Gyurkity Péter

Második esélyt kap a japán Vénusz-műhold 

Öt évet kellett várni az újabb kísérletre, ám az Akatsuki most végre sikerrel pályára állhat.

2010 végén mi is beszámoltunk arról, hogy a japán űrügynökség műholdja elvétette a Vénuszt, miután nem sikerült kellő mértékben lelassulnia ahhoz, hogy a bolygó körül álljon új pályára. Akkor arra számítottak, hogy hét évet kell várni az újabb kísérletre, ám most elérkezett az idő az újabb próbára.

A JAXA hivatalos oldalán arról olvashatunk, hogy az Akatsuki december 7-én kapja meg második - és egyben utolsó - esélyét a pályára álláshoz, egy esetleges siker esetén pedig egy 8-9 napos elliptikus pályáról figyeli majd meg a Vénuszt, pontosabban annak légkörét. Az eredeti tervekben még egy 2 éven át tartó megfigyelési periódus szerepelt, a hiba és a több éves késlekedés miatt azonban most minden attól függ majd, hogy az akkumulátorok meddig bírják. Ehhez persze először az kell, hogy pályára tudják állítani a műholdat, mégpedig némi segítség bevonásával.

Az eredetileg erre a manőverre tartogatott orbit maneuver engine (OME) ugyanis a japán szakemberek szerint már semmilyen körülmények között nem tudja teljesíteni küldetését, szerencsére azonban szintén rendelkezésre áll a reactor control system (RCS) hajtóműve is, amely helyettesítheti azt - különösen úgy, hogy a feleslegessé vált OME-üzemanyag kidobásával maga a műhold is könnyebbé vált. Ahogy említettük, a manőver december 7-én indul, ám a szükséges megerősítés csak néhány nappal ezt követően fut majd be - öt évvel ezelőtt először a tervezettnél jóval hosszabb rádiócsend figyelmeztetett a problémára, ezt követően derült csak ki, hogy az értékes eszköz nem a megfelelő pályán mozgott.

Bárhogy is alakuljon az Akatsuki pályafutása, a fejleményekről beszámolunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!