SG.hu·

Hideg óriás lehet a kilencedik bolygó

Hideg óriás lehet a kilencedik bolygó
A távoli törpebolygók pályáját egy valódi óriás befolyásolhatja, amely még messzebb található.

Tavaly és idén a Plútó szerepelt sokszor a híradásokban, köszönhetően a New Horizons küldetés nagy sikerének. Az újabb felvételek folyamatosan érkeznek be, azonban az égitest visszaminősítését kezdeményező csillagász szerint most rábukkanhattak a valódi kilencedik bolygóra.

A Caltech oldalán megjelent hosszabb közlemény szerint az elmúlt 13 évben felfedezett távoli törpebolygók - amelyekből jelenleg összesen hat szerepel a katalógusban - némileg összehangolt módon mozognak saját pályájukon, ami arra utal, hogy a háttérből egy jóval nagyobb égitest gyakorol rájuk hatást. Mike Brown, aki csillagászként annak idején a Plútó törpebolygóvá történő visszaminősítését is kezdeményezte, egy elméleti asztrofizikus kolléga, Konstantin Batygin, segítségével egy olyan bolygó után kutat, amely méretében a Neptunuszhoz fogható és a Plútóhoz képest is 10-20-szor távolabb lehet a Naprendszeren belül.


A kékkel jelölt pályák öt ismert objektumé, a kilencedik bolygó tökéletesen passzolna hozzájuk

Példaként említik a Sedna törpebolygót, valamint a két évvel ezelőtt felfedezett 2012VP113-at, amelyek a Kuiper-övön túl, egy hosszú, elnyújtott pályán mozognak, emiatt több mint 10 ezer év kell ahhoz, hogy megkerüljék a Napot. Ők - másik négy hasonló objektumhoz hasonlóan - mintha együttesen mozognának, a matematikai számítások alapján pedig feltehető, hogy a távoli messzeségben valahol egy valódi bolygó helyezkedik el, amely 20 ezer év alatt kerüli meg a Napot, bizonyos időközönként pedig (talán 50 ezer évente egyszer) kifejti rájuk hatását. Ezen hatás valószínűleg jelentős, vagyis a bolygó a Föld tömegének tízszeresével rendelkezhet, keletkezése pedig a Naprendszer életének korai szakaszára nyúlhat vissza, amikor kilökődött a magból, ezért nem válhatott belőle egy második Jupiter vagy Neptunusz - felszínét valószínűleg metán- és nitrogénjég borítja.

A kutatók máris befogták a Hawaii-szigeteken található, 8,2 méteres Subaru teleszkópot, amely a Kuiper-övön túli mozgásokra figyel majd. Az első körben további törpebolygókat fedezhetünk itt fel, ám a páros szerint 5-15 éven belül rátalálhatunk a kilencedik bolygóra, amelyet eddig senki nem pillantott meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© duke2016. 01. 23.. 00:00||#32
Jo hogy van egy kilencedik bolygo, de ha a terroristak rateszik a kezuket, akkor minmeghalunk. <#mf2>
© Pares2016. 01. 22.. 19:58||#31
"Tudbulvár témának éppen megteszi a hír, de végülis teljesen mindegy, van-e egy ilyen bolygótest odakint vagy sincs."

Nem is értem miért létezik űrkutatás...<#zavart2>
+1
© Deus Ex2016. 01. 22.. 16:11||#30
#19: a Kepler módszerével csak azokat a bolygókat lehet megtalálni, amelyek a Keplerről nézve elhaladnak a csillaguk előtt, mini napfogyatkozást okozva ezzel. A Kepler jelenlegi pályájáról a mi naprendszerünkben csak a Merkúrt, Vénuszt, Földet lehetne így "felfedezni", de erre a programra valószínűleg nehéz lenne pénzt szerezni..😊
A Kepler a teljes észlelési idejében állandóan az égbolt azonos, kicsi területét figyeli - kb. kinyújtott karral értett fél tenyérnyi látómezőt - s az elsődleges célja a bolygórendszerrel rendelkező csillagok arányának feltárása volt. A saját naprendszerünkben kis valószínűséggel talál meg bármit is. A külső naprendszerben több tíz - néhány százezer éves periódusidejű pályán meg bármi lehet, évszázados, évezredes megfigyelés szükséges ezek feltárásához, bár nincs különösebb jelentősége az ottani objektumoknak.

Az úgymond kilencedik bolygó pályasíkját a létezését felvető, korreláló pályákból lehet valószínűsíteni, modellekből pedig valamilyen becsléssel élni a fényességére, aztán ha ez valamilyen eszköz érzékelési tartományába esik, akkor végig lehet nézni a becsült pálya környékét, már amennyiben valakinek nincs jobb és fontosabb dolga az erre alkalmas eszközökkel. Tudbulvár témának éppen megteszi a hír, de végülis teljesen mindegy, van-e egy ilyen bolygótest odakint vagy sincs.

Azon a domborművön pedig ha akarom kilenc, ha akarom tizenegy, de akár tizenegy és fél bogyót is látok. Szeretem én a Csillagkaput, csak nem keverem a valósággal.
© Pares2016. 01. 22.. 13:59||#29
Az ősi Indiában is nagyon kedvelt műfaj volt a "sci-fi" <#papakacsint>
© cylontoaster2016. 01. 22.. 13:32||#28
Kérlek, foglald össze nekünk röviden!
© asgh2016. 01. 22.. 13:31||#27
Az a baj az ilyen több ezer éve eltűnt civilizációktól származó leletekkel, hogy nagyon csekély számú leletből, nagyon sok találgatással nagyon messzemenő következtetéseket vonnak le.
A minap olvastam egy jó példát a probléma érzékeltetésére:
Ha holnap valami katasztrófa okán teljesen megsemmisülne a jelenlegi civilizációnk és mondjuk 5000 év múlva az akkori emberek kiásnának egy nyilvános WC-t, akkor a falfirkákból jó eséllyel arra a következtetésre jutnának, hogy a kultúránk középpontjában a homoszexuális párkeresés állt.
Tehát érdemes némi visszafogottság, amikor több ezer éves leletek alapján próbáljuk rekonstruálni egy eltűnt civilizáció gondolkodásmódját és tudás szintjét.
© Montanosz2016. 01. 22.. 13:27||#26
érdemes belekukkantani Énok könyvébe ha némi infot akarunk tudni a földönkivüliekről
© gforce92016. 01. 22.. 12:57||#25
Én meg az egész valóságtartalmát kérdőjeleztem meg 😊
© Pares2016. 01. 22.. 12:44||#24
Hát én csak arra reagáltam, hogy tudomásom szerint Sitchin történetében sem a sumérok figyelték meg közvetlenül, így lényegtelen, hogy látható-e, vagy sem.
© Pares2016. 01. 22.. 12:42||#23
Mert az nem így működik...
Utoljára szerkesztette: Pares, 2016.01.22. 12:44:44