Balázs Richárd
Egy szivárvány segíthet a Vénusz rejtélyének megoldásában
Ritka szivárványtípust, úgynevezett glóriát észleltek a Vénusz légkörében. Ez volt az első alkalom, hogy egy másik bolygón felvétel készüljön egy ilyen színgyűrűről.
A glória alakja és mérete segíthet egy több évtizede fennálló rejtély megoldásában a bolygó összetételét illetően. "A földi környezeten kívül korábban soha nem találkoztunk teljes glóriával" - mondta Wojciech Markiewicz, a göttingeni Max Planck Naprendszerkutató Intézet munkatársa, aki maga is részese volt a szivárványt felfedező csapatnak.
A hagyományos szivárványok és a glóriák egyaránt a napfény felhőcseppeken keresztüli átszűrődésének eredményei, a Föld esetében ezek a felhő cseppek vízrészecskékből állnak. Azonban, míg a hagyományos szivárványok általában a felszínről láthatók, a glóriák csak a magasból szemlélhetők és kisebb, koncentrikus körök sorozataként jelenik meg, innen a neve is. A kutatók szerint a glória akkor alakul ki, amikor a napfény bejut ugyan a cseppekbe, végül azonban ugyanabba az irányba távozik, amerről érkezett, olyan fénygyűrűt hozva létre, ami csak akkor látható, ha pontosan a Nap és a glória közepe között helyezkedünk el. A jelenséghez a részecskéknek szinte tökéletes gömbalakot kell formázniuk, és mindegyiknek azonos méretűnek kell lennie.
Az első vénuszi színképek, spektrumok felfedezése óta, melyek az 1920-as évekre nyúlnak vissza, a tudósok tudják, a ködbe burkolózott bolygó légköre kénsav felhőkből tevődik össze, melyek képesek glóriákat létrehozni. Volt azonban egy másik, azonosítatlan összetevő is a légkörben, ami ultraibolya tartományban elnyeli a fényt. A tudósok számos lehetséges "tettessel" álltak elő, azonban egyik sem nyert megerősítést. "Még olyan bizarr dolgok, mint a baktériumok lehetősége is felvetődött, de senki nem tudja, mi lehet az" - mondta Markiewicz.
2011-ben munkatársaival olyan pozícióba manőverezték az európai űrügynökség Venus Express űrszondáját, ahonnan észlelhette a Vénuszon kialakuló glóriákat. A próbálkozás annak az évnek a júliusában, egész pontosan 24-én sikerrel is járt, az eredményekről azonban csak a múlt hónapban számoltak be az Icarus szaklapban.
Az észlelt glória 1200 kilométer széles, ami azt jelenti, hogy a felhőcsúcsok részecskéinek egyforma méretűeknek kellett lenniük az égbolt legalább egy ekkora területén. A csapat is megállapította, hogy a kénsav önmagában nem magyarázhatja a glóriát, a cseppek elemi kénnel borítva, vagy vas-kloriddal keveredve azonban jól illeszkednek az adatokba. "Ez lehet az úgynevezett ismeretlen elnyelő, amit az emberek már évek óta próbálnak azonosítani" - mondta Markiewicz. "Nem állíthatjuk biztosan, de elmondhatjuk, hogy a kirakós játék egy újabb darabjára bukkantunk "
A glória alakja és mérete segíthet egy több évtizede fennálló rejtély megoldásában a bolygó összetételét illetően. "A földi környezeten kívül korábban soha nem találkoztunk teljes glóriával" - mondta Wojciech Markiewicz, a göttingeni Max Planck Naprendszerkutató Intézet munkatársa, aki maga is részese volt a szivárványt felfedező csapatnak.
A hagyományos szivárványok és a glóriák egyaránt a napfény felhőcseppeken keresztüli átszűrődésének eredményei, a Föld esetében ezek a felhő cseppek vízrészecskékből állnak. Azonban, míg a hagyományos szivárványok általában a felszínről láthatók, a glóriák csak a magasból szemlélhetők és kisebb, koncentrikus körök sorozataként jelenik meg, innen a neve is. A kutatók szerint a glória akkor alakul ki, amikor a napfény bejut ugyan a cseppekbe, végül azonban ugyanabba az irányba távozik, amerről érkezett, olyan fénygyűrűt hozva létre, ami csak akkor látható, ha pontosan a Nap és a glória közepe között helyezkedünk el. A jelenséghez a részecskéknek szinte tökéletes gömbalakot kell formázniuk, és mindegyiknek azonos méretűnek kell lennie.
Az első vénuszi színképek, spektrumok felfedezése óta, melyek az 1920-as évekre nyúlnak vissza, a tudósok tudják, a ködbe burkolózott bolygó légköre kénsav felhőkből tevődik össze, melyek képesek glóriákat létrehozni. Volt azonban egy másik, azonosítatlan összetevő is a légkörben, ami ultraibolya tartományban elnyeli a fényt. A tudósok számos lehetséges "tettessel" álltak elő, azonban egyik sem nyert megerősítést. "Még olyan bizarr dolgok, mint a baktériumok lehetősége is felvetődött, de senki nem tudja, mi lehet az" - mondta Markiewicz.
2011-ben munkatársaival olyan pozícióba manőverezték az európai űrügynökség Venus Express űrszondáját, ahonnan észlelhette a Vénuszon kialakuló glóriákat. A próbálkozás annak az évnek a júliusában, egész pontosan 24-én sikerrel is járt, az eredményekről azonban csak a múlt hónapban számoltak be az Icarus szaklapban.Az észlelt glória 1200 kilométer széles, ami azt jelenti, hogy a felhőcsúcsok részecskéinek egyforma méretűeknek kellett lenniük az égbolt legalább egy ekkora területén. A csapat is megállapította, hogy a kénsav önmagában nem magyarázhatja a glóriát, a cseppek elemi kénnel borítva, vagy vas-kloriddal keveredve azonban jól illeszkednek az adatokba. "Ez lehet az úgynevezett ismeretlen elnyelő, amit az emberek már évek óta próbálnak azonosítani" - mondta Markiewicz. "Nem állíthatjuk biztosan, de elmondhatjuk, hogy a kirakós játék egy újabb darabjára bukkantunk "