgynevezett mikrolencse-hatás megfigyelésével bukkantak az újabb égitestre, amely sok esetben nem fedi fel a köztünk lévő pontos távolságot, ezért is volt szükség egy második teleszkóp bevonására. Ezúttal a Chilében található Varsó teleszkóp és a NASA Spitzer űrteleszkópjának kooperációját valósították meg, amíg ugyanis előbbi a már említett hatást figyelve pásztázza az égboltot, addig utóbbi eszköz a Földtől mintegy 207 millió kilométerre, az eredetitől eltérő időben figyeli meg ugyanazon jelenséget, ebből pedig következtethetünk a távolságra.
A mikrolencse-hatás két csillag együttállásából adódik, amikor a hozzánk közelebbi csillag egyfajta lencseként működve felnagyítja a távolabbi példány fényét. Amennyiben a lencseként használt csillag körül bolygó is kering, ez jól érzékelhető változást okoz a nagyításban, vagyis következtetni lehet a kísérők jelenlétére. Ahogy azt említettük, a távolságot ez sokszor nem mutatja meg számunkra (az eddigi 30 ilyen felfedezés mintegy felénél hiányzik ez a fontos adat), a kutatók tehát két eszköz egyidejű felhasználásával igyekeznek kiküszöbölni a hiányosságot, igyekezvén felmérni, hogy az exobolygók eloszlása miként vázolható fel a Tejútrendszeren belül. Továbbra sem tudjuk, hogy ez vajon sűrűbb-e a mag felé közeledve, avagy viszonylag egyenletesnek mondható.
Maga a hatás ezúttal igencsak hosszú ideig, mintegy 120 napon keresztül volt megfigyelhető, ám a Spitzer 20 nappal korábban észlelte azt, ebből az eltérésből számították ki a távolságot. Az űrtávcső segítségével eddig 22 esetben figyeltek meg ilyen hatást, korábban azonban nem bukkantak bolygókra – idén nyáron további 120 további jelenséget szeretnének figyelemmel kísérni.