1940. március 12-én, 75 évvel ezelőtt ért véget a finn-orosz, úgynevezett téli háború.

A háború 1939. november 30-án, a II. világháború kitörését követően kezdődött, melyet a Szovjetunió a stratégiai szempontból fontos dél-karéliai területek megszerzéséért indított. Sztálin villámháborúra számított, de a fegyverkezés négy hónapig húzódott, és komoly veszteséget okozott a szovjeteknek. 1939. novemberére Lengyelország összeomlott, hiszen nyugatról előbb szeptember elsején a németek, keletről pedig pár nap múlva a szovjetek özönlötték el. Kelet-Európa sorsát pedig pár évre a Molotov-Ribbentropp paktum határozta meg. Ez az egyezmény Finnországot a Szovjetuniónak hagyta meg.

Moszkva október elején „kölcsönös segítségnyújtási szerződést” kényszerített rá a balti államokra, október 5-én pedig hasonló megállapodást ajánlott fel a finnek számára is. A szovjetek egy területcseréről szóló megállapodást akartak kicsikarni a finnektől, ami tartalmazta volna, hogy a Szovjetunió megszerezi a Leningrád védelme szempontjából fontos Karéliai-földszoros egy részét, Petsamo jégmentes kikötőjét, illetve bérbe vehette volna a Finn-öböl bejáratánál fekvő Hanko-félszigetet. Ebbe azonban a finnek nem egyeztek bele, ezért a szovjetek máshogyan jutatták érvényre az igényüket.


November 26-án, a karéliai határon fekvő Mainila mellett a Vörös Hadsereg néhány katonája megrendezett incidenst hajtott végre saját bajtársai ellen, amit Moszkva természetesen azonnal finn agressziónak minősített. Erre hivatkozva pedig november 30-án háborút indított nyugati szomszédja ellen. A világ közvéleménye nem nézte jó szemmel, hogy a szovjetek megtámadták Finnországot, ezért december 14-én kizárták a Szovjetuniót a Népszövetségből.

A Vörös Hadsereg haderejében abszolút felülmúlta a finn hadsereget, Sztálin ezért is gondolta, hogy gyorsan érvényre juttatja az igényét, és az egész konfliktus gyorsan lezajlik majd. A finnek viszont nem adták meg magukat a túlerővel szemben, épp ellenkezőleg. Mannerheim tábornok a karéliai földszorosban mesteri védővonalat épített ki a szovjetek feltartóztatására, az északon harcoló hadtestek pedig a tundra viszonyai között gerilla taktikával állították meg a Vörös Hadsereget.

A többszörös túlerővel szemben harcoló finnek küzdelme kiváltotta az egész világ szimpátiáját, többek között magyar katonák is harcoltak Finnországban.A finnek megsegítésére Magyarországon 25 ezren jelentkeztek az 1939-40-es háború idején. Az önkéntesek közül egy zászlóaljnyi katona jutott ki hatalmas kerülőúton Finnországba. Egyes források szerint januárban, mások szerint februárban értek csak el céljukhoz, így mire az egyhónapos kiképzés után bevethették volna őket, márciusban a finnek és a szovjetek megkötötték a békét, így végül a magyarok fegyveres harcokban nemigen vettek részt.


A téli háború ideje alatt sok olyan extrém körülményeket és brutalitást megörökítő képfelvétel készült, amelyet a két ország jó viszonyára való tekintettel sokáig nem hoztak nyilvánosságra, csak a 2000-es években kezdték megmutatni a fotókat. Az egyik felvételen két finn gyerek holtteste látható, akiket állítólag szovjet partizánok ölték meg Seitajärvi faluban, 1944 júliusában. Egy másik képen egy fémedény, csajka látható, mellette emberi bordák tűnnek fel. Valószínűleg egy szovjet katona maradványairól van szó. Mindezeket a hóban örökítették meg, Leipasuo környékén. A maradványok azt bizonyítják, hogy a menekülő szovjet katonák a csajkából ették meg elesett, illetve beteg bajtársukat.

A túlerő végül megtette a hatását, 1940 februárjában a Vörös Hadsereg áttörte a Mannerheim-vonalat, elfoglalta Viipuri városát, ezzel pedig Finnország az összeomlás szélére került. Viszont az elhúzódó háború miatt Sztálin kénytelen volt békét kötni a finnekkel, a moszkvai megállapodás értelmében a szocialista nagyhatalom stratégiai jelentőségű területeket nyert Karéliában és a finn tengeri kijáratnál, azokat pedig a második világháború után is megtarthatta.