Egy videóban mutatta meg a NASA, hogy hogyan is festett a Mars fénykorában, mikor még a Földhöz hasonló tulajdonságokkal bírt. Hétfőn pedig elindult hosszú útjára a MAVEN is.
A NASA szakembereit továbbra is nagyon foglalkoztatja a Mars és annak története és folyamatosan próbálnak újabb és újabb adatokat gyűjteni a Vörös Bolygóról. Hétfőn indult útjára a legújabb űrszonda, a MAVEN-t (Mars Atmosphere and Volatile EvolutioN), mely közel 10 hónapos utazás után éri el a célállomását és kivételesen nem a felszínt vizsgálja, hanem a légkör adatait gyűjti össze. A tudósok szeretnének ugyanis valamilyen magyarázatot találni arra, hogyan lett a 4 milliárd évvel ezelőtt még a Földhöz hasonló tulajdonságokkal bíró vizes és meleg éghajlatú planétából az, amit ma is ismerünk.
Az, hogy pontosan hogyan is festett a Mars egy látványos animációval prezentálták a szakemberek, akik a bolygóról származó eddigi minták alapján készítették el a lejjebb látható jelenetet. "Az animáció azt mutatja be, hogyan festhetett a Mars felszíne 4 milliárd évvel ezelőtt a kedvező időszakban" - áll a NASA hivatalos közleményében. "Ez a művészek által készített alkotás azon a koncepción alapul, hogy korábban a bolygó teljesen más volt, mint amilyennek most ismerjük. A változás folyamatát tekintheti meg mindenki a videóban."
A MAVEN által majdan közvetített adatok sokat segíthetnek annak a folyamatnak a megértésében, mely lezajlott a távoli bolygón. A 671 millió dolláros projekt keretében elindított űrszonda az előrejelzések alapján 2014. szeptember 22-én éri el a Marsot és áll a megadott pályájára, melynek magassága 150 és 6200 kilométer között változik. A szakértők szerint nagyjából egy évig működik majd a MAVEN és a légkör vizsgálata mellett rádiós átjátszó állomásként is segíti a Curiosity és Opportunity marsjárművek munkáját.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy még az indulás előtt a NASA kiírt egy pályázatot, melynek kereteiben a japán haikuk szabályainak megfelelő verseket küldhettek be a vállalkozó kedvű költők. A közel 12 ezer pályázó között volt egy magyar hölgy is, név szerint Redenczki Fanni, akinek alkotása bekerült a legjobb háromba. A három sor a következőképpen hangzik eredeti és magyar nyelven:
Mars, your secret is
unknown for humanity
we want to know you
Mars, a titkod
ismeretlen az emberiségnek
meg akarunk ismerni téged
"Igen, amin a 20-as hsz-ben és utána lovagoltál, annak van a legkevesebb köze bármihez. 😊 Az irásomból újfent kiragadtál részletet. Pont azt a részt hagytad ki, ahol rávilágítok, hogy miért is hülyeség. Na mindegy 😊"
Az a vérciki, hogy a totális ismerethiányod kikupáltam, és van pofád az én álláspontomat beállítani a sajátodként, és saját korábbi téveszméidet úgy cáfolgatni, mintha az enyémek lettek volna. Nem akartam ebbe belemenni, ezért nem reagáltam rá. Azért vérciki, mert saját magad vizeled arcon.
Megint fogsz valamit reagálni, arra gondolva, hogy az emberek úgyis az utolsót olvassák el, és jól ferdítesz arról, hogy mit is írtam... Totál legalja vagy.
Igen, amin a 20-as hsz-ben és utána lovagoltál, annak van a legkevesebb köze bármihez. 😊 Az irásomból újfent kiragadtál részletet. Pont azt a részt hagytad ki, ahol rávilágítok, hogy miért is hülyeség. Na mindegy 😊 Pusztán azért reagáltam rá, mert folyamatosan nyomattad, közben meg az a legkevésbé fontos tényezõ. Vérciki? 😊 hmm. Hát akkor az. Én már csak ilyen balga vagyok. Ez itt az SG fóruma. Szokj hozzá, hogy itt vannak olyan tudatlanok is mint én. 😊
Például itt is valakivel egyetértettem, úgy kezdõdött ez az egész. Lásd 20-as hsz. Tehát valaki véleménye mellett álltam ki, akit lenézõen oktatgattak ki, pedig jó meglátásai voltak, aki meg osztotta az észt, az hülyeségeket beszélt.
De garantáltan nem fejezed be. Kényszeresen fogsz továbbra is kóstolgatni, mint ahogyan az összes hozzászólásoddal ezt produkáltad ebben a topikban.
Aham... értem... te vagy itt, akinek az összes hozzászólása ehhez a cikkhez kapcsolódott, és egyetlen egyben sem személyeskedik. (Segédlet az értelmezéshez: ironikus negáció, tükör mutatása)
Házi feladat: Szótárazd ki és értelmezd az interoperabilitást. Amíg nem megy, addig hanyagold a hozzám szólást!
"Még annyi, mert látom a részecskék szökési sebessége a mániád, nem értem miért, mert ennek van a legkevesebb köze az egészhez. Felhívnám a figyelmed arra, hogy a gáznemû anyagok részecskéinek összenergiája a részecskék mozgási sebességével arányos, csak épp ott a bökkenõ, hogy az egy átlagsebesség. Némelyik gyorsabb, némelyik lassabb. "
Okoska, errõl beszéltem a 20-as hsz-ben. Még a haranggörbét is írtam. Ez már vérciki, amit csinálsz. Leugattál valakit, aki teljesen korrekt, és valós hozzászólást produkált, Én megjegyeztem, hogy igaza van, kifejtettem, hogy miért is, erre kényszeres magyarázkodásba kezdtél erõsen kifogásolható, és hiányos érvekkel. A végén meg azzal akarsz kioktatni, amivel kezdtem az összes hozzászólásom. Ez már vérciki.
Ó, csak nem te voltál megint az, aki Gforce9 -nek a kommentjét mondatonként elemezted (36), mert neked mániád, hogy minden egyes sorhoz hozzáfûzz valamit. És minden egyes válaszod ilyen: tudatlan vagy, olvass utána, nem értesz a témához, stb. Egy deka konstruktív hozzászólásod nincs, csak fikázás. Netes troll. Az vagy.
Na viszlát.
Még annyi, mert látom a részecskék szökési sebessége a mániád, nem értem miért, mert ennek van a legkevesebb köze az egészhez. Felhívnám a figyelmed arra, hogy a gáznemû anyagok részecskéinek összenergiája a részecskék mozgási sebességével arányos, csak épp ott a bökkenõ, hogy az egy átlagsebesség. Némelyik gyorsabb, némelyik lassabb. Mindenképp lesz olyan, amelynek lesz olyan sebességvektora, amely elegendõ a szökéshez. A részecskék szökési sebessége és a hõmérséklet annyiban függ össze, hogy egy alacsonyabb hõmérsékletû bolygóról lassabban szökik a légkör, mint egy melegebbrõl (feltételezve, hogy minden más befolyásoló körülmény ugyanaz). A légkör mindenképp elszökik, ha nincs elégséges gravitáció a megtartáshoz, függetlenül a hõmérséklettõl.
Egyébként pedig:
A légkör mindenképp eltûnik, ha a napszél elég gerjesztést tud adni a légkör részecskéinek és "elfújja" azokat vagy olyan sebességre tesznek szert, hogy elillanhatnak.
Mindenképp lesz légkör, ha folyamatos az utánpótlás.
Mindenképp lesz légkör, ha a gravitáció elég nagy.
Az állításom továbbra is áll. A gravitációnak nem egyenes következménye a légkör léte vagy nemléte. Az csak egy a sok befolyásoló tényezõ közül. És hidd el sem megsértõdve nem vagyok, sem hisztis. 😊
Nem nagyon szándékozok tovább vitázni, de rávilágítanék, hogy a jelenlegi elfogadott álláspont a Titán kapcsán az, hogy a légkör 10 millió év alatt elillanna, ha nem kapna a felszíni tavakból utánpótlást. Mert a felszíni gravitációja túl kicsi. Ezt nme én mondom, hanem azok akik ebben jártasak. Ennyit a gravitációról a Titán esetében 😊 A viszont látásra 😊