Gyurkity Péter

Az oroszok is embert küldenek a Holdra 

Másfél évtizeden belül kulminálna az új Hold-program, ezúttal orosz kozmonautákkal.

A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején végrehajtott, holdraszállással kombinált Apollo-küldetések óta nem járt ember égi kísérőnkön, már amennyiben nem számítjuk ide a különféle összeesküvés-elméletek által hangoztatott állításokat. Most az orosz fél térne vissza az égitestre, hogy egy régi adósságot törlesszenek.

Az ITAR-TASSZ hírügynökség jelentette be, hogy az orosz fél ismét felvetette a Hold-küldetések beindítását, mégpedig egy hosszabb program keretében, amely először ember nélküli szondákat, majd pedig kozmonautákat is hordozó kapszulákat alkalmazna, égi kísérőnk részletes kutatásának céljával. Az illetékesek egy mintegy másfél évtizedig tartó programot vázolnak fel, amelynek végkimenetele sokban függ majd az első időszakban kapott eredményektől és a potenciális előnyöktől.

Oleg Osztyapenko, a Roszkozmosz űrügynökség első embere, a napokban beszélt arról, hogy az új, szupernehéz osztályba sorolt hordozórakéta tesztelése a következő évtized végére fejeződhet be, addigra kell készen állnia majd az emberi küldetések egyéb komponenseinek. A megfelelő előkészítés érdekében először szondákat alkalmaznak, mint ahogy azt évtizedekkel ezelőtt is tették, a megfelelő eredmények esetén azonban ezúttal a befejező aktusra is sort kerítenének, az amerikaiak után végre leszállva a Holdon. A verseny itt végre kiéleződni látszik, India ezekben a napokban jutott el a Marshoz, a kínaiak szintén dolgoznak saját programjukon, az amerikai és orosz fél között pedig az ukrajnai konfliktus vezet összeütközésekhez.

Ez utóbbi kapcsán szintén akadnak fejlemények, az amerikai fél például magáncégek segítségével állítaná helyre önállóságát, bár ehhez szintén évekre lesz szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #7
    Ez inkább Irasidusnak ment. Bocs!
    :)
  • NEXUS6 #6
    És ugyan ez a helyzet az amcsiknál, a kínai elvtársaknál, vagy az indiaiaknál is.
    Az űrhajózás gyak 99%-ban politika.
    Ha a politika úgy ítéli meg, hogy PR-ból, akármiből kifolyólag érdemes lesz erre költeni, akkor fognak és 10 év alatt akár a Marson leszünk, mert a technika nagyjából adott hozzá. Nem a NASA, vagy a "Rosszkozmosz" hibája, hogy nem vagyunk ott.

    A Hold-program utántól merül fel az, hogy pl. a NASA nem tud egy társadalmilag/politikailag is vonzó célt kitűzni az űrmeghódiccsára. Ez persze még mindíg nem a NASA, vagy a hasonló szervezetek hibája, mert ők űrkutatással foglalkoznak és nem azzal, hogy ebből Marinéninek mi haszna van. Azt gyak a politikusok tudományos tanácsadóinak kéne letenni az asztalra.

    Nos hát a politikusok ezexerint még nem találtak olyan embert maguk mellé, aki erre a kérdésre válaszolni tudott/akart volna.
  • Attilawap #5
    Na most meghódíccsuk az üröt! :)
  • Jawarider #4
    "Az oroszok is embert küldenek a Holdra"

    Persze....
  • Papichulo #3
    Csak aztan nehogy megint becsodoljon az egesz orszag a nagy versenyzesbe :)
  • Irasidus #2
    Hogy kicsit árnyaljam a képet, a Roszkozmos 2 évente letesz az asztalra egy ilyen tanulmányt, háta kap állami pénzt rá, mert az nagy profittal járna a Roszkozmosnak. A legtöbbször nem kapnak sajtóvisszhangot ezen tanulmányok, viszont most valószínűleg a politika helyzet miatt kapott sajtóvisszhangot. De 99% hogy ebből sem lesz semmi, hiszen még építik az új nemzeti űrrepülőterüket, épphogy kifejlesztették az Angara legkisebbikét, ami távol van még az üzemszerű repüléstől, és nagyban folyik az új űrhajó fejlesztése...
  • Marteen21 #1
    Nem tudom mikor unják meg, beharangozzák 15-20 évre, az ember nélküliig talán el is jutnak 5-10 év késéssel majd elkaszálják a programot.