SG.hu·

Mars-gombaperbe fogták a NASA-t

Mars-gombaperbe fogták a NASA-t
Ha nem lenne elég baja a NASA-nak, most még egy bírósági tárgyalásra is járhatnak a képviselői, miután azzal vádolják az amerikai űrügynökséget, hogy nem fordított kellő figyelmet egy marsi életforma vizsgálatára.

Az eddig leírtak alapján akár az évszázad botránya is kibontakozhatna előttünk, a történet azonban inkább nevezhető komikusnak.

Nemrégiben több híradás is napvilágot látott egy rejtélyes Mars-kőzetről, ami rejtélyes módon egyszer csak megjelent az Opportunity marsjáró előtt. A NASA a "jelenséget" két felvétel összehasonlításával prezentálta, az egyiken, ami az immár egy évtizede a Marson tevékenykedő Opportunity 3528. marsi napján készült, semmi különös nem látható, míg a 3540. napon egy öklömnyi kőzet jelent meg. Mivel a marsjáró ebben az időszakban ugyanazon a helyen állomásozott, a kutatókban joggal merült fel a kérdés, honnan kerülhetett elő az objektum?

A Steve Squyres által vezetett marsjáró-csapat két lehetőséget vetett fel, az egyik szerint a követ a marsjáró manőverezése billenthette ki eredeti helyéről, a másik szerin egy közeli meteorit becsapódás hatására pattant az Opportunity elé. A magyarázatok nem mindenkit győztek meg, a bírósági keresetet benyújtó Rhawn Joseph például félrevezetésként értékelte a hivatalos változatot, szerinte ugyanis a "Pinnacle Island" névre keresztelt objektum az idegen élet bizonyítéka, amit a NASA nem hajlandó tovább vizsgálni - vagy ha tovább visszük az összeesküvés-elméletet, igenis vizsgálja, csupán a nyilvánosság kizárásával, egy fedőtörténetet kreálva a kőzet-elméletével.


Joseph szerint a képen látható valami egy "gombaszerű képződmény, egy összetett organizmus, ami zuzmó és cianobaktérium kolóniákból tevődik össze, a Földön apotéciumként ismert". Keresetében az kéri a bíróságtól, hogy "kényszerítse és rendelje el a NASA-nak és igazgatójának, Charles Boldennek, hogy végezze el nyilvános, tudományos és törvénybe iktatott feladatát, közelről lefényképezve és tudományos alapossággal megvizsgálva azt a vélt biológiai organizmust, amit a felperes azonosított (ezáltal felfedezett) és a NASA Opportunity marsjárója a Marson 2014 januárjában lefényképezett, és amire a NASA egy sajtóközleményben úgy utalt, mint: semmi korábban látotthoz nem hasonlít... Teljesen össze vagyunk zavarodva"

Való igaz, hogy a fényképek közzététele után Squyres nem tudott választ adni az objektum eredetére, és azt is elmondta, hogy csapata nem tudja honnan kerülhetett oda. Az azonban egyszer sem merült fel, hogy ne egy kőzetet látnának a felvételen. Ezt követően adták a tudósok a fentebb már leírt két opciót az eredetre, illetve az Opportunity későbbi felvételeiből kiderült, hogy a marsjáró egy laza, üledékes talajon áll, ahonnan a forgási manőverek valóban kimozdíthatták a szóban forgó kőzetdarabot.

Joseph-et ez mindenesetre nem hatotta meg, bár valószínűleg nem igen hallott még olyan elvekről, mint Ockham borotvája, mely szerint két, az adott jelenséget egyformán jól leíró magyarázat közül azt érdemes választani, amelyik az egyszerűbb, vagy amelyikben kevesebb a feltevés. Ez azért is meglepő, mivel Joseph maga is asztrobiológus, aki "vezető folyóiratokban" publikál. Az egyik ilyen folyóirat az általa alapított, kétes hírnevű Journal of Cosmology, ami előszeretettel boncolgatja az idegen életformák témakörét a meteoritokkal, vagy akár a felsőbb légköri rétegek viszonylatában is.

Miután több hidat is felégetett tudományos érvelési képességei terén, Joseph úgy döntött, a nagy nyilvánosság előtt vádolja meg a NASA-t, mondván hogy bárki, akibe csupán egy kis kíváncsiság szorult, közelről is szemügyre venné az objektumot, ezzel szemben a NASA és a marsjáró-csapat még csak egy közeli fotót sem készített.


"Mindez arra utal, hogy Joseph nem sűrűn használja az internetet, mivel az Opportunity számos közeli felvételt készített a kőzetről és Squyres is kiemelten értékes tudományos célpontként kezelte a január közepi bejelentés óta. Mivel a bírósági keresete nélkülözi az alapokat, nem tekinthető másnak, csupán egy figyelemfelkeltő akciónak, ami némi ízelítőt ad abból, amivel a tudósoknak időről időre szembe kell nézniük a túl élénk fantáziájú egyéneknek köszönhetően. Az igazi földönkívüli élet kutatás jóval érdekesebb és tudományosabb annál a feltevésnél, hogy egy gomba nőtt ki a marsi felszínből" - foglalta össze nézeteit Ian O'Neill, a Discovery News űrtudományi szerkesztője, aki napfizikából és asztrofizikából doktorált.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Mekong Delta2014. 05. 04.. 15:13||#30
Az egész csak felhajtáskeltés! valaki azt akarja hogy á figyeljenek, oszt ennyi.. idõpocsékolás a cikk elolvasása is kb.. nem hogy per......😄
© Zero 7th2014. 02. 11.. 11:47||#29
Egy kõsivatagban kövek vannak, meglepõ módon, és a képek alapján a kérdéses ojjektum is az.

Ennyi érv bõven elég.

Ha te fának nézed, az éppen csak minden tudományos ismeretünkkel, plusz a józan ésszel megy homlokegyenest szembe, úgyhogy azt egy pöppet jobban alá kéne támasztani, mint az "én annak nézem és kész".

Igen, a megkövesedett fa az túl sok. Senki nem számít még telepes többsejtûre sem, nemhogy full differenciált testi sejtes, komplex növényre. És azt te nem simán egy megkövesedett farönknek nézed, hanem konkrétan fûrészárunak, ami meg már nem is csak szimplán életet, hanem civilizációt feltételez.

Szóval nem, semmi értelme nem lett volna odaküldeni a rovert, hacsak az nem, hogy a sok agylövéses ufóhívõ száját befogják. Az viszont egyrészt nem cél, másrészt nem szabad abból precedenst csinálni, hogy hülyék mondják meg, mit vizsgáljon a rover.
© Macropus Rufus2014. 02. 10.. 11:47||#28
Zero 7th:
"Nem az érdekel, hogy hogy gondolják a retardáltak, hogy hogy került oda, hanem hogy miért NÉZI fának bárki, mikor egyértelmûen látszik, hogy kõ?"

láttál már az életetben megkövesedett erdõt? Esetleg fát? Nézzél már utánna, hogy az hogyan is néz ki!!! Egyértelmûen látszik rajta, hogy kõ de még is olyan fa hatással bír.

Továbbá: csak te állítod azt, hogy kõ ui. senki nem vizsgálta meg. Nem ment oda a kütyü és nem vitsgálta egy másodpercig sem. Tehát az, hogy te mit állítasz ebben a dolgoban qurvára nem releváns, pontosan annyira lehet igaz is mint az én állításom a megkövesedett fával.
Engem modnjuk érdekelen, hogy szted az a kõ, miképpen is kerûlt a semmi közepére. Rétegzõdött követ én is láttam már, de ott többnyire a környezetében is voltak még hasonló kövek (pl. egy egést hegy). Itt sehol nincs semmi a környezetében, még kavics sem.
Hamár olyan jól szétfikázod más véleményét, legalább egy kurva érvet állítanál a kõ mellett ami hihetõbb (annál mint, hogy szerinted az az... ez ám az érv)mint a megkövesedett fa.
megjegyzem: az élet nyomait keressük egy olyan bolygón ahhol feltételezhetõen lehetet élet millió évekkel ezelött. A megkövesedett fa esete már túl sok? Az nem fér bele az élet kutatásába? Csak mikróbák lehetnek azok?

© Macropus Rufus2014. 02. 10.. 11:40||#27
errorista:
"az okorban fabol (es csontbol) keszultek az urhajok, a femeknek tul nagy a fajsulya"
mert ugye másképpen nem kerûlhet oda csak így....
© Macropus Rufus2014. 02. 10.. 11:39||#26
Zero 7th: szerinted ez szerintem az más szerint meg megint más.
Te véleményed pontosan ugyan annyit ér mitn az enyém, se te se én nem voltunk ott, és még csak meg sem vizsgálta senkit. Szerinted egy rétegzõdött kõ. Rendben van.
Szerintem meg megkövesedett fa. (kõ)

A "fadarab"-ra nem tudom, miért mondod, hogy fa, szerintem egyértelmûen kõ.
jól írtad. Szerinted. De ez egy ugyan csak egy vélemény a sok 10000közt. Lehet igaz lehet nem.

"Az lehet, de ha te fûrészárut képzelsz a Marsra, akkor te még rosszabbul csinálnád."
lehet. De ha az a fa ott van pár ezer éve akkor az már kõ. És nem fûrészárú...


"Ja, mert a Földön a sivatagokban meleg van. "
pontosan: a földön a sivatagban nappal dög meleg van ezért éjjel inkább aktívabb a helyi fauna. Namost a Marson a nappali sugárzás erõsebb mint az éjszakai, könnyen lehet, hogy az élõlények pl. éjjel aktiválódnak. A nappali meg az álcája miatt úgy is inkább egy kõre hasonlít pl. mint általunk ismert élõlényre. (lásd a hiányzó köveket a marsi képeken.)

" Na azt azért tudatosítsd magadban, hogy a NASA nem neked csinálja a képeket, és nem is neked kell értelmezned."
ezt én nem mondtam. De a publikus képek minõsége gáz, a publikációk egy része szintén a hót szar képekre hivatkozik. Nem vitatom, hogy van a NASA birtokában 12000dpi-s kép a Holdról, de mivel ezt senki nem látta még, ezért ez a vagy van vagy nincs.
© errorista2014. 02. 08.. 23:19||#25
(tudok olvasni)

gondolom mer' a ko nem hasad, hanem torik.
Persze nem kene azok helyeben valaszolnom, akik ko helyett fanak nezik
© Zero 7th2014. 02. 08.. 15:39||#24
Nem az érdekel, hogy hogy gondolják a retardáltak, hogy hogy került oda, hanem hogy miért NÉZI fának bárki, mikor egyértelmûen látszik, hogy kõ?
© errorista2014. 02. 07.. 20:58||#23
"De miéééééért fa?!"

az okorban fabol (es csontbol) keszultek az urhajok, a femeknek tul nagy a fajsulya
© Zero 7th2014. 02. 07.. 18:09||#22
"Megkövesedett fa?"

De miéééééért fa?! Nem látszik fának. Réteges kõnek látszik. Pont ugyanolyan az "erezete", mint a körülötte lévõ összes többi kõnek.

"Akkor vagy az van, hogy nincs is ott semmi."

Ez a legvalószínûbb.

"Vagy eleve rosszúl keressük az élet nyomait."

Az lehet, de ha te fûrészárut képzelsz a Marsra, akkor te még rosszabbul csinálnád.

"Pl. egy sivatagos helyen a felszínen a legritkább esetben találunk életett a Földön is. Éjjel esetleg."

Ja, mert a Földön a sivatagokban meleg van. A Marson nincs, majdnem másfélszer messzebb van a Naptól, mint mi. Földi analógiákat felejtsd el.
A másik, hogy jól fogalmaztál, csak nem érted. Az élet NYOMAIT keressük. Nem az életet magát, mert azzal az a helyzet, hogy ha volt is, akkor is már kipusztult. Nem az a probléma, hogy elszalad, amikor felé néznénk.

"De amíg a legjobb kép is méteres dolgokat enged megkülönböztetni egymástól addíg b*szhatjuk. A képek nem elég jók ahhoz, hogy tereptárgyakat jól megfigyelhessünk"

Na azt azért tudatosítsd magadban, hogy a NASA nem neked csinálja a képeket, és nem is neked kell értelmezned. Vannak erre képzettebb emberek ott.
© Zero 7th2014. 02. 07.. 17:56||#21
Marsanomalyresearch oldal készítõje nyalja meg a bal herém, hogy nem képes egymás mellé tenni azt a két kibaszott képet, amirõl tépi a száját...

A "fadarab"-ra nem tudom, miért mondod, hogy fa, szerintem egyértelmûen kõ.

Itt ez a kép:
http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/1/n/115/1N138388241EFF2700P1994R0M1.JPG

Szerintem a fa egy kicsit jobban kiálló kõ árnyékos fele. Kb mint a jobb alsó sarokban a kisebb.