Ötvös Tibor

A mediterrán diéta csökkenti a cukorbetegség kialakulását

Ha valaki a mediterrán diétát követi, akkor nem könyvelhet el majd jelentős súlycsökkenést vagy teljesítménynövekedést, viszont a szívbetegségekkel küzdő embereknél csökkenti a cukorbetegség kialakulását - állítja egy friss spanyol tanulmány.

A diéta alapjait gyümölcsök, zöldségek, gabonafélék, hal és extra szűz oliva olaj alkotják és ha az ezekből álló étrendet követik a szívpanaszokkal küzdő vagy erre hajlamos emberek, akkor négy év alatt 30 százalékkal csökken a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása, mint azon betegeknél, akik a sima, zsírszegény diétára esküsznek. A kutatás során egyetlen résztvevő sem volt köteles változtatni az életmódján, nem kellett többet sportolnia vagy fogyókúráznia.

Az új tanulmány azért is fontos, mivel az eddig megjelent szinte összes ilyen jellegű kutatás azt az eredményt hozta, hogy a sikeres fogyás és az aktív életmód együttesen segít a diabétesz megelőzésében, ám most kiderült, hogy pusztán az étkezésben történt váltás segíthet eme krónikus betegség elkerülésében. Ugyanakkor azt is érdemes kiemelni, hogy az összes szereplő 55 és 80 év közötti beteg volt, így a többi korosztályra nem biztos, hogy áll ez a megállapítás.

A 3.541 résztvevő három lehetséges diéta közül választhatott: mediterrán extra szűz oliva olajjal, mediterrán különböző magokkal vagy a zsírmentes. A "kísérlet" kezdetén senkinek nem volt cukorbetegsége, ám mindenki rendelkezett legalább három rizikófaktorral (dohányzás, magas vérnyomás vagy koleszterin, elhízás vagy szívbetegsége való hajlam) és évente minimum egyszer megvizsgálták őket. Szúrópróbaszerűen széklet- és vizeletmintát is vettek bizonyos alanyoktól, melyeket bevizsgáltak, hogy ellenőrizzék, valóban tartják az étrendet.

A négy éves vizsgálatsorozat végén 273 ember lett cukorbeteg. Ebből 80 (6.9%) követte a mediterrán-oliva olaj diétát, 92 (7.4%) ember a mediterránt a magokkal, míg 101 (8.8%) a zsírszegény étrendet. A kutatást egyébként eredetileg azért indították el, hogy megfigyeljék, a mediterrán étrend milyen hatással van a szívproblémákra és a végeredmény szerint a diéta csökkenti a szélütés és a szívroham kialakulásának kockázatát. Majd ezután újra átnézték az adatokat és ebből vonták le azt a következtetést, hogy a cukorbetegség megelőzésében is segít a módszer.

"Azt már bizonyítottuk és tudjuk, hogy a kétféle mediterrán diéta jót tesz a szívnek" - árulta el Dr. Pieter Cohen, a Harvard Medical School professzora és a Cambridge Health Alliance vezető belgyógyásza. "Szóval miért ne kezdjük el követni ezt a módszert?" Cohen egyébként nem vett részt a kutatásban, ahogy Dr. Robert Graham, a Lenox Hill Kórház belgyógyásza sem, aki szerint ez a módszer nem egy csodafegyver, teljes életmódváltást követel. "Magunknak kell főzni az ételt és figyelni kell rá, mit viszünk be a szervezetünkbe. Ez pedig alapvető váltást jelent a legtöbb embernél."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • qrd0xQSt2rdvnu #1
    Én ezeket az eredményeket nem találom meggyőzőnek, mert az alanyokat nem követték napról napra, nagy lehet a szórás az életvitelük más területein is és az is befolyásolhatja a cukorbetegség kialakulását. Szóval ilyen kis különbséggel félő, hogy egy másik kutatás meg pont az ellenkezőjét fogja kihozni.